2017. április 27., csütörtök

Francia választások (összefoglaló öt pontban)

1) Az első forduló meglepetése tulajdonképpen az volt, hogy a közvéleménykutatások eltalálták, melyik két jelölt fog nyerni (Le Pen és Macron). Az utolsó hetekben mindenféle vélemények is napvilágot láttak, én leginkább egy Le Pen-Mélenchon vagy egy Le Pen-Fillon győzelemről tartottam (ez utóbbi mellett nagyon kampányolt a jobboldani média, egy ismeretlen kanadai honlapra hivatkoztak, akik állítólag Trumpot egyedüliként megjósolták. Haha.).

2) Szóval kicsit megnyugodtunk és fellélegeztünk, ugyanakkor mindenki érzi a helyzet szomorú valóját: a szavazók 22%-a (már nem emlékszem pontosan) egy populista, jobboldali, iszlám- Unió- és globalizációellenes jelöltre szavazott. Emlékszem még 2002-re, amikor a Nemzeti Front szintén bejutott a második fordulóba: óriási volt a felháborodás – most pedig szinte megnyugodtunk. (Igaz, akkor még Jean-Marie Le Pen, az apa volt a párt elnöke, sokkal szalonképtelenebb fazon, noha a lánya se kutya).

3) Mindenki arról beszél, hogy egyrészt A) vége van a nagy pártoknak, a jobb- és a baloldal is megbukott (a Szocialista Párt és a Republikánusok), másrészt hogy B) az új törésvonal ezután már nem a jobb-bal mentén fog elhelyezkedni, hanem a globalizáció híveit vs. ellenségeit fogja egymással szembeállítani. A baloldal tényleg baromira megosztott volt, de a jobboldal sikertelenségéért abszolút Fillon felelős. (Őrület, őrület. Simán megnyerte volna a választásokat a jobboldal, ha ez a szerencsétlen nem ragaszkodott volna elnökjelölti pozíciójához. Valamelyik barátnőm mondta: tisztára olyan, mint egy Dosztojevszkij-hős.)

4) A radikális baloldal jelöltje, Mélenchon, iszonyú jól szerepelt saját eddigi eredményeihez képest (asszem 19,5%). Miközben a másik két párt már a választás estéjén arra szólította fel a szavazóit, hogy szavazzanak Le Pen ellen a második fordulóban (tehát Macron-ra), Mélenchon nem nyilatkozott. Egyrészt ez is iszonyú gusztustalan politikai húzás, másrészt bizonyos elemzők emiatt azt mondják, hogy emiatt még az sincs kizárva, hogy Macron veszít.

5) Macron: nagyon megosztja az embereket. A választás napján tartott beszéde eléggé közepes volt, mi is csalódtunk. Sokan kritizálják amiatt, hogy túl magabiztos, előre iszik a medve bőrére, hiányzik belőle az alázatosság. A játszótéren egy apuka azt mondta: Macron túl liberális (ez most itt is szitokszó) (nem éltek ezek Népköztársaságban!). Én azt gondolom, hogy egy fiatal, esetlegesen pökkhendi liberális politikus és egy rasszista, demagóg nő között a választás nem kérdés, nem lehet az. Mégis, 40-60%-os eredményt mondanak a közvélemény-kutatások Macron javára, ami azt jelentené, hogy a szavazók 40%-a a szélsőjobbra szavazna!

6) És ha Macron nyer, nehéz 5 éve lesz, hiszen meg kell győznie a csak-kényszerből-rá-szavazókat. Ha nem tud eredményeket felmutatni (vagy azért mert gyenge, vagy azért, mert nem lesz meg a parlamenti többsége), akkor 2022-ben Marine Le Pen simán bejuthat.

2017. április 26., szerda

A mágikus realizmus, az avantgárd és a szürrealizmus

Szoktunk olyat játszani, hogy meghuzigálom Boni fülét vagy orrát, és „elővarázsolok” onnan egy dominót/kulcsot/legót. Nagyion élvezi, jókat röhög. Persze látja, ahogy bénázom a tárgyakkal: a pulcsim ujjába rejtem őket, néha kiesnek, néha beszorulnak, néha csak a szeme előtt sikerül betuszkolnom a dominót a pulcsiujjba, hogy aztán úgy tegyek, mintha a füle mögött találtam volna meg. Boni mégis mindig úgy csinál, mintha baromira meglepődne. Azt hittem, hogy ez a közös játék számára egy hallgatólagos egyezségen alapul, azaz hogy udvariasan és illendőségből úgy tesz, mintha nem venné észre a kis ügyködéseimet. Annak a szisztémájára, mint pl. amikor ebédet „főz” nekem (a múltkor kávészószos főtt tésztát! mmmmm) és jól látja, hogy valójában nem kanalazom be a számba a gyurmával kevert papírfecniket, mégis megkérdezi, hogy ízlett.

