Minden rosszban van valami jó (és minden jóban valami rossz)

Meglett az elveszett pénztárca. Tudtam, tudtam! Mindig így szokott lenni. Nem a hóban, nem a hegyekben, nem a hegyi étteremben, sem pedig a parkolóban nem hagyta el, de még csak nem is az autóban volt, hanem valahol a szobában. Kieshetett a zsebéből, arrébb lett rúgva egy függöny mögé (tudjátok, milyen az, amikor vendégeskedik az ember valahol), ma reggel találtam meg, amikor a sígatyámat kerstem (amit szintén Z. tüntetett el, amikor rendet próbált rakni) (pedig mondom neki, hogy ne nyúljon a cuccaimhoz, soha nem találok semmit utána, grrrrr).

És képzeljétek, egyáltalán nem örült! Sőt, bosszús volt, hogy az UTÁN került meg, hogy letiltatott két bankkártyát, bejelentette a személyi eltűnését, elindította az új egészségügyi kártya igénylésével kapcsolatos procedúrát, visszamentünk az étterembe, kerestük a hóban, kitakarítottuk az autót stb., stb.! Na jó, később aztán megenyhült, mert volt a tárcában 400 euró is amit szerintem a biecsületes megtalálónak kellene eltapsolnia, na mindegy.

Szerintem meg az volt a legjobb az egészben, hogy a sok hercehurca, keresni- és telefonálnivaló miatt nem mentünk el tegnap szánkózni. Mert ha elmentünk volna, valszeg ott ért volna minket a vihar, ami  akkora volt, hogy elröpített volna minket Óz birodalmába. Így Bonival bentről néztük, