2019. április 10., szerda

Lakás, kis szépséghibákkal

Még indulás előtt jött egy értesítés az eladó lakásokról, benne egy olyan ingatlannal, amelyet két éve keresek. 50 m2, nappali-háló, konyha ablakkal (raritás!), rajta keresztül panorámás kilátással (luxus!), a szüleim lakásától két utcányira (gyerekkorom óta ismerem a környéket). És mindez teljesen korrekt áron. Gyorsan föl is hívtam az ingatlanost, aznapra volt időpontom, amikor (hulla fáradtan) megérkeztünk.

(Most erről a fárasztó útról nem is írok; eleve késve indultunk, Bonival még ügyeletre rohangáltunk az indulást megelőző napon, nem tudtuk, hogy a frissen gyökérkezelt foga miatt van baromi magas láza vagy tényleg torokgyulladás? Aztán 1,5 órás dugó Németországban, a szuper szálloda, ahol két szobánk is volt, de mindannyian egy ágyba kényszerültünk, így mindhárman szarul aludtunk, és az úton végig azon izgultam, hogy kibírja-e a reumainjekcióm és Boni antibiotikuma a hűtőtáskában... egyszóval, azt mondtam, amint tavaly is: soha többet autóval!)

Érkezés után másfél órával már a buszon ültem a mamámmal az eladó lakás felé. Z. arra figyelmeztetett, nehogy elhiggyem, amit az ingatlanos mond, tudniillik hogy öten is megnézik a lakást aznap - én viszont tudtam, amit tudtam, azaz hogy ilyen paraméterekkel a legelső érdeklődő meg fogja venni! Mi inkább arról beszélgettünk a buszon, hogy vajon van-e valami fogyatékossága a lakásnak, ami miatt ilyen “olcsó”? És ha igen, vajon mi? Összedől az épület? Mikor odaértük, láttuk, hogy a ház szuper. A környék gyönyörű. Akkor mi? Felújítandó? Még úgy is simán megéri ezért a pénzért.

Nos, gyenge a képzelőerőnk, úgy látszik. A lakásnak nem egy, hanem KETTŐ szépséghibája volt; de mindkettő akkora, hogy egyenként is elég lett volna ahhoz, hogy futva meneküljünk! Rögtön a lakásba érve látszódott az egyik, szinte háthahőköltünk a döbbenettől (én utána röhögtem is): egy tartóoszlop a konyha kellős közepén. De akkora, hogy képzeljétek, abban a konyhában csak oldalazva lehetett elférni, és leülni is csak egyetlen ember tudott (az oszlopot bámulva). Ami kivehetetlen, mert kémény fut benne.

De ha ez még nem lett volna elég. A lakás egyik oldalán az ablakok tényleg panorámás kilátásra nyíltak, még a Duna is látszódott. Belépve a nappaliba viszont az erkély a szomszéd háztetőre nézett... ami tele volt mobiltelefonátvivő-antennákkal! (Vagy hogy hívják őket) És amikor azt mondom, tele, azt úgy kell érteni, hogy az ott egy antennaerdő volt; átláthatatlan, bonyolult mintázatú, méretű és alakú cuccokkal. Kicsit olyan volt mintha valami kémsztoriban szerepelt volna az ember.

Pár percen belül levettük, hogy ez egy el-, és kiadhatatlan lakás. És mire hazaértem, lettem igazán mérges, hogy miért nem volt mindez benne a hirdetésben, miért nem játszott az ingatlanos csaj tiszta lapokkal? Miért álltunk meg a ház előtt, és miért mutogatta végig precizen, minden részletre kiterhedően a ház jellegzetességeit, a lépcsőt, a korlátot, miért hadovált percekig a ház közelgő beruházásairól - pedig ha tudom, miről van szó, el sem megyek? Azt hitte, hogy a behízelgő dumájával valakit is rávesz arra, hogy egy atomreaktor mellett éljen? Aki, ha kimegy a konyhába, nem tudja kinyitni a sütőt az oszloptól? Minden igaz volt a hirdetésben, csak éppen az egész egy nagy hazugság volt, és aznap öt család lett így átverve.

