Zoli

Soha nem gondoltam még ennyit az unokatesóimra, Dórira és Zolira, mióta Boni megszületett. Az összes lehetséges személy közül, mindkét oldalt (franciát és magyart) megvizsgálva és a saját gyerekkori képeimet is figyelembe véve, leginkább rájuk hasonlít a legjobban. Pedig a 9 és az 5 év korkülönbség (a javukra) miatt nem is ismertem őket gyerekként, mégis őket látom viszont Boni fotóin és mimikájban. Rengeteget gondolok arra, hogy Zoli biztos ilyen lehetett kisfiúnak.

Dóri a család középpontja. Baráti társaságokat, osztályközösségeket, ötfős családot tart össze, nála futnak össze a szálak, mindenről tud, mindenről véleménye van, rokon- és ellenszenvek kereszttüzében áll, számon tartják, számít(anak rá), intelligens, szép, érdekes, kisugárzása van, és az a típusú ember, akivel élmény beszélgetni: úgy tud mesélni, hogy az ember legszívesebben napokig hallgatná. A szelíd, visszahúzódó, bogarakat gyűjtögető és néha bizony ügyefogyottként viselkedő Zoli mellette mindig is a másodhegedűs szerepét játszotta. Jól illusztrálta ez az a tény, hogy ő kapta azt a szobát, amelynek két ajtaja volt, így a szobája tulajdonképpen átjáróház volt Dórié és az előszoba között (ismeri valaki ezt a típusú panelt?).

Zoliról nagyon kevés emlékem van. Fájdalmasan él bennem pl. egy nyári délután: vidéken voltunk mind a négyen, gondolom a nagymamánknál nyaraltunk. Zoli pillangókat gyűjtött, de nem volt hova felszögeznie (jujj) őket, kellett volna egy zsírpapír (ne kérdezzétek, miért). Sehonnan nem tudtunk ilyen papírt keríteni, míg Zolinak támadt egy ötlete: ha vennénk egy sütit a cukrászdában, leszedhetnénk a köréje tekert zsírpapírt! A baj csak az volt, hogy zsebpénzüket Dóri kezelte, aki kategorikusan és ridegen visszautasította, hogy sütire költsenek belőle. Ezt se kérdezzétek, hogy miért. Az tuti, hogy ha még emlékszik a történetre, akkor álmatlan éjszakákon szégyenkezve és nyomorultul bánja az egészet.

Zoli harmincvalahány éves volt, amikor egy nap rosszul lett. Elment a körzeti dokihoz, ahonnan mentővel szállították kórházba. A tüdejét támadta meg egy vírus, őt, aki soha egy szál cigit nem szívott el. Pár napig volt kómában, de nem tudták megmenteni, fiatalon, ereje teljében, egy hülye vírus miatt halt meg. Mondom, alig emlékszem rá, mindig is Dórival voltam jóban, erre most... most rengeteget gondolok rá. Született egy kisfiam, kiköpött kiskori mása Zolinak, akivel alig beszélgettem pár órát egész életében.

Azért jutott ma eszembe, hogy ezt leírom, mert beszállt egy légy a konyhánkba. Boni megbűvöltem bámulta a jelenséget. Miután elszállt, keresgélni kezdte a lakásban és méltó izgatottságban töltve az utána következő tíz percet, ötvenszer föltette nekem a kérdést, hogy hová röpült el, mit csinál most – vajon ő is ilyen bogarazós lesz?  Dóri egyik fia is megszállott bogár- és rovargyűjtő. Vajon lehet örökölni érdeklődési kört?