Az alvásról (1.)

Elöljáróban: ez a 4É módszer nem nekünk való, jól befürödtünk vele. Ezt a technikát csak akkor érdemes kipróbálni, ha az ember hisz abban, hogy egy ilyen pici babát meg lehet rendszabályozni, keretek közé lehet szorítani. Én pedig eleve (reményekkel ugyan, de) kételyekkel vágtam bele. Aztán az sem lett volna rossz, ha rendesen elolvasom a könyvet, de erre meg nem akartam időt pazarolni, ezért csak átfutottam, pl. másodjára esett csak le, hogy a szerző nem a sírni hagyás mellett tette le a lantot.

Mert volt olyan, hogy sírni hagytam, ez RÉMES volt. Egy három hónapos csecsemőt sírni hagyni, aki még nem ért semmit az egészből, az maga a kegyetlenség. Szörnyű lelkiismeret-furdalásom lett utána, pedig csak pár (óráknak tűnő) perc volt. Aztán volt olyan is, hogy az utasítás alapján próbáltam az ágyában elaltatni – ilyenkor kb 40 perc altatás után aludt 5 percet, és ez volt a legjobb eredmény, komolyan. Énekeltem, simogattam a fejét, masszíroztam a hasát, szavaltam. Elaludt, kimentem, rázendített, visszamentem és kezdődött minden elölről – ez lett a mi körforgásunk, nem pedig az étkezés- ébrenlét-édes álom-én.

Pár nap alatt szerintem sikeresen megtanítottuk Bonhomme-nak, hogy ha azt akarja, hogy felvegyük, akkor rendületlenül sírnia kell. Egyre inkább oda lyukadtam ki, hogy nem is olyan nagy baj, ha ölben, ringatva alszik el. Végülis ezért vagyok szülői szabin, nem? Akkor legalább nem sír szegényke, nekem meg nem lesz kudarcélményem, hogy már megint szoptatás után aludt el, ráadásul rajtam, amivel egyszerre két szabályt rúgok föl.

Egyre kevésbé tűnt szimpatikus gondolatnak, hogy a későbbi nyugodt éjszakák és nappalok reményében a baba szokásait már most kell kialakítani.  Olyan gyorsan változik egy ilyen kicsi - Martine és Réka is ezt erősítette meg kommentben -, miért pont az a tulajdonsága lenne állandó, hogy könnyen elalszik? Aztán meg, nem is tudom mit panaszkodom, még örülhetünk, hogy éjjel jól alszik.  Nappal pedig, ha minden kötél szakad, el tudom altatni a babakocsiban, max. kiviszem minden nap, na és?

Szóval a könnyebbik utat választottuk… egyelőre. De ezért is jó lenne egy második gyerek. Megkérdeztem Petra barátnőmet, hogy hogyan lehet mindezt egy második gyerekkel végigcsinálni. Hogyan van az embernek annyi ideje, hogy minden szoptatás után mozdulatlanul üljön egy órát, nehogy felébredjen a kicsi? Azt válaszolta, hogy egyáltalán nem nehéz két gyerekkel, mert a másodikkal az ember MINDENT máshogy csinál.

(Amúgy pedig Bonhomme ma 3 hónapos. Igaz, hogy elromlott az alvókája, de annyi mindent kaptunk cserébe. Pár (két-három) hete már ránk is nagyokat mosolyog, nem csak a zsiráfra. Figyelmesen néz, ha beszélünk hozzá, az énekeket imádja. Nézegeti az ökleit, de szerintem még nem jött rá, hogy azok hozzá tartoznak. Megmarkolja a keze ügyébe eső tárgyakat, ami leginkább a pulcsiját jelenti, de volt már, hogy a légzésfigyelő zsinórjába csimpaszkodott.)

Z. jól összefoglalta a minap, hogy mit remélek az altatásmizériáról: „Talán... majd mególdódik a dolog valahogy magától!”

Képzeletbeli párbeszéd 2043-ból

Bonhomme: Mama, én még emlékszem azokra a gyönyörű ősi magyar népdalokra, amelyeket gyerekkoromban énekeltél nekem...
Én: Igen?
Bonhomme: ...ugye azokat édesanyádtól hallottad, aki szintén a saját szüleitől tanulta, és így tovább?
Én: Ööööö...nem... az internetről néztem őket...

(Nem tudom, milyen nyelven fog elhangozni a fenti párbeszéd. Remélem, magyarul. De az biztos, hogy Bonhomme passzív szókincséhez hozzá fognak tartozni a paripa, gúnya, suba, estvéledni, huszár, porció, pántlika szavak*!)

* El ne felejtsek venni egy értelmező kéziszótárt, ha legközelebb hazamegyünk.

Türelemjáték

Minket is utolért az alvás-probléma. Nem mintha csodálkoznék: semmit sem tettünk a megelőzésért. Csak reménykedtem, hogy az első másfél-két hónaphoz hasonlóan Bonhomme-ból jó alvó válik, de úgy látszik semmi sincs ingyen.

