2026. május 28., csütörtök

Meghúzzuk szilóval!

Petra barátnőm mondta, hogy milyen béna a világ, miért nem úgy működik, hogy ha az embernek ablakra van szüksége, akkor elmegy az ablakoshoz, kér ablakot, és akkor neki azt jól megcsinálják. Ehelyett miért van az, hogy ablakosokat hívogat, akik már eleve egymásnak ellentmondó infókat (és árakat) adnak, aztán meg olyan árajánlatokat küldözgetnek, amelyek köszönőviszonyban sincsenek azzal, amit a helyszínen megbeszéltünk. Mondjuk nincs benne a szúnyoháló, és amikor szólok (mert ugye rólam van szó ebben az egész sztoriban), akkor küldenek egy újat, szúnyoghálóval, abban viszont nincs benne a hegesztett vízvető, és amikor azt is kijavíttatom, akkor az ablak márkája a fedlapon más, mint magában az árajánlatban... („Ja, az bennemaradt, amikor copy-paste-eltem, ne tessék figyelembe venni!”)

Egyébként vicces az egészben, hogy mint egy varázsigét ismételgetik konokan minden felmerülő problémára, hogy: Meghúzzuk szilóval! Ezt bármilyen kérdésre válasz lehet. pl. hogyan rögzítik a fatokhoz a keretet, miként csinálják meg a külső takaróléceket a második emeleten (NEM FOG-E KIESNI AZ EMBER), le lesz-e szigetelve a félköríves rész stb. stb.

Most két ablakos céggel tárgyalok, az egyik azért szimpi, mert a szegről-végről rokon a fiú, aki náluk dolgozik, a másik pedig azért szimpi, mert kétszer is kijött felmérni. Az első azért nem jó, mert rosszabb minőségű ablakokkal dolgoznak, a másik pedig azért, mert előre kérik szinte az egész összeget. 

Miután összeült a családi kupaktanács (ami engem és a papámat jelenti) abban egyeztünk meg, hogy megcsináltatjuk a második ablakossal (azzal, aki előre kéri a pénzt) de először csak az egyik ablakot. Igazából az lett volna jó, ha a saját szememmel láthatok egy ugyanilyen százéves házban egy ugyanilyen félköríves, kétszárnyú műanyag ablakot (nyílászárót kellene írnom a szóismétlés miatt, de nem bírom ezt a szót), azt megnézhetném-megtapogathatnám, és ennek ismeretében rendelném meg ugyanolyanra az enyémeket. De sajna ilyet nem találtam. Pedig biztosan nem én vagyok az egyetlen a világon ebben a helyzetben. Na mindenesetre ezért gondoltuk azt, hogy először megcsináltatjuk az egyik ablakot, megnézzük, milyen lesz, és úgy intézzük a továbbiakat.

Olyan érdekes amúgy, hogy miért gondolja azt az ember, – főleg a papám egyébként, de részben én is –, hogy magyarázkodnia kellene olyasvalami miatt, amihez tulajdonképpen minden joga megvan. Mert a papám csomó érvet felhozott, hogy mit mondhatnék ennek az ablakosnak, miért csak egyetlen ablakot csináltatunk elsőre. Például, hogy nem akarok milliókat kifizetni rögtön. Sőt, nem csak érvet, hazugságokat is javasolt. Hogy mondjam azt, hogy nincs pénzem. Hogy a francia férjem ellenzi. Hogy az apám ellenzi.

Holott nem hogy hazudnom nem kellene, de magyarázkodnom sem! 

Mindenesetre jó pontként könyvelem el, hogy amikor felhívtam tegnap az ablakost, hogy készítsen egyetlen ablakra árajánjatot, akkor semmi negatív megjegyzést nem fűzött a kérésemhez, sőt, azt mondta: Nagyon jó ötlet! Majd meg tetszik látni, milyen szép lesz, és akkor a maradék ötöt is nálunk tetszik majd megrendelni! 

Rossz pont (a segédigés udvariassági formulán kívül, amit szintén nem bírok): azóta sem küldte az árajánlatot... 

 Más: szokatlanul korán jött a kánikula idén. Ezt a salit úgy ettem meg uszoda után, hogy előtte megcsináltam és beraktam a hűtöbe. Istenien esett! (Normális esetben a sütőbe szoktam berakni az uszi utáni ebédemet, hogy mire hazaérek, meleg legyen.)

2026. május 22., péntek

Budapesti emlékek

– Mama, te szeretnél híres lenni?
– Éééén? Juj, dehogy – rémüldözöm. – Szegény Erzsébetet is mindig annyira sajnáltam! – teszem hozzá, de nem tudom, miért éppen II. Erzsébet jutott eszembe a sok királynő és uralkodó közül.
– Erzsébet? Az ki? – kérdezi rögtön Boni, de mire eszembe jutott, hogy talán csak a francia nevét ismeri, már ki is szaladt a számon a kérdés:
– Nem tudod, ki volt Erzsébet?
Körút?! 

