Viták a sulis időbeosztásról

Eléggé széles körben kritizálják a franciák a saját iskolarendszerüket amiatt, hogy a tanítás sokáig tart. Általánosban 16:30-kor, középiskolában gyakran 16-kor vagy 17 órakor végeznek a gyerekek (kivéve szerdán). Emiatt a különórákat nehéz bepasszintani a hétbe, és vagy szerdán délután járnak, vagy szombaton, vagy pedig esténként. Boni pl. csütörtökön és pénteken is 19:30-ra megy dobra, illetve zenekarra. Tényleg béna. Télen ez azt jelenti, hogy gyakran sötétben indulnak el iskolába (a tanítás 8 vagy 9 órakor kezdődik) és sötétben térnek haza. Igaz, egy vagy két óra ebédszünetük van délben. 

Mielőtt Amerikába elutaztunk 2024-ben, kivettem a könyvtárból három ismeretterjesztő könyvet Boninak: franciák által, francia gyerekeknek írt, Amerikát bemutató könyvet. Mindhárom író fontosnak találta megjegyezni azt a francia szemmel kuriózumnak számító tényt, hogy az amerikai gyerekeknek fél órájuk van ebédelni délben, és nincs menza, hanem otthonról hozott szendvicset esznek! Ezen a franciák csak a fejüket csóválják.

De általában a német rendszerrel állítják szembe a franciát, ahol a gyerekek a legenda szerint már 15 óra körül végeznek, és utána mennek a különóráikra. Nem tudom, nehéz az összehasonlítás, és nem is értem, hogyan lehetne ugyanazt a tananyagot rövidebb idő alatt leadni. Egyszer összeszámoltam: idén Boninak 26 és fél órája van hetente, de ezek nem 45 percek, hanem 50 vagy 55. Ezekből egy rajzóra, egy zeneóra és három tesióra – ezekken az órákon nem kell annyira koncentrálniuk, viszont mégis ott kell lenniük. Svájci barátnőm (Zürich) gyerekeinek 34 darab negyvenöt perces órájuk van, ez nettó több.

Szülőként nem tűnik annyira rossznak ez a későn végzés, főleg egy olyan gyerekkel, aki nem versenysportol, és nem jár naponta edzésekre. Ez utóbbi típusú gyerekek választhatják az ún. rugalmas időbeosztású sulikat (vagy osztályokat), de ilyenből kevés van, és ehhez olyan szinten kell sportolni vagy zenélni. Az általános iskolából csak egyetlen kisfiú ment ilyen iskolába. A zongoratanárnő szerint, akinek az egyik fia „sima”, a másik pedig ilyen „rugalmas” iskolába járt (klarinétozik), sokkal jobb az utóbbi. 

Egy másik hagyományos kritika az, hogy nemcsak túl későn végeznek a gyerekek, de túl korán is kezdenek, mint fent írtam, 8-kor vagy 9-kor. Ezzel megint nehéz egyetérteni, mert mihez képest túl korán? A lefekvéshez? Hát akkor korábban kell lefeküdni. Mindkét svájci barátnőm egybehangzó állítása szerint náluk is hasonló vita megy a közoktatásban (Zürichi gimiben 7:45-kor vagy 8:30-kor kezdődik a tanítás).

Ha létezik ideális időbeosztás a világon, akkor miért nem mindenhol azt alkalmazzák? Ha meg nincs minden szempontból ideális módszer, akkor miről vitatkozunk? Mindig lesz egy-két olyan szempont, ami valaki(k)nek nem jó. Én például szülőként az A és B hetekhez tudok nehezen hozzászokni, mindig keverem.

Múlt héten kezdődött amúgy az utolsó, és egyben a legkönnyebb trimeszter. Májusban és júniusban annyi szabadnapjuk van, hogy alig lesz teljes hetük. Az utolsó héten (júliusban) nem is lesz tanítás, de már a végefelé is rengeteg tanár választja azt a (szerintem) gáz megoldást, hogy a gyerekek egész órán filmet néznek.

Pocsék lakás, pocsék élet

Még most is nevetnem kell, amikor visszagondolok arra, hogy Boni még Budapesten egyszer rosszkedvében megkérdezte, hogy akkor most akkor haza kell villamosoznunk ebbe a pocsék lakásba? A budapesti lakásra gondolt, amit én a saját ízlésemnek megfelelően újíttattam fel és rendeztem be még a születése előtt, és amit Z-vel azóta is tökre szeretünk. Igazából már rég el kellett volna adni, de nem tudunk megválni tőle: csendes, de a város közepén van, tágas, világos, kényelmes. Nem tökéletes, az biztos, na de nem is pocsék!