És az az érdekes, hogy én pár másodpercig mégis eljátszottam a gondolattal, hogy megveszem - amit a mai napig sem értek. Ez biztos valami pszichológiai jelenség, talán neve is van. Emlékszem, vártam, hogy a mamám esetleg kimondja a titkos jelszavunkat, amiben megegyeztünk, és ami azt jelezte volna, hogy a lakás vásárlásra érdemes. Nem mondta ki, én sem, utólag mindkettőnknek egyértelmű volt, hogy nyilván szabad akaratából senki sem vesz meg egy ilyen kecót. Csak abban külónbözött a véleményünk, hogy melyik volt a gázabb: az oszlop vagy az antennarengeteg? (Az oszlop! Ja nem, az antennák...! Nem, mégis az oszlop! Na de azok az antennák!!...)

Á, nem is értem ezeket az ingatlanosokat. Ma egy másik nő olyan lakást javasolt, amelyben a konyhából nyílik a fürdőszoba. Szerencsére nem néztük meg, az irodájában voltunk, de akkor sem értem, hogyan merülhetett ez föl ezt komolyan. És még ő éreztette velem, hogy furák az igényeim!

22 megjegyzés:

  1. "The urgency instinct" (Factfullness az angol címe a könyvnek, tizedik fejezetben van kifejtve https://www.gapminder.org/factfulness/urgency/). Pont arról szól, hogy ha a dolog úgy van beállítva, hogy azzal várni nem lehet ("5 másik vevő is aznap nézi meg!!!" "nagyon jó az ára!!!" "olcsó!!!" ) kiváltja az emberben azt a reakciót, hogy "most vagy soha". Reklámokban és akciók esetén használják gyakran. (azért nincs végtelen akció, mert akkor tök mindegy mikor veszi meg az ember.) Ezt a módszert használja az Aldi és a Lidl is az időszakos termékeivel. Csak azon a héten lehet megvenni, két hét múlva nem, így ha csak valamennyire van rá szüksége az embernek, megveszi mert legközelebb nem lesz.

    VálaszTörlés
  2. Bocsánat, nem ez volt a poszt lényege, de kiderült, hogy a gyökérkezeléstől vagy a torokgyulladástól volt-e magas láza Boninak? Szerintem most valami járvány van, mi is harmadik hete küzdünk vele, olyan magas lázzal, amilyen még sosem volt :( És tegnap volt gyökérkezelésem is :)

    VálaszTörlés
  3. Na ezen a bejegyzeseden most nagyot nevettem :))) Mi is szeretnenk *ferjem inkabb* befektetesnek en meg inkabb budapesti szerelemböl ;) (olasz ferjjel es Nemetorszagbol.. lassan mar ket eve nezelödünk..de basszus 30m2 ert min. 30milliot?? Na tenyleg nem egyszerü.. de ha egyszer jön vmi jo kis vetel, akkor lecsapunk ra ;) ugye türelem rozsat teremt...

