2019. július 3., szerda

Hét. Hét! (7, sept, seven, sieben)

Olvasom, hogy Ez EB vezetői posztjára jelölt nőnek (orvos, politikus) hét gyereke van. És nem térek magamhoz! OK, lehet hogy olyan helyzetben volt, hogy világéletében soha nem kellett főznie, takarítania, gyereket pelenkáznia, gyerekhez éjszaka kelnie, különórára kísérnie stb. mert megcsinálták helyette mások. De ezeket a másokat (szakácsnő, takarítónő, baby-sitter) valakinek koordinálnia is kell, nem?

Jó, lehet, hogy még ilyen koordinációs feladatokat végző bejárőnője is volt. De még akkor is; hét kisgyerektől lefektetéskor elbúcsúzni (puszi, ének, betakargatás, kérdésekre válaszolgatás stb.) legalább egy óra! Ugyanígy, ha fogoroshoz nem is kísérgette őket (mert a német gyerekek vígan járnak szimpi fogorvoshoz önállóan :))), de biztos ott kellett lennie az évvégi balettelőadáson vagy zongoravizsgán! A politika magas polcain tevékenykedő embernek erre hogyan van ideje?

Vagy nem is az idő; tegyük fel, hogy 4 órát alszik naponta (vannak ilyenek). Hanem a folyamatos észben tartása a dolgoknak: az egyik gyerek szerelmes, a másik összeveszett a harmadikkal, a negyedik nem találja a helyét a világban, az ötödik folyamatosan beszélni szeretne, a hatodik pont, hogy ki sem nyitja a száját, a hetedik pedig mondjuk rossz társaságba keveredett. Még ezt végiggondolni is hosszú! Hát még a problémákat kezelni, vagy elvonatkoztatni, és másra koncentrálni. Nekem egyetlen gyerekkel is néha annyira máshol jár az eszem, hogy a hamut is mamunak fordítom! (lásd export vs. import).

Szóval, le a kalappal a nő előtt, én erre képtelen lennék. Látom Z. húgának a családját (hat gyerek), hogyan működik: a leszűkebb karácsonyi vacsorán is min. 32-en vannak (képzeljétek el a logisztikát!), minden hónapban van három születésnap, és Anne-nak mindig van valami dolga a (már felnőtt) gyerekei körül: vízumigénylés, ingatlanosnál képviselni egymást, gyerekfelvigyázás, utazásszervezés, köremailekre válaszolni, gyerekruhákat csereberéni stb. stb.!

16 megjegyzés:

  1. Én ezekre az esetekre azt szoktam mondani, vagy az adott nő egyáltalán nem alszik, vagy pedig valaki más van a gyerekével mikor nem ő van a gyerekével.
    Mi van ha egyszerre csak 3-nak van kruppos rohama?

    Számomra már az is elképzelhetetlen, hogy hogyan lehet 1nél több (nem 7, 2) terhességet végigcsinálni. Innentől nem gondolkozom tovább.

    VálaszTörlés
  2. Kicsit más, de számomra ugyanígy megfejthetetlenek azok az esetek amikor azt prezentálják, hogy lám-lám kisbaba mellett pontosan ugyanúgy lehet folytatni az embernek a karrierjét.
    Volt egy kanadai jéghoki játékos nő, aki több internetes hírben is szerepelt amint a meccs szünetében hoki felszerelésben szoptatja a kisbabáját. Hát szuper. És mikor vissza kell menni a pályára mi történik a kisbabával? Kikapcolja, összehajtogatja és beteszi e a hátizsákjába?
    Ja, hogy olyankor hirtelen a semmiből előbújik egy nagymama, vagy egy bébiszitter vagy a szülési szabadságon lévő apuka. Csak ezt az újsághír már nem mutatja...

    VálaszTörlés
  3. Mi öten vagyunk testvérek, és hát igen, nem volt könnyű Anyának, még úgy sem, hogy az ikertesómmal mi jóval idősebbek vagyunk, mint a kisebbek (a legnagyobb öcsémmel is 8 év korkülönbség van köztünk), és így egészen sokat segítettünk neki.
    Szerintem egyébként egy/kettő/vagy "huszonöt" gyerek, mindegy, Anyának lenni hatalmas feladat, és igazi hősies munka minden egyes nap - persze nincsen benne tapasztalatom, de kívülről is így látom, Anyukámon.

