Esélyek és veszélyek latolgatása

Na tessék, már van is egy teljesen friss illusztációm arról, hogy Z. nem kispályás játékos, ha a gyereke biztonságáról és épségéről van szó.

A múltkor a Vapianóban álltam sorban a tésztámért, ő és Boni kicsit hátrább vártak rám a saját, már elkészített kajájukkal, amikor azt láttam, hogy az előttem dolgozó szakácsok mind elkezdenek köhögni. Majd mellettem a sorbanállók közül többen is. És semmi büdöset nem éreztem ugyan, mégis, nekem is ellenállhatatlanul köhögnöm kellett. Ez a köhögőrohan hullámszerűen és villámgyorsan elterjedt: a körülöttem lévők már mind köhögtek, több csaj még idegesen nevetett is két köhögés közben, annyira fura volt, hogy nem bírjuk abbahagyni. Pár másodperc múlva az egész hatalmas terem köhögött, harácsolt, krákogott, és forgatta a fejét, hogy most mi van?

Én is hátrafordultam, hogy Boni és Z. jól vannak-e, de már csak a hűlt helyüket láttam. Mivel pont akkor lett kész a tésztám, elvettem (diszkéten köhintve), majd az ajtónál utolértem őket. Tányért, tálcát hátrahagyva már kint voltak az utcán és Z. semmiféle rábeszélésre, meggyőzésre nem volt hajlandó visszajönni, pedig a globális köhögőroham már kezdett alábbhagyni (noha az evakuálni szó is elhangzott az egyik éttermi dolgozó szájából).

Én két tűz, azaz a guszta zöldséges spagettim és a felháborodott Z. közé kerültem. Mint utólag elmondta: abban a pillanatban, amikor észlelte a köhögést, kifutott szegény Bonikámmal, aki épp, hogy csak elkezdett ebédelni. A szituáció azonnali elemzése után két lehetséges forgatókönyvet állított föl sebtében: 1. veszélyes vegyi anyag került a levegőbe, 2. terrortámadás történt. Mindkét esetben, mondta, alapvető fontosságú, hogy azonnal elhagyjuk a helyszínt – és itt világháborús mustárgázról, meg egy japán terrortámadásról mesélt, ahol, mint mondta, egyetlen szippantás is végzetesnek bizonyult.

Teljesen igaza van, én is tanultam egy munkahelyi képzésen, hogy mit kell csinálni, ha késes vagy lövöldözős ámokfutó jön be az irodaépületbe: RUN, HIDE, FIGHT! Sőt, a francia pályaudvarokon mindenhol ki van téve egy infografika is, ugyanezekkel az infókkal, azaz hogy bármilyen gyanús esemény során azonnal el kell menni onnan (lásd lent). Ezek alapján Z. a vonatkozó eljárás szerint, példaszerűen cselekedett, úgy, ahogy azt a hatályos katasztrófavédelmi szabályok megkövetelik.

(forrás)

De mégis, mennyi volt az esélye annak, hogy veszélyben forogtunk volna (0,000005%?) vagy hogy (mint utólag mondták) az egyik vevő túl sok chilit kért a tésztájára? (0,05%?).

Hiába reagált Z. kiválóan, nem mégis azok jártak jobban (időben, energiában, bosszúságban és aggodalomban mérve*), akik köhögés után szépen visszaültek az asztalukhoz, és megették a kajájukat?

* Mert persze Boni TOMBOLT, hogy el kellett jönnie a tészta mellől, és nem is mehetett vissza, miközben és viszont a teraszon ugyan, de mégis megettem azt a spagettit (rossz szájízzel!). És az üzletvezetővel is volt egy vitám, amiért ki akarta fizettetni a másik két, el nem fogyasztott kaját.