2026. május 19., kedd

Két érdekes gondolat a mesterséges intelligenciáról

Sajnos egyik sem az enyém, a rádióban hallottam:

Az AI használata állítólag klasszisokkal javítja az egyén teljesítményét, de a közösségét nem. Ez ellentmondásnak tűnik, de a szakértők szerint nem az: egyénileg mindenkinek az az érzése, hogy zseniális eredményekre, megoldásokra és ötletekre bukkant az AI segítségével, ha azonban az egyének összességét vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy mindenkinek ugyanaz jutott eszébe. Nem tudom, igaz-e, de talán fontos ismerni ezt a meglátást, mielőtt azt gondolnánk magunkról, hogy szárnyakat kaptunk.

A másik érdekességet egy olyan írónak szegezték neki (kérdésként), aki látványosan és következetesen elhatárolódik mindenfajta AI-használatról a művészi kifejezésben, sőt, ha jól emlékszem, egy olyan címkére is tett javaslatot, amely a könyvek elején kijelentené, hogy az író nem használt hozzá mesterséges intelligenciát. Ezt nem tudom, hogyan lehetne ellenőrizni egyébként. Mindenesetre a rádiós újságíró, ekkor már eléggé ingerülten, feltette neki a kérdést, hogy oké, hogy nem használ még ötleteléshez, infók felkutatásához sem AI-t, de szövegszerkeszőt azért használ a könyvei megírásához?

És tényleg, hiába jelenti ki az író, hogy az AI (bármilyen) alkalmazása módosítja az agytevékenységeket, ezáltal pedig a végeredményként keletkező művet – de nem teszi ugyanezt (kisebb mértékben persze) a Word is? Szerintem igen. Máshogy írunk (fordítunk) szövegszerkesztővel, mint kézzel, papíron: sokkal könnyebb részeket kivágni, betoldani, a szöveget átolvasni, a szövegben keresést végezni stb. Már a szövegszerkesztő is egyfajta segítség, mankó ahhoz képest, ahogy a mondjuk a 19. században írtak. 

Ebből persze nem következik az, hogy bárki is legitimálná az AI-val írt (vagy fordított) regényeket (bár nekem erről van egy sarkos véleményem...), de az sztem elmondható, hogy az alkotás folyamata igenis megváltozott, változik. Már ez a meginterjúvolt író sem ír olyan autentikus módon, ahogy mondjuk Proust, aki, miután megölte az egyik szereplőjét az egyik részben, ezt elfelejtvén, a következőben ismét szerepeltette. De hát érthető: nem volt még CntrF!

2026. május 16., szombat

Ki ugrat kit?

- « Rémusz bácsi a barackot ette, a Kisfiú meg a körtét » - mesélem Boninak az esti mesét. - Te melyiket ennéd szívesebben: a barackot vagy a körtét? - jut eszembe a fontos kérdés.
- Mi is az, hogy barack? - néz rám bociszemekkel. Lehetetlen megtippelni, hogy bolondozik vagy komolyan beszél. Folyton palira vesz, ugyanakkor nem tudhatom, mi van egy ilyen kétnyelvű gyerek fejében. Na, majd kiderítem, gondolom.
- Fraise! (eper) - próbálom kiugratni a nyulat a bokorból.
- Fraise?! - megdöbbenése őszintének és totálisnak tűnik.
- Igen, fraise - válaszoltam, kicsit ijedten, hogy most ezt tényleg nem tudja, ugyanakkor röhögnöm is kellett a meglepődött fején. Végül mégis én jártam túl az eszén, haha!
- Nem, a fraise az retek!!! - kiáltja diadalmasan, kuncogva.
- Eper! - javítom ki a nevetéstől már guruló gyereket. Most tudja vagy nem tudja?! - Na akkor eszedbe jutott, mi az a barack?
- Nem! - hahotázik - Melon? (sárgadinnye) Pastèque? (görögdinnye) - Kajánul lesi a reakciómat.
- Pêche! - mondom meg végül a választ, anélkül, hogy rá tudtam volna jönni: végig hülyéskedett-e, vagy csak egy kicsit, esetleg teljesen őszintén kihagyott a memóriája egy-két pillanatig…
 
A vasárnap reggeli paic után úgy érzem, a baracknál kihagyott az agya, de az epret és a retket tudta (és jó színész)
 

2026. május 13., szerda

The Quick Brown Fox Jumpes Over The Lazy Dog

Olvastam egy nagyon érdekes könyvet, amelyben megtapasztaltam, hogy tényleg mennyivel sokkal könnyebb nem elgondolkodni egy jelenségen, hanem magunkévá tenni a készen kapott gondolatokat. A tipográfia történetéről szól.

Előzőleg például soha nem gondolkodtam el azon, hogy miért nem használ jó ízlésű ember Comic betűtípust hosszabb szövegben. Lásd az első bekezdést, borzalom! 

Hát azért, mert kétféle betűtípus létezik: amelyet hosszabb szöveghez, olvasásra szántak, és amelyet feliratokhoz. A különbség gyakran abban áll, hogy van-e az egyes betűknek talpa vagy nincs: a talpas betűk ugyanis könnyebben olvashatók. Én erre nem jöttem rá magamtól, nekem ezt meg kellett, hogy mondja valaki (egy könyv). Rájöttem volna-e valaha?!