De nem! Mert előfordul, hogy odajön hozzám, és teljesen őszintén megkérdezi – és kihallom a hangsúlyból és látom a szemén, hogy igazán kiváncsi és sürgősen szeretné tudni –, hogy vajon van-e most új dominó a füle mögött? Máskor meg benézek a szobájába, és azt látom, hogy megpróbálja a legókat óvatosan a füle mögé ügyeskedni.

Egy időben képes tehát szintetizálni két ellentétes gondoltatot, hiszen: 1) tudja (hiszen látja), hogy én teszem a tárgyat a kezembe, majd varázsolom elő a füle mögül, illetve 2) komolyan azt hiszi, hogy a füle mögül mindenféle dolgokat lehet elővenni.

Ami a képi világot illeti, szerintem még mindig nem érti, hogy amikor oldalról van lerajzolva valaki, miért van az illetőnek csak egy lába és egy szeme. Hol a másik, miért nincs neki? – szokta kérdezni. A portréképeknél nagyot bólintva regisztrálja, hogy az illetőnek nincs lába (na nem mintha zavarná). Tipikus fejlábembereket rajzol, az tíz ujjhoz egyben, szépen akkurátusan, a fej mellé húz 10 párhuzamos vonalat.

A múltkor állatkerben voltunk, és láttunk egy keselyűt. Mivel minden állatnál azt kérdezte, hogy mit eszik (és főleg, hogy eszik-e embert??), kénytelen voltam elmesélni neki, hogy a keselyű döglött állatokkal táplálkozik. Mi az, hogy döglött? Nem mozog? Soha többé? – záporoztak szegény felkészületlen fejemre a kérdések. Valahogy kimagyaráztam magam, hú, nehéz ez, nem voltam a helyzet magaslatán. Nem felejtette el ám a témát, és ma vacsoránál nekem szegezte a kérdést:

– Mama, engem ki fog megenni, ha meghalok?

2017. április 25., kedd

Az ördög a részletekben

A férjem:

- kiszellőztet és visszazárja az ablakokat ugyan, de következetesen elfelejti visszahúzni a függönyöket,
- noha rendszeresen bepakol a mosogatógépbe, de mindig van minimum egy olyan pohár/bögre/bármi, amelyet fordítva tesz be, és amelyben összegyűlik a víz,
- adott esetben kiteregeti a vizes ruhákat, de nem rázza ki őket előtte, a ruhák ezért gyűröttre száradnak meg,
- elviszi ugyan a gyereket a játszótérre, de mindig elfelejti kint kirázni a homokot Boni cipőjéből/nadrágjából, így az előszoba tiszta homok, mikor hazajönnek,
- bevásárol, de a zacskóban hagyja a cuccokat fél napra (kivéve, amikor a tusfürdőt a hűtőbe, a vajat pedig a fiókba teszi),
- megfürdeti Bonit, csak éppen a levetett, koszos ruháit gombolyagba gyúrva találom meg a mosógép hátulja mögött (két nap múlva),
- stb., stb.

Komolyan mondom, néha nagyon kell koncentrálnom az amúgy rengeteg jó tulajdonságára és arra, hogy ne sárkányosodjak el.

2017. április 17., hétfő

Kakihurka! Pipitér!

Nagyon fura humorérzékük van ezeknek a piciknek. Boni múltkor gurgulázva röhögött a boltban a saját viccén, ugyanis azt skandálta hangosan a zöldséges soron, hogy: Hinta-palinta, hintázik a... KRUMPLI! Lila volt már a kis feje, annyira nevetett a "poénon".

Kedvenc szavajárása a cacaboudin (kakihurka) és a pipitér (=ebben benne van a pisi francia megfelelője). Mindkettőt iszonyú nagy kuncogások közepette, diadalmasan jelenti ki, lehetőleg váratlanul, evés közben.




2017. április 13., csütörtök

Játszótér, lelki élet és a múló idő

A játszóterezés hasonlít a kocsmázáshoz: az ember mindig ugyanazokkal találkozik. Elbeszélget kvázi ismeretlenekkel a pultnál  a csúszdánál, majd leül az asztalhoz a padra, ahol szintén félismerősökbe botlik, majd dolgavégeztével és az aktuális pletykákkal meggazdagodva hazamegy. Otthon jelentést tesz a házastársának, hogy ki volt ott (a Fura Ruhás Nő?, a Professzor? a Focista Anyukája?), majd együtt jól megtárgyalják az eseményeket (neked az ikrek apukája mindig szokott köszönni? Szerintem engem nem ismer meg. És Martin anyukája vitte a bébit? Ja, ma a nagymamája volt?).

