Az alma

Legújabb konfliktusforrásunk a férjemmel az, hogy mennyi ideig kell várni, miután a megrendelt kaját fölhasználhatjuk. Aki régóta követi a blogot (sőt, aki személyesen is ismeri!) jól tudja, hogy Z. biztonsági, egészségügyi és higiéniai kérdésekben totálisan szélsőséges (más fordításban: teljesen bolond). Képes Budapesten felszállni a négyeshatosra a Harminckettesek terén, majd leszállni a Margitszigeten úgy, hogy a fél keze végig a zsebében van, hogy még véletlenül se nyúljon semmihez, abból a célból, hogy csakis azzal a tiszta kezével kenje rá (jó vastagon) Boni arcára a naptejet. És akkor még nem volt járvány. Képzeljétek el, mi megy nálunk most!

A múltkor lementem a pincébe, hogy megnézzem a legutóbb házhoz szállított élelmiszereket – ugyanis a kihozott kaját a kocsi csomagtartójában és/vagy a pincében karanténoztatja. Amivel amúgy egyetértek, de a kérdés megint az, hogy mennyi ideig? A bolt hivatalos ajánlása: három órán keresztül, a francia napilap szerint ez hülyeség, a felszín típusától függ, azaz pár órától három hétig, de ha őszinték akarunk lenni, akkor nem nagyon lehet tudni. Na mindegy, megkaptam (nagy nehezen) a pincekulcsot (azt is lefertőtleníti), és az egyik sétám előtt lementem a pincébe. Észrevettem, hogy a három kiló alma még mindig nylonzacskóban van, már napok óta, úgyhogy azokat gyorsan kiszabadítottam, és beleöntöttem abba a papírzacskóba, amelyben a nylonzacskók voltak. Visszazártam a pinceajtót, és amikor hazaértem, beszámoltam tettemről.

Z. teljesen ki volt akadva, hogy milyen hülyeséget csináltam: a garantáltam vírustalan (mert bezacskózott) almákat átöntöttem az esetlegesen vírusos papírzacsiba! Mert mint kiderült, a papírzacsi a legutóbbi, tehát még elég friss (és talán vírusos) házhozszállítás során került hozzánk, nem az almák jöttek abban (hanem a kocsiból vette elő). Ezért újabb kétnapos karantént szabott ki az almákra, amelyekről pedig azt hittem, hogy már ehetőek is! Z. egyébként egyszer azt is a fejemhez vágta, hogy ha ő ebbe a betegségbe belehal (!!), akkor az az én hibám lesz, mert én hozom haza a vírust napi egészségügyi sétáimról. Bonitól pedig egyszer mérgében azt kérdezte, amikor az megfogta a korlátot, hogy azt akarod, hogy az apád meghaljon?! (no komment, szánta-bánta utána)

Az a baj, hogy ő február óta vizionálja az apokalipszist, és jobban csinálta, mint a politikusok: nekünk van elég maszkunk, fertőtlenítőnk, lisztünk stb. mert ő időben mindenről aggályosan gondoskodott. Ő nem akarta Bonit a februári síszünet után iskolába adni (az első nap nem is vitte), és neki volt igaza. Csak attól még, hogy néha igaza van, nincs (és nem is lehet) mindig neki igaza, azaz néhány helyes döntés nem legitimálhatja az összes radikális lépését.

Számomra egyértelmű, hogy nem a koronavírusban fogunk meghalni, hanem az óvintézkedések miatt fogunk meghülyülni. Úgyhogy elhatároztam (együttélésünk során már többedszer), a női furfang évezredes hagyományaihoz folyamodva fogom áthidalni a problémát, és nem fogok tiszta lappal, transzparensen játszani. Nem fogok hazudni sem, de amiről egy férfinak nem kell tudnia, arról nem fog tudni! Amit pedig nem tud, azon nem fog aggódni. Kizárt, hogy azokon az almákon a vírus ott csücsülne, ennyi nap után! Ezért tegnap jól megmostam belőlük egyet, betettem a táskámba, és a sétám során szépen, titokban megettem, héjastul. Isteni volt, három hete nem haraptam almába, és ez az egyik kedvenc gyümölcsöm!

Éjszaka viszont ráébredtem (szó szerint) cselekedetem bibliai aspektusára: te jó ég, tiltott almába haraptam. Mint az a bizonyos nő, aki miatt Ádám, sőt, az egész emberiség pórul járt! Még ha körte lett volna... de nem, ALMA volt! Hát hogy nem láttam a bűnbeesés motívumát rögtön?!