    Egyébként nálunk tény és való, rengetegen vagyunk egy családi összejövetelen, és ez még több lesz, amikor már a két öcsémnek és húgomnak is lesz párja.... :) Nem egyszerű, de nincs jobb érzés annál, mint mikor végre összegyűlik a család, és mindenki csacsog, nevetgél, iszik-eszik, estébé...:)

    VálaszTörlés
  4. Olvasás közben támadt gondolataim. Nagyanyáink idejében hét gyermek eléggé általános családlétszámnak számított. Az öröklött testi és idegi sajátságok eltérőek. Van, aki nem képes nagycsaládra, van, akinek erre van tehetsége. Persze az is igaz, hogy mai körülmények között nehéz elképzelni, hogy egy asszony el tudjon dirigálni féltucat gyereket. Elég arra gondolni, hogy mi még egyedül mentünk iskolába, ma minden gyereket autón viszik s talán hozzák is.

    VálaszTörlés
  5. Van egy 7 gyerekes ismerosom, igaz, o "semmi mast" nem csinal, "csak" anya.
    A legidosebb lanya az elso hazassagabol van, o mar 16 eves, de ugy 10-12 eves kora ota o a tobbi gyerek masodik anyja.
    A kovetkezo legidosebb gyerek is 5-6 evvel fiatalabb nala, tehat akkor mar tudott kicsit segiteni, vagy legalabbis nem volt akkora teher, mint 17 honapos melle ujszulottet vallalni (mint en :) ).
    Nekem csak 3 gyerekem van, nalunk is a kicsi 8 ill. 9 evvel fiatalabb a tesoinal, ugy gondolom, sokat szamit a korkulonbseg, en ha a korulmenyek ugy alakultak volna, el tudtam volna kepzelni meg egy nagyediket, de tobbet mar nem, akkor mar a neveiket is kevertem volna :)
    Es en is csak anya voltam, mig otthon voltam veluk, semmi mast nem csinaltam.

    VálaszTörlés
  6. Az egyik főnökömnek 7 gyereke van, a felesége a legkedvesebb nő a világon. Meséltek néha, nem mindig könnyű. Csak a tízóraik elkészítése, csomagolása 40 perc. Az alap, hogy az apa is segít. Sokat. És segítenek a nagyszülők, családtagok. A nagyobb gyerekek kapnak feladatokat, bevasárolnak, füvet nyírnak, ügyelnek a kicsikre pl. az udvaron. A szülők elég lazák, a 4. gyereknél már nem figyelték hónapokig, hogy lélegzik-e. És így sincs mindig mindenre idejük, megkapják időnként, hogy apa, anya, sosem figyelsz rám, csak a többiekre. De ezt akkor is mondja egy gyerek, ha egyedül van, és 24 órában csak rá figyelsz. 😁 A főnökömek nagyon boldogok így, ők ezt választották.

    VálaszTörlés
  7. Én egy tényleg nagyon magas pozícióban lévő nőt ismerek, neki 3 gyereke van. Minden második héten London v NY, new yorki munkaidoben dolgozik (délután 3 - éjfélig). Náluk a gyerekek anyja az az apjuk, ő van ott mindenhol és ő tart észben mindent. Anya keresi a sok-sok pénzt és mindehhez egy Suzukival jár, nem kérte a céges autót, helyette fizetés kiegészítést kap amiből több lakást is vett a gyerekeknek az elmúlt években. Ítélkezni nem akarok, sokféle gyerek van az enyém 5 évesen aludt először nélkülünk. A kollégáim gyerekei 1 évesen mentek a nagyszülőkhöz 2 hétre, amíg a szülők nyaraltak. Sokféle gyerek van és sokféle anya.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, itt max. a 7 gyerek van olyan helyzetben, hogy ítélkezhessen!

      Törlés
    2. Persze ez a csaladon is mulik. Ha az enyemeknek olyan nagyszuleik lennenek (az apaiakat sosem ismertek, nem elnek mar, az en apam az orszag masil feleben, es nem mernem rabizni oket, anyam meg nem nagyon mutat hajlandosagot az unokazasra), szoval ha olyan nagyszulok lennenek, akik cukik, rendszeres resztvevoi a gyerekek eletenek, akkor tok nyugodtan hagytam volna en is vele/veluk egy hetre egyevesen. Igy viszot nalunk is mar negyeves volt, mire egysze aludt egy estet vendegsegben a baratnomnel es a lanyainal, akikkel haverinak. Szoval amugy, ha apuka ott van nekik, a nagyszulok szeretik oket, es bar anya sokat dolgozik, de ha talalkoznak, akkor rajuk figyel, olyan rettento nagy baj nem lehet.

