Egy helyzet, egy ember és egy tanulság

Délután elmentünk mindhárman a közeli optikushoz, hogy válasszunk Z-nek szemüvegkeretet, és csináltasson magának egy új szemüveget. Egy jó fél órát töltöttünk ott, ami alatt Z. felpróbálta, én pedig véleményeztem a szóba jöhető kereteket, és ami alatt Boni minden olyan viselkedésmintát szabályszerűen produkált, ami egy 2,5 évestől elvárható: kiabált, futkározott, leszedegette az alsó polcról a szemüveget, csörömpölt a legókkal, minden székbe beült, majd fölállt rájuk stb.

Én most már úgy vagyok vele, hogy amíg nem önveszélyes, és amíg másokat is minimális mértékben zavar, addig nem nagyon szólok rá. Persze a leszedegetett kereteket visszatettem a helyükre, és miután elmentünk, elpakoltam a szétszórt legókat, ilyenek, de nehéz volt egyszerre a férjem fejét is megszakérteni és Bonit is megregulázni. Igaz, figyelhettem volna a gyerekre jobban, mert azért arra tudtam lopni egy kis időt, hogy saját magamnak is nézzek keretet: jelenlegi akciójuk értelmében ugyanis a szemüvegkeret árából lejön az életkor szerinti hányad, azaz mi ketten már ingyen kaphatnánk egy keretet!

A boltban három eladó és két házaspár tartózkodott. Mindenki nagyon kedves volt Bonival, de főleg a bolt főnöke, egy idősebb (kb. 60%-os kedvezményre jogosult életkorú) pasi. Amikor Boni a lába elé rúgott egy ikeás fellépőt, bocsánatot kértem a pasitól, és fölvettem a műanyag cuccot.

- Ugyan! Miért kér bocsánatot, hölgyem?
- A fiam épp most rúgta ide ezt...
- Semmi baj! Nem fog ez eltörni!

Utána elkedélyeskedtünk, megkérdezte, hogy milyen nyelven beszélek Bonihoz, és elmesélte, hogy Budapestre mindenképpen el szeretne látogatni. Még Boni szép szemét is megdicsérte, és ha jól emlékszem, meg is simogatta a pofiját. Minden részlet fontos, este a férjemmel együtt próbáltuk meg összerakni a részleteket és kielemezni a történetet.

Miután kiválasztottuk a legjobb keretet (szemüvegkeret-ügyben mindketten bonyolultak vagyunk, fél óra erre nem elég, de csak ennyink volt), én a kis hurrikánnal hazamentem, hogy Z. nyugodtan véglegesítse a vásárlást. Szóval a történet csattanójának nem voltam se szem- se fül tanúja, Z. elmeséléséből tudom csak:

Kiderült, hogy az a kedvezmány pont úgy nem is érvényes, ahogy azt elmondták neki, ezért, mivel a szemüveg nem volt csúcsszuper, Z. elállta a vételtől. Azzal indokolta, hogy mi ebbe a keretbe nem szerettünk belé. Tulajdonképpen kompromisszum lett volna, ami a kedvezményes ár miatt megérte volna, de teljes árat nem fizetne érte. Erre a bolt (egy drága láncolat egy tagja!) idős vezetője ezt mondta a férjemnek:

- Nem veszi meg?? Miután a fia végigköpködte a boltomat?

Számos döbbenetre és elképedésre adhat (és adott is) ez a megjegyzés okot. Itt van mindjárt az, hogy egy kereskedővel állunk szemben, akinek nem az az érdeke, hogy magára haragítsa a potenciális vevőit. Márpedig azzal, hogy lekezelően és becsmérlően nyilatkozott egyrészt a fiunkról, másrészt nevelési módszereinkről, nem nyert új vevőket saját maga számára, sőt, mi oda többet a lábunkat nem tesszük be (mondanom sem kell).

Ugyanakkor nem csak a kereskedő beszélt belőle, hanem az ember is, mégpedig egy olyan ember, aki pár perccel azelőt nem csupán mézesmázos hangon biztosított afelől, hogy egyáltalán nem – de a legcsekélyebb mértékben sem! – zavarja a 2,5 éves gyerek, hanem még kedvesen beszélgetett is vele (most jut eszembe, a nevét is megkérdezte). Nem ezt hívják kétszínűségnek?

Fura módon engem teljesen padlóra küldött a történet. Én nem azok közé az anyukák közé tartozom, akik meg vannak győződve arról, hogy a gyerekük kiemelkedően tehetséges vagy valamiben elképesztően jobb, mint a kortársai, és meglátja majd a világ: zseni lesz belőle. Én inkább azok közé tartozom, akik azt hiszik, hogy a gyerekük ellenállhatatlanul cuki. De annyira, hogy ettől a cukiságtól mosolyra fakad mindenki az utcán, ellenségek esnek egymás karjába és eljön a világbéke. Menstégemre legyen mondva, eddig kivétel nélkül mindenki ezt az elképzelést erősítette meg bennem, még ez a pasi is, addig a bizonyos mondatig.

Vajon hányan lehetnek, akiket valójában idegesít, zavar, bosszant vagy dühít a gyerekem? Nem, nem is ez a valódi kérdés. Valójában azt szeretném tudni, hogy hogyan lehetséges, hogy egy ilyen gyönyörű, élénk és szeleburdi kisfiúból annyit regisztrál csak valaki agya, hogy basszus, ez végigköpködte a boltot (amúgy elképzelhető, de én ezt pont nem láttam).

És ha ez így történt, akkor tényleg jobban kell vigyáznom. Én mondjuk simán rászólok bárkire, ha legálisan várom el, hogy máshogyan viselkedjen (pl. az usziban szólok, ha valaki ugrál az úszósávban), de Z. nem ilyen, szerinte ezt nem várhatjuk el senkitől (ő ilyenkor átúszna egy másik sávba). Én azt feltételeztem, hogy ha zavarja őket Boni viselkedése, akkor minimum udvariasan figyelmeztetnek, de semmiképpen nem udvarolnak neki. Vagy legalábbis megértik, és lenyelik a békát, hiszen ahhoz, hogy Z. ott vásároljon (én sem voltam messze attól, hogy elhatározzam magam), Boninak mindenképpen ott kellett lennie.