Kiitta

Egy hajtásra kiitta - olvastam valahol. Megakadt a szemem a szón: KIITTA. Kontextusból kiragadva, jobban megszemlélve úgy néz ki ez a szó, mint amikor a Scrabble-ben csoportosítva sorakoztatjuk fel a betűket az előttünk lévő kis állványon. Vagy mintha nem is magyarul lenne, hanem inkább valami egzotikus nyelven, mondjuk észtül vagy finnül.

Tűz

A francia média eléggé egysíkú, és az Epstein-ügy alatt szinte csak az Epstein-ügyről, a Hanta-vírus alatt szinte csak a Hanta-vírusról, a kánikula alatt pedig szinte csak a kánikuláról tájékoztatták a lakosságot. Most napok óta nem lehet megnyitni rádiót/hírportált úgy, hogy ne az erdőtüzekről legyen benne szó. 

Z. el is gondolkodott azon, hogy a napsugárzás és a kullancsok mellett ne vegye-e fel a Nyári Aggódásainak listájára az erdőtüzet. Kitalálta (és valszeg igaza van), hogy ha itt erdőtűz keletkezne, nem tudna az egész falu az autóúton menekülni, a Dunába kellene ugranunk, és átúsznunk. Olvasott valamit pánikoló emberekről és a füstben be nem induló autókról.

Úgyhogy egyik nap bementünk a Decathlonba Budapestre és vettünk… három mentőmellényt! A környezetünk reakciója nagyon vegyes volt, komolyan egy tanulmányt lehetne belőle írni. Azt nem mondom, hogy Z. azóta békésen alszik, mert ma hajnalban 4-kor keltett, hogy szerinte tűz van a szomszédban. Még pisilni sem volt időm kimenni, kirángatott az ágyból, odacibált az ablakhoz, ahonnan rámutatott a szomszéd napelemes, kültéri, lánghatású lámpáira. Tényleg olyan, mintha tűz égne… na de azok már azóta ott vannak, hogy megérkeztünk ide több mint két hete!

Ezt ma fotóztam egy cukrászdában. Van benne egy nagyon találó szó, imádom, szinonimája szinte Tamási Áron élvezni a jövedelmet kifejezésének (hirtelenjében így definiáltam Boninak, rögtön megértette) meg egy másik, amit Boni és Z. csak többszöri nekifutásra tudtak kiolvasni. Kitaláljátok, hogy melyek azok?

Cucc

A múltkor elmentünk a Palatinusra, ahol érdekes szót olvastam, akár egy Dániel András-mesekönyvben: cuccmegőrző. Angol fordításban locker. Első látásra nagyon pongyolának tűnt, bár értem hogy miért nem értékmegőrzőt írtak: a naptej, a pézsé, a könyv meg a törölköző nem értéktárgy, hanem cucc (ennek mondjuk ellentmond a tárgyak angol fordítása, ahova már belesorolható a mobiltelefon is). A tárgymegőrző béna lett volna. De miért nem szekrény, ahogy lejjebb?

Merész és vicces és szokatlan, és így egyes számban nem is olyan rossz!

N vagy L

Az alábbi beszélgetés után eszembe jutott, hogy folyamodványt szeretnék benyújtani a Magyar Tudományos Akadémia nyelvhasználati csoportjához:

– Mit mondtál, mikortól leszel szabin? JúNi?

– Nem, dehogy, júLi! 

– Nem hallak jól, júúúLLLi?

– Igen, júúúLLLi!

– Ja jó, mert már azt hittem, júúúNNNi... 

Javaslatom célja ennek a sajnálatos etimológiai malőrnek a helyrehozása, amelynek következtében egyesek folyton elfelejtik és összekeverik, mikor utazunk Mo-ra, mások meg nevetséges módon kénytelenek fejhangon megnyújtani ezt vagy azt a magán- és mássalhangzót.

Nevezzük át valamelyik hónapot a kettő közül!

De úgy, hogy soha többé ne kellnen a bolondot játszanunk, kiabálnunk vagy idétlenül artikulálnunk, hogy n vagy l.

Amúgy nem is értem, hogyan fejlődhetett ilyen hülyén hasonlóvá ez a két szó. Teljesen szembemegy azzal a városi legendával, hogy a nyelv gazdaságos és felhasználóbarát, hát nem az! Miért nem választódott ki természetes úton az egyik szó, a másik helyett meg miért nem talált ki a népetimológia egy újat?

Javaslatom: január, február, március, április, május, június, FITYFIRITTY, augusztus, szeptember, október, november, december.

Boni javaslata: január, február, március, április, május, júNINI, júLILI, augusztus, szeptember, október, november, december.

