Időnként (de főleg novemberben) elkap egy régi érzés, amikor is semmivel sem vagyok megelégedve: legfőképpen saját magammal, a döntéseimmel, a múltammal és a(z egyre beszűkülő) jövőmmel. Nem értem, hogy miért élem az elképzelhető összes életlehetőségek és -variációk közül pont ezt az életet: ebben az országban, ebben a városban, ezzel a pasival, ezekkel a barátokkal, ezzel a munkával, ezekkel a kollégákkal, ezen a nyelven, ezekkel a hobbikkal, ezekkel a problémákkal. Ugyanebből a nyersanyagból ki lehetett volna hozni valami teljesen mást is! De a gimnázium óta megejtett ilyen-olyan választások (vagy halogatások), továbbá bizonyos önkényes véletlenek azt eredményezték, hogy ma itt vagyok, és nem máshol. És noha alapjában véve meg vagyok (meg szoktam lenni) elégedve a körülményeimmel, ezeken a napokon legszívesebben valaki más lennék. És úgy képzelem, valaki másnak lenni (másként létezni) sokkal jobb, izgibb, motiválóbb stb. lehet.
Az egyetlen, ami sikerült, amit nem vonok kétségbe és ami az összes (béna) döntésemet és a sok (hülye) véletlent utólagosan is legitimálja, az Boni. Őt nem szeretném másmilyennek, ő így tökéletes, és micsoda szerencse, hiszen különben most mindent dobhatnék ki az ablakon. Vajon hogy csinálják azok, akiknek nincsenen gyerekük? Mekkora önbizalom kell ahhoz, hogy egy ember önként ne vállaljon gyereket?!
És ha majd egyszer engem is elér az ún. időskori bölcsesség, akkor remélem, hogy az abban fog megnyilvánulni, hogy nem fogom többé megkérdőjelezni saját magamat. El fogom fogadni, hogy a grandiózus világmegváltás helyett leélt banálisabb, szürkébb, mellékesebb és jelentéktelenebb életről legalább az a pozitívum elmondható, hogy: az enyém volt.
De ha Bonikám is ilyen gondolatokkal fog küzdeni később, akkor – logikusan – valószínűleg tényleg mindent elrontottam...
(Amúgy ne vegyetek nagyon komolyan. A reuma ellen kapott új terápiám nem működik: valószínűleg beleestem abba a 10%-ba, akiknek a szervezete egyszerűen hozzászokik az hatóanyaghoz. Ennek folyományaként a hónapok óta tartó, és az elmúlt napokban kulminálódó izületi fájdalom valszeg nagyban hozzájárul ahhoz, hogy mindent borzasztó sötéten látok. De képzeljétek, römizés közben nem tudom a jobb kezemben tartani a kártyákat! Ilyet még nem pipáltam, komolyan.)
Kedves Tamko, ahogy elolvastam, rögtön reagálni támadt kedvem; úgy, is mint az öregkori bölcsesség"-hez végzetesen közeledők képviselője, úgy is, mintha lányom lennél (lehetnél is!) és csak úgy átölelhetnélek biztatásul...
VálaszTörlésNe hidd, hogy az efajta gondolatok, kérdések nem vetődnek fel később is! MINDIG, sőt, egyre jobban, persze, azzal az epukuroszi tanulsággal, hogy amin nem változtathatunk, azzal jobb megbékélni és támaszkodjunk a pozitív pontokra, melyek minden analizisben fellehetők. És a tapasztalat arra is megtanított, hogy a sötétséget napfény követi, csak ki kell várni... Ebben biztos vagyok,
Köszönöm :))) De mintha egyedül lennék ezekkel a gondolatokkal. Időről időre felvetődik társaságban a kérdés, hogy ki kezdené újra az életét (ezen a blogon is volt róla szó). És olyan kevesen válaszolják azt amit én: hogy minden további nélkül! És akkor hátha nem futnék bele abba a rengeteg hibába, tévútra, és nem görcsölnék feleslegesen (évtizedeken keresztül) hülyeségeken...
VálaszTörlésBocsánat, de én ezt nem értem: "Mekkora önbizalom kell ahhoz, hogy egy ember önként ne vállaljon gyereket?!" szerintem pont ahhoz kell önbizalom, hogy az ember merjen vállalni, annak minden kockázatával...
VálaszTörlés(Amúgy jobbulást!!)