    VálaszTörlés
  4. Barátnőm mondta, h lakást keresnek, van pénzük (nagyon sok), nagy lakást szeretnének venni, és nem tudnak. Azt gondolná az ember, hogy ennyi pénznél (tényleg nagyon sok) tényleg egy luxuspalotát tud venni az ember, aminek aztán nincsenek ilyen béna hibái. És nem. Jó helyen lévő, nagy, de teljesen átlagos állapotú lakásokat kínálnak plusz befigyel szinte mindig néhány szarvashiba simán. Teljesen abszurdba fordult már a piac. Két éve konkrétan fele annyi pénzt lehetett elkérni bármilyen kategóriában.
    Amit még nem értek, hogy miért hiszik egyes eladók, hogy egy-egy szebb tárgy (ami tényleg érthetetlen, hát az nem marad ott!), vagy burkolat sok-sok milliót dob egy lakás árán. Ki az, aki ennek bedől?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vannak akik bedőlnek, ha nem is tárgyaknak de benyomásoknak. Az első kis lakásomat 2004-ben adtam el. Egy vevő jött, megvette ott a helyszínen. Ez egy 50-es években épült, nagyon rossz állapotú (penészedő, omladozó tetejű ház volt, konvektoros lakásokkal). Én 99-ben vettem, Anyukámmal ketten + néhány ismerős szaki újítottuk fel. Szépen (és nagyon olcsón) berendeztem. Rend volt, tisztaság, otthonosság. A vevő csaj az egyetemista lányának vettem meg aki jött Pestre. Egyből beleszerettek, szinte nem is kérdezgettek.
      Mikor 2 hónap múlva kiköltöztem és jöttek átvenni a lakást, a nő nem hitte le, hogy ez ugyanaz a lakás. Eltűntek a bútorok és látszott hogy az csak egy kis 30 nm-es lyuk. Pedig még a falak sem voltak koszosak. Alig akarta a nő átvenni, kifizetni. Ők nem tudták hogy az általam kreált otthonos (tipikusan fiatal szingli csajnak való) atmoszférába szerettek bele.

      Később ugyanígy jártunk a Szentendrei lakásunkkal 2016-ban. Nehezen adtuk el. Amíg nem jött egy olyan család ahol a nő beleszeretett a hálószobánkba.
      Én sem tudom megmagyarázni mert nem vagyok lakberendező de ugyanaz a hálószobabútor ami itt a mostani lakásunkban lehangolóan középszerű, ott Szentendrén ahogy besütött a fény a fák között, a kovácsoltvas erkélyrácson keresztül, egyszerűen otthonos, vonzó hatást keltett. (Felrakok majd 2 fotót a blogomba).
      A pár női tagja ott rögtön meg akarta venni. Ő a bútorunkat is meg akarta venni. Utólag, oda kellett volna adnom mert az a bútor csak itt volt jó. A pasinak nem tetszett a lakás - objektív okok miatt, de a nő meggyőzte hogy ő ott akar lakni, abban a hálószobában akar ébredni.
      És basszus mikor kipakoltuk és jöttek átvenni húzták a szájukat. Eltűnt az atmoszféra.

      Aki ért hozzá az erre rá is tud játszani a lakás bemutatásakor.

      Törlés
    2. Igen, persze, hogy a külcsíny itt is nagyon sokat jelent, mint mindenben. Na, de én azt gondolnám, hogy amikor az ember ennyi pénzről és időről dönt - hiszen ott fog élni jó pár évig valószínűleg -, akkor képes elvonatkoztatni a falak színétől, a csempe formájától, még akár a konyha berendezésétől is, egy hálószobabútorról már nem is beszélve (nagyon durva, amit írsz!), hiszen ezek valójában nem nagy tételek, bármikor változtathatók...
      De tényleg valszeg sokan nem gondolkodnak, hanem viszi őket a szemük. :)

      Törlés
    3. Haha, ez vicces FElla. Sokan igy vannak ezzel. Egy ismerosom homestaging-el mostansag, lepukkant lakasokat felujitanak es egy alap-olcso butorozast azt mondja megéri betenni mert sokan nem tudjak elkepzelni hogy lehetne berendezni. De most egy nagyobb lakast ujitanak, kerdeztem is hogy azert berendezni eladashoz minek kell azt, tobb penz mint egy garzont, de mondja hogy megéri, pl egy nő az 1500ft-os diszparnat ölelgette a kanapen es nagyon gyorsan elkelt a lakas. 😀😀😀 Mondtam jo hogy nem almás-fahéjas sütit süt mikor jonnek, az is jo otthonossag erzetet ad/))

      Törlés
    4. Szerintem az almás-fahéjas süti, díszpárna simán beletartozik.
      Itt nem tudom van-e, Kanadában én néztem egy időben egy ilyen lakás eladós felújítós műsort. Egyértelműen az embereket az impressziók viszik, a felújításnál meg pláne. Ügyes lakberendezők olyan trükköket tudnak amivel feldobják a lakásokat, rá sem lehet ismerni. Van olyan, hogy valaki a saját lakását újjíttajta fel és mikor megy megnézni az eredményt szinte nem is hiszi el hogy ez az ő lakása mert olyan praktikussá/otthonossá vált.

