Megnéztem a tegnapi botrányos Trump-Zelenszkij vitát, de most nem is arról akarok beszélni, hogy mennyire felháborító az amerikai elnök és alelnök viselkedése (nem is tudnék újat mondani), meg hogy mennyire sajnáltam Zelenszkijt, ahogy ott ült félseggel azon a kanapészerűségen, körülvéve ezekkel a borzalmas amerikai gengszterekkel (akik közül az egyiknek börtönben kéne csücsülnie).
Hanem arról, hogy a beszélgetést nézve és hallgatva arra gondoltam: mennyire többszörösen is hátrányos helyzetből indul egy vitában az a fél, aki nem az anyanyelvén fejezi ki magát! Baromira bátor sztem Zelenszkij, hogy tolmács nélkül csinált végig egy ilyen attrakciót, két ellenséges vademberrel, akikek a legnagyobb fegyverük nem csak az, hogy a világ legerősebb államát igazgatják, hanem hogy: tökéletesen beszélik a vita nyelvét. Megvan az az előnyük, hogy bármit ki tudnak érthetően és gördülékenyen fejezni, standard akcentusban, és mindent meg tudnak érteni, ami elhangzik, akkor is, ha többen beszélnek egyszerre. És mindez hatamas adu ász!
A mindennapjaimban egy picit én is szoktam ezt érezni. Franciául nem túl gyakran (szerencsére), ott inkább a saját akcentusom zavar, mert azt szoktam hinni, hogy nem vesznek miatta komolyan. Ezért pl. a legtöbb telefonos adminisztratív dolgot nálunk a férjem intézi. Ha angolul kell beszélnem, akkor szinte mindig úgy érzem, hogy nem vagyok elég választékos, nem ismerem a kódokat, nem értem a kulturális és egyéb utalásokat, és az anyanyelvi beszélők magabiztossága megrémít. Emlékszem, micsoda fölénnyel állította a kanadai sógorom egyszer, hogy a Balatonon van híd! A tökéletes mondatokban megfogalmazott hülyeséggel szinte meggyőzött.
Szoktam mondani Boninak (meg bárkinek, aki csak hallani akarja), hogy azért tanítom magyar helyesírásra, mert ez az egyik legnagyobb ajándék, amit adni tudok neki: egy nyelv. De néha arra szoktam gondolni (és ezt nem mondom neki) vajon nem az a legnagyobb ajándék-e inkább, hogy a legerősebb nyelve, amin vitatkozni és verset olvasni a legjobban tud, egy világnyelv. Márai írja valahol az anyanyelv és a tanult nyelv közötti különbségről, hogy előfordulhat, az ember úgy hiszi, már jól ismeri az adott nyelvet. Odafordul egy bennszülötthöz és azt mondja, vagy legalábbis hiszi mondani neki: Reggel a városban voltam. A bennszülött pedig csodálkozva, de udvariasan hallgatja, mert ő megértette azokat a nüansznyi különbségeket is, amit az ember nem tud elsajátítani, és mert a mondat valójában így hangzott: Pittymallatkor az erődben valék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése