2024. január 10., szerda

Tizenkét kép

 

Anszki ismét megihletett! Én is közzéteszek 12 fényképet az elmúlt évből, de nem próbálom meg összefoglalni az elmúlt évet, inkább elmesélek mindegyikről valamit. Játékszabály: olyan képet rakok csak fel, amelyet még nem tettem közzé és amelyik az adott hónapban a legjobban sikerült (felismerhető emberek nélkül). 

 
Az utcánk. A jobboldali épület egy gimi, a németek építették akkor, amikor a város német kézben volt. (január)
 
Karamellizált póréhagyma, mandulával-tökmaggal. Annyira ízlett, hogy otthon ezt többször is rekonstruáltam. (február)
 
 Futás után készítettem, este, amikor már kezdenek hosszabbodni a nappalok és szépek a fények. (március)
 

Borjú, amint éppen a tehén tőgyét szopja. Úgy bámultuk meg a látványt, mint ahogy az rendes városlakókhoz illik, amikor kiszabadulnak a természetbe! (április)
 
 A belgiumi Tintin-múzeumban; ezen a képen nagyon tetszik a fény-árnyék játéka a szürke felületen.(május)

Üzenet a hűtőben: „Nem szeretem a zöldségeket, adj valami finomat!”. (június)
 
 
  Dunakanyar. Az a csónak úgy volt odarakva, mintha azt várta volna, hogy valaki fotózza már le. (július)


Ehhez a képhez hozzá kell képzelni a klór és a fenyőfák illatát, a felkelő nap melegét, a kávét, amit a büfében adnak, és azt az érzést, hogy úszás után miénk az egész nap. (augusztus)


Céllövölde. Figyeljétek meg, milyen szépen hozzáöltöztem a sok műanyag bóvlihoz! (szeptember)
 
Séta munka után egy volt kolléganőmmel (de azok ott nem mi vagyunk). Utána egy teraszon, napsütésben kávéztunk; két hétre rá már télikabátban jártam! (október)
 
Plakát egy párizsi park bejáratánál, amely a patkányokra hívja fel a figyelmet. Párizsban hatalmas probléma, én is találkoztam már patkánnyal, metróban is. (november)
 
 
Idén másodszor sikerült szuperul a bejgli, mert egy új recceptből csinálom. Ehhez három tojássárgája kell, a fehérjékből habcsókot sütök. (december)

16 megjegyzés:

  1. De jó ötlet, kedves Tamko, megpróbálom én is megvalósítani, bár nem vagyok olyan jó fotós, mint te! (se olyan profi beigli sütő!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viszont csodásan rajzolsz, imádom a képeidet! :) Sz.

      Törlés
  2. de csodálatosak ezek a képek, teljesen átadják a hangulatot! Minden hónapban csinálhatnál ilyet!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jo a kepvalasztas, az otlet is tetszik, es csodaszep helyeken jartatok. A "miam miam" magyarul "nyam nyam"?

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm :) de az ötlet nem az enyém!
    (nekem miért nem jutnak eszembe ilyen ötletek?!)

    Igen, miam = nyam :))

    VálaszTörlés
  5. De jó, én is kedvet kaptam egy ilyen bejegyzéshez :)) A karamellizált póréhagymán milyen zöld szósz van? (tudom, fontos kérdés :). A sárga csónakos kép remek, az uszodát meg szinte éreztem a bőrömöm....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Képzeld, én is ezen gondolkodtam! Sajna nem emlékszem :(((

      Törlés
  6. Jaj de jó! Nehogy én is csináljak egy ilyen posztot :D

    VálaszTörlés
  7. Jó válogatás lett! És milyen jó kis sütitartód van. Azt hittem volna, hogy cukrászdában készült a fotó. Nekem még nem jutott eszembe, hogy otthoni használatra is beszerezhető egy ilyen :)

    VálaszTörlés
  8. És annyira jó nadrágjaid vannak. A múltok is volt egy narancssárga. Nem tudom a kis méret-e az oka de én nem bírok ilyen jó gatyákat venni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm.

      (látod erre simán tennék egy szívecskét, méghozzá egy barnát meg egy narancssárgát :))

      Törlés
    2. Nem, ehhez ilyen nadrág ikon kellene. Biztos van, a kislányom is főleg ilyen ikonokkal levelezik velem messengeren, unikornistól elkezdve ennivalókon át tornászlányig. Tényleg nem kell már tudni írni.

      Törlés
    3. FElla, mi a barátnőimmel ilyen "reaktokat" (a tartalomnak megfelelő emojikat) nyomunk az üzenetekre a cseten - pl. nadrágot, de néha ebből kifejezetten viccet csinálunk, és ilyen reaktokkal utalunk egy belső poénra. Persze mi már öregek vagyunk, csak "passzióból" reaktolunk, de én kifejezetten szeretem az emojik ilyen kreatív használatát!

      Törlés
  9. elképesztően csodás a bejglid ÉS a pulcsid. :)

    VálaszTörlés