Spektruzmavar

Telefnon két ujjal, számítógépen kb. néggyel-öttel gépeelk, vadul, oda se flgyelve. Amikor felnéze a klaviatúrából, vagy átnézem eklüldés előtt az üzenetet, rémütlen átom a rengeteg hibát, amit gépeléskor vátek. Az évek sotaám egyr többet. Kihagyá, betűk felcsreélées, más betűk beszúóráűsa...

..asszem digitális diszkexiám van!

Budapest

Ezen a héten Mo-on vagyunk. Gondterhelten és stresszesen jöttem, mert a papám már a múlt héten is fogadott ablakosokat, és fény derült pár óriási és áthidalhatatlan nehézségre. Tegnap ismét eljött kettő mesterember, egymás után, és egybehangzóan kijelentették, hogy nincs itt semmi nehézség. Kikapják a régi ablakokat, hopp, beteszik az újakat, ennyi! Nagyon meggyőzőek voltak mindketten. Kár, hogy egy konkrét kérdésben egymásnak ellentmondtak. (??) 

Az egyik pasi egyébként többször is említette, hogy termékeiket szupportálják. Belegondoltam, hogy amikor fordítóként találkozom ezzel a szóval (to support), micsoda akrobatikus mutatványokot végzek, hogy úgy adjam vissza a szó jelentését, hogy választékos és magyaros is legyen egyben! Azt hiszem, nem fogok ennyit erőlködni, ha ez itthon ennyire bevett kifejezés. Egy gonddal kevesebb!

Voltunk bankban is, Z. bankszámláját intézni, na, az elképesztő volt, majdnem elküldtek minket a francba a Bevándorlási Hivatalba. Míg egy a szomszéd asztalnál ülő ügyintéző át nem szólt, hogy hová kell kattintani. Ezzel meg is oldódott a dolog és nem kényszerültünk hosszas adminisztratív tortúrába, huhhh.

Vicces volt tegnap este, amikor Boni a kádban fürdött, és óbégatott nekem, hogy mama, add ide a gödröt!!! Bementem, es Boni rámutatott a régi vizes játékai közül (amik a fürdőszobában vannak felhalmozva) egy vödörre. De nem esett le neki, és többször is elismételte, hogy a gödröt kéri. Megállapítottuk, hogy forma tekintetében tényleg van hasonlóság a két szó jelentése között (a tárgyak alakja). Hát még hangtanilag: gödör-vödör. Érthető, hogy összekeverte, talán tavaly nyáron használta utoljára a két szót. 

Jelszavakról

Kérdezte a barátnőm, hogyan lehetséges, hogy a Magyar Péter pártja neve pont az, mint a cipőmé? Így jutottunk el el két jelszóhoz: tisztelet és szabadság. A barátnőm helyeslően megjegyezte, hogy a tisztelet tök jó, sőt, jobb, mint a testvériség, ami a francia hármas jelszó egyike (a szabadság és az egyenlőség mellett).

Nekem sem tetszik egyébként a testvériség, mert míg a másik kettő jogi kategória, addig a testvériség  megfoghatatlan. Mert mit jelent ez pontosan: barátságot, egyetértést, szolidalitást? De hát ezek nem várhatóak el senkitől, ezeket nem lehet parancsszóra teljesíteni. De lehet, hogy egyszerűen csak egoista vagyok. Még a toleranciát is szívesebben látnám a jelszók között, mint ezt.

De a barátnőm folytatta: igen, a testvériség (ami franciául: fraternité, a frère, fivér szóbol származik) hímsoviniszta szó, és kirekeszti a nőket. Ez tök érdekes álláspont, és indo-európaiként (a barátnőm német) lehet, hogy sértő. De magyarként nem tudok vele egyetérteni, bár próbálok toleránsan hozzáálni ehhez az elvakult véleményéhez. Nekünk semleges, mindkét nemet lefedő, politikailag korrakt szavunk van a testvériségre, mégsem mondhatnánk, hogy mi, magyarok testvériesebbek voltunk vagy vagyunk a franciáknál (jelentsen bármit is a szó). Most hirtelen nem találok példát arra, amikor egy szó eredete miatt megkérdőjelezném magának a szónak a jelentését.

Vajon eljutnak-e egyszer odáig a feministák, hogy a francia hármas jelszót módosítani kelljen? Kíváncsi vagyok. Az már tény, hogy ma Franciaországban a kizárólag az általános (univerzális) hímnemet használni sértő, ha mindenkihez szólunk. Tehát pl. a rádióban nem azt mondják, hogy Cher auditeurs!, hanem: Chers auditeurs et auditrices! 

Magyarul mindkettő: Kedves hallgatók!

Tök jó, hogy Mo-on legalább ebből nincs vita!

Kétnyelvű családban

Elhangzott magyarul (zöld) és franciául (sárga):

Én: – Jól láttam, hogy Raphaёlnek el van törve a karja?! 

