2018. augusztus 2., csütörtök

Az emberekben rejlő, világirodalmi horizontú regényekről

Olyan jó lenne, ha valamiféleképpen bepillantást nyerhetnénk a városban, tömegközlekedésen utunkat keresztező emberek életébe. Vagy legalább életkoruk és foglalkozásuklenne a homlokukra írva, csak számomra láthatóan! Tegnap pl. tökre meglepődtam az étterem felszólgálóján, aki elmondta, hogy 40 éves - tízzel többnek véltem. És annyira jó lenne tudni, hová mennek haza a turisták, miután lerótták obligát köreiket Budapesten - norvég hüttébe, német nagyvárosba, holland tanyára? Miért jöttek épp ide, miért éppen most?

Amikor a munkahelyemre busszal megyek, gyakran szoktam látni egy pasit, nagyon férfias, szinte állatias vonásokkal, olyan Mads Mikkelsen-félét, csak sötétebb bőrű kiadásban. A keze ápolt, ujjai hosszúak, körmének formája szép. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy a közeli építkezésen művezető-e, vagy a mögötte lévő filharmóniában elsőhegedűs?

De a kíváncsiságomat a legmagasabb fokra egy fiatal szerelmespár csigázta föl, akiket tegnap láttunk az étteremben, ahol vacsiztunk. Az ő történetükre baromira kíváncsi lennék, de sajna már soha nem fogom megtudni: eljöttünk anélkül, hogy megoldókulcsot kaptunk volna a láttottakhoz. Csak találgatni lehet, hogyan találkozhattak, hogyan szerettek egymásba, hogyan élik a mindennapjaikat, mióta vannak együtt?

A fiú harminc év körüli lehetett, jóképű volt, a lány életkorát lehetetlen volt megállapítani. A srác iszonyú szerelmesnek tűnt, figyelmes, előzékeny volt, többször is átölelte a lányt. A lány kerekesszékben ült: lábát, kezét, de még a fejét sem tudta mozdítani. A srác etette kanalanként, törölte, ami kifolyott. Miután a lány megvacsorázott, evett ő is. A lány valami születési rendellenességgel születhetett: vízfeje volt, végtagjai nagyon vékony voltak és fura szögben, szinte kicsavarodva álltak. Láthatóan extrém súlyosan mozgáskorlátozott volt. Csendben beszélgettek (nem hallottam, milyen nyelven, de talán nem magyarul), vacsi végén szinte egy időben hagytuk el az éttermet. Ők még csináltak egy szelfit a Parlament előtt, majd mi felszálltunk a villamosra.

15 megjegyzés:

  1. Nem Modolyka volt meg a férje?
    Ő itthon elég híres könyvet is írt blogja is van, médiában is elég ismert

    VálaszTörlés
  2. Mosolyka.. Csak félregépeltem

    VálaszTörlés
  3. mosolyka.blog.hu

    Az első könyve nagyon jó és megrendítő, mostanság motivációs tréner a csajszi.

    VálaszTörlés
  4. Nem, nem ez a làny volt az. De o sem tudja mozgatni a karjàt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de, Mosolyka tudja mozgatni a karját, ujjait, stb., és vízfeje se nagyon van :)

      Törlés
  5. Es a fiu "egeszseges" bolt?
    Gondolkodtam, nem tudom, banto-e igy irni
    Fantadztikus is es egyben erthetetlen szamomra ha racionalisan nezem

    VálaszTörlés
  6. A sràc nem volt mozgàskorlàtozott, ha ezt kérdezted. És igen, nekem is nagyon ambivalens érzéseim voltak oket làtvàn

    VálaszTörlés
  7. Ez nem ehhez a poszthoz kapcsolódik, de Boni jutott róla eszembe :)
    https://keszekusza.blog.hu/2018/08/01/nyaralas_az_apafoldon?ajanlo=1

    VálaszTörlés
  8. Biztos, hogy szerelmespar voltak?
    Nem lehet, hogy testverek?
    Mert hat igen, ez eleg fura...
    Baaar... Hawkingot is elszerette az apolonoje...

    VálaszTörlés
  9. Vera, köszi :))))

    Boci, mi is azt hittük az elején, hogy testvérpár, de amikor elkezdtek csókolózni, akkor gyanús lett :))) bár egy barátnőm szerint lehet h olyan kultúrából jöttek, ahol a testvérek is csókolóznak ;)

    És igen, Hawking. Biztos vannak olyan erős személyiségek, akiknél a csomagolás és külcsín nem számít. Viszont az ápoló(nő)i funkciót szeretni kell.

    VálaszTörlés
  10. Én a loveboxon (ez egy online társkereső, ha vki esetleg nem ismeri) leveleztem olyan teljesen ép fickóval, aki kifejezetten végtaghiányos nőt keresett, mert szexinek találta az ilyesmit. (Nem igazán tudom, hogyan keveredtünk beszélgetésbe mondjuk:))

    VálaszTörlés
  11. Huha! De igen, az ember az ilyen fura perverzióra is gondol

    VálaszTörlés
  12. Szerintem ez valami olyasmi lehet, hogy az egészséges fél élvezi hogy a másik ki van neki szolgáltatva és hogy gondoskodhat róla.
    Ennek biztos van "normális" változata hogy valaki szeret gondoskodni. Vannak valóban elhivatott ápolók (bár sajna nem sok).
    És nyilván van a már perverz változat. Így aztán full hatalma van a másik felett.
    Én egyszer láttam egy buta filmet aminek a története olyasmi volt hogy egy sebész folyamatosan csonkítja meg a szerelmét (végtagjait apránként leamputálja) hogy így akadályozza meg hogy a csaj elhagyja őt. És cserébe természetesen lelkesen gondozta, fürdette, etette, sminkelte, stb.

    Egyébként én Hawking esetében azt hallottam, hogy a felesége visszaélt a helyzettel, sokszor kint hagyta rossz időben, vagy simán lehet hogy más szükségleteit is nem (megfelelően/időben) elégítette ki és valami rokon fel akarta jelenteni de Hawking nem engedte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát és ott vannak az ún. feeder-ek, akik 1000 kilósra hízlalnak tipikusan nőket - az kb pont ilyen tőről fakadhat sztem.

      Törlés