Sulikezdés

Mennyire könnyű így mindennel kész lenni, mindent észben tartani, megszervezni, elintézni, megfőzni, megvenni - hogy nem dolgozom! Megy, mint a karikacsapás! Megvan minden könyv, tornacipő, iskolacucc. Pólók kivasalva, szoba összepakolva, órarend kifüggesztve, házi koszt megfőzve (minden nap), Boni kedvenc sütijei megsütve (és a barátjáé is), idegeim kisimulva, programok megszervezve, üzenetek megválaszolva, és még olvasni is van időm. Nagyon élvezem a háztartásbeli anyuka szerepét.

Két dolog aggaszt a tanévvel kapcsolatban, amikor majd már dolgozni fogok: Az egyik, hogy Boni minden nap nyolckor kezd, és hétfőn egészen 17 óráig nehéz órái lesznek, utána pedig 19 óráig szolfézs. Azaz hétvégén a keddi házijait is meg kellene csinálni, és vasárnaponként korán kellene őt az ágyba imádkozni.

És ide kapcsolódik a másik félelem: elkezdődik ez a mindennapos hálátlan hajcsárszerep, amit mi, hülye szülők önként magunkra vállalunk. Ez azzal jár, hogy ott vagyunk a gyerek mögött, és következetesen és felváltva hol tiltunk, hol követelünk; szép szóval, zsarolással, veszekedve, kedvesen…jajj.

Két éve ilyenkor még lelkesen jött haza az iskolából, idén viszont már csak nagyokat legyint, ha a suli szóba kerül. Azt jelenti ez a legyintés, hogy hagyjatok már békén, a suli úgy, ahogy van, egyrészt szar (+kamaszos sóhaj és szemforgatás), másrészt kirázom a kisujjamból (+pökhendi hangnem). Felolvastam neki Esterházyit, mely szerint a puszta tehetség egy ideig elég, aztán majd nem lesz elég, később viszont már egyszerűen nevetséges lesz… kitessékelt a szobájából.

És mint megtudtuk az idei év eredményei már beleszámítanak!

Konok, kegyetlen szenvedéllyel

Számos (vagy számtalan?) élménnyel, ötlettel, tervvel és egy jó adag tettvággyal érkeztünk haza pár napja. Azóta betemetnek a tennivalók, azt sem tudom, mihez kapjak, hol kezdjem el, milyen listát írjak, de lassanként sikerül valamennyire visszarázódnunk. Igaz, nagyon nosztalgikus hangulatban vagyunk az elmúlt nyár miatt. 

Soha nem tapasztaltuk, idén döbbenten láttuk: a ház kertjében, az előttünk lévő téren, a botanikus kertben, mindenhol kiégette a füvet a nap. Noha az idő most teljesen normális (23 fok, gyakori eső), de képet kaptunk róla, hogyan gyilkolt és gyújtogatott a nyár, amíg nem voltunk itt. Számomra ez is hozzájárul a nosztalgiához: lesznek-e még régi nyarak? Lassan harminc éve élek Nyugat-Európában, és évtizedekig fáztam nyáron.

Holnap sulikezdés. Gabriel anyukája írt, hogy valamiféle furfangos módon ki lehet deríteni az interneten, melyik osztályba sorolták a gyerekeket, és hogy Gabriel a B-ben lesz. Boni melyik osztályba fog járni, kérdezte.

Nagy nehezen én is megtaláltam az infót az internet egy eldugott bugyrában, soha nem találtam volna ki, hogy ott található (sőt, eszembe sem jutott keresni). Boni C-s lesz. Nagy megkönnyebbülés ez nekem, de nem tudom, Boni hogy áll ezzel a gyerekkel. Szerintem ő szeretett volna egy osztályba járni vele. Mindenesetre az előbb megkérdeztem tőle, akarja-e tudni, de azt válaszolta, inkább megvárja a holnapot.