Boni: – Igen! Harmadszor!

Én: – Jaj, szegény.. de mi történt?

Boni: – És ugyanaz a karja harmadszor!

Én: – Nem mondod!

Z: – Láttad, Tamko, hogy Raphaёlnek el van törve a karja?

Én: – Igen! 

Boni: – És megint atlétika közben törte el!

Z: – Szegény gyerek, már másodszor!

Én és Boni: – HARMADSZOR!! 

Boni: – Ugyanazt a gátat ugrotta át!

Én: – Basszus... ugye Raphaёl balkezes? A bal kezét törte el?

Z:  – De hogy törte el?

Én: – Atlétika közben.. pont erről beszélünk Bonival.

Boni: – Nem, a jobbat!

Z: – És melyik karját törte el?

Én: – Hát én azt nem ugornám azt át még egyszer!! Szegény!

Boni: – A jobbat! Megint! Mindig azt szokta!

Én: – Basszus, azért veszélyes lehet ez az atlétika..

Z: – Vigyázni kell az atlétikán... 

 

Nálunk Z. mindig le van maradva egy kicsit, és gyakran ismételgetjük ugyanazt, mint valami papagájok. Fárasztó és még ennyi év után is fura. Fogalmam sincs, hogyan csinálják mások ugyanezt, de nagyon ritkán olvasok (akár könyvben, akár blogban) hasonló nehézségekről*, amelyek röviden összefoglalva: 

 

💥Minden kommunikáció olyan bonyolult! 💥

 

* Vagy egy másik, tipikus párbeszédünk:

– Boni, csináljak rebarbarás sütit?

– Re.. barbara?! Az mi?!

– Rhubarbe.

– Ja! Ok, csinálj! 

Virágágy

A királykisasszonyok kaptak egy-egy virágágyat a kertben – olvastam föl Boninak Andersen A kis hableány c. meséjéből. Elképzeltem, ahogy a hableányok különféle színes (új szó Boninak: bíbor) virágokból font ágyon alszanak a szabad ég alatt, ugyanakkor a tenger fenekén, de már olvastam is a következő mondatrészt: azt kedvükre kapálhatták, gyomlálhatták.

Ja! Gyorsan helyesbítettem a mentális képet: nem aludtak a virágágyban, hanem kertészkedtek. Nem mindegy, hogy ki/mi fekszik abban az ágyban!

Módszertan

Ez a poszt arról fog szólni, hogyan fogadta Boni a nyelvtankönyvet, amit tavaly írtam neki, és amit pár hete fejezett be. De először is elmesélem, mert pont a témába vág, mit mondott ma a barátnőm a francia általános és technológiai gimnáziumokról. Mi még nem tartunk ott, hogy képbe kelljen kerülnöm, úgyhogy én eddig azt hittem, olyasmiről van szó, mint a mi időnkben a gimnázium és a szakközép iskola.

De nem, azt mesélte, hogy a különbség módszertani. Az egyik fajta gimiben (általános) az elméletet tanítják meg először, és azt felhasználva kell megoldani a gyakorlati feladatokat, a másikban (technológia) a gyakorlati feladatokból vonják le az elméleti tudást. Hát, ha ez így van, nem kérdés, hogy Boninak hová kell majd mennie: az általánosba. Ez a nyelvtankönyv is bebizonyította, hogy ebben is olyan, mint én: leghatékonyabban a deduktív módszerrel tanul.

Én hülye pedig, rengeteg munkával csináltam neki egy olyan könyvet, amely a modern pedagógia jegyében játékosan akart tanítani! Az elméletet a gyakoraltból megközelítve! A definíciókat vicces párbeszédekbe bújtatva! Amikor erre Boni rájött, hatalmasat csalódott: „Mama, te a mesébe beleírtad a szabályokat?!” (jól megnyomva a szót)

Az első csalódás után viszont végigröhögte a könyvet. Eléggé kilógott a lóláb, értve ezalatt azt, hogy néha tényleg nehéz volt olyan helyzetbe hoznom a szereplőket, hogy valamelyikük ki tudja mondani például azt a mondatot, hogy A felszólító mód jele a j betű, de gyakran nem hallatszik és nem lászik! vagy Egy szóösszetételt akkor tagolunk kötőjellel, ha 6-nál több szótagú, azonkívül legalább 3 elemből áll úgy, hogy viszonylag természetesen hasson, és a történetbe is szervesen illeszkedjen. Vagy: sokáig törtem a fejem azon, milyen helyzetben lehetne Az űrhajóba! és Az űrhajóban! felkiálltást kétféleképpen értelmezni, és ezáltal valamiféle bonyodalomba keverni a szereplőket.