Szóval az úgy volt, hogy Bonhomme sokáig vagy aludt vagy evett, vagy pedig pelenkáztuk. Nem is tudom, mikor nőtt meg ennyire (nincs még három hónapos!), de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egyáltalán nem alszik napközben. Pontosabban: egyáltalán nem alszik az ágyában. A probléma sokáig azért maradt rejtve, mert szinte minden délután elvittem sétálni, akkor aludt 2 órát (egyet a séta közben, egyet a kertben). Most viszont volt pár nap, hogy nem tudtam kivinni, és itthon csak szenvedtünk az elalvással. Két megoldás jött szóba: vagy Z. karjaiban aludt el, vagy megszoptattam és utána aludt egy keveset az ölemben – de erről már írtam. Ezzel párhuzamosan pedig próbáljuk átszoktatni a kiságyba, úgyhogy egy ideig azt hittem, az új ágyat nem szereti. Megszámlálhatatlan alkalommal játszottuk el azt, hogy ha elaludt valamelyikőnknél, és betettük a mózeskosárba/az ágyba, azonnal felpattantak a szemei. Be kellett látnunk: ringatva szeret aludni

Ötödik pontnak fel is vehetem az „amit nem tudtam a babázásról” listába: épp mire megszokja az ember a baba ritmusát és szokásait, újakat alakít ki. Nem mintha bánnék is bármit, mert amíg ilyen pici, addig jogosan követel ringatást, cicit, éneket stb. Plusz éjszaka továbbra is jól alszik (naná, tök fáradt addigra). Na de nemsokára 8 meg 10 kilós nagy baba lesz, nem fogjuk tudni (ennyit) hordozni, plusz meg jó lenne valami napirendet is kialakítani.

Mindebből az következik, hogy egy barátnőmmel folytatott konzultációt követően átfutottam gyorsan ezt a kiegyensúlyozott babát és jókedvű mamát ígérő híres Suttogót. Noha nem tűnik életszerűnek, hogy az evés után a játszás következzen (én magam is elálmosodom ebéd után), de egy próbát megér. Plusz nálunk probléma még az alvás hossza is, mert ha el is tudjuk altatni valami csoda folytán, az ágyban nem alszik fél óránál tovább. Még mindig azt gondolom - és ezért sem olvastam hasonló könyveket eddig - hogy nem létezik egyetlen üdvözítő módszer az összes babára és helyzetre, mindenkinek meg kell találnia a maga bevált gyakorlatát. De hátha ez lesz a miénk, ki tudja? De az is lehet, hogy nincs megoldás a problémára, és egyszerűen nem akar majd nap közben aludni…

Négy dolog, amit eddig nem tudtam a babázásról

1. Éjszakák: nem a felébredések és a szoptatások száma a döntő tényezők az éjszakák minőségében, hanem hogy milyen hamar tud böfizni és milyen gyorsan alszik vissza. Z. a téli szünetben felajánlotta, hogy aludjak végig pár éjszakát, majd ő odaadja Bonhomme-nak az előre lefejt tejet. Végülis nem ezt csináltuk, hanem én megszoptattam ő meg visszaaltatta. Így is istenien aludtam és kipihenten ébredtem: kétszer-háromszor 10 perc éjjel nem a világ.

2. Fáradság: nem gondoltam, hogy nem a fáradság a nehéz, hanem hogy az ember minden tevékenységben folyamatosan meg van szakítva. Ha összeszámolom a szabad óráim számát, valószínűleg kijönne egy szimpi kis összeg, aminek viszont az elosztását soha nem ismerem előre.

3. Hátfájás: ezt nem is kell részleteznem. A problémák királynője, és akkor még csak egy 5 és fél kilós gyerekről beszélünk.

4. Ének: azt meg végképp nem tudtam, hogy reggeltől estig énekelni (a magam részéről a kornyikálás kifejezőbb szó) kell egy babához. Bonhomme imádja. Egy ideig tátott szájjal nézi azt, aki énekel, majd ő is rákezdi: Hőőő, hőőőőő! (imádom!) Minél hangosabban éneklünk, annál jobban csillog a szeme és jár a keze-lába. Ma már komplexusok nélkül bárhol, bármikor, bármilyen hangerővel rázendítek. Múltkor valaki megkérdezte, hogy vannak-e Bonhomme-nak preferenciái. Hát, bizony, van egy dal, amit különösen szeret...:

Az érem másik oldala?

