2017. szeptember 27., szerda

Három hasznos és praktikus jó tanács

Most nem elvont világértelmezési intelmekre gondolok, hanem kézzelfogható konkrétumokra. Három olyan kipróbált és bevált gyakorlatra, amely nélkül bonyolultabb lenne az életem. Nem nagy dolgok ezek, de baromi hasznosak a mindennapokban.

1) Az első tanácsot a papámtól kaptuk a húgommal. Mivel szülői szájból hangzott el, inkább parancsnak véltük és nagy szemforgatások közepette vettük tudomásul, majd titokban röhögtünk rajta. Ma már bezzeg mindketten tartjuk magunkat a tanultakhoz, amely úgy hangzott, hogy egy fényképen mindig legyen rajta a láb teljes hosszában. Gyorsan hozzáteszem: persze nem portrékról, hanem egész alakos fotókról van szó. Olyankor, amikor a fotós az embert a maga teljes valójában szeretné ábrázolni, mondjuk háttérben a budai várral vagy a Taj Mahallal stb. Nos, ilyenkor iszonyú béna, ha a lábfej lemarad! És pedig hány és hány olyan fényképpel találkozom, amin az ifjú pár/násznép/egész család az aranymetszésben ugyan, de lábfej nélkül pózol.

2) A második tanácsot egy munkahelyi képzésen kaptam és az internetes kereséssel kapcsolatos, amiben, minden szerénységem ellenére vérprofinak gondolom magam. Többek között e tanács jóvoltából. Arról van szó, hogy hogyan lehet egy konkrét portálon/oldalakon/nyelveken belül keresgélni. Például ha a flamenco szóra akarok rákeresni, de csak spanyol találatokat kapok, noha én magyarul akarok róla olvasni, akkor azt kell beírni: „flamenco site:.hu” (ha pedig fordítva, akkor: „flamenco site:.es”). Ugyanígy, ha mondjuk ebben a blogban akarok keresgélni, tegyük fel azt a posztot szeretném elolvasni, amiben a Nem harap a spenót! c. könyvről írtam, akkor azt így lehet megtalálni: „Pamela Druckerman site:altatnietetni.blogspot.com”. Én ezt a funkciót nagyon sokat használom, néha egy kattintással, szótár nélkül szeretném eldönteni pl, hogy melyik nyelven adresse v. address, passeport v. passport a cím/útlevél.

3) Profinak ugyan nem mondom magam a párhuzamos parkolásban, de mióta az egyik kollégámtól hallottam, hogy tulajdonképpen mire is kell figyelni, azóta elég jó a sikeres parkolási rátám. Nem tudom, ki hogyan tanulta, nekem azt mondták az autósuliban, hogy ha mondjuk én ülök a sárga kocsiban (ld. kép), akkor a hátsó, fehér autóhoz viszonyítsak, és mindig azt figyeljem, hogy hozzá képes hogyan állok. Ez a kollégám pedig azt tanácsolta, hogy mindig az előttünk lévő (a képen a zöld) autó oldalát nézzem. Azt javasolta, és nekem ez tökéletesen be is vált, hogy a lehető legszorosabban próbáljam követni a (zöld) autó hátuljának az ívét (pirossal jelölve), és akkor könnyen be tudok állni.


Nektek vannak ilyen aranyat érő, jól bevált praktikáitok?

44 megjegyzés:

  1. 1./ :) igen!, 2./ még el kel olvasnom egy párszor ha meg akarom érteni, 3./ Én csakis orral parkolok, vagy továbbmegyek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1) Örülöööök :)))
      2) Pedig egyszerű! Azt kell beírni, h "site.:" és utána az adott weboldal URL-jét.
      3) LUXUS! MÁZLISTA!

      Törlés
    2. hú ezt benéztem, nem is írtam praktikát:)
      - Piros ecsetelő minden horzsolásra, pörsenésre, titkos helyen pattanásra, benőtt körömre ...
      -Csípésekre dermazin v. bactroban kenőcs
      -könnyű elalváshoz, rémálmok és szorongás ellen gyereknek SEDATIF pc ( homeos, szerintem placebo, de használ )
      -idegbaj ellen kutyasétáltatás (nekem) vagy porszívózás mert akkor mindenki békén hagy.

      Törlés
    3. :)))

      Húha, ezek olyan igazi anyukás praktikák. :)) Olyan ecsetelőt hol lehet kapni, mi a neve?

      Idegbaj ellen sport, igen, abszolút!!