Teljesen felesleges volt ilyeneken gondolkodnom, mert Boni meseolvasás örve alatt nem akart játszva tanulni. Nem akart összetett szavak olvasgatása után rájönni a fenti helyesírási szabályra, amit később egy szereplő szájából visszahallott. Neki úgy kellett volna ezeket megtanítanom, hogy a lap tetejére felírom a fő témát (1. Igékhez járuló jelek, vagy 2. A szóalkotás módjai), majd annak egy-egy fejezetét (1. A felszólító mód jele vagy 2. Az összetett szavak), utána vastaggal szedve a definíciót, a példákat és a kivételeket, majd jöhetnek a gyakorlati feladatok. Ezt megjegyzem a jövőre nézve, mert így nekem is sokkal könnyebb dolgom lesz! Csomó mindent egyszerűen azért nem jegyzett meg, holott jó a memóriája, mert az a mese, tehát a szórakozás része volt, nem pedig a tanulásé.

Amúgy élvezet Bonit tanítani: figyel, emlékszik, értelmez, összefüggéseket lát meg, jó gondolatai vannak, gyors és hatékony – amikor rá lehet venni, hogy tanuljon. Ez meg inkább kegyelem dolga, néha magától leül, néha zsarolom, néha jutalmazok, ebből nem csinálok magamnak lelkiismereti kérdést.

(Feladat: a fenti definíció szerint össze tudjátok-e párosítani a földönkívüliek közlekedési módszereit az alábbi szavakkal: 1) emberkereskedelem, 2) pogácsatészta, 3) sütirecept-gyűjtemény)

 

 A.

B.

 C.

Képernyőidő

Van-e frappáns magyar szó az alábbi jelenetre?! 

Egy gyerek megkapja az anyja táblagépét vagy telefonját, hogy húsz, harminc vagy negyven percig, vagy akár egy óráig is azt csináljon rajta, amit szeretne (sakk, Duolingo, komponálás, ChatGPT stb.). Amikor az előzetesen kiszabott, és az érdekelt felek által kölcsönösen elfogadott, sőt: szentesített határidő lejár, és a szülő ott áll a kanapé mellett, hogy visszavegye jogos képernyőjét, a nevezett gyerek „még egy percet!” felkiáltással újabb egy, kettő, három, tíz stb. perceket kutyerál, kér, könyörög, rimánkodik, alkudozik. Mi erre magatartásra a jó szó?

A papám fogalmazta meg a legtalálóbban a nyáron egy hasonló esetnél (Boni a kanapén a telefonommal, én már venném vissza halál idegesen, a gyerek meg nem adja, mert még nem játszotta le, még nem írta meg, még nem nézte végig stb.): 

– Jaj, Boni fiam, ne cigánykodj már itt nekem!

Micsoda találó és rettenetes ige: cigánykodik! Pontosan visszaadja a fenti kisszerű alkudozási folyamatot, ugyanakkor mennyire sértő, mennyire rasszista, az ember félve meri kimondani. De kimondja, mert nincs jobb. Amúgy lehet, hogy nem kellene kimondania. Talán azért bánok ilyen lazán ezzel a szóval, mert a papámról sok rosszat lehet mondani, de azt biztosan tudom, hogy nem fajgyűlölő. Nevetnem kell, amikor a siket, fogyatékkal élő, színesbőrű stb. szavakon lovagolunk, miközben létezik ez a százszor gázabb szó is.

Egy frappáns bizonyítás

Az usziból hazafelé (elkezdtem a vasat, abbahagytam a futást) bekapcsoltam a rádiót. Egy idős növénykutató beszélt épp. Abban a tíz percben, amíg hallgattam, elmondta, hogy miért választotta ezt a szakmát (nem akart kötődni állatokhoz), és hogy a virágok azért szépek, hogy odacsalogassák a beporzókat. Ekkor az újságíró (milyen félrevezető ez a szó! inkább: a zsurnaliszta) felkiáltott, hogy de hát uram, a szépség szubjektív!

– Nem. A szépség objektív – válaszolta, és már hallottam is, amint az újságíró szörnyülködve felhördül. – Vagy találjon olyan embert, aki engem gyönyörűnek lát.

Hát nem fantaszikusan lehengerlő demonstráció? Az újságíró nem is tudott mit válaszolni. Miután hazaértem, kikerestem, ki is volt az illető, azt hiszem, ő az. Letöltöttem az említett műsort, meg is hallgattam. Kiderült belőle számomra az is, hogy franciául létezik egy külön szó arra, amikor a fák lombkoronája egy összefüggő egészet alkot, ez a canopée. Leteszteltem itthon, mindketten ismerték.

A műsorban sajnos nem találtam meg ezt a szépséges részt. Érthetetlen. Illetve van egy tippem: ez egy ismétlés volt, annak apropójából, hogy a pasi pár napja halt meg. Lehet, hogy az internetre nem pont ugyanazt a műsort tették fel? De talán még meghallgatom egyszer figyelmesebben.