Most, hogy kitavaszodott, és én intézem Bonit reggelente, többnyire Z-re maradt a játszóterezés és asszem eléggé élvezi. Összehaverkodott Boni egyik csoporttársának az apukájával; ez az a kisfiú, akit már az első héten szeptemberben kiszúrtam magamnak és reméltem, hogy Boni vele fog összebarátkozni. Eszméletlenül aranyos gyerek, de kicsit magának való és visszahúzódó, ezért hiába kérdezgettem egészen idáig Bonit, hogy játszott-e az oviban a Raphaellel, mindig nemet modott. Raphaelt leggyakrabban a papája (egy genetikailag kambodzsai, de kulturális identitását tekintve francia pasi) hozza-viszi mindenhova, mert a mamája sokat utazik. Szóval ezek ketten, a férjem és Raphael papája a játszótéren váltják meg a világot, miközben a gyerekeink együtt játszanak, aminek mindkét család tökre örül. Alexis (a papa) minden másnap sms-t küld Z-nek a játszóterezés miatt, tök vicces. Boni meg minden este lelkendezve jön haza, hogy megint volt a Raphael! és együtt játszottunk!

Egyszer, amikor én mentem, Raphael nagyon nyűgös volt (még soha nem láttam ilyennek, és az apja elmondása szerint is amúgy nagyon könnyen kezelhető gyerek), nem is akart Bonival játszani, csak rohangált ide-oda. Szegény kicsi fiam nem értett semmit, futott Raphael nyomában, és folyamatos kérdezgette: T'es mon copain? T'es mon copain?? (=A barátom vagy?). Aztán elege lett a sok visszautasításból, odajött hozzám, és szomorúan ingatta a fejét, hogy Raphael nem akar velem játszani, már nem a barátom. Itt kb. meg akart szakadni a szívem, annyira sajnáltam szegényt. És hány visszautasításban, csalódásban lesz még része!

Boni: legfontosabb témánk mostanában az idő múlása, a napok és a hónapok. Még nem igazán érti: a sorrendet már tudja (reggeli-ovi-ebéd-kis alvás-játszás-vacsora-nagy alvás), de előfordul, hogy a délutáni alvás után reggelit kér, meg hogy este akar oviba menni. Meglepődik, ha vacsoránál még világos van, vagy ha délután már látszik a Hold, mindkét esemény összekavarja a fejében épp kialakuló rendszert. Mindent a kezemen kell, hogy elmutogassak: hányat kell még aludni, hogy elinduljunk, mennyi az egy óra, mennyi idő van még karácsonyig. Minden reggel megkérdezi, hogy van-e ma ovi, hétvégéket beleértve, hiába mondjuk, hogy akkor zárva tart. Jellegzetes kérdés pl.: Mama, lesz holnap éjszaka? Csináltunk együtt egy naptárt, ahova a terveim szerint fel lehetett volna ragasztani az aktuális nap esetményeit, de elkeverte a kis kartonpapírokat, szóval használni nem igazán tudjuk, mutatom:


2017. április 12., szerda

Katasztrófa-forgatókönyv

Z. őrjöng, idegeskedik, másról sem beszél, folyamatosan a rádiót hallgatja. Én viszont totális zen-állapotban veszem tudomásul a választásokról szóló híreket, amelyek szerint már az is elképzelhető, hogy a második fordulóban Le Pen és Mélenchon fog megmérkőzni egymással – a szélsőjobb és a szélsőbal populista képviselői, a pestis és a kolera, a totális káosz és államcsőd jövőbeli megvalósítói, az EU és az euró ellenlábasai.

Megpróbálok úgy csinálni, mintha az elcseszett politika nem vezethetne tragédiákhoz. Mintha az elmúlt 100 évben nem tört volna ki több háború, nem lett volna holokauszt, totális diktatúra, nem vertek volna le forradalmakat – és mindezt csupán csak Európában. Nem akarom elhinni, hogy elég egy(-két) őrült államfő, és dől az egész kártyavár.



2017. április 9., vasárnap

Az öregedés meglepetéseket is tartogat

Pl. teljesen elképesztő helyeken és szokatlan irányban bukkannak fel váratlan ráncok:


2017. április 7., péntek

Minimalizmus nálunk (zéró hulladék?!)

Mielőtt megszületett volna Boni, megbeszéltük, hogy nem halmozzuk el játékokkal. Nem lesz a szobájában ezer autó, kacat, ilyen-olyan fejlesztő huncutság, miniatűr étkészlet, játékhangszer, ötezer kirakó, legó, dupló, playmobil, matchbox, kutyafüle. Három év elteltével ott tartunk, hogy:


 valamit nagyon ELCSESZTÜNK!