Néha azért nagyon bénának érzem magam. Például mert vészhelyzetekben én csak úgy tudom megnyugtatni Bonhomme-ot, hogy megszoptatom, míg Z-nek gyakran sikerül énekléssel-járkálással is. Mivel nem akarok mindig 2 óránként szoptatni, a fennmaradó egy-két órában megpróbálom elszórakoztatni, elterelni a figyelmét stb. Általában kevés sikerrel. Ha elkezdi a sírást, gyakran akármit teszek, gurgulázós bömböléssé fajul. A végén általában kénytelen vagyok megszoptatni, pedig nem is éhes. (Ezt onnan tudom, hogy kínomban elkezdtem méregetni evés előtt és után. Ha éhes, 120-140 ml-t szopizik, ha csak le akar nyugodni 60-80-at.)

Z. sokkal sikeresebb. Olyan 10-ből nyolcszor sikerül neki megvigasztalni. Ennek örülnöm kellene, de a gyakorlatban ez a következőképpen nézett ki pl. a múlt héten, amikor Z. itthon dolgozott: Bonhomme felsír (másfél órája evett), én próbálom nyugtatgatni. Mesélek neki, éneklek, ölbe veszem, járkálok vele, ide teszem, oda teszem, de egyre hangosabban sír. Z. lejön az emeletről, átveszi a gyereket, aki azonnal megnyugszik. Z. járkál vele, beszél hozzá, majd átadja nekem, és menne vissza az emeletre. Átveszem, de Bonhomme azon nyomban rázendít (Z. röhög). Z. visszaveszi, Bonhomme semmi perc alatt megnyugszik, jobb napokon még rá is mosolyog (Z. még jobban röhög, én bosszankodok). És így tovább. Az apa büszke (jogos), az anya fején átsuhan a gondolat, hogy ebből milyen vicces rajz születhetne, de aztán soha nem rajzolja meg a jelenetet, mert igazából kicsit meg van sértve (nem jogos).

Többféle magyarázat létezik a jelenségre. Z szerint Bonhomme jobban szereti az ő hangját (ezt elhiszem). Petra barátnőm szerint a baba érzi rajtam a feszültséget és ezért sír. Szerintem ez nem így van, mert egészen tegnapig nem voltam feszült, sőt, laza voltam, megértő, búgó hangú stb. Most viszont már szinte kezdek félni a saját gyerekemtől: mikor kezdi el megint ezt a hisztit, amihez nem vagyok elég jó? Egy másik - igaz gyerektelen - barátnőm szerint Bonhomme érzi rajtam a tejszagot és inkább enne, mintsem ölben járkálna fel-alá.

Szoptatni jó

Mi a jó benne? Most, hogy már egyáltalán nem fáj, nagyon tetszik a szoptatás, ki gondolta volna? Azon kívül, hogy Bonhomme egészségét alapozom meg vele (legalábbis szeretném ezt gondolni), én is nyerek az ügyön. Simán lement rólam a terhességgel felszedett 9 kiló, és a rengeteg kalória ellenére (karácsony!) azóta sem hízom. Aztán szerintem valamiféle hormonok szabadulnak fel a szoptatással, és talán ezért nem visel meg a kevés alvás. Időt is megspórol az ember, nem kell cumisüveget sterilizálni, tápszert összekutyulni stb. De a legjobb a szuszogó, meleg kis csomagot magamhoz szorítani, miközben simogatom a kis fejecskéjét...(vagy olvasok, vagy rádiót hallgatok, vagy netezem, vagy telefonálok stb.) Arról nem is szólva, hogy nincs az a nagy elkeseredés vagy rosszkedv, amit nem tudnék így elmulasztani. Mondhatnám, ez a Joly Jokerem. Pedig próbálkozunk sok mindennel, még a Cumi nevű alkalmazást is bevetettük (lásd az illusztrációt lent), sikertelenül. Úgy látszik, felismeri a hamisítványt...

Mi a rossz? Hát ezek a mellek... amelyekkel nem tudok sem hasra feküdni, sem a télikabátomat bezipzározni, ez a rossz oldala a szoptatásnak. A videókon döbbenten nézem vissza magam: te jó ég, ez az asszonyság tényleg én vagyok?!

Mi a fura? Amíg nem fejtem ki a tejet, nem is nagyon tudtam elhinni, hogy ennyi tej jöhet ki egy mellből, még akár szoptatás után is. Aztán meg, hülyeség, de mindig elcsodálkozom azon, hogy a kaki (már bocsánat) színe változik, míg a tej ugye mindig fehér.

Mi az, amit jó lett volna tudni előre? Nem gondoltam át a nagyüzemi szoptatás gyakorlati oldalát: hogy naponta kb. 2 órát (?) szoptatni nem kényelmes felhúzott pólóban és pulcsiban. Készülöm kellett volna több elöl nyitható inggel és kardigánnal. Ezeket jobb híján már Bonhomme születése után szereztem be, rohanva.

A megoldás: a cici. 

Illetve még az is működik, ha Z. (én nem vagyok jó) énekel ÉS körbehordozza (leülni tilos).

Friss anyukák (egyik) legnagyobb dilemmája

Mit adjak a babára, hogy ne fázzon/ne legyen melege??