Hosszú hétvége

Én nagyon (tökre) szeretem ezt a viszonylag új (gyerekkorunkban még legalábbis ismeretlen) Halloween-ünnepet, szemben mondjuk a Valentin-nappal (amitől kiráz a hideg). Tetszik, mert a gyerekek szeretik ezeket a félelmetes szörnyes dolgokat, amivel talán el lehet venni a halottak napja élét, van kreatív oldala (tökfaragás), szép dekor, be lehet öltözni (de szerencsére nem kötelező – Boni idén csak egy kesztyűt vett föl), és még az idő is jó ilyenkor. Tulajdonképpen a karácsony sem több (itt legalábbis) egy hosszú hétvégénél, akkor pedig, jobban belegondolva, én a Halloweent mégiscsak jobban szeretem. Kevesebb a vele járó felfordulás, na meg az ajándékozás (vagy csak én lennék az egyedüli, akinek MÁR MOST elege van a karácsonyi fittyfenéből, készülődésből, ájtatosságból és a bolti karácsonyfákból?!).

Bonikám mindenhez tervrajzot készít. A töklámpás terve ez volt:

 (Imádom a kis ollót fönt, amivel jelezte, hogy a kalapját le kell vágni! Jobb oldalt pedig a tökmagok sütésének lépéseit rajzolta le)

És ilyen lett

A hosszú hétvégével véget ért a két hetes őszi szünet is, visszautazott Magyarországra a mamám. Borzasztóan kritikus vagyok vele szemben, mert ilyenkor mindig visszahallom a gyerekkoromból jól ismert mondatokat, ráismerek régesrégi mintázatokra, és levonom a következtetést, hogy egy teljesen más értékrendű és érdeklődési körű anyukával kellett felnőnöm, mint amilyenre igazából vágytam volna. Nekem életmintára és irányítótűre lett volna szükségem, holott negatív példát és szabadulási kedvet kaptam helyette, és a mai napig nagyon tartok attól, hogy akármiben (bármiben) hasonlítani találok rá.

Pedig csak azt adta, amit adni tudott. Végül is milyen jogon kritizálok egy embert, hogy nem megfelelő a szóhasználata, az értékrendje, az érdeklődési köre, hogy nincs akaratereje, ellenben fura szokásai és közhelyes gondolatai vannak? Ráadásul Bonikámnak, úgy tűnik, egyelőre beválik nagymamaként. Plusz vállalja, hogy egy idegen nyelvű országban, egy idegen nyelvű családban tölt két hetet, tényleg csak örülhetnék. És örülök is, egyébként, de valahogy olyan melankolikusan: nekünk ez az anya-lánya viszony valahogy nem sikerült.