2021. augusztus 26., csütörtök

Hat hét (és a mókuskerék)

Helyszín: a hálószoba, időpont: a hat hetes távollétünk majdnem minden egyes reggele.

Boni az ágyán csendben olvas vagy legózik, várja hogy felébredjek. Amikor kinyitom a szemem, rögtön odaugrik az ágyamhoz és elmondja: Jaj, én annyira szeretlek! Tudod, mennyire imádlak? A maximumnál is jobban!

***

Hat hetet voltunk távol a következő konfigurációban: öt hetet töltöttünk Magyarországon, én ebből kettőt dolgoztam, majd a hatodik hétre Z. húgáékhoz utaztunk Franciaországba (ott fotóztam a csacsit). Végig az a gondolat járt az eszemben, vajon miképpen tudnék én egy hasonlóan pihentető, ráérős, egyéves fizetés nélküli szabira elmenni. A magyarországi vakációzós hetek közé ékelt két munkás hét rádöbbentett arra, hogy mennyi mindenre nincs időm, amikor dolgozom: eleget sportolni, sokat olvasni, társasozni, és elsősorban Bonival lenni, amíg még ilyen cuki és aranyosakat mond, és igényli a közös időt. Kamaszgyerekes barátnőim nem győzték mondogatni, hogy addig ölelgessem és fotózzam, amíg hagyja! De hát mikor? Az említett két hét alatt megint nem volt semmire időm, este fáradtan és ingerülten ültem le a vacsihoz (amit szerencsére nem én főztem meg) (sőt, alig főztem hat hétig, mennyei volt).

Nem akarnék sültve-főve vele lenni; az úgy pont jó lenne, hogy amíg ő suliban van, én a magam örömére csinálnám a dolgaimat: megtanulnék jól sakkozni, leporolnám a némettudásomat, rádióműsorokat hallgatnék, az Arcanumban régi újságcikkeket böngésznék, zongoráznék, online Rummikuböznék, olyankor járnék usziba, amikor nincsenek sokan. A fennmaradó időben pedig türelmes lennék Bonihoz és a férjemhez. És kialudnám magam!

Egyébként az anyagiakat tekintve megtehetném, hogy egy évig ne dolgozzak, noha odáig még soha nem mentem el, hogy ténylegesen is utánanézzek az egészségbiztosításomnak (konkrétan: fizetné-e az állam a drága injekcióimat?). A munkahelyemen sem lenne akadálya, és egy év múlva talán ugyanebbe a poziba tudnék visszajönni. De akárhányszor végiggondolom az egészet, mindig oda lyukadok ki, hogy egy ilyen munkahelyről, ahol a munkakörülmények ideálisak, ahol a kollégáim szuperek, ahol a közvetlen főnököm okos és megértő, ahol tulajdonképpen tökre szeretek dolgozni, szóval hogy egy ilyen munkahelyről, ráadásul ebben a vírusos, kiszámíthatatlan világban irreális fényűzés lenne egy időre elmenni azzal a (korszellemnek adózó, egoista) felkiáltással, hogy nincs elég időm magamra.

Csak valahogy nagyon nyomaszt az az érzés, hogy már-már elkezdtem a nyugdíjat várni (pedig mindig azt hangoztattam, hogy nyugdíj után is szeretnék fordítani). És amikor nem a nyugdíjat várom, akkor néha egy kiadós náthában reménykedem. Tavasszal eléggé csalódott voltam, amikor semmelyik oltásnak sem lett semmilyen mellékhatása, pedig mind a kétszer abban reménykedtem, hogy legitim és előre tervezett módon, kvázi büntetlenül eltölthetnék egy egész napot az ágyban fekve. (Erre persze mindenkinek a logikus reakciója az volt, hogy vegyek ki egy nap szabit és fetrengjek úgy az ágyban. A számításból csak a bűntudat érzését hagyták ki; egészségesen henyélni nem ugyanaz).

Egyébként volt egy aranyos jelenet Magyarországon: minden nap 7-kor kezdtem el dolgozni a szüleimnél, míg Boni és az apja a másik házban aludtak vagy készülődtek. Reggel tudok a legjobban dolgozni, héttől tízig megállás nélkül nyomom általában, olyankor jönnek a legjobb gondolatok. Egyik nap tíz körül lementem pisilni, és a konyhába benézve a következő idilli zsánerkép tárult a szemem elé: a szüleim reggeliztek, nyugodtan, komótosan, a rádiót hallgatva, sonkát-paprikát-paradicsomot, kaláccsal, pirítós kenyérrel. Olyan bőkezűen bántak ők ott a drága idővel, azon a hétköznapi reggelen, ami azt sugallta: tengernyi áll belőle rendelkezésükre (én reggel épp, hogy csak sietve bekapok valamit). Megirigyeltem őket, nevetve odaszóltam: De jó dolgotok van! Míg mások odafönn doloznak!

A mamám válasza az volt: Édes lányom, dolgoztunk mi eleget egész életünkben. Szóval én most valahogy a kecskét és a káposztát is szeretném. Egyrészt nyugodt, kellemes, ráérős időt, másrészt nem akarok még hetvenéves sem lenni. Mindent szeretnék egyszerre. Másképpen fogalmazva: egy előrehozott nyugdíjas esztendőt szeretnék.

Aztán a legutolsó héten, egy kiránduláson, amire tulajdonképpen az erdei séta kifejezés illett a jobban, az utolsó fél órában Z. akkorát esett egy gyökérben, hogy a szemünk előtt gurult le több métert a lejtős bozótosba. Félelmetes volt, és percekig azt sem tudtuk, föl tud-e (valaha!) állni. Én még ekkora esést nem láttam. Azóta megjárta az ügyeletet, a saját dokiját, volt röntgenen, és annak ellenére, hogy még mindig nem nagyon tud járni, azt mondják, hogy szerencsésen megúszta.

Úgyhogy én vagyok most a férfi (is) a háznál, én csinálok szinte mindent, és a kérdés, hogy menjek-e egyéves fizetés nélküli szabira, szinte el is lett döntve: NEM, mert simán jöhetnek olyan idők, hogy kényszerből kell majd megtennem.

17 megjegyzés:

  1. A fizetésnélküli szabival vigyázz, mert akkor 1 évvel kevesebb időd lesz a nyugdíj-beszámításnál, és akkor még 1 évet rá kell dolgoznod, pld. ha 40 betöltött év kell ahhoz, hogy nyugdíjba mehessél, akkor csak 39 éved lesz, és akkor nem mehetsz. Nálunk nagyon sokan jártak eképpen. Persze nálatok Fr.-ban lehet másképpen van, minden oldalról nézz utána.
    Mennyire igaza volt anyukádnak..))
    Enikő

    VálaszTörlés
  2. Erről rögtön eszembe jutott az én helyzetem, és a mi magyar(?) mentalitásunk. Lassan 6 éve vagyok gyesen két fiúval (5,5 és 2,5 évesek). Az utóbbi másfél év vírus miatt ugye lényegében nem járt a nagy oviba, mert megtehettük, hiszen a kisebbel amúgy is otthon voltam. Hát kemény volt. Sokszor untam, türelmetlen voltam velük, a nagynak is rétestészta hosszúságú lett ez az otthoni "lébecolás". Sok mindenben le is van maradva, amit én az ovi, a gyerektársaság helyett nem tudok máshogy megadni. A lényeg, hogy szeptemberben mindenki megy a dolgára: nagycsoportba (ami már kötelező) és minicsoportba. Én pedig választhattam volna, hogy kiélvezem a 4 hónap fizetett szabimat, ami felgyűlt a gyes alatt. (Úgyis betegek lesznek a második héten, meg a covid #4 is a nyakunkon, de akkor is.) Erre a családban mindenki furán nézett: nem fogsz dolgozni 4(!!!) hónapig? Mit fogsz akkor csinálni? Szóval megerősítettek, hogy a világ lustája lennék, ha reggel 8 és délután fél 4 között, amíg ovi van, én csak azt csinálnám kb., amit Tamkó írt a posztban (plusz fogászat végre). Szóval valahogy kisakkoztuk a céggel, hogy dogozni is tudjak - 6 órában. Ennyit az énidőről, ami itt, az én köreimben felfoghatatlan úri huncutság és részemről a bűntudat netovábbja lett volna. :(( És tudom, hogy hat év kiesés után részmunkaidőben, szinte teljes home office-ban visszatérni nagy mázli mindenki szemében, szóval dehogyis panaszkodom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig a legszuperebb dolog az a szabadsag, amikor a gyerek mar intézményben van és van idő elintézni dolgokat, pihenni, mozogni… imadtam! fogsz még eleget dolgozni egesz eletedben!

