Kocsiügy

Értesítettem a családot, hogy különböző szerencsés tényezők együttállásának köszönhetően (szabi, repülőjárat stb.) pár napot Magyarországon töltünk karácsony után. Másnap jött egy egymondatos üzenet a húgomtól: Ne adjuk kölcsön az autót, amíg itthon vagytok?

Miért nem vagyok meglepve. Az, hogy a múltkor még belémrúgott, most meg önkéntes és önzetlen felajánlást tesz, azért nem lep meg, mert ez pontosan az ilyen kiszámíthatatlan hangulatemberek a sajátja. És én nagyon nehezen tudok lavírozni a jókedve és a rosszkedve között, mérlegelve, hogy miképp illesszem saját viselkedésemet és mondanivalómat a hangulatához.

De mi a probléma? Mármint azon kívül, hogy hangulatának viharos árapályaiban nehéz kiigazodni. A probléma az, hogy nekünk eszünk ágában sem volt kocsit kölcsöknérni. Hasonló helyzet állt fent tavaly, amikor egy nagyon jó barátnőm megkérdezte, hogy nem kérem-e kölcsön az elektromos zongoráját addig, amíg nem veszünk magunknak. Akkor megbeszéltük Z-vel, Petrát is megkérdezedtem, és egyhangú véleményünk az lett, hogy drága cuccot kölcsönkérni nem jó, abból csak a baj van. Mert mi van, ha pár nap múlva elromlik, vagy a tulajdonos észrevesz rajta egy karcolást? Ki rontotta el, ki a hibás: én, vagy már olyan volt? Most képzeljük el ugyanezt egy többmilliós kocsival. És a húgommal! (és vegyük figyelembe, hogy nem is az övé a kocsi) Nem szeretnénk se balhét, se veszekedést, de még rossz érzést sem.

Ez kocsifelajánlási javaslat – gyökerezzen is bármiben: rossz lelkiismeret vagy kedvesség – sokkal nehezebb helyzetet teremt, mint a múltkori beszólás, ami szarul esett ugyan, de amelynek durvaságát tompította a fényes erkölcsi győzelem, amit arattam. Most viszont a hálátlan és bizalmatlan rokon szerepét vagyunk kénytelen magunkra venni. Tényleg baromi jó lenne egy kocsi; a szüleimhez tömegközlekedéssel 2 óra egy út (és 2 óra vissza), amiben van dunai komp, meg 20 perc gyaloglás. Egyetlen napra meg sem éri, akkor már ott kellene aludnunk. De akkor meg ciplejük magunkkal a váltóruhát? Amikor összesen négy napot leszünk Magyarországon?

Rendszerint kocsit akarunk ilyenkor bérelni, de eddig még soha nem tettük meg; mert ha bérlés, akkor már gyerekülés is kell, de a városban nem vezetnénk, csak állna az a bérelt autó a parkolóban (ami külön pénz). És főleg: illdomos lenne-e kocsit bérelni ezek után?! Már így is úgy érzem, túl sok magyarázkodásra kényszerültünk, hát még akkor! Eddig mindez a mi saját problémánk volt, amit úgy hidaltunk át, hogy inkább autóval mentünk Magyarországra. Most viszont a probléma családi szintre emelkedett, és mindenki jogot formál arra, hogy arról véleményt mondjon, nekünk ajánlatot tegyen és döntésünket kritikával illesse. Tanulság: szívességet NEM elfogadni nehéz (talán nehezebb, mint kérést visszautasítani).

És tény: vannak olyan emberek*, akiktől még kocsit is kölcsönvennék. De a húgom nem tartozik közéjük!

* szüleim és Z. húga