Kópia és társai

A francia copie szó jelentése: másolat. Ehhez nincs hozzáfűznivalóm, teljesen érthető, világos, az angol alapján is kikövetkeztethető.

Iskolai kontextusban jelenti azonban az órán megírt vagy otthon elkészített (és később beadott) dolgozatokat is. Amikor a tanárok óra elején elkérik a házi feladatot, vagy óra végén beszedik a helyben elkészített fogalmazást akkor ezzel a szóval utalnak a műre, tantárgytól függetlenül (még matekórán is). Véletlenszerűen kiválasztott példamondat a francia rádió honlapjáról: Cette année, nous devions avoir corrigé nos copies pour la date du 7 juin (Idén a dolgozatok kijavításának határideje június 7-e volt).

A fura az, hogy a copie jelenti ugyanakkor magát az üres papírlapot is, amelyre írnak, és ami lehet vonalas vagy négyzethálós, illetve sima (tehát kétoldalas) vagy dupla (négyoldalas). Ezt még a boltokban is így lehet kapni, nagy betűkkel rá van írva, példa az Auchan honlapjáról: copies simples à carreaux (egyoldalas négyzethálós lapok).

Tehát: ugyanaz a szó jelöli 1) az üres lapot és 2) a ráírt dolgozatot! A felszínt és a tartalmat!

A hágó szó ilyesmi még (mindkét nyelven): egyszerre van a hegyen, de mégis: mélyedés, azaz szinte már völgy. Vagy a fosszíila, ami egyrészt megkövesedett élőlény, azaz kövület, másrészt annak a lenyomata* is, tehát: hűlt helye!

* Noha ezt a jelentést az értelmező szótár nem támasztja alá, én mégis gyakran hallom ilyen értelemben.

Kánikula

- Az egész ország területén zavartalan a napsütés - hallottam a rádióban, mikor az ebédszünetben elmentem az usziba.

Milyen furának, szinte ironikusnak tetszik ez a megfogalmazás egy olyan napon, amikor a napsütés zavar a leginkább, és amikor épp azt latolgattam, hogy milyen borzasztó lesz a parkolótól elgyalogolni a bejáratig (elmenjek-e egyáltalán a könyvesboltba úszás után??), és hogy a napon felforrósodott autóba mennyire halálos kínszenvedés lesz visszaülni!

Mese- és tankönyvíró tapasztalataim

Már tavaly a fejembe vettem, hogy idén nyárra írok egy mesekönyvet Boninak, amelyben elmagyarázom a magyar nyelv bizonyos szabályait, hogy mégiscsak legyen valami fogalma arról, hogyan épül fel az a nyelv, amelyet ha tökéletesen nem is, de ért és beszél, és amelyen valamilyen szinten írni és olvasni is tud. Már a tanév elején megvolt a könyv felépítésének ötlete: kell egy szimpatikus főszereplő, aki egyes szám első személyben elmeséli a történetet, kellenek segítők és ellenségek, egy érdekes kerettörténet, amelyben lehetőleg érik az olvasót meglepetések, Kellenek párbeszédek, sőt, jöttem rá időközben, a nyelvtani és a helyesírási szabályokat párbeszédben lenne érdemes bemutatni, továbbá feladatok és illusztráció.

A karácsonyi szünetben kezdtem el írni magát a szöveget. Rengeteg melóm van benne, több, mint amire számítottam. Időközben rájöttem, hogy nem is leszek kész az összes szabállyal, ezért a könyv csak az első része lesz egy kétkötetes tankönyvnek (remélve, hogy jövő nyáron is hajlandó lesz még leülni velem tanulni). Ebben az (első) részben tehát csak az összetett szavak, a 6 : 3-as szabály, a képzők, a jelek és a ragok (kivéve igeragok), a hangrendi illeszkedés és a nagy nyelvcsaládok, meg a finnugor nyelvek lesznek benne, és (ha lesz igény rá) jövőre csinálom az igeragozást, az igekötőket, a helyesírási alapelveket és a hangtörvényeket.

Első tapasztalatom az, hogy az író nincs egyedül a fehér lap előtt, mint ahogy ez évszázadokig történt. Az író az egész világgal interakcióban állhat, és a földgolyó összes információja rendelkezésre áll az írás pillanatában... mivel sajnos az író bármikor kinyithatja a netet. És ki is nyitja, értékes perceket, órákat veszítve ezzel... Ami nagy öngól, mert – második tapasztalat – a szöveg tényleg írás közben, mintegy írva készül. Ez teljes meglepetés volt. Miközben írtam, jöttek a gondolatok, nem pedig fordítva, tehát nem a már meglévő gondolataimat, ötleteimet vetettem papírra. Azaz minél többet ír az ember, annál több ötlete lesz, és előfordulhat, hogy olyan irányba kanyarodik a történet, amelyre az ember előzőleg nem is gondolt.