Nem nekem szól a kérdés, de énn úgy értelmeztem, hogy ha nem vállalsz gyereket a végén SEMMID sem marad. MEgöregszel, megbetegszel, elszegényedsz ez vár mindenkire. Én is azért vállaltam mert megértettem, hogy 35 felett már lejtmenet az élet de legalább van gyereked amiért érdemes tovább csinálni minden napot még akkor is ha nagyon szar meg nagyon fáj.
TörlésSzerintem ebbe nagyon jól lehet kapaszkodni.
Igen, valahogy így gondolom. Egy gyerek (egy új élet) csupa lehetőség és örömforrás, és a nevelés maga kreatív tevékenység, értékteremtés. Ha ezek nincsenek, akkor én az ilyen rossz napjaimon azt gondolnám, hogy teljesen felesleges az életem. Így viszont Boni miatt szerencsére hamarabb túllendülök a holtpontokon.
Törlés(Ja, és még csak annyit, hogy Szabó Magdának, Kertész Imrének, Weöres Sándornak, Nádas Péternek stb. stb. nem született gyereke, a művészetük viszont értelmet adott az életüknek és túléli őket. Nekem soha nem volt annyi önbizalmam, hogy azt gondolhattam volna valaha is: a létezésem és a tevékenységem maga érték.)
TörlésEzt én sem értem. A gyerek nevelése csak egy átmeneti dolog, utána akkor mi ad értelmet az életednek? Én pont azt tartom szomorúnak, amikor valaki úgy érzi, hogy az életének csak a gyereke ad értelmet.
Törlésjézusom, hát én örülök, hogy nem gondolom így... és sajnálom, hogy van, aki igen :((((
Törléssenki sem felesleges! (ha eltekintünk a túlnépesedéstől :P) biztos van más is a gyereketeken kívül, akinek hiányoznátok, ha nem lennétek!
Vera, látod, akkor neked jó az önbizalmad. Én semmiféle funkciómban nem érzem magam pótolhatatlannak, csak az anyai funkciómban.
TörlésValószínűleg ez tényleg sajálatraméltó és szomorú - szerencsére ez soha nem érdekelt, hogy ki mit gondol rólam. Ha valamiben jó vagyok, akkor ebben a vállvonogatásban :))))
De Tamko! Ehhez miért kell jó önbizalomnak lenni? Persze, mindenhol pótolható vagyok, na és? Attól még lehet jó életem, hogy pótolható vagyok. :)
TörlésTamko, félreértés ne essék, Téged ez semmiképp nem minősít!
TörlésLanyok, ez egy nagyon osszetett, nehezen kibogozhato problema. Termesztesen nem arrol van szo, hogy mindenki eletenek csak a gyerek ad/adhat ertelmet, de _vannak_, akikenek igen. Es nem masol szemeben (hiszen szinte minden ember fontos valakinek a gyereken kivul is), hanem a sajat szemeben. En csak a sajat peldamat tudnam mondani, de amikor egy olyan erzelmileg es fizikailag bantalmazo csaladi hatterbol erkezik valaki a szulosegbe, mint en, az szinte egy masodik lehetoseget kap arra, hogy jova tegye azokat a jovatehetetlen hibakat, amiket ellene elkovettek. Ugy erzi, ha o jol tudja csinalni mimdezek ellenere, akkor az ad egyfajta kontrollt, elegedettseg erzetet, buszkeseget, erot, hitet abban, hogy a dolgoknak vegeredmenyben megiscsak lehet jo veguk, lehet oket befolyasolni, le lehet gyozni a generaciokon at oroklodo negativ csaladi mintakat. Az ilyen embereket hivja a szakirodalom "sorsfordito generacionak".
TörlésAkik meleg, tamogato csaladi hetterrel rendelkeznek (Tamko nyelvere leforditva van eleg onbizalmuk), azoknak nincs erre szuksege, ok adott esetben konnyebben valasztjak a gyerekmentes eletet, mert nem hajtja oket az a belso hang, hogy nem szeretik oket elegge vagy jova kell tenniuk a regi hibakat.
Jaj nagyon sajnállak. És megértelek. Napok óta olyan gyomorfájdalom kínoz (gyomorfekély) hogy rámjön a sírás csak úgy. Miközben nem gyógyula törött lábujjam és a gyerekem 3 hete bronchitises.
VálaszTörlésBorzalmas a tartós fájdalom.
Én emlékszem arra a felvetésre itt nálad, hogy mi lenne újrakezdeni az életet. Én is azt válaszoltam, hogy nem kezdeném újra, mert a rossz pillanatokat eszemben sincs mégegyszer újraélni, a jók meg mindig olyan rövid ideig tartottak, és csak zuhanás jött utána.