2017. április 6., csütörtök

Tizenegyesek

(Copyright by Martine)

Beleszagolni a májusi nyárba 
igényt támasztani a boldogságra
megkóstolni, kipróbálni, lázadni
éjjeli busszal hazazötykölődni
felmenni egy lakótelepi házba
varázsolni szúnyogból elefántot
kapaszkodót keresni barátokban
Amerikáról álmodni Bakonyban
kívánni valamit csillaghulláskor
válaszolni pimaszul és gőgösen
vihorászni mindenkin és mindenen
először repülni egyedül, messze
izgulni, hogy hónap végén elég-e
társasjátékot játszani szavakkal
rögeszmésen ragaszkodni elvekhez
fontoskodni fontos munkatársakkal
firkálgatni az értekezleteken
fázni július tizennegyedikén
dugóban ülni és rádiót hallgatni
térerőt keresni és jelszót kérni
meddőnek lenni, majd kisfiút szülni
külföldön lenni örökre külföldi
zeneiskolába beiratkozni
olvasgatni hajnali vonatokon
hozzákopni a kompromisszumokhoz 
asszisztálni kemoterápiához
kínosan ügyelni a helyesírásra
bicegni és sziszegni reggelente
szeretni eszelősen és rettegve
utolérni egy kék műanyag motort
kirázni a játszótéri homokot.

2017. április 3., hétfő

Egy francia regényhős

Én már csak azért is drukkolok Emmanuel Macron-nak, mert olyan atipikus élete van – nagyon imponálnak azok az emberek, akik mernek kilógni a sorból. Ezzel persze nem kritizálom a „szabályos” életpályát befutókat, de tény, hogy mindig vonzottak azok, akik nem az egyetem-karrier-házasság-gyerekek-családi ház-kutya szokványos és kitaposott útvonalát járják, hanem merészen megbontják az élet logikus és elvárt rendjét.

Amikor elvégeztem a nyelvész szakot egy francia egyetemen, csak fogtam a fejem, hogy hogyan lehettem ennyire hülye, most majd soha nem találok normális állást. Mit csinált ugyanilyen helyzetben Emmanuel Macron, aki kb. ugyanazokban az években végzett el egy másik párizsi egyetemen egy másik semmire nem jó (= filozófia) szakot? Beiratkozott két további mesterszakra (OK, nem akármilyenekre, de akkor is) ahonnan egyenes út vezetett a francia közigazgatás magas polcaira. Pár év után azt is megelégelte, átnyergelt bankárnak (ez mondjuk rejtély, hogy hogyan), politikaközeli kapcsolatai lettek, felfigyeltek rá a Szocialista Pártban, és extrém fiatalon már miniszter lett – értitek, egy pasi, aki Hegelből diplomázott, mert.. mert gondolom az érdekelte. Ugyanis azt a típusú (természettudományi) érettségit tette le (kitünő eredménnyel), ami itt ugródeszkának számít az orvosi, jogi, közgáz stb. karrierhez szükséges ún. „jó” egyetemekre (azaz nem a filozófia szakra).

Ami a magánéletét illeti, az még elképesztőbben kacifántos. Tizenhat évesen beleszeretett a nála huszonnégy évvel idősebb, háromgyerekes, elvált tanárnőjébe, és a kapcsolat azóta is tart. Gondoljatok bele, milyen nehéz lehetett ezt lenyomni a család és a közvélemény torkán! Amikor az embert már olyan semmiségekért is szabadon véleményezik és kritizálják, mert nem engedi el a hároméves gyerekét az ovis osztálykirándulásra, nekik ezt a nagyon nem szokványos felállást kell(ett) elfogadtatniuk a környezetükkel. Válaszolni a kérdésekre, eloszlati a félreértéseket, végighallgatni önjelölt pszichológusok áltudományos előadásait az Ödipusz-komplexusról. Micsoda beslő küzdelmet róhatott ez a helyzet mindkét résztvevőre, és mennyire nehéz lehet(ett) meggyőzni a családtagokat és barátokat arról, hogy a szerelem tényleg lehet vak.

És aztán úgy történt, hogy ez a nagyon furcsa és szintén atipikus választási kampány véletlenül pont Macron-nak kedvez. Még az is lehet, hogy ennek a pasinak az összes fura és rendhagyó döntését az élet azáltal fogja diadalmasan igazolni, hogy 39 évesen köztársasági elnök lesz. Ki tudja? Állítólag nagyon jó esélyei vannak.

2017. április 2., vasárnap

Csatát nyertem a reuma ellen vívott háborúban

Egy év kihagyás után újra elmentem úszni. Mennyei volt! Alig akartam kijönni a vízből. És még lábra tudok állni!