Érdekes a szóhasználat, nem tudom, hol szedte fel (nem tőlem, az tuti). Mindenesetre egy hétig sok mindent lepocsékozott, azóta is ezzel ugratom. Szegénykém nagyon gyakran indokolatlanul rossz kedvű. Az az érzésem, egy hétig folyton azt elemeztük és fejtegettük, hogy éppen mitől van rossz kedve. Nekem ebben nagy szakértelmem van, én is pont ilyen voltam egész gyerek- és kamaszkoromban, sőt, még felnőttként is sokáig. Rettenetes volt. Remélem, Boni nem lesz ilyen. Próbálok neki ötleteket adni, hogyan űzze el a rossz kedvét, szomorúságát, lehangoltságát. Ilyesmiket mondok neki, hogy tűzzön ki maga elé konkrét célokat (könyv elolvasása, zongoradarab megtanulása, sakkparti lejátszása), figyeljen oda az étkezésre, a sportra, vegye körül magát jó fej emberekkel (és kerülje a panaszkodókat, önsajálókat), és hogy gondoljon arra: biztosan vége lesz a rossz kedvnek egyszer. Végső soron szerintem vannak emberek, lehet, hogy ő is ilyen (és én is ilyen voltam), akiknek a jó kedvért küzdeniük kell. 

Visszakanyarodva a pocsék lakásra, ami egy elismerten pocsék kerületben (8.) található. Azt hiszem, itt megvalósult a franciák álma, a társadalmi sokszínűség. Ugyanabban az utcában lehet találkozni műkörmös-műszempillás cigány kamaszokkal, akik a kis purdéikat terelgetik, illetve színházba (?) készülő, kiöltözött öreg nénikkel. A házunkba beköltözött egy fiatal meleg pár, akik gyönyörűen újítják fel a lakást (és szerintem tisztára hülyének néznek, hogy én műanyagra fomom cserélni az ablakaimat), illetve még ott lakik, évtizedek óta a Laci, aki ujjatlan póloban szokott a belső udvaron szotyolázni a Gazsival. Sok a turista, az egyetemista. Esténként az előttünk lévő téren hajléktalanok bandáznak, a szomszádos utcákban viszont közösségi kertek működnek. A túrós táska az egyik helyen 850 ft, a másikban 350 ft. Van ott művésznyomda, halal húsbolt, afrikai étterem. Félórán belül lehet venni kottákat, kenyérpirítót és kovászos rozskenyeret, úgy hogy még tömegközlekedni sem kell hozzá. Sok az újépítésű ház, vannak gyönyörűen felújított, százéves épületek, és sajnos rengeteg málló vakolat is (egy városnézű túrán egyszer frappánsan így hirdették a kerületben tett sétákat: Málló pompa). A képen a Mátyás tér egyik sarka.

Baki

Álmomban lovagoltam. Valójában soha nem szoktam lovagolni. Az ötlet maga is teljesen idegen (és félelmetes) számomra, Bonit sem lovagoltattuk pónilovon soha, ahogy ezt kisgyerekekkel szokás. Most álmomban azonban kantáron vezettem egy szép, barna lovat, amit felnyergeltem, majd felsarkantyúztam. Valszeg a Nemzeti Múzeumban látott középkori vas sarkantyúk ihlették az álmot. Fölültem a lóra, és elkezdtem pedálozni. Sarkantyú helyett ugyanis véletlenül pedált szereltem a lóra, mint vettem észre párszáz méter után a szerencsétlen hibát. Ez meg biztos a margitszigeti Bringó Hintó miatt volt, amit úszás után béreltünk, és amiröl Boni azt állította, hogy sokkal jobb volt, mint az úszás (legközelebb inkább egyedül megyek, amíg ök bringóhintóznak).

De a ló tök kényelmes volt azzal a pedállal. Ùgy lehetett menni vele, mint azokon a holland típusú városi bicikliken. Csak kicsit zavart, hogy nem rendeltetésszerüen használom, ezért zavaromban le is szálltam róla. Olyan érzés volt, mikor az ember dél körül veszi észre, hogy kifordìtva vette fel a pólóját, és azon gondolkodik, hányan vették észre reggel óta.

Tegnap este hazaértünk. 22 órakor Boni még házi feladatot írt, és szólt, hogy ma reggel 6:30-kor ébresszük, hogy át tudja még nézni a törit, mert ma dolgozatot írtak*. Szuper, hogy ilyen lelkiismeretes, de basszus két hét szünete volt. Minden nap jeleztük neki, hogy kéne tanulnia. Megáll az eszem, hogy mindent mindig a legutolsó pillanatra hagy.

* Azt állította, hogy a régens herceg definícióját a Piszkos Fred, a kapitány c. könyvnek köszönhetöen tudta, amit most olvasok föl neki. Örültem, hogy bebizonyítottam neki a magyar irodalom hasznosságát!

Szerintetek mit csinál ez a nő?

Nagyon vicces ezt a jellegzetesen mai mozdulatot egy 17. századi festményen viszontlátni a Magyar Nemzeti Múzeumban! 

Árak

Le vagyunk döbbenve az árakon. Eddig nem nagyon olvastam magyar médiát (majd mostantól, talán!), de egyszer azt írta a Le Monde, hogy Mo-on a Covid óta az infláció elérte az 50%-ot.