Mivel egy teljesen ismeretlen területről van szó (a könyv véletlenül került a kezembe), rengeteg érdekességet tudtam meg. Pl. hogy a betűtípus-tervezés egy külön szakma. De milyen szuper szakma lehet, hiszen egyszerre van köze az olvasáshoz és a rajzoláshoz! Vannak a szakmának sztárjai is: Baskerville, Garamont, Bodoni – ki gondolta volna, hogy ezek élő emberek voltak.

Örömömben, hogy ilyen érdekes, mégis mindennapos területre bukkantam, megvettem egy másik könyvet, ami a leggyakrabb betűképeket mutatja be. Véleménye szerint nincs semleges betűtípus, mindegyiknek van valamilyen hozzáadott értéke, plusz jelentése: vannak elegáns, irodalmi, komoly, modern, objektív, nőies, meleg, hűvös, klasszikus, méltóságteljes, elitista stb. betűtípusok. A LEGO, az Air France, Barack Obama stb. minden és mindenki saját betűtípust terveztet magának. 

Én meg csak úgy találomra választottam eddig!

  

Talp nélküli (Gill Sans) és talpas (Times New Roman) – így látszik, ugye? Azok a kis kiállók, lásd elsősorban a nagy E-n szembeszökő.
Angolul serif; több betűtípus nevében is szerepel

2026. május 9., szombat

Esemény

Történt egy baleset a suli előtt: egy autó felszaladt a járdára, ott megpördült, majd a korlátnak ütközve megállt. Valami isteni szerencsének köszönhetően 11:45 körül történt, amikor senki sem volt a helyszínen – fél óra múlva tele lett volna az utca gyerekkel. Z. délre ment Boni elé a suliba, ő már csak annyit látott, hogy a vezető kiszáll a kocsiból, káromkodik, hívja a biztosítót stb. 

Hazajöttek ebédelni, majd én visszakísértem Bonit a suliba 12:50-re. Addigra több rendőrautó és rendőr állt a helyszínen, az iskolában szólt a riasztó, az iskolaudvaron rengeteg gyerek. Boni két osztálytársa odarohant hozzánk a kerítéshez és arcukon haralmas vigyorral, boldogan, izgatottan kiabáltak felénk:

– Boni, Boni! Bombariadó van!! 

Ekkor mi visszafordultunk, hogy hazamenjünk, Boninak amúgy is csak 14 órakor volt órája. Öt perc az út haza, a szembejövő gyerekek mindegyike a bombáról beszélt. A helyzet egyszerre volt ijesztő és vicces. Ijesztő, mert még a baleset hatása alatt álltunk azt latolgatva, hogy mi lett volna, ha fél órával később történik (hatalmas tragédia), és vicces, mert ezek a gyerekek annyira, de annyira örültek a bombának! Továbbá az egész nagyon érthetetlen is volt: pont akkor van bombariadó, amikor baleset is történik? Ok-okozat vagy véletlen egybeesés?

Mire hazaértünk, már Boni is fel volt pörögve, és azonnal vissza akart menni – nem akart kimaradni ebből a borzongató és isteni eseményből. Közben Barbara írt valami más miatt, kiderült, hogy Gabriel 13:30-ra ment vissza a suliba, így Boni kikönyörögte, hogy visszamehessen ő is, hiába károgtam, hogy úgysem fogják beengedni. (Beengedték.)

Mint kiderült: a balesetet okozó autó vezetője (remélem, elveszik tőle a jogsit), látván az érkező rendőröket a nála lévő kábítószert (?) behajította a suli udvarára. Azok meg, nem tudván mi történt, megszólaltatták a bombariadót, és a fél iskolát kiterelték az udvarra (ezt mondjuk nem értem), a másik felét meg pont fordítva: bezárták az épületbe.

14 órára már helyreállt a rend, a gyerekek legnagyobb sajnálatára, akik egész délután a bombáról álmodoztak. Este jött egy e-mail az igazgatótól, a példátlan és rendkívüli helyzetre tekintettel tele olyan kifejezésekkel, mint rendvédelmi erők (a rendőrök helyett) meg incidens (esemény) és oktatási intézmény (iskola), még egy helyesírási hiba is volt benne (franciául nagyon könnyű helyesírási hibát véteni!): az udvar helyett szerinte a vízfolyásba terelték be a gyerekeket. Kérdezgettem Bonitól, olyan-e a levél, mintha Fülig Jimmy írta volna, én úgy olvasom. Szerinte egyáltalán nem olyan, nem is érti a feltételezést. Érdekes tapasztalat mindig, hogy különböző az anyanyelvünk.

2026. május 6., szerda

Spektruzmavar

Telefnon két ujjal, számítógépen kb. néggyel-öttel gépeelk, vadul, oda se flgyelve. Amikor felnéze a klaviatúrából, vagy átnézem eklüldés előtt az üzenetet, rémütlen átom a rengeteg hibát, amit gépeléskor vátek. Az évek sotaám egyr többet. Kihagyá, betűk felcsreélées, más betűk beszúóráűsa...

..asszem digitális diszkexiám van!