Amikor régebben Elena Ferrantétól olvastam ugyanezt, nem is hittem neki. Azt írta, hogy az elején nem tudta, hogyan fog végződni a Nápolyi történetek, sőt, egyenesen azt állította, foglama sincs mi történt Lila kislányával! Ezt teljes képtelenségnek éreztem (hát kinek kellene tudnia, ha nem neki??), és sokkal jobban tetszett a J. K. Rowling-féle könyvfelépítés, amikor is a szerzőnek már az elején tudnia kellett, hogy Piton kettős ügynök stb. Hozzáteszem, mindkét sorozat tökre tetszett.

Nekem mégsem sikerült ez az előre elgondolt dolog. Sőt, hiába próbáltam magam arra kényszeríteni, hogy a heti egy órás monoton és ingerszegény (mivel netmentes) úszás alatt a mesekönyvemről gondolkodjak, soha nem sikerült. Folyton elkalandoztak a gondolataim, vagy egyszerűen semmi sem jutott az eszembe. Persze nem akarom magamat Rowlinghoz vagy Ferrantéhez mérni vagy hasonlítani, nem ugyanazok az indítékaim: nekem egy adott gyerekhez (Boni) és célhoz (érdekesen elmesélni a magyar nyelvtant) kellett kitalálnom egy történetet.

Harmadik tanulság, pontosabban tapasztalat: az ember tényeg saját maga állítja fel azokat a szabályokat, amelyek a kitalált történeten belül érvényesek. Tehát van az a szöveg, amelyben a mondat: Egy siető kígyó végigsiklott a sziklán, ivott, odaszólt nekik: „Jó vadászatot!” és továbbsurrant teljesen hihető, mert az olvasó a könyv első mondatától fogva aláveti magát az író által felállított játékszabályoknak, azaz, hogy az állatok beszélnek és megértik egymást. És ebben aztán nem kételkedik, egészen az utolsó mondatig.

Negyedik, ha nem is tapasztalat, de érdekesség: jóllehet Boni odafigyelve olvas, (gyakran emlékszik például szó szerint az előző napi esti mese utolsó mondatára, megkérdezi és megjegyzi az ismeretlen szavakat, értelmezi a történetet, keresi az összefüggéseket), azt már most borítékolom, hogy nem fog annyi időt és energiát belefektetni az olvasásba, mint amennyit én tettem az írásba. Valószínűleg ez mindig így van: az író nagyságrendileg sokkal több időt szöszmötöl (alannyal-állítmánnyal), mint amennyi időt az elolvasás tesz ki.

Szavak

Magyarországi nyomdákkal kontaktálok, hol tudnám kinyomtatni Boni könyvét. Erről majd írok bővebben; készítettem neki egy nyelvtankönyvet nyárra. Sajnos a francia cég csak akkorra vállalja, amikor már nem leszünk itt, és nem postázzák külföldre. Ofszet, kifutó, belív, sőt: belív lekenése, ilyen szavakkal bombáznak, vicces, hogy ami nekik mindennapos, azt nekem meg kell néznem a szótárban.

Ma felhívtam a pasit, mert napok óta nem válaszol, legutóbbi e-mailjében azt írta, hogy a borító felbontása nem jó. Elküldtem neki az előlapot nagyobb felbontásban, és megkérdeztem tőle, hogy a fülszöveget küldhetem-e Wordben.

– Milyen fül? Fül is kellene? – kérdezett vissza ingerülten, mint aki lemaradt egy infóról. 

Úgy látszik, nem egy céh tagjai vagyunk. (Barátnőm szerint keressek másik nyomdát!)

***

Bonit szoktam tesztelgetni meseolvasás közben, hogy milyen szavakat ért. A kelepcére csak legyintett, mintha hülyének nézném („Mama, a Micimackó tele van kelepcével!” – válaszolta szakértelemmel), a pikkelyt nem tudta, viszont másnap emlékezett rá. A frigyre azt hitte, valami növény – talán a rüggyel keverte? Az igába fogott ökörből egy kukkot sem értett, se a szavakat, se a koncepciót. Az özvegy szóra azt mondta, érti, de mikor jobban belekérdeztem, kiderült, a sógorral keveri. A leleményest nem ismerte, azt hitte: liliputi.

 ***

Egyébként ezek a szavak megmaradnak a passzív szókincsében, sőt, ha nem találkozik velük hamarosan, el is fogja őket felejteni. Franciául sokkal-sokkal könnyebb a helyzete, hiszen a suliban és az olvasmányaiban gyakran találkozik ilyen típusú (régies vagy ritkábban használt) kifejezésekkel. De néha meg szoktam lepődni, hogy milyen francia szavakat nem ismer, pl. austral, ami azt jelenti, hogy „ami a déli féltekén fekszik”, vagy ludique, azaz játékos (igaz, a francia szóban nem található meg a játék szó maga), vagy mettre en exergue, azaz kihangsúlyozni, előtérbe helyezni (szótár szerint: jelmondatnak kitűzni).

