2019. augusztus 20., kedd

Kakofónia

Kristálytisztán összeállt, hogy mi olyan nehéz nekem ezekben a magyarországi nyaralásokban, mitől fáradok el a végére. Hát a duma!

Először is Boni állandóan beszél. Hozzám. Magyaráz, kérdezget, mindent tudni akar, és iszonyú türelmetlen lesz, ha nem válaszolok azonnal. Ez mondjuk alapjáratban is probléma, na de amikor vakáció alatt be nem áll a szája reggeltől-estig, az nagyon fárasztó. Általában az éppen aktuális találmányáról (automatikus robot) mesél, hogy mit hova fog ragasztani/szögelni/kötözni/kalapácsolni, és hogy szerintem működni fog-e, de miért nem, és hogy miképpen tudnánk elkészíteni egy igazi gépet, de olyat, ami magától mozog, illetve meg kell nyomni egy gombot, és hogy emlékszem-e hogy a múltkor láttunk egy önműködő valamit, de mama, de mamaaaaaa, figyelsz?!

És akkor erre jön pluszban a férjem, aki nem ért semmit, de mindent tudni akar. Hogy magyarázzam el, vagy legalábbis foglaljam össze, hogy miről beszélgetünk. Hogy mit mondott Boni. Hogy mit válaszolok rá. Most már az a bevett gyakorlatom, hogy kérdezze meg Bonit. Akinek vagy van kedve válaszolni, vagy nincs. Olyan is van, hogy szeretne válaszolni, de nem tud – ekkor tőlem kérdezi meg, hogy de mama, hogy mondjuk franciául azt, hogy behajtani tilos? meg hogy hangosbemondó? Holott tudja, de a két nyelv közötti összeköttetés még nem megy flottul neki, vagy bizonytalan, nem tudom. Tényleg, néha olyan alapvető szavakra is rákérdez, amelyeket pedig nap mint nap használ franciául.

És akkor azt még nem is mondtam, amikor én és Z. szeretnénk beszélgetni. Bonival kb. esélytelen! Így vettük meg a lakást, hogy szó szerint át- meg átkiabáltunk a gyerek feje fölött, meg próbálunk azokra a fél pillanatokra koncentrálni, amikor Boni épp pont nem beszélt, hogy gyorsan megvitassuk az aktuális problémákat. Beszélgetési időt loptunk kvázi. Rendszeresen voltak olyan helyzetek, hogy én Bonival beszélgettem (mert ha nem figyelek rá, megkapom a magamét – egyszerűen az a mondat, hogy Maradj csendben egy kicsit, a papa mondani szeretne valamit! totálisan hatástalan, mintha a falnak beszélnék), szóval Bonival beszélgettem, és akkor Z. odajön a telefonjával, hogy mutassam meg most azonnal a Transferwise honlapján ezt meg azt, de egy másodpecet sem tud várni, mert esik az árfolyam, és ő minden pillanattal súlyos eurókat veszít.

És akkor ez az eleve komplex helyzet (türelmetlen gyerek, kétnyelvű család) tovább bonyolódott akkor, amikor másokkal voltunk. Z. képes a mondat közepén bárkit félbeszakítani, aki magyarul beszél, hogy belekérdezzen valami TELJESEN mást (Most az az eset jutott eszembe, amikor megkérdeztem valakit, hogy hol kell fölszállni a metrópótlóra, és az illető végig sem tudta mondani, mert a férjem folyamatosan beledumált, hogy na? mi van? mit mondott?). Egyrészt jogos, mert nem tudja, hol van a gondolat vége, gyakran lövése sincs, hogy miről beszélünk, másrészt idegesítő, mert sokszor előfordul, hogy én mondjuk a mamámmal a saját szülőfalujáról beszélgetek, és akkor Z. odajön, hogy mit jelent az, hogy „Überkirály”? Vagy a papámmal a töltött paprikát vitatjuk meg (ízesítés, állag, textúra) és akkor Z. ott terem, és olyan kifejtős kérdésre szeretne választ kapni, hogy most akkor végülis jobb volt a kommunizmusban vagy sem?

Vagy kihallja a nevét. Hogy most épp róla beszéltem, hallotta, mit mondtam? És ha elmondom, hogy á semmi, csak annyit mondtam a mamámnak, hogy az ő szendvicsét ne vajjal, hanem margarinnal kenje meg, akkor ez most egy totálisan felesleges mondat volt, mert a lényeg úgyis az lesz, hogy ízleni fog neki, én viszont aznap már a századik felesleges mondatot mondtam el, lényegtelen vagy redundáns, de mindenképpen nélkülözhető információkat közvetítve.

Vagy a viccek. Fordítsam le ezt meg azt a viccet, amin a mamámék nem nevetnek. Akkor Z. megkérdezi, hogy miért nem, én magyarázhatom el a csattanót, akkor leesik nekik, de ezzel elment 5 percem az életemből, és küzben persze Boni is méltatlankodik, hogy nem figyelek rá. Vagy: Z. érdeklődik, hogy ismerik-e a szüleim Jeanne Moreau-t. Ártatlan kérdés, de ebből is 10 percnyi magyarázat szokott kikeveredni, ki miért nem ismeri, mit kell tudni róla stb. És akkor, ha mondjuk épp ebéd közben vagyunk, előfordul, hogy én még csak a levesnél tartok, annyit kell ide-oda magyarázkodnom – mert vagy beszélek, vagy eszem, ugye.

És néha annyira jó lett volna csak úgy csendben maradni. Elhallgatni. Kikapcsolni. Nem odafigyelni!

De még azt is el tudtam volna fogadni (vagy engedni? :)), hogy idén sem pihenek, ha nem kritizálna folyton mindenki ENGEM. Mert senki soha nem volt megelégedve tolmácskészségeimmel és a rendelkezésre állásommal – és az az igazságtalan vád hullott a fejemre, hogy én állítólag mindenkit önkényesen cenzúrázok. Hogy nem mondok el mindent. Összevonok, egyszerűsítek, kihagyok dolgokat – ért a szemrehányás minden oldalról. De könyörgöm: hogy is lehetne ezt jól csinálni?!

13 megjegyzés:

  1. A tolmácsolás a legnehezebb szerep. A magyar képes nyelv, ezeket franciára fordítani csaknem lehetetlen. A szóvicceket pláne. Mikor franciáink nálunk járnak, külön a lelkemre kötik, hogy nincs szóvicc. A társaságnak annak a belátására van szüksége, hogy a tolmács is ember, aki nem önfeláldozni jött más országba, hanem valamelyest pihenni is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Es raadasul az meg hagyjan, hogy egy hivatasos tolmacsnak a munkaidejeben milyen nehezsegei akadnak a magyar es a francia kozott (barmelyik iranyban)... de Tamko pihenni szeretett volna!

      Törlés
  2. Ajanlom az ELTE tolmacskepzeset! ;) Viccen kivul, le a kalappal, ez iszonyu faraszto lehet ilyen intenzitassal, foleg ugy, hogy nem ez a munkad, hanem Te is pihenni/ugyintezni/enni/stb. szeretnel... Z. nem akar beiratkozni egy magyartanarhoz maganuton, vagy valami? :D

    VálaszTörlés
  3. Hát ez az, ha megtanulna magyarul (nem fog) akkor a problémáim tetemes része megoldódna! Egycsapásra! :)

    (szóviccek fordítását szerencsére senki sem várja el tőlem... jól is néznénk ki :)))

    VálaszTörlés
  4. Nálad nincs porondon a "mama nézz!" a folyamatos csicsergésen felül? :) Én már attól is agybugygást kapok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De!! :)) Nézz, és figyelj, és válaszolj! De olyat kell mondani, ami neki is megfelel.... ja, erről jut eszembe, nem is tudom hányszor mondtam el mindkét nyelven azt h "Nem tudom". Mert mindketten olyanok (apa és fia!) hogy ezt a választ nem fogadják el, TOVÁBB kérdeznek.... egészen addig, míg rávágok valami random választ a nemtudom helyett...

      Törlés
  5. ha ugyanezt Z.-nek is elmondanád ? talán nem is gondolja, hogy milyen kimerítő dolog

    VálaszTörlés
  6. Teljesen megértelek, mi ugyanezt nyomjuk. 2 napig most a nagymamánál van a Lány és basszus most jöttem rá, hogy mi J-vel milyen régen nem beszélgetünk! Nem arra gondolok, hogy milyen az idő vagy mit eszünk, hanem arra, hogy mit gondolunk valamiről. Például amikor megyünk az utcán és meglátunk valamit és csak úgy elkezdünk róla beszélgetni. Basszus mennyire hiányzik! És közben a Lánynak meg egykeként én jutok, mert nincs társasága és legfőképp velem beszéli meg, ami eszébe jut. Hogy miért nincs akkor testvére, abba most nem megyek bele, mert nem rajtam múlott. És mielőtt úgy tűnne, hogy panaszkodom, minden este eszembe jut, hogy meddig lesz még ilyen kicsi, hogy nekem akar mindent elmondani...

    VálaszTörlés
  7. És akkor gondolom, ez nem csak, hogy a pihenés helyett van, hanem a család, barátok és távolabbi ismerősök látogatása (kislányom, hogy néz az ki, hogy Ica nénihez nem ugrotok be, ha már itthon vagytok) és a hivatalos, csak itt elintézhető ügyintézés mellett. Nem lehet könnyű. Nekem szerencsére tolmácsolni nem kell, cserébe viszont ezeket a köröket két itteni családdal és baráti körrel futjuk le. Jó itthon, de mostanra már várom, hogy visszamenjünk pihenni :)

    VálaszTörlés
  8. Merylla, ne is mondd, én is nosztalgiázom már előre; azért mégiscsak ANNYIRA jó ez az ötéves életkor!

    Bori: húú, nem, én ezt abszolút máshogy csinálom már! Régebben tele voltunk kötelező programokkal (listánk volt!), ma már simán mondom bárkinek, hogy bocs, de nem fér bele. És teljesen megértem azt is, ha az otthonélők mondják azt, hogy nem tudnak ugrani, amikor hazajövünk: mindenkinek az első a saját kényelme és pihenése!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondani én is mondom, de az itt élők ezt nagyon nem értik meg, én pedig még nem jutottam el arra a szintre, hogy ne érdekeljen, ha emiatt valaki megsértődik :) Illetve idén nyárra gyűltek fel nagyon azok, akik eddig megértőek voltak és nem akartuk már megint pont őket hihagyni. Mi még csak 10 éve csináljuk, de nekünk is változtatni kell, ezt most nagyon érzem.

      Törlés
  9. Ezt mar mondtam egyszer, de tovabbra sem ertem - nemcsak Z-nel, hanem barkinel -, hogyan nem kepes valaki megtanulni egy olyan nyelven, ami a hazastarsa nyelve, a gyereke anya- vagy szimplan masik nyelve, raadasul a hazastarsa es a gyereke rendszeresen ugy kommunikalnak. Miert? Mi az indok? Szimpla lustasag?

    VálaszTörlés
  10. Jaj de ismerős a helyzet... Az én férjem sem tud magyarul, pedig 5 és fél éve Bp-en élünk. A lustaságon kívül nem találok más indokot :( Baromira elfáradok a tolmácsolási próbálkozásaimtól, sőt az önbizalmam is elmegy tőle. Hiába vagyok franciatanár, nekem ez nem megy.

    VálaszTörlés