Nem tudom hány olyan (hétköznapi) ember van akinek tényleg akkora hatalmas választási lehetősége lett volna egyik vagy másik időpillanatban, hogy tényleg megváltozott volna-e az élete?
Nekem talán 1. Amikor otthagytam a karrieremet és elmentem a lombik-gyerekvállalás úton.
És ma azt magyarázom, már a többedik potenciális munkáltatónak, hogy nekem MUSZÁJ volt otthagyni a karrieremet mert egyébként nem lett volna gyerekem. És néznek rám nagy szemekkel 28 évesen és nem értik hogy miről beszélek. Magukban röhögnek. Ez a buta vénasszony. Sose fog többé munkát találni. És egyiknek sem lesz gyereke. Néha irígylem, néha sajnálom őket. De leginkább dühös vagyok. Miért jár az egyik választott út annyi rengeteg lemondással?
Olvastam egy könyvet, az a címe, hogy 'The post-birthday world'. Érdekes könyv, pontosan egy ilyen nagy horderejű döntés után írja le az egyik és a másik jövőt. Annyira megviselt a könyv, hogy kidobtam, hogy nehogy mégeygszer újraolvassam. Azóta nem vagyok benne biztos, hogy nem ugyanoda lyukadunk ki bármit választunk is.
Egy pszichológus ismerősöm fejtette ki egyszer, hogy választásaink csak látszólag választások, mert annyi minden, történetünk, adottságaink által előre meghatározott tényező dönti el...
TörlésElla, Rózsa: az én életemet rengeteg ilyen sorsfordító választás, nagy horderejű halogatások (nem- választás) és súlyos következményekkel járó totális véletlenek tarkítják. Fura belegondolni, hogy mennyi változtat egy életen egy találkozás (akár két sejt találkozása :)))), egy döntés, hogy az adott pillanatban éppen hol tartózkodik az ember. Még a történelem és a politika is beleszólt az életembe (lásd uniós csatlakozás).
VálaszTörlésJaj, Ella, jobbulást neked is! (én is sírok, nem is merek a doki szeme elé kerülni; félek h sírva fakadok)
Köszönöm szépen! :)
VálaszTörlésVannak ilyen napjaim, de leginkább azért, mert én úgy indultam neki az életnek, hogy lesz értelme a létezésemnek. És aztán néha előjön, foleg, amikor latom anyám szemében a csalódást, hogy nem lett belőlem vadakat terelő juhász. Aztán jól visszajövünk és pár nap alatt elmúlik az érzés. Hogy más életem lenne-e ha újraélném? Lehetne más környezetbe születni? Mióta gyereken van latom, hogy mennyire meghatározza a környezet, hogy mi lesz belőled. Ahonnan én jövök kb ennyit lehetett elérni, többhöz szerencse kellett volna. Ami nekem soha nem volt, de már ezt is elfogadtam. Inkább arra jöttem rá, hogy a meglevő életed elfogadása a boldogság kulcsa és a pillanatnyi öröm megélése sokkal fontosabb a vágyakozásnál.
VálaszTörlésAmúgy én sem kezdeném újra. Akkor más hibákat követnék el, és más szörnyűségek érnének. :)
VálaszTörlésDecide and pay the price. Ezt egy egyetemi tanárom mondta egyszer, és azt értettem belőle, hogy ne rágódjunk sokan a döntéseinken hiszen ha azzal vagyunk elfoglalva, hogy „mi lett volna ha a másik megoldást választom”, akkor pontosan sehova sem jutunk. Különben sem maga a döntés számít, hanem az hogy csináljuk, hogy kitartóak legyünk.
VálaszTörlésmicsoda szép elmélet, bár engem is sokszor elfog a semmit nem kezdtem az életemmel szorongás. Viszont kicsit most irígyellek, hogy ennyire biztos vagy Boniban és az anyaságban! Bennem szinte semmi nem tud olyan bénító és kétségbeejtő szorongást okozni, mint az, ha valamit nem tudok a gyerekek körül megoldani (fura módon, az anyám dolgai tudnak ebbe a mély fekete kútba taszítani). Jóval többször érzem, hogy bukásra állok anyaságból, mint bármilyen más területen.
Bár szerintem ez egyszerűen a november hatása, a legusztustalanabb hónap (szorosan a nyomában a február) a szürkeségével, a hideggel, a dermesztő esővel. Kinek nem megy el az életkedve ilyen környezetben? Hatalmas akaraterő, hogy egyátalán kimenjek a lakásból.