Ezt a két utóbbit egyébként azért kérdeztem meg tőle, mert valaki mesélte, hogy az érettségiző (francia) diákjai nem ismerték!

A nyelv, amelyen gondolkodunk

Fel szokták tenni a kétnyelvűeknek a kérdést, hogy milyen nyelven gondolkodnak (álmodnak). Én erre a kérdésre nem igazán tudok válaszolni, azt hiszem, nem szavakkal gondolkodom, hanem érzésekkel, képekkel. A gondolataimnak nincs nyelve.

Ezt az elméletet jól megcáfoltam tegnap. Tök érdekes dolog történt: vasárnap meghallgattam egy francia nyelvű műsort egy írónővel. Az egész interjú tök érdekes volt, de különösen egy konkrét mondat ragadta meg a figyelmemet. Arra gondoltam, hogy jól meg is jegyzem, mert frappáns összefoglalása az írónő mondanivalójának (amivel szinte teljesen egyet tudtam érteni). 

Másnap idézni akartam a konkrét mondatot Z-nek, és képzeljétek, magyarul jutott eszembe. Holott franciául hallottam. Másodpercekig gondolkodtam, amíg eszembe jutott az eredeti. Mikor fordította le az agyam a francia mondatot magyarra? Fogalmam sincs róla. De tény, hogy a magyar szó: megfosztani, jóval előbb jutott eszembe, mint a francia eredetije: priver. Sőt, amikor franciául akartam mondani, a déposséder igét akartam használni, az meg eleve benne sem volt a mondatban. Az valahogy megint az én agyam tekervényeiből jött elő.

Lehet, hogy így történt: meghallottam a francia mondatot (ige: priver) → megjegyeztem magyarul (ige: megfoszt) → azt visszafordítottam franciára (ige: déposséder).

Az eredeti mondat amúgy így hangzott: on ne peut pas priver les opprimés de l'histoire de leur oppression. Magyarul: nem szabad megfosztanunk az elnyomottakat az elnyomás történetétől. Arra a szintén elterjedt kérdésre válaszolva, hogy érdemes-e utólag kiszedni a klasszikus irodalmi műalkotásokból az antiszemita, rasszista, gyarmatosítóbarát stb. mondatokat. Van az a nézet, ami mögé én is szívesen felsorakozom, hogy ne másítsuk meg a múltat, inkább helyezzük kontextusba a szöveget. De érdekes, hogy pont emiatt tettem le arról, hogy felolvassam Boninak a Tíz kicsi négert esti mese gyanánt. Elkezdtem az elejét, mielőtt felolvastam volna neki, és annyira poros, régimódi volt a szöveg (legalábbis a magyar fordítás), tele antiszenimta és patriarchális utalásokkal, hogy teljesen elment tőle a kedvem. Nem akartam minden mondat után magyarázkodni. Majd elolvassa később, és kontextusba helyezi ő maga. Viszont ha lenne gyerekeknek szóló, megszelídített és kilúgozott változat (fordítás), talán azt elolvastam volna neki (ami ellentmond az előbbi elvnek)

Egyetértek az írónővel: ha egy klasszikus a mai szemmel rasszista, nőgyűlölő, homofób stb. – akkor még mindig megtehetjük, hogy nem olvassuk.

Kamaszok

Reggelente, suliba menet és a suli előtt hallom a kamaszokat magunk körül beszélgetni:

– Putain... putain de merde... ça me fait chier... rhhhlà..là..là... le con... rhhhh je te jure... putain.... c'est chiant....l'enculé, va... putain de bordel de merde... le salaud... ta gueule, putain!

A fenti mintát a napokban gyűjtöttem, tele van válogatott káromkodással és trágársággal (ún. csúnya szavak). Nagyon megdöbbentő és sokkoló, még egy nem francia anyanyelvűnek is, mint aki vagyok. Egyre több gyereket hallok így beszélni Boni környezetében is, kötőszavakként használva ezeket (az amúgy közhelyszerű, lapos, fantáziátlan és ősrégi) trágárságokat.

Gondolom, ez a menő. Rémes lehet kamasznak lenni! Örülök, hogy soha többé nem leszek kamasz, és soha többé nem kell senki előtt semmit bizonyítanom vagy határokat feszegetnem. Rettegve várom az időt, amikor Boni kamasz lesz (nem is olyan sokára). Őt még soha nem hallottuk ilyen útszéli módon beszélni, ami gondolom nem jelenti azt, hogy a suliban nem használna fülsértő szavakat, érdekes lenne megtudni. Csak remléni tudom, hogy elültettük benne annak az igényét, hogy az ember elegánsan, változatosan, választékosan, célratörően stb. fejezze ki magát.