      Sajnos én nem értek hozzá, nekem csak véletlenül sikerült/nem sikerült és láttam hogy hogy működik.

      Nem mindenkinél. Aki mérőszalaggal jön hogy az ő bútora hogy férne bele meg a fűtésszámlát, napfényt ilyesmit néz az nem, de aki még nem annyira tudja hogy mit akar annak nagyon fontos az első benyomás.

      Törlés
    5. Másik trükk - állítólag - hogy direkt mutatnak szar lakást hogy relatíve jó legyen amit el akar adni és akkor azt mondod hát ez a kínálat.

      Törlés
  5. Kedves Tamko!
    Nagyon sokáig én is külföldöm éltem, ott kezdtem el olvasni a blogodat. Igaz sohasem kommenteltem. Ingatlan értékbecslőként és forgalmazóként dolgozom itthon. Nagyon szívesen segítek, hogy megtaláljátok, azt az ingatlant amit kerestek, bebizonyítva, hogy vannak tisztességes, becsületes ingatlanosok is. Jó időtöltést, szép napokat itthon! Üdv. Pintér Kata

    VálaszTörlés
  6. Mi is úgy adtuk el a 26 (!) nm-es földszinti garzonunkat, hogy beleszerettek: szuperül volt berendezve, és késő délután nézték meg, mikor besütött a nap. Délelőtt - pláne télen - töksötét az a lakás.
    Érdemes lenne megbíznotok egy ingatlanost, ha komolyan kerestek. Sokan nem tudnak/akarnak vele foglalkozni, és a jó ajánlatok nem töltenek sok időt a piacon. Anyukám lakását és a mi házunkat is úgy vettük, hogy még nem volt meghirdetve a neten, hanem szólt az ingatlanos, mert tudta, hogy mit keresünk.

    VálaszTörlés
  7. persze, egyértelmű, hogy ha eladni szeretnék, akkor a lakásom előnyös tulajdonságait mutatom, nem kupisan, koszosan mutatom be a lakást, stb. Ügyelek arra, hogy olyan időpontban nézzék meg, amikor a legszebb arcát mutatja. Én a vevők oldaláról várok valszeg többet, hogy egy szép díszpárna ne homályosítsa már el úgy valaki látását, hogy ha pl konvektor van, penészes egy fal, teljesen hülyén nyílnak egymásból helyiségek, akkor tudja, hogy ezeknek az árban is látszódniuk kell, fel kell rá hívni a figyelmet és ha még így is szerelem a lakás, akkor ezeknek a fényében tárgyalni az árról. Mert azért sokan hiszik, hogy ilyen apróságokkal tudnak kompenzálni ordas nagy hibákat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor a tok szep, igenyesen berendezett garzonomat arultam, harom honapra kolcsonadtam egy fiatal parnak, akiket kiraktak az alberletukbol (azota tudom, miert :)). Hivott az ingatlanos a mutatas utan, hogy kurva gaz volt, az alberlok iszonyatos kuplerajt csinaltak, halmokban a mostalan, mocsok mindenutt. Nagyon pipa voltam... Es mazlim volt, mert a vevo alku nelkul megvette az eredeti arert. Szerencsere tullatott a rendetlensegen.

      Törlés
    2. (Masreszrol iszonyatos szivfajdalmam, h azelott adtam el par honappal, hovy igy felmentek volna az arak, es ennek ismereteben iszonyatosan sokat buktam rajta. A ferjem lakasaval detto ugyanez a helyzet.)