      Törlés
    2. De ha mondjuk amúgy is betegek lesznek, akkor tök nagy szívás beáldozni négy hónap fizetés nélküli szabit arra, hogy úgyis te leszel a betegápoló meg a mindenes otthon (mert hogy "amúgy sem csinálsz semmit" :))

      Törlés
    3. De ez fizetett szabi, az otthon toltott ido alatt felgyűlt szabi, és hat azert csak nem lesznek folyton betegek. Ha igen, akkor még mindig jobb szabi alatt, mint megoldani munka mellett :)))

      Törlés
    4. Hát én biztos a 4 hónap fizetett szabit választottam volna. Ténlyeg, egyszer az életben "büntetlenül".

      Törlés
  3. Hát mert tényleg az: úri huncutság. Elég belegondolni, hogy mi megy a világban, vagy akát Zenjebil kommentjét elolvasni (kötelezően szabit kivenni karácsonykor??? nálunk ezt "megadják"), és az ember rájön, hogy mennyire jó dolga van.

    Persze attól még vannak olyan helyzetek, amikor lehet (és kell is) élni a luxussal, csak szerintem azért ne tagadjuk le magunk előtt, hogy olvasgatni egész nap, hónapokig, az bizony fényűzés. De persze mindenki maga dönti el, nem a családja, környezete :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez Magyarországon is divat, pl a Férjemék cégénél hogy van két hét szabi kötelezően Karácsony körül, ami akár 10 nap is lehet ha rosszul jönnek ki az ünnepek. Viszont szerintem ez jó mert tényleg bezár a cég és IGAZI szabi. Én még eddig mindig csak úgy voltam "szabin" év végén, hogy ki van írva (mert ugye muszáj) de valójában dolgozom. Na én ettől vagyok kiakadva és eddig még mindegyik (magyar) munkahelyem ilyen volt. A kanadai az persze nem.

      Törlés
    2. Igen, gyártócégekné bevett szokás, nálunk nyáron 10 munkanap, télen meg 3-4 munkanap. Elmegy a szabi nagyresze sajnos, viszont szeretem mert nyugisabb pihenes tenyleg.

      Törlés
  4. Ha tényleg visszavesznek a munkahelyedre - ami végülis egy csoda - akkor én a helyedben 3 hónapot mindenképp kivennék. Én már erről álmodozom hogy előbb-utóbb újra munkanélküli leszek (úgy érzem) és hogy miket fogok csinálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyakorlatilag órára be van osztva az időm 3 hónapra. Mindig erről álmodozom. Most nem tudom egy kommentben az egészet felsorolni, de a lényeg, hogy amíg a gyerek suliban van: járnék egyéni gyógytornára, úszni, sétálni, rendbetenném az összes szekrényt, megpucolnám az ablakokat, lefesteném a kerítést és a fészert, megcsináltatnám a hiányzó bútorokat, lefesteném a már nagyon koszos falrészeket. Ezt apránként beosztva, mialatt rendesen takarítanék (újra), kitapasztalnám a gluténmentes itthoni kenyér sütést, utánaolvasnék és kitapasztalnék magam számára egy vegán étrendet, megtanulnék egészséges(ebb) édességeket sütni a gyereknek.
      És mindezek mellett 4-kor én mennék iskolába a gyerekért, azaz nem este 7-kor látnám először, vele tölteném a délutánt, estét és a hétvégéket is.
      Hát így röviden, ennyi.

      Törlés
    2. Jé, teljesen mások ezek, mint amit én csinálnék.

      Akkor kívánok neked egy jó kis munkanélküliséget, ok? :))

      Törlés
    3. Hát köszi. Meglátjuk mi lesz. Igazából az én terveim bele kellene férjenek a hétköznapokba, hétvégékbe is.

      Törlés
    4. Igen, pont ezen gondolkodtam, hogy ezek teljesen "hétköznapi" kívánságok. Ilyenkor mindig csak oda lyukadok ki, hogy álommunkám van (hiszen nekem ezek mennek meló mellett is, mínusz falfestés!!), amit nem szabad otthagynom :)

      Törlés
    5. Igen Magyarország teljesen a rabszolgatartás áldozata lett. Legalábbis a multik (főleg amerikaiak) szemszögéből.
      Emlékszem a - egyébként francia - munkahelyemen mikor egy kintre távozott főnök még mindig napi több órában az itthoni volt asszisztensét foglalkoztatta mindenfélékkel, mondván, hogy neki a kinti asszisztense csak 3 napot dolgozik. De az nem zavarta hogy az itthoni (áldott jó és szorgalmas) kollegina meg már napi 18-ban sem bírt el a feladataival. Hát szomorú. És nem látok javulást...

      Törlés