      Törlés
    4. Oké így már értem a site-ot:)
      A piros ecsetelőnek nem tudom a nevét, a doktornéni írja fel, de egy üveggel elég 10 évig simán:) Ami mindenre jó még az az Aloe First- azzal fújhatunk még égést és fájós torkot, meg aftás szájat is:) Anyukás praktikák, hát igen, mi is lehetne más?

      Törlés
    5. Haha, a piros castellani :-) ki hitte volna, hogy még mindig lehet kapni...anno az volt rola a szlogen, hogy ugyan nem gyógyit, de legalább szép pirosra fest. Elég vastagon felkenve jól eltakarja a problémát.

      Törlés
    6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    7. A piros ecsetelő az nem a Castellani, hanem a Merbromin oldat és tudni kell róla , hogy higyanyt tartalmaz.

      Törlés
  2. Ha sos, akkor egy kis fokhagyma nem fog ártani neki. Ha édes, akkor a vaníliára, citromhejra, fahéjra vagy ezek kombináció ora igaz ugyanez.
    Illetve: szotagokat ritmizalva, ujjakon számolunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, és igen! (sőt, a mamám szomszédasszonya szerint: Ha méz, akkor FOKHAGYMA. És tényleg isteni :))

      Törlés
  3. Kíváncsiam vároma kommenteket is! :)
    A keresős dologhoz... nekem munkám fontos része volt anno, hogy nagyon jól használjam a keresőmotorokat, nagyon sok ilyen hasznos hack van, itt pl. elég ügyesn össze vannak foglalva: http://www.lifehack.org/articles/technology/20-tips-use-google-search-efficiently.html
    Párhuzamosan parkolni 10+ év vezetés után sem tudok (vizsgára megtanultam azzal a konkrét autóval, a tükreihez meg ablaktörlőjéhez meg mittudommihez viszonyítva), pedig van tolatóradar is az autón. Ha olyan helyre megyek, akkor Smart, és beállok orral a járdára merőlegesen. :)

    VálaszTörlés
  4. 1) abszolút! Én például nem szeretem azokat a fotókat, amelyeken nincs ember.
    2) nem tudtam!!!!
    3) tudok párhuzamosan parkolni, pláne, ha nem ül mellettem férfi! :))) komolyan mondom, amint vmi hapsi ül mellettem, begörcsölök. Ha egyedül vagyok, akkor úgy beállok, hogy előttem es utánam 10-10 centi van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1) Nanemár. És egy jó kajafotó?! ;-)
      3) Ja, ffi ne üljön ott, és senki se bámuljon az utcán! :)))

      Törlés
    2. Tényleg a férfi totál zvaró, még ha csak kamasz akkor is, mert ő már akkor jobban tudja! A fiamnak nics is jogsija és mégis simán betolat a nekem ijesztően keskeny kapubejárónkon, ahová én csakis orral állok be:)

      Törlés
  5. 1) tök bena fotos vagyok - de majd figyelek 😁

    2) sok trukk van 😉 hasznos & sokat hasznalom pl azt, hogy filetype:pdf vagy filetype:mp3 a lenyeg, hogy azt ird be, amilyen fileformatumra vadaszol.
    Vagy az idezojelek.
    Vagy az AND.
    Vagy az időre szukites.

    3) a parhuzamos parkolast ebbol tanultam meg tavaly evvegen - elotte csak 2-3 autohossznyi helyre tudtam beallni, azt is csak orral elore, es a vegeredmeny mindig 50-100 cm-re sikeredett a jardaszegelytol (lenyegeben szinte az ut kozepen alltam... mindezt egy pici autoval...)
    Most mar megy az elol-hatul 50-50 cm (neha meg kevesebb is), es a jardaszegelytol is csak 10-20 cm 😁
    http://m.hvg.hu/cegauto/20161121_hogyan_kell_parhuzamos_parkolas_video#utm_source=hvg_top&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2016.11.21&utm_content=top1&type-id=HvgTopHvg&user-id=%7B@(%22@%22)sid%7D

    4) Azulenol. Csodaszer napegesre, aprobb forrazasra, horzsolasra & gyantazas utan!!! Semmi mas nem nyugtat ugy gyantazas utan. Plusz bevalt kezdodo kulso hallojarat gyulladasra (amikor meg csak viszket, de kegyetlenul... aki hajlamos ra, az tudja mirol beszelek 😁), illetve a megelozesere uszas / hajmosas elott.
    Nem tudom, ezen a neven lehet-e meg kapni a patikaban - evek ota en keverem ki vazelinbol + cickafark olajbol.
    Cickafark amugyis csoda a nőknek, csak borzalom az ize... de szerencsere mar van tablettava preselt valtozatban is 😊

    5) telen a megfazas szezonban pannonhalmi Laudes teakeverek megelozesre, illetve jol el lehet vele kapni meg a betegseg elejen a dolgokat 😊
    Nalunk ipari mennyisegben fogy, igy a dobozon talalhato osszetevok alapjan nagy zacskos gyogynovenyekbol keverem ossze & a DM-ben kaphato teafilterbe toltve nem kell a leszuressel (meg inkabb a szűrő mosogatassal) bajlodni

    6) (nekem) friss tudomany, baratnomtol tanultam: a nokedliszaggatot olajjal kell vekonyan megkenni (szilikonos kenotollal), es igy semmi nem ragad ra 😁

    7) furdoszoba takaritasahoz a DM piros flakonos szorofejes furdoszobatisztitoja 500 forintert - kb 5-10-20 masodperc alatt mindent levisz (pedig nalunk nagyon vasas a viz), ugy, hogy a kad bevonatat, illetve az inoxos, kromos dolgokat nem bantja (csaptelepek, mosogato), csak minden ragyog par mozdulattal, ugy, mint a reklamokban 😁

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 8) a DM Denkmit feher ruhara valo mosoporanak ugyanaz az osszetetele, mint a Vanish Oxi Action Chrystal White folteltavolito poranak, csak az egyikbol 1000 Ft1 kg, a masikbol 4000.

      Törlés
    2. Érdekes ez a cikk a parkolásról, majd kipróbálom, köszi! Bár így sztem több hely kell, mint az én módszeremmel. (legalábbis a fotó alapján)

      Nokedliszaggatós trükköt mindenképpen kipróbálom!! :))

      Törlés
    3. a nokedli szaggatót és a pios flakonos cuccot viszem! :) A parkolást meg nézem:)

      Törlés
    4. Vettem pirosflakonost, egy csoda, hálás köszönet érte :)

      Mondjuk amilyen agresszív tényleg, a környezetvédelemnek elég nagy pofon lehet, vagy nem tudom.

      Törlés
  6. Mindenféle szuper szernél hatékonyabb folteltávolításra a citromsav.
    https://www.amazon.de/HANSAPLAST-Blasen-Schutz-Gel-10/dp/B00E5AY79G Ez egy csoda.

    Limonádéhoz először vizet forralok, és így gond nélkül oldódik a cukor, méz stb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg pont fordítva csinálom :))) megvárom, h a forró tea kihűljön, hogy belerakhassam a mézet, citromot. (Vitaminok!! :)))

      Törlés
    2. Igen, de én a limonádét csinálom így, nem teát. Kis forró víz, cukor felold, citrom, hideg víz.

      Törlés
    3. Utalok varni & utalom a (tul) forro teat is (meg a forro a méz & a citrom vitaminait is kigyilkolja), ezert fel-haromnegyed bogrenyi vizzel szoktam a teat leforrazni. Az eloirt azasi ido utan pedig kiegesztitem egesz bogrenyire hideg vizzel, es igy teszem bele a mezet, citromot.
      Igy 100%-os finom teat kapok, nem lesz zavaros / habos (masnal, aki szinten nem szerette a forrot, azt lattam, hogy nem 100 fokos vizzel forraz, hanem csak kb 70-80, de abban a teafű nem ugy adja ki az izet).

      Nyaron lehet csak 1 eros esszenciat forrazni es utana jeges vizzel felengedni - gyorsan kesz a jegestea is 😊 amugy egyszer pont teasdobozon olvastam ezt, es akkor vilagosodtam meg, h jajjj hanyszor egettem meg eddig a szamat / jajj mennyit vartam feleslegesen....

      Törlés
    4. Jó ötlet. Bár én nem vagyok teaivó, azért is írtam limonádéról.

      Törlés
  7. De jó téma :) A fotózás trükköt úgy ismerem, hogy ízületnél nem szabad levágni (pl. boka, térd, kezet csuklóból), a többi ok.
    Egy csomó praktikát tudok, imádom a praktikákat, de persze ilyenkor nem sok jut eszembe.
    - nekem nagy segítség a gyerek-etetésben, hogy a toast kenyeret simán le lehet fagyasztani, és a pirítóban egy pirításnyi idő alatt kiolvad, és ugyanolyan ízű, mint a sima pirítós. Így nincs az a para, hogy elfogyott a kenyér (ráadásul mi a férjemmel nem eszünk kenyeret).
    - idén nyáron fedeztem fel a Scholl kirepedt sarokra való krémjét, ami pár nap alatt összeforrasztja a repedéseket
    - a "sima" hátfájás általában a rossz tartás miatt alakul ki, és már az sokat javít az ügyön, ha megtanulunk odafigyelni a jó tartásra, ami nem egyenlő a kihúzommagammal: leengedett vállak, fejtetővel nyújtózás (nem ejtem be a nyakam a vállaim közé), ülő helyzetben előrebillentett csípő, sokkal kevesebbet fáj a fejem, mióta figyelek erre.
    - Spotify előfizetés! Egy mozijegy áráért/hó olyan zenét hallgatok egész nap, amihez csak kedvem támad, saját listákat is csináltam már a kedvenceimmel. A céges laptopon is működik, nemcsak a telefonomon. Miért is nincs ilyen e-könyvekre..
    - nekem nincs nokedliszaggatóm, viszont az ikeás nagylyukú sajtreszelővel kiválóan tudom pótolni :)
    - teregetés: három kupacba válogatom a mosott rukákat, először a felnőtt ruhákat rakom ki, utána a gyerek cuccokat, alsónadrágokat, és a végén a bugyikat/zoknikat, legkisebb holmikat, így minden elfér, és nem kell utólag átrendezgetnem, ha valami nagynak nem jut hely.
    - teától megbarnult bögrét 10-20 percre flóraszeptes vízbe áztatom, és újra fehér lesz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :))

      Hát ízületeknél nem ajánlott vágni, de sípcsont közepénél sem :)))

      Spotify: aranyat ér! Én a gyereknek is ott állítottam össze a zenelistáját!

      Helyes tartás: huh, tényleg. Mindig figyelmeztetem magam rá. Olyan érdekes, hogy a gyerekeknek nincs ezzel gondjuk.

      Törlés
  8. de jó ez a poszt! és a kommentek!

    megjegyzés a parkoláshoz: itthon már csak a jobb oldalra lehet párhuzamosan parkolni, ha a bal oldalra parkolsz (tehát nem a haladási iránynak megfelelő oldalon) megbüntet a rendőr. én is az elől lévő autót szoktam figyelni, a hátul lévőt már csak a végén (ne menjek neki, ugye).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ehhh.. hát ki kellett volna tennem egy behajtani tilos táblát, hogy egyirányú az utca! ;-)

      Törlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  10. De jó tippek :)
    Nekem, ami most hirtelen eszembe jut:
    1. Színfogó kendő: megváltoztatta az életemet!
    2. http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/80330493/
    3. Ex-anyósom mondása: Csinálja mindenki azt, amihez ért. A fűnyíró ember a fűnyírást, a takarítónő a takarítást, és a többi, és mindezen megspórolt idő, energia alatt mi csinálhatunk valami olyat, amihez mi értünk / számunkra fontos / hasznos / kellemes / szellemi vagy anyagi értéket teremt. (Ezt még nem tettem 100%-ban magamévá a gyakorlatban, de alakul.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszi! ;) az a baj, hogy a mi takarítónõnk nem tud takarítani :(

      Törlés
    2. Egen, ezzel kapcsolatban nekem is vannak fenntartásaim (nevezhetjük fóbiának is).

      Törlés
  11. Ugy tunik, nekem senki sem adott meg eletre szolo jotanacsot... vagy legalabbis nem emlekszem egyre sem azon kivul, hogy a legalso gombtol kell kezdeni a bluzok gombolasat. Ezt anyukam mondta, de sajnos nemigem hordok bluzt es azokat sem gombolom ki, ha nem muszaj.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó tanács: ne gombold ki a blúzod, így sosem gombolhatod félre többé :)

      Törlés
    2. Ha a farmeredet kellö ideig nem mosod ki, akkor megáll az ágyad mellett, ha leveted, és reggel csak bele kell ugrani.
      Ezt a life-hacket a koleszban hallottam anno, remélem, hasznára válikitt valakinek :D

      Törlés
    3. Ha a farmeredet kellö ideig nem mosod ki, akkor megáll az ágyad mellett, ha leveted, és reggel csak bele kell ugrani.
      Ezt a life-hacket a koleszban hallottam anno, remélem, hasznára válikitt valakinek :D

      Törlés
    4. Jujj, nekem azràn nem!! ;-)

      Törlés
  12. Nahát, anyám egyetlen párkapcsolati tanácsát meg kifelejtettem, így szól: futok előle, fut utánam, futok utána, fut előlem :)

    VálaszTörlés
  13. Sajnos be szokott akármennyire elcsépelt, közhelyes és nem túl korrekt dolog.

    VálaszTörlés