      Törlés
  8. Én sem értem az ingatlanosokat, hogy képzelik, hogy a személyes varázsuk meg az ilyen-olyan porhintésük majd elfed ordas méretű hátrányokat. Mi Pestről keresgélünk egy bizonyos agglomerációt, ráadásul pici babával vagyok itthon. Már eleve azt nem értem, hogy újépítésű projektnél miért nem adhatja ki a címet az ingatlanos - nyilván nem tudok őt megkerülve leszerződni a kőművessel. De amikor sztárol egy ilyen lakást, és én a helyi fb-csoportból tudom meg, hogy a ház konkrétan a temető mellett van, akkor igencsak mérges lettem volna ezért elvergődni személyesen. Mert azért az nem mindegy, hogy a nappalimtól 20 méterre ravataloznak-e hétvégente, vagy sem. A vicc az, hogy mivel üdülővárosról van szó, mindig megkérdezem, hogy állandó lakosok-e a szomszédok. Az ingatlanos mondta is - némi hezitálás után -, hogy igen. És hát igaz, ami igaz, azt nem kérdeztem, hogy élők-e, szóval nem hazudott...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A komuvessel nem tudsz leszerzodni, de a komuves tudja, ki az epitteto, es vele igen. :)

      Törlés
    2. De az ilyen eladásra épülő projekteknél a beruházó általában kizárólagos szerződést köt egy értékesítő céggel. Szerintem az lehet, hogy az ingatlanos teljesítmény alapú fizetésébe már az is beleszámít, ha kivisz terepre. Ha pedig a személyes varázsával még el is ad, pláne.

      Törlés
    3. De nem ugy van, hogy nem csak az ertekesito ceg adhatja el a lakasokat, hanem a beruhazo kozvetlenul is? Oke, h kizarolagos a szerzodes, de ugy tudom, az csak arra vonatkozik, h mas iroda nem kap jogot.

      Törlés
  9. Basszus! Még én is felháborodtam! Szerintem amúgy az van, hogy megnézel pár ilyet, kimérgelődöd magad és legközelebb kicsit hosszabbra veszed a telefonhívást és rettentő határozott és gyakorlatias frázisokkal kihúzod az ingatlanosból, hogy mi a pálya. Akár azzal, hogy rákérdezel konkrét dolgokra, pl.: van-e oszlop a konyhában, akármilyen hülyén hangzik is.
    Nem kell fenyegetőzni, de ez konkrétan a másiknak a hüyére vétele, hiszen gondolom tudta, hogy külföldön élsz (és akár pont ezért csak a dollár jeleket látta maga előtt! :)))
    Amúgy engem nagyon foglalkoztat, hogy hogyan lett ott kémény a konyhában? Beépítettek egy lichthofot vagy mi?
    Ja, és gondolom nem vagytok időmilliomosok, de én adnám, ha megint vacsiznánk akár most, akár a legközelebbi látogatáskor! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen igen par csalodas utan en is megkerdeztem tulajt es ingatlanost is hogy van-e valami hatrany amirol erdemes lenne tudnom. Mindenkinek sok idot tud sporolni.

      Törlés
  10. Fal és tető volt, szóval mit akarsz még :) Egyébként én most mar várnék egy kicsit. Nálunk egy 2 szobás lakás 45-48 MHUF miközben 170-180EHUF körül lehet kiadni, a megtérülés adózás nélkül 4-4,5% körül van. Ha adózol utána és mondjuk csak 11 hónapig van kiadva és még elromlik mondjuk a sütő, akkor jóval alatta. Nyáron jön a nemzeti államkötvény, a részletek tisztázatlanok még, de az első infok szerint 6%-os hozommal, leadózva és garantáltan. Az a 2% hozam-difi 50 millió forintnál évente 1 millió kiesés. Azt gondolom, hogy lesznek akik át fogjak vinni ide a pénzt és akkor lesz kínálat megint a piacon. Meglátjuk...

    VálaszTörlés
  11. Szerintem is várjatok egy kicsit, mert minden előrejelzés szerint vissza fognak menni valamennyire az árak. És az sem mindegy, hogy mekkora a ráfizetés mértéke, (meg a csomó járulékos ktség, ami sokszor százalékos arányban van megadva - ingatlanos munkája, az árkülönbözet utáni adózás).

    VálaszTörlés