Kaffka Margit: Színek és évek
Szabó Magda: Ókút
Miután elolvastam ezt a könyvet, emlékszem, az volt az első gondolatom, hogy EZ az a könyv, amit én akartam volna megírni. A második pedig az, hogy jó, ha már meg van írva az én könyvem, akkor legalább szeretnék ilyen elegánsan, egyszerűen és intelligensen egy másik önéletrajzi könyvet írni. És én is úgy szeretném bemutatni gyerekorom díszleteit, ahogy Szabó Magda tette: mindenki érdeklődésére számot tarthatón.
Szepes Mária: Vörös oroszlán
Én, aki a horoszkópoktól és a jósnőktől falnak megyek, imádtam ezt a könyvet. Talán azért, mert az ezotéria, ha színvonalas fikcióba, világirodalmi horizontú könyvbe van ágyazva, nagyon is érdekes lehet. A történet több nemzedéken és tudati síkokon ível át, egy percig sem lehet nem odafigyelni. A végén viszont nagyon el kell gondolkodni, hogy az ember minden kockát a helyére tudjon tenni. Akkortájt olvastam, amikor bejött ez a Da Vinci-kód őrület, és emlékszem, nagyon sajnáltam, hogy a magyar pont nem világnyelv, hiszen mennyivel jobb emez annál.
Tamási Áron: Ábel a rengetegben, a városban, Amerikában
Tamási Áronnal is úgy vagyok, hogy időről időre előveszem, mert egyszer csak elkezd hiányozni ez a metaforákkal teli, ízes magyar szó. Ezt a trilógiát meg különösen szeretem, és Ábel az évek alatt nagyon a szívemhez nőtt - ha életre kelthetnék egy irodalmi hőst, Ábelt választanám. Egy percig sem unatkoznék, asszem!
Vámos Mikós: Apák könyve
Nem tudom én ezt a Vámost hová tenni, a folyamatos sértődéseivel, tévés szerepléseivel és fura arckifejezésével. Ezen a könyvön kívül mást nem is olvastam tőle (bár elkezdtem), ez viszont nyelvi bravúr. Történelmi kalandozás, több generáción keresztül, és ahogy közeledünk a jelenhez, úgy változik meg a szöveg nyelvezete. Micsoda könyvtármunka lehetett!