Iszonyat most a november. Tavaly nem ilyen volt. Február meg a legdurvább bronchitisek időszaka ez igaz.
TörlésÉn évtizedek óta arra vaágyom hogy tiszta levegőn élhessek és nem tudom megoldani.
Merylla: amúgy már sokat fejlődtem az elfogadásban (főleg, mióta Boni megszületett). Egy jellemző tünet volt például az, hogy 10-20 éve, ha hazajöttünk egy nyaralásból, szó szerint belebetegedtem. Én egy nyaralás után mindig oda akartam költözni, ahová mentünk, és rosszul voltam attól, hogy újrakezdődik a megszokott élet. Szóval az már egy nagy lépés, hogy évek óta szeretek hazajönni :)))
VálaszTörlésFM: én a februárt és a márciust utálom egyformán, talán a márciust jobban. Az egy hosszú, hideg, unalmas hónap, brrrr.
Hogy érted, hogy "az anyád dolgai"?
Igen, valahogy ebben szerencsém van, és soha nem éreztem ezt az olyan divatos "szaranyaságot". Úgy vagyok vele, hogy lehet h Boninak nem ez a legideálisabb család (ki tudja, ahogy az enyém sem az volt nekem) de mi úgyis csak ezt tudjuk neki nyújtani! Amúgy meg olyan boldognak tűnik itthon, el se akar menni sehova nélkülünk :)))) Szerintem a kamaszkorral jön majd el (számomra) a nehéz időszak.
Ő beteg, mármint diagnosztizált személyiségzavara van és emiatt néha nehéz elviselni a meredek dolgait.
TörlésEzt az utazás utáni odaköltözést nagyon értem (az első munkanapon az ottani állások nézegetése) és ennek az elmaradását is. :) én azt hittem azért, mert végre megtaláltam a helyemet Münchenben.
Ja, értem. (de hogy függ össze az anyukád a te gyerekeiddel??)
TörlésNekem nincs gyerkőcöm, illetve van 2 lízing, ami persze nem ugyanaz, de nem is gyerekmentes az életem. Hogy lesz-e saját, az viszonylag rövid időn belül eldől majd, de mindezeket belevéve, vagy ezektől függetlenül sem érzem, hogy 35 után lejtmenet van, és azt sem, hogy hiába élek. Annyi mindent hozhat az élet bármely életkorban!
VálaszTörlésAz anyasagomban vmiert en is nagyon biztos vagyok. Talan amiatt, mert en is azt latom, h boldogok velem a gyerekeim, es nagyon szeretnek engem. Szoktam ketelkedni h vajon jol dontottem-e, de mindig megnyugtatom magam, h kihoztam egy adott helyzetbol azt, amit lehetett. Egyetertek veled, h aki nem vallal gyereket, nagy az onbizalma.
VálaszTörlésLehet, hogy személyes a kérdés ezért nem lepődök meg ha reakció nélkül hagyod, de kiváncsiságból felteszem. Ha változtathatnál valami nagy döntéseden mi lenne az amit megváltoztatnál?
VálaszTörlésÉn napok óta agyalok ezen és nem tudom a választ.
Hát végülis SEMMIT, hiszen ha bármit is változtatnék, akkor ma nem Boni anyukája lennék :))) (ezért is írom, hogy Boni mindent utólag is legitimál, de ezt te úgyis értetted kapásból)
TörlésAmúgy meg, ha tisztán a spekulációk meg a vágyálmok szintjén persze csomó mindent másképp csinálnék. Időnként, amikor nagyon kiakaszt, a férjemet is szívesen lecserélném (bár egy másik pasival nyilván más problémáim lennének :))
Nem vártam volna ennyit a gyerekvállalással (persze most megint lásd az első mondatomat). Korábban elkezdtem volna hangszeren tanulni. Nem görcsöltem volna azon huszonéves koromban FOLYAMATOSAN azon, hogy nem lesz munkám. Nem lettem volna evészavaros 16 és 24 éves korom között. Csomó mindent százszor lazábban vettem volna. Lehet h más szakmát tanultam volna (kérdés, h lett volna-e hozzá tehetségem, kitartásom, önbizalmam).
Persze nem tudhatjuk, hogy mindezek a leágazások hová vezettek volna...
Jó megértettem a gondolatmenetedet.
