Módszertan (3. nap)

Ősszel szoktunk menni (járni) az allergológushoz. Idén be kellett neki jelentenünk, hogy Boni tavaly önszántából abbahagyta a kezelést, amit úgy vitt véghez, hogy bizonyos titkos helyekre, de főleg a kanapé háta mögé minden nap eldugta a gyógyszereit egészen addig, amíg észre nem vettük a manővert. Emlékszem, a gyerekorvos mennyire paprikavörös lett, amikor megtudta. Magából kikelve kiabált rá Bonira. Sajnos nekünk soha nem sikerült rávennünk a gyereket, hogy bevegye a gyógyszert, hiába mondja ki a nyelvészet, hogy az ilyen performatív fordulatok („Márpedig a gyógyszert beveszed!!!”) nemcsak leírják a valóságot, hanem meg is teremtik azt.

Az allergológus egy fiatal pasi. Amúgy egy évre előre be vannak táblázva az időpontok nála, még ilyet! A jövő szakmája. Szóval ő így reagált:

– Jaj, hát hogy csinálhatsz ilyet. A kanapé mögé, te jó ég! Teljesen kezdő vagy, öregem. Nem gondoltad, hogy a mamád időnként a kanapé háta mögött is kitakarít?! Grrrr... természetesen vízbe kellett volna tenni, hogy feloldódjon! Nem vette volna észre senki!!!

 

Ma olyan szépen sütött a nap

Én végigcsináltam a hathónapos terápiát, és sokkal-sokkal jobban viseltem a május-júniust. „Látod, öregem, a mamádat megjavítottam!” – kommentálta a pasi. Még pár év (minimum három), és abba is lehet hagyni, állítólag teljesen tünetmentes leszek. Szerintem simán megéri, napi egy pici gyógyszerről van szó, reggeli előtt kell bevenni. Néha csíp.

Most Boninak szabad kezet adtunk: idén eldönthette, vállalja-e hat hónapig a gyógyszeres kezelést vagy sem. Tavasszal iszonyú szarul szokott lenni, és ennek ellenére úgy döntött: idén sem vág bele. Érthetetlen!