A francia iskola

Ebéd közben arról beszélgettünk, hogy ki kellene nyomtatni és jól látható helyre kiragasztani a rendőrség, a tűzoltóság és a mentők telefonszámát – én például összekeverem őket. Csak a 112-est tudom, egyszer hívnom is kellett, borzasztó volt. Na meg az egyik (higgadt, józan, gyakorlatias) barátnőm mesélte, hogy amikor a kisfia ijesztő lázgörcsöt kapott egyik pillanatról a másikra, akkor ő ott annyira elvesztette a fejét, hogy csak azért sikerült kihívnia a mentőket, mert a szám ott lógott a konyhájukban.

Aztán megbeszéltük a telefonálgatni (és vicces üzeneteket hagyni) szerető Bonikámmal, hogy ezeket a számokat persze nem lehet csak úgy fölhívogatni. Egy gyereknek csak különleges esetekben szabad e számok valamelyikét tárcsázni, pl. ha a szülő valami miatt (belegondolni is rossz) nem tudja megtenni. Aztán Boni, a felvilágosult gyerekek mindentudásával hozzátette, hogy bizony a tanító néni azt is elmondta nekik, hogy van még egy eset, amikor a gyerek is hívhat rendőrt (mentőt stb.): ha a szülők verik egymást.

(Amúgy meg hol vannak ezek a problémás családok, elhanyagolt gyerekek? Én vagyok vak, vagy mi költöztünk jó helyre? Nemrég fordítottam az elhízásról és a túlsúlyról egy olyan szöveget, amelyik azt állította, hogy a holland kisiskolások 20%-a el van hízva. Hiába nézek körül – oké, hogy egy holland gyerekeket sem látok magam körül, de – nem tudom hol vannak a kövér gyerekek. Ugyanígy, órákon keresztül képernyőt bámuló gyerekeket sem ismerek, holott a múltkor a rádióban meginterjúvolt szakértő szerint a jelenség mára már közegészségügyi veszélyt teremtett. Zárójel bezárva, a kérdés persze költői, kiváltságos helyzetben, országban, kerületben stb. élünk.)

Már látom, hogy a francia iskolával (rendszerrel) teremtett közelebbi kapcsolatunk nem csak Boninak lesz gyümölcsöző, de nekem is. És nem csak a társadalomról kapok majd színesebb, átfogóbb képet, de konkrétan tanulni is fogok új dolgokat. Felfedeztem nemrég például (jó, hogy nyelvész szakon végeztem, és most esik le...) hogy a francia nyelvben az /o/ hangot kétféleképp ejtik: nyíltan (tortue) és zártan (rose). Én, magyarból, meg az írásképből kiindulva csak egyetlenegy típusú o-t detektáltam, és meglepődtem, amikor Boni magyarázgatott nekem arról, hogy ő bizony már tudja, hogy mindkettőt o-nak kell írni. Az ő füle biztosan jelezte, hogy ez két különböző hang, amit most megtanult összekapcsolni.

Amúgy meg nem írják mindkettót o-nak, de ezt még nem tudja (lásd eau, Paul..). Miután megtanult (úgy-ahogy, hiszen sok szabály nem ismer még) olvasni, azt gondolja, hogy írni is tud. És mivel a francia helyesírás egy külön műfaj, sok vicces dolgot (franciát, magyart) leír hallás után. Kedvencem az apres-midi (délután), amit úgy ír le: prémidi, az a-ról szerintem úgy gondolja, hogy még az előző szóhoz kapcsolódik. Vagy ez, amit a szobaajtajára függesztett ki:

Ki tudja valaki találni, mi van ide írva?