TörlésNem tudom, hogy megnyugtató vagyinkább elszomorító lesz-e a válaszom, de.
Ilyenek nekem is vannak. Pl. egy egyszerűt mondok. Amikor a 25-27 éves korom között nem volt leterhelő a melóm (és perspektíva sem volt benne) és nem volt pasim sem, a szabadidőmben nem csináltam semmit csak sajnáltam magam. Sokszor gondolok arra, hogy ha akkor elkezdek keményen edzeni, annak mennyi pozítivuma lett volna a jövőre nézve (kialakulhatott volna egy alap izomzat ami nem alakult ki).
DE: nem véletlen hogy nem kezdtem el edzeni hanem csak szomorkodtam otthon a kanapén. Hiszen ÉN voltam. Én ILYEN voltam. Nem egy DÖNTÉS volt hogy inkább nem edzek hanem szomorkodok. Hanem - sajnos - én ilyen akaretgyenge voltam/vagyok.
Tehát persze csinálhattam volna okosabban is, de ez nem egy pillanatnyi sorsfordító döntés kérdése volt, hanem az hogy egy ilyen szerencsétlen voltam akkoriban.
A gyerekvállalási kérdéssel kapcsolatban pont most írok egy hosszabb posztot, hiszen én is folyamatosan verem a fejem a falba az időzítés miatt, de szintén egyszerűen nem tudom magam igazán hibáztatni. Akkor abban a helyzetben a döntésem legitim volt.
Az hogy bizonyos dolgokat nem tettem meg, vagy megtettem (pl megettem még egy jégkrémet holott már tele voltam és hasonlóak) az nem döntés hanem a személyiség deficitjei.
bocsánat, hogy ide offolok, de FElla, lehet hozzád kérni meghívót?
TörlésLehet, de most fogom abbahagyni a blogot mert dolgozni kezdek. Néhány bejegyzés van még draftban, meg talán valami méltó befejezés ha lesz időm. írhatsz nekem a farkasella42@gmail.com-ra.
TörlésElla, gratulálok az új munkádhoz!! (egyik szemem sír, másik nevet!)
TörlésElla nehogy abbahagyd!!! a kedvenc blogom vagy Tamkó mellett. Gratulálok a munkához, nagyon örülök!
TörlésÉrtem amit mondasz, de ez nem tartozik az eredeti sorsfordító döntések közé. Én ezt kb minden nap eldöntöm. És nem 1 döntéstől változik meg az élet. Hanem kell mondjuk 400 ilyen döntés 3 kg fogyáshoz. 400 egymás után.
VálaszTörlésMost fejeztem be Paul Austertol a 4321 c regényt, pont ezzel a gondolattal játszik el.
VálaszTörlésÉs milyen egyébként, tetszett? Jó a fordítás?
TörlésRemek a fordítás, parádés, és gyorsan le is írom a nagyszerű Pék Zoltán nevét, a fordítók nevét úgyis csak egy pár szent őrült ismeri. (A szerkesztőt nem láttam feltüntetve.) a könyv maga amúgy a végétől eltekintve tetszett, elég hosszú, de nagyon könnyen olvasható.
TörlésHuuuu, ez jó hír, hogy vannak jol forditott konyvek - Phillip K. Dick könyveit is ő forditotta, ha jol emlekszem.
TörlésAzokat is, a Christopher Moore-könyveket is, és van saját regénye, nekem az is tetszett. (De sztem vannak meg jó fordítók és jol fordított könyvek szerencsére, Orosz Anna fordításait is szoktam szeretni.)
TörlésElla, Zenjebil: de ezzel a gondolatmenettel kikapcsoljátok az egyéni felelősséget. Minden döntésünk eleve adott. Én ebben SAJNA nem tudok hinni...!
VálaszTörlésJa, úgy értettem (mint ahogy fentebb is írta valaki), hogy azt írod: jellemünkből fakadóan minden döntésünk eleve elrendeltetett (akaratgyenge - tehát zabál). De akkor félreértettelek, bocs! :)
TörlésUhh, idegesítő, amikor valamelyik testrész nem működik. Römizés úgy, hogy a jobb kéz megadja magát, nagyon bosszantó. Tamko, én nem tudom, hogy javítható-e a reumad, de remélem, igen.
VálaszTörlésEn nem akartam elotted panaszkodni :(((( (nem gyógyítható, de kezelhető, és jön-megy a fájdalom)
TörlésÉs kepzeld, Z. eleve a bal kezében tartja a 14 lapot, olyan fura! (Jobbkezes)