Nem is forintban sokkolnak az árak. Pl. simán kifizetem a piacon a hétezer-valamennyi forintot a kis eperért, áfonyáért, dióért, paprikáért. De amikor átszámolom euróba: te jó ég! Ez húsz euró!

A Palatinusba kettőnknek a belépő 16 euró!!

Barátnőm pont fordítva sokkolódik, amikor hazalátogat: a forinton van ledöbbenve, valutában átszámolva nem annyira. Pedig ő sem forintban kapja a fizuját abban az országban, ahol él, és külföldön ő sem számítja át az árakat forintra. 

Fotón (semmi köze a poszthoz): mamám töltött paprikája, mmmmm.

Budapest

Ezen a héten Mo-on vagyunk. Gondterhelten és stresszesen jöttem, mert a papám már a múlt héten is fogadott ablakosokat, és fény derült pár óriási és áthidalhatatlan nehézségre. Tegnap ismét eljött kettő mesterember, egymás után, és egybehangzóan kijelentették, hogy nincs itt semmi nehézség. Kikapják a régi ablakokat, hopp, beteszik az újakat, ennyi! Nagyon meggyőzőek voltak mindketten. Kár, hogy egy konkrét kérdésben egymásnak ellentmondtak. (??) 

Az egyik pasi egyébként többször is említette, hogy termékeiket szupportálják. Belegondoltam, hogy amikor fordítóként találkozom ezzel a szóval (to support), micsoda akrobatikus mutatványokot végzek, hogy úgy adjam vissza a szó jelentését, hogy választékos és magyaros is legyen egyben! Azt hiszem, nem fogok ennyit erőlködni, ha ez itthon ennyire bevett kifejezés. Egy gonddal kevesebb!

Voltunk bankban is, Z. bankszámláját intézni, na, az elképesztő volt, majdnem elküldtek minket a francba a Bevándorlási Hivatalba. Míg egy a szomszéd asztalnál ülő ügyintéző át nem szólt, hogy hová kell kattintani. Ezzel meg is oldódott a dolog és nem kényszerültünk hosszas adminisztratív tortúrába, huhhh.

Vicces volt tegnap este, amikor Boni a kádban fürdött, és óbégatott nekem, hogy mama, add ide a gödröt!!! Bementem, es Boni rámutatott a régi vizes játékai közül (amik a fürdőszobában vannak felhalmozva) egy vödörre. De nem esett le neki, és többször is elismételte, hogy a gödröt kéri. Megállapítottuk, hogy forma tekintetében tényleg van hasonlóság a két szó jelentése között (a tárgyak alakja). Hát még hangtanilag: gödör-vödör. Érthető, hogy összekeverte, talán tavaly nyáron használta utoljára a két szót. 

Jelszavakról

Kérdezte a barátnőm, hogyan lehetséges, hogy a Magyar Péter pártja neve pont az, mint a cipőmé? Így jutottunk el el két jelszóhoz: tisztelet és szabadság. A barátnőm helyeslően megjegyezte, hogy a tisztelet tök jó, sőt, jobb, mint a testvériség, ami a francia hármas jelszó egyike (a szabadság és az egyenlőség mellett).

Nekem sem tetszik egyébként a testvériség, mert míg a másik kettő jogi kategória, addig a testvériség  megfoghatatlan. Mert mit jelent ez pontosan: barátságot, egyetértést, szolidalitást? De hát ezek nem várhatóak el senkitől, ezeket nem lehet parancsszóra teljesíteni. De lehet, hogy egyszerűen csak egoista vagyok. Még a toleranciát is szívesebben látnám a jelszók között, mint ezt.

De a barátnőm folytatta: igen, a testvériség (ami franciául: fraternité, a frère, fivér szóbol származik) hímsoviniszta szó, és kirekeszti a nőket. Ez tök érdekes álláspont, és indo-európaiként (a barátnőm német) lehet, hogy sértő. De magyarként nem tudok vele egyetérteni, bár próbálok toleránsan hozzáálni ehhez az elvakult véleményéhez. Nekünk semleges, mindkét nemet lefedő, politikailag korrakt szavunk van a testvériségre, mégsem mondhatnánk, hogy mi, magyarok testvériesebbek voltunk vagy vagyunk a franciáknál (jelentsen bármit is a szó). Most hirtelen nem találok példát arra, amikor egy szó eredete miatt megkérdőjelezném magának a szónak a jelentését.

Vajon eljutnak-e egyszer odáig a feministák, hogy a francia hármas jelszót módosítani kelljen? Kíváncsi vagyok. Az már tény, hogy ma Franciaországban a kizárólag az általános (univerzális) hímnemet használni sértő, ha mindenkihez szólunk. Tehát pl. a rádióban nem azt mondják, hogy Cher auditeurs!, hanem: Chers auditeurs et auditrices! 

Magyarul mindkettő: Kedves hallgatók!

Tök jó, hogy Mo-on legalább ebből nincs vita!