2018. december 18., kedd

Egy rendszerszintű és visszatérő probléma további elemzése (azaz a sztori folytatása)


Lett vonatjegyünk.

Mikor már a legmagasabb fokára hágott az idegbajom (azaz a szokásos forgatókönyv második szakaszában, közvetlenül a hetekig tartó halogatás után, egyszercsak) elzavartam elküldtem Z-t a pályaudvarra, hogy teremtsen elő három retúrjegyet Párizsba (számozott ülésekkel), és lehetőleg nélkülük ne is jöjön haza. Kelletlenül elment. A pályaudvarból kétségbeesetten hívott, hogy nagy a sor. Kíméletlenül leráztam.

(Hatásszünet. Egy órág állt sorban.)

Hazajön halál lelkesen, vonatjegyeket és papírokat lobogtatva. Nagy hanggal, vidáman magyarázza, hogy képzeljem el, tök kedvesek voltak az ügyintézők, mindenki összedugta a fejét, és sikerült egy olyan konstrukciót kikalkulálni, amivel nemcsak ülőjegyünk, de Boninak egy éves előfizetése, meg biztosítás, meg egyéb kutyafülék járnak, mindezt kedvezményes áron, a kívánt időpontban. És magyaráz, magyaráz, lelkesen rajzolja egy boríték hátára az üléseket, és hogy majd kivel kell elcserélnünk a helyet, mert sajna egymás mellé már nem volt, de – magyaráz tovább – bárkinek érdekében áll majd, hogy átüljön a mi helyünkre (ezt további rajzokkal illusztrálja).

Én meg közben arra gondolok, hogy ennek pontosan így kellett történnie, hiszen mindig ugyanez a mintázat: én kitalálok valamit, amire ő nem mond se nemet, se igent, viszont a halogatással majdnem meghiúsítja. Döntésképtelenségét lazaságba csomagolván eladja úgy az egészet, hogy már megint én akarok valamit (hiszen folyton ugrálok). És miután az utolsó pillanatban, több napos duzzogás és veszekedés után már nincs jegy, nincs szabi, nincs szálloda, van viszont általa kreált probléma – nos, akkor ő ezt a problémát általában zseniálisan megoldja.

És nem érti, miért rinyálok, hiszen utazunk, nem?

És aztán a helyszínen ő a legboldogabb, szinte ő érzi magát a legjobban. De nem csak az utazással, pont ez volt az online nagybevásárlással is (eleinte húzta a száját, most ő kérdezgeti, hogy mikor hozatok már megint a boltból), sőt a gyerekvállalással is (évekig tartó halogatás után most olyanokat mond Boninak, hogy hogy tudtam nélküled élni?).

Most már csak azt nem értem, hogy én – feltérképezvén a szenáriót és felismerve s mögöttes okokat, felnőtt, saját keresettel rendelkező, diplomás választópolgár létemre – hogyan mehetek bele ebbe a játszmába minden egyes alkalommal?!

9 megjegyzés:

  1. Szerintem örülj neki hogy úgy érted el amit akartál, hogy a férjed is boldog és a saját sikerének érzékeli. Szerintem pont ez a cél. Két évtizeden át csináltam ezt az ügyfeleimmel, főnökeimmel, kollégáimmal. A legújabb főnökömmel (gyerek) i est próbálom de szinte lehetetlen (pl úgy leszívni az orrát mintha az ő ötlete lett volna...).
    Szóval gratulálok, és jó utat!

    VálaszTörlés
  2. Igazad van, a jo oldalat kell neznem a dolognak! Meg egy kis fortéllyal es diplomáciával azt is el tudtam volna erni, hogy azt higgye: az ő ötlete volt a párizsi út :))))

    De hallod, nem gondoltam volna, hogy toled tanulom a pozitív gondolkodást...!

    ;-)

    VálaszTörlés
  3. A főnököm minden hónapban kreál egy válságot, amit heroikus erőfeszítéssel megold. Bennem sajnos nincs drámai érzék, mérhetetlenül utálom ezt a forgatókönyvet. Sokkal boldogabb lennék, ha csak siman, a szükségtelen krízisek nélkül, flottul mennének a dolgok.

    VálaszTörlés
  4. :) Ezek a játszmák a legtöbb kapcsolatban, házasságban jelen vannak. Nálunk többnyire akkor buknak ki amikor " nagy jó dolgunkban" nincs komoly problémánk, így gyorsan csinálunk egyet. Szerencsére csak tényleg ritkán és mivel a forgatókönyv is nagyjából ismert nálunk is így kevés "sérüléssel" megússzuk, de engem is mindig nagyon megvisel, szóval értelek.

    VálaszTörlés
  5. izééé, és ha te megvennéd a jegyeket előre. majd az orra alá dugnád, hogy akkor ingyombingyomhónap 46-án utazunk (ha már Annyira Spontán és bármikor mehet szabadságra....), akkor mi lenne? :)

    VálaszTörlés
  6. Hat az a baj, hogy a közös döntésekben és a kompromisszumokban hiszek... minden családi programot (és közös kiadást) együtt döntünk el, demokratikusan, vétójoggal, megosztott naptárban, közös bankszámláról. De lehet hogy át kellene állnom a diktatúrára :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem is annyira "diktatúrára" gondoltam ám. :) de nekem valahogy úgy jött le, hogy az OK, hogy "xyz"időpontban Párizsba megyünk, még az is, hogy vonattal, de valamiért mindig van valami ok, amiért maga a jegy megvásárlása halasztódik. aztán a legutolsó utáni pillanatban megvevődnek (talán drágábban, és jelen esetben helycserés macerával!) azok a jegyek... eddigre mondjuk már én is a falra másznék az idegtől. hogy Z-nek ebben mi a jó?! (bár lennének rá válaszaim. sajna nem is egy)....

      Törlés