      Törlés
  8. Van egy iskolaigazgató, doktornő hazaspar jó ismerősöm, 6 gyerekkel, igaz, már a legkisebb is 29. Világ lenyugodtabb, kiegyensúlyozottabb családja. Picik voltak a gyerekek, simán mentek hetekre sátorozni, stb.

    VálaszTörlés
  9. Itt a szomszed anyukanak van 4 evese, 2 evese es pirinyo ikrei. Foldontuli boldogsag van az arcan mindig, elindulnak kulfoldre nyaralni es hasonlok. En meg....

    VálaszTörlés
  10. Biztos rengeteg segítséggel, de főleg azzal az attitűddel anya, hogy nem vesz részt mindenben, nem mindenben ő dönt és nem úgy anya, ahogy ma ezt a kevésgyerekes értelmiségi anyák csinálják. Egyébként még csak karriert sem kell hozzá csinálni, azok a családok, ahol 5 gyerek van, egyszerűen teljesen másként működnek, messze nem jut annyi figyelem és energia egy gyerekre, mint a kisebb családokban.

    VálaszTörlés
  11. Tegnap láttam a játszótéren egy 3 gyerekes családot. Csak 3 nem több és mindkét szülő ott volt a játszótéren. Az anyuka az egyik kisfiút hintáztatta, az apuka a telefonját nézegette a nagyobb (4-5 éves kislány) egyedül (és agresszíven) viháncolt és kb 20 perc után jöttem rá hogy a játszótér másik sarkában a homokban csúszó-mászó max 1 éves kisbaba is hozzájuk tartozik. A babával senki sem foglalkozott, rá volt bízva a sorsra, hogy egy nagyobb gyerek esetleg fejbeveri, egy pedofil elragadja, vagy annyi homokot töm a szájába hogy megfullad. Amúgy többször fellökték nagyobb agresszívebb gyerekek de meg se nyikkant.
    És ez csak a 3-ik. Szerintem a 7-ik már kikeveri magának a tápszert és pelenkát cserél 6 hónaposan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. En mar az elsot is igy neveltem. 🤣 Es valoban sajat magat pelenkazta masfel evesen. (Imadom a jatszoteren telefont nyomkodo szuloket. SE.)

      Törlés
  12. Aki ezt a bizonyságot ma olvassa, meg kell ünnepelnie velem és családommal, mert mindenki viccként kezdett el néhány embernek, és mások azt mondták, hogy lehetetlen. A nevem jamie yannick és én vagyok az Amszterdamból, de a feleségemmel Chicago USA-ba költözöm. Boldogan házas vagyok két gyermekkel és egy gyönyörű feleséggel. Valami szörnyű történt a családomkal, elvesztettem a munkámat, és a feleségem elhagyta a házamat, mert nem tudtam jól vigyázni magamra és a családra. őt és gyermekeimet abban az időben. Kilenc évig nem sikerült feleségem támogatni, hogy gondoskodjak a gyerekekről. Megpróbálok egy tesztüzenetet küldeni a feleségemnek, de ő megállítja, hogy beszéljek vele. Megpróbálok beszélni barátjával és családjával, de még mindig tudom, hogy valaki segíthet nekem, és később elküldtem a kérést olyan sok cégnek, de még mindig ne hívj, amíg egy hűséges nap meg nem érkezik, hogy soha nem fogom elfelejteni az életemben . Amikor találkoztam egy régi barátommal, akivel minden nehézséget megmagyaráztam, és egy nagyszerű emberről beszélt, aki segített neki, hogy jó munkát vállaljon a Coca cola cégnél, és elmondta nekem, hogy ez a bűbáj, de én vagyok olyan személy, aki soha nem hisz a varázslatban, de úgy döntöttem, hogy megpróbálom, és Drosagiede utasított engem, és megmutatta nekem, mit tegyek az ebéd három napján a varázslat. Kövesem az utasításokat, és megteszem, amit kért, hogy jól tegyek. Drosagiede győződjön meg róla, hogy minden jól ment, és a feleségem újra látni fog a Drosagiede csodálatos munkája után. A feleségem ismeretlen számmal hív engem, és bocsánatot kért, és elmondta, hogy tényleg hiányzik nekem, és a gyerekeink és a feleségem hazajön. Két nap elteltével egy olyan céget küldtem, amelyet megkértem, most már az Egyesült Államokban a példamutató cégvezető vagyok. Azt tanácsolom, hogy ha bármilyen problémája van, küldjön egy üzenetet erre az e-mailre: doctorosagiede75@gmail.com vagy whatsapp +2349014523836 és megkapja a legjobb eredményt. Fogadd el magadnak a dolgokat, és elveszik tőled. A legjobbakat.

    VálaszTörlés