Emlék

Kérdezgettem a húgomat, emlékszik-e ő is ilyesmire, de nem. Pedig biztosan nem álmodtam. Úgy emlékszem többször történt, de az is lehet hogy egyszer, csak nagyon megmaradt (hogy a franca ne maradt volna); de emlékszem, mindig is világosan élt bennem ez az emlék, hogy gyerekkoromban az én kedves, jószívű és önfeláldozó anyukám azt mondta, hogy mivel nagyon rosszul viselkedtem (ez gondolom max. annyit jelentett, hogy összefirkáltam egy könyvet, vagy nem mentem el időben fürödni; ja nem, egyszer egymás haját is levágtuk a húgommal, illetve bogáncsot tettünk bele korona gyanánt), szóval azt mondta, el kell hogy vigyen a javítóintézetbe, és ezentúl ott fogok élni.

Amikor erre gondolok, rögtön mentegetem az anyámat: fiatal volt (még nem volt 30), fáradt, sokat dolgozott, semmi magánélete nem volt a két gyerek, a munka és a háztartás mellet, na meg aztán semmi de semmi érzéke nincs, és soha nem is volt az emberekhez, gyerekekhez, az emberi kapcsolatok sokszínűségéhez és komplexitásához. Az is lehet, hogy csak egyszer mondta, bár emlékeim szerint, és ez volt a legdurvább, legijesztőbb, nem kapcsolódott a kijelentéshez veszekedés, felindulás; tárgyilagosan jelentette be, mintha maga is sajnálná az egészet, de hát... ez van, nyilván nem lehet egy fedél alatt élni valakivel, aki ennyi rosszaságot követ el. Rimánkodtam, ígérgettem fűt-fát, jóviselkedést, örök szófogadást. Sokára esett le, hogy ez az egész nem lehet igaz. Mostanában döbbenek rá, hogy a mamám eszköztelennek érezhette magát, hát mérgében ezt találta ki. Az akaratos ovis és a fárad szülő kominációja szülhet nehéz helyzeteket (eufémizmus).

Tulajdonképpen az a fura, hogy ez az emlék csak egy az összes többi, jó és rossz emlékeim sorában. Amikor ezt a minap így végiggondoltam, nem bírtam tovább. Felhívtam a mamámat és nekiszegeztem a kérdést, hiszen azóta se beszéltük meg, ő nem magyarázkodott, nem kért bocsánatot: Mondtad vagy sem, hogy javítóintézetbe küldesz?

A mamám nagyot nevettet, és teljesen őszintén, vidáman, gondolkodás nélkül rávágta, hogy úristen, dehogy, ilyen durva dolgot ő soha nem mondott, sőt, azt is hozzátette, hogy én mindig is jó gyerek voltam. De hogy egyszer hallotta (és vele együtt én is), hogy a szomszéd nő javítóintézettel fenyegette a kislányait. Talán azt értettem félre.

Szóval, basszus. Nem elég, hogy annyi mindent lehet rosszul csinálni, annyi mindent visszaszívna, aennyi mindent máshogy, józanabbul, higgadtabban, lazábban csinálna az ember, ha tudna. De ezek után a gyerek még olyasvalami is hurcol egy életen keresztül, ami meg sem történt?!