Jó dolgok

Ilonka felhívására most csak is arról fogok írni, hogy milyen dolgoknak örülök ezekben a napokban, és ennek megfelelően nem fogok arról panaszkodni, hogy milyen nehéz egy hipochonderrel világjárvány idején együttélni. Pontokba szedve:

• Május tizenegy. A hét elején a köztársasági elnök egy mindenki által nagyon várt beszédében bejelentette a kijárási korlátozások végét. Kétféle hipotézis létezett előtte, azaz hogy ebben a tanévben már nem lesz iskola, illetve hogy felzárkózunk a környező országokhoz, ahol már április végén enyhítenek. Macron a kettő közé céloz, és nagyon sok kérdőjellel, valamint több feltételhez kötve, illetve semmi konkrétumot meg nem adva május 11-ét nyitná meg fokozatosan az iskolákat. Érdekes módon amennyire féltem eddig a karantén végétől – hiszen itthon teljes biztonságban vagyunk – annyira megkönnyebbültem a konkrét dátumtól. Pedig továbbra is fenntartom az állításomat, hogy én nem fogok egy ideig (az oltóanyagig? a hatékony gygógymódig?) tömött vonatokon utazgatni, és a helyzet függvényében még az is lehet, hogy nem adjuk Bonit iskolába, mégis, ez a május 11-e reménysugár.
• Munka. Nekünk a járvánnyal nem hogy kevesebb, de több munkánk lett. És eddig is nagyon szerettem a fordítást, de ezekben a napokban különösen jól esik, hogy konkrét (mérhető, számszerűsíthető) feladatokat kell időre teljesítenem, ahelyett, hogy elúszna a nap. Ráadásul a véletlenek különféle együttállásának folytán pár hete az egyik legjobb barátnőm lett a három közvetlen kollégám közül az egyik. Kicsit tartottam tőle, hogy milyen lesz, ha összefolyik a munka és a magánélet, de eddig semmi gond nincs, sőt, zökkenőmentesen dolgozunk együtt és ízléssel vegyítjük a munkahelyi és a privát dolgainkat. És te jó ég, már el is felejtettem, hogy a barátnőm ilyen jó fordító, és hogy ennyire okos!
• Irodalom. Mit is mondjak? Az, hogy olvasni jó, nem igaz, mert kevés: olvasni SZÜKSÉGSZERŰ. Az a napi egy óra este az aktuális könyvemmel az olyan, mintha megszűnt volna a világ körülöttem. Pedig A londoni pestist olvasom Daniel Defoe-tól, Z. hülyének is néz, ő még a híreket sem hajlandó meghallgatni. Olyan érdekes, hogy a több mint 300 évvel ezelőtti pestisjárvány idején a maiakoz mennyire hasonló intézkedéseket hoztak: karantén, csoportosulások betiltása stb. Ma már viszont teljesen hiányzik a vallásos magyarázat (a járvány Isten büntetése, imával lehet védekezni), ugyanakkor az emberek ma is az ok-okozati összefüggéseket, sőt a sorsszerűség magyarázatát keresik – és találják is meg gyakran a globalizáció és a neoliberalizmus eszméiben.
• Ezért mi már egyre kevesebb filmet vagy sorozatot nézünk – nem visz rá a lélek, hogy az értékes olvasásidőmben közepes filmeket nézzek. Tegnap viszont végre láttuk ezt, olyan régóta és annyian dicsérik, és hát nem csalódtunk! Ilyen filmekre szívesen feláldozom azt a két órát! Agatha Christie-féle krimi, a közepén ÉS a végén óriási csavarral. Van benne egy szürreális elem is, nekem nagyon tetszett, jó ötlet volt, hogy miért nem tud az ápolónő soha hazudni.
• Azért sokat röhögünk is itthon. Bonival együtt lenni a világ legjobb dolga (amikor épp nem pukkancs). Az ember azt hinné, hogy egy hatéves nagyfiú, aki már írni-olvasni tud, és akivel a szorzótáblát (!!!) tanulják a (digitális) iskolában, az már majdnem férfi, komoly úriember. De ugyanez a komoly úriember, amikor Activity-t játszunk, és a tigrist mutogatom el, megijed, és nevetve elszalad, amikor úgy teszek, mintha meg akarnám harapni. Majd kéri, hogy játsszam el megint a tigrist, és próbáljam elkapni. És már nem ijed ugyan meg, de röhögve menekül. Vagy: a keksz csomagolásán egy maci horgászik. Érdeklődve kérdezi (ugyanúgy, mint amikor olyan tudományos kérdésekre várja a választ, hogy hány méter mély az óceán stb.) hogy szerintem a maci el fogja kapni a halat?!
• A férjemmel (néha: a férjemen) is lehet nevetni. Mostanában mindig azzal tér haza, hogy ő bizony nem érti, miért hordanak az emberek az utcán maszkot, erre csak két magyarázat van: vagy 1) a vírust tényleg el lehet kapni a levegőből (ergo akkor neki van igaza, hogy ilyen komolyan veszi az intézkedéseket) vagy pedig 2) ezek az emberek még nála is jobban félnek (ergo akkor is neki van igaza, az ő fertőtlenítési procedúrája biztos semmiség a többiekéhez képest). Annyiszor jött haza ezeken a maszkokon bosszankodva és olyan sokszor felvetette a témát, hogy egyszer VICCBŐl azt találtam mondani neki, hogy most mit van úgy oda, a múltkor még egy kutyán is láttam maszkot... hát képzeljétek, totálisan elhitte, és ezt csak akkor tudtam meg, amikor egyszer hallottam, amint telefonon újságolta valakinek, hogy most mit szól, itt már a kutyák is maszkot hordanak...