A svájci rejtély

Alig vártam már a hétvégét, mert nálunk töltött két napot a svájci barátnőm. Húsz éve ismerem, de az utóbbi években csak egy-egy ebédre/vacsira tudtunk találkozni különböző városokban, annak apropóján, amikor valamelyikünknek utaznia kellett. Legutóbb 5 éve töltöttünk együtt egy teljes hétvégét. Akkor is meg tudtam állapítani, hogy Kathrin életében továbbra is minden tökéletes. Neki soha nem voltak a nyelvtanulás, a pályaválasztás, az elhelyezkedés, a párválasztás, a lakáskeresés, a fogyókúra, a sport stb. kapcsán kételyei vagy aggodalmai. Minden mindig úgy ment neki, mint a karikacsapás. És ő, aki soha nem akart gyereket, és aki szintén tök rég óta van együtt a pasijával, nagyon rövid időn belül háromgyerekes anyukává vált. Ezt az állapotát is a legnagyobb természetességgel és lazasággal viseli. Tőle soha nem hallottam az anyukák körében olyan elterjedt panaszkodást, nehézségek felemlegetését, olyan szólamokat, hogy majd elmúlik, egyszer úgyis felnőnek stb. Pedig mindketten dolgoznak, pedig Kathrin is sokat ingázik.. és mégis. Persze náluk is vannak problémák, de mégis olyan lazán és lendületesen veszik a kanyarokat, hogy most úgy döntöttem: jól kikérdezem életfilozófiájáról.

Egy példa: idén nyáron négyhetes biciklitúrára mentek vonattal a három gyerekkel (két 5 és egy 1,5 éves). Értitek: biciklitúrára. Három. Gyerekkel. Négy. Hétig. Hát nem tudom, de amikor mi, az egy szem gyerekünkkel elindulunk Magyarországra egy olyan lakásba, ahol vár minket a tiszta ágynemű, a mosógép, az egész konyha botmixeresül, gyerekétkészletestül stb., akkor mi idegbetegen pakoljuk a vákuumos táskákba az ezer cuccunkat, veszekszünk hülyeségeken, és mindig arra gondolok, hogy én ezt jövőre már nem fogom csinálni. De azt, hogy négy darab hátizsákkal és két biciklis utánfutóval nekivágjak négy hétre Franciaországnak... el sem tudnám képzelni.

De Kathrin még a problémafelvetésemet sem értette, és azt állítja, hogy minden sokkal egyszerűbb így. Valószínűleg tényeg a túlbonyolítás mellőzésében van a titok, bár szerintem a családi élet eleve vonza magával az agyonkomplikálás lehetőségét. Gondolok itt eleve a programok megszervezésére (akár csak a két szülő között), a logisztikára, hogy mindig legyen otthon normális kaja, a gyerek időbeni lefektetésére, ilyenek. Kathrin például elmondta, hogy sokkal könnyebb a három gyerekkel együtt, mert eljátszanak egymással, mint ha csak a kicsi van vele, mert akkor ő is a szőnyegen kényszerül sínpályát építeni.

De mondott még két olyan időkibővítő gyereknevelési módszert is, ami számomra a lazaság és a bevállalás csúcsa és netovábbja. Most, ahogy írom ezeket a sorokat, sem nagyon tértem még magamhoz a meglepetésből. Mindkettőről hallottam már régebben, de azt hittem, ezek amolyan hihetetlen svájci városi legendák. Kathrin viszont állítja, hogy ott mindenki így csinálja.

Először is, a gyerekeket hetente fürdetik. Nincs az a mindennapos fesztivál, mint nálunk, hogy be kell parancsolni a gyereket a vízbe, mert nem akar menni (éppen játszik), aztán meg ki kell parancsolni a gyereket a vízből, mert nem akar menni (éppen játszik). Naponta van kis egérmosdás, napi háromszori (!) fogmosás, felnőtteknek napi egy zuhany, de a gyereket csak hetente egyszer csutakolják le. Z-nél már el is kezdtem kampányolni, hogy Bonit is csak kétnaponta fürdessük (baromira száraz a bőre), de ő hallani sem akar a dologról (valahol meg meg is értem).

A másik, sci-fibe illő szokás, hogy A GYEREKEK EGYEDÜL JÁRNAK OVIBA!! Petra barátnőm kisfia is így csinálja, egy eldugott kis hegyi faluban, az még valamennyire érthető is. Na de hogy Zürich-ben is ez a szokás! Ő-rül-let. Nem térek magamhoz, komolyan. Ötéves koruk óta minden gyerek egyedül jár: az elején begyakorolják ugyan a szülőkkel az útvonalat, de aztán teljesen egyedül indulnak, mennek, kelnek át az úttesten! És Kathrin szerint kifejezetten rossz néven veszik egy szülőtől, és furán néznek rá, ha elkíséri a gyerekét. Ezt a lazaságot és a gyerekbe (meg az életbe) vetett totális bizalmat egyrészt irigylem, másrészt Z-vel szinte a szívünkhöz kaptunk, hogy erre soha nem lennénk képesek!