Voilà, voilà!

Nemrég Boni érdeklődve vette tudomásul, hogy vannak olyan furfangos kérdések, amelyekkel azon kívül (vagy ahelyett), hogy információkat nyerhetnénk, burkolt állítást tartalmaznak, és amelyekre válaszolva az ember mindegy validálja az implicit állítást. Már nem emlékszem, milyen példákat gyártottunk, ilyesmiket, hogy Miért idegesítesz? amivel, ha az ember rendesen megválaszolja a kérdést, egyúttal elismer valami teljesen mást is.

Még nem is mondtam neki, hogy a leggyönyörűbb példát az egyik kolléganőm produkálta a héten. Arról beszélgettünk, hogy miért beszélnek rosszul a franciák idegen nyelveket. Elmeséltem, hogy én ezen már egyáltalán nem csodálkozom, mert látom, hogyan tanítják az iskolában (óraszám, módszer, csoportméret, szódolgozatok hiánya stb.), továbbá hozzátettem, a francia toroknak különösen nehéz pl. az angol fonémák kiejtése. Ekkor a kolléganőm feltette azt a bizonyos kérdést:

– Nem lehet, hogy inkább a híres francia arrogancia miatt nem beszélnek idegen nyelveket?

Sheets and javelins

Megnéztem a tegnapi botrányos Trump-Zelenszkij vitát, de most nem is arról akarok beszélni, hogy mennyire felháborító az amerikai elnök és alelnök viselkedése (nem is tudnék újat mondani), meg hogy mennyire sajnáltam Zelenszkijt, ahogy ott ült félseggel azon a kanapészerűségen, körülvéve ezekkel a borzalmas amerikai gengszterekkel (akik közül az egyiknek börtönben kéne csücsülnie).

Hanem arról, hogy a beszélgetést nézve és hallgatva arra gondoltam: mennyire többszörösen is hátrányos helyzetből indul egy vitában az a fél, aki nem az anyanyelvén fejezi ki magát! Baromira bátor sztem Zelenszkij, hogy tolmács nélkül csinált végig egy ilyen attrakciót, két ellenséges vademberrel, akikek a legnagyobb fegyverük nem csak az, hogy a világ legerősebb államát igazgatják, hanem hogy: tökéletesen beszélik a vita nyelvét. Megvan az az előnyük, hogy bármit ki tudnak érthetően és gördülékenyen fejezni, standard akcentusban, és mindent meg tudnak érteni, ami elhangzik, akkor is, ha többen beszélnek egyszerre. És mindez hatamas adu ász!

A mindennapjaimban egy picit én is szoktam ezt érezni. Franciául nem túl gyakran (szerencsére), ott inkább a saját akcentusom zavar, mert azt szoktam hinni, hogy nem vesznek miatta komolyan. Ezért pl. a legtöbb telefonos adminisztratív dolgot nálunk a férjem intézi. Ha angolul kell beszélnem, akkor szinte mindig úgy érzem, hogy nem vagyok elég választékos, nem ismerem a kódokat, nem értem a kulturális és egyéb utalásokat, és az anyanyelvi beszélők magabiztossága megrémít. Emlékszem, micsoda fölénnyel állította a kanadai sógorom egyszer, hogy a Balatonon van híd! A tökéletes mondatokban megfogalmazott hülyeséggel szinte meggyőzött.

Szoktam mondani Boninak (meg bárkinek, aki csak hallani akarja), hogy azért tanítom magyar helyesírásra, mert ez az egyik legnagyobb ajándék, amit adni tudok neki: egy nyelv. De néha arra szoktam gondolni (és ezt nem mondom neki) vajon nem az a legnagyobb ajándék-e inkább, hogy a legerősebb nyelve, amin vitatkozni és verset olvasni a legjobban tud, egy világnyelv. Márai írja valahol az anyanyelv és a tanult nyelv közötti különbségről, hogy előfordulhat, az ember úgy hiszi, már jól ismeri az adott nyelvet. Odafordul egy bennszülötthöz és azt mondja, vagy legalábbis hiszi mondani neki: Reggel a városban voltam. A bennszülött pedig csodálkozva, de udvariasan hallgatja, mert ő megértette azokat a nüansznyi különbségeket is, amit az ember nem tud elsajátítani, és mert a mondat valójában így hangzott: Pittymallatkor az erődben valék.

Sheets: egyáltalán nem voltam benne biztos – a kontextust és Trump személyiségét figyelembe véve – hogy nem shits-et mondott-e.

Javelins: ezt meg egyenesen meg kellett néznem a szótárban!