Játszótéri habitüék

Kétféle család lakik a mi környékünkön, ha nagyon kategorizálni szeretnék (márpedig szeretem csoportokra osztva, rendszerben szemlélni a világot) (na jó, a sztereotípiák fogja vagyok). Vannak a katolikusok és vannak a balos liberálisok. Nagy vonalakról beszélünk, persze, az ember (én) mindig végletekben gondolkodik (-om!).

Vasárnaponként templomba szoktunk járni menni, ekkor van vége ugyanis a piacnak. Boni ilyenkor szeret bemenni nézelődni, harangozni a lábaival a padban ülve, tátott szájjal megbámulni a fehérbe öltözött papot és az orgonát. Na szóval innen tudom, hogy katolikusok azok, akiket ebbe a csoportba soroltam. A nők általában nem dolgoznak, és a gyerekek száma minimum három, de akár öt is lehet. Többségben szőke, kék szemű, jól öltözött gyerekek olyan klasszikus keresztnevekkel, mint Jeanne, Grégoire, Charles-Étienne, Paul, Marie stb. A nők csapatokba verődve szoktak az ovi előtt vagy a játszótéren trécselni, több babakocsi, kismotor és bicikli társaságában. A pasikat nem nagyon látom.

Z. az egyikükkel van folyamatos és lelkes köszönőviszonyban, és ők épp most költöztek a mi utcánkba, állandóan beléjük botlunk. Van még egy nő, akivel szoktunk beszélgetni és akinek a kisfiát focistának neveztük el magunk között (két éves kora ellenére profi játékos).

Aztán vannak a tanárok, akik általában a közeli gimiben dolgoznak. Első számú ismerős és egyben a környék legjobban öltözött pasija a Raphael (ovis csoporttárs) papája. Egészen jóban lettek Z-vel, ha néha én megyek a játszóra, a pasi már hiányolja a férjemet. Politikáról, repülésről, bicikliről beszélgetnek, bár én annak örülnék inkább, ha az öltözködés lenne a téma, és meg tudná győzni a férjemet, hogy járjon ő is vasalt nadrágban, sportcipőben, pöttyös ingben, laza blézerben...

Van egy nő, a Félix nevű kisfiának az apja német, aki valszeg nem dolgozik, mert mindig ő hozza-viszi a gyereket. Aztán van egy ősz, hosszú hajú, kordbársony zakós papas (mint közben kiderült, eleget tesz a közhelyeknek, mert filozófiatanár) és a felesége (ő is tanár), akik mindig fáradtak: van egy 5 éves és két 2 éves fiuk (Antonin, Clément, Marin). Velül folyton történik valami a játszón! Van, hogy a nagy keveredik el, mert verekedésbe bonyolódik valami focilabda-ügyben, és van, hogy az ikrek totyognak a kijárat felé – szerencsére valaki mindig visszahozza őket.

Van egy nő, aki a Palya Beára hasonlít, és ugyanolyan fura is, ő pl. csak szoknyát hord. Remélem, egyszer kiderül, miért. Az ő kisfia (Octave) megszállott motoros, és bárkinek a motorját képes lelejmolni, hiába van neki több is.

Egy meleg pár is szokott a játszóra járni a kisfiukkal, két nő, elképesztően szuper bringákkal. Soha nem beszéltem még velük, de gyakran látom őket és a gyereket; ilyenkor mindig az jár a fejemben, hogy miért (személyes okokból? elvi kérdésből? rossz tapasztalat miatt?) utasít el valaki egy ilyen családot, miért ellenzi, nézi rossz szemmel őket, holott az a gyerek ugyanúgy van szeretve és nevelve? Szomorú arra gondolni, hogy egyesek szívesen megfosztanák őket attól a joguktól,  hogy család legyenek.

Amúgy nagyon nem reprezentatív szelete a mi környékünk a mai francia társadalomnak. Alig vannak külföldiek, muszlimok, feketék vagy ázsiai gyökerűek (már én is eléggé kuriózumnak számítok) (majdnem azt írtam: származok).  Kicsit arréb megyünk, akár csak a szomszédos kerületbe, és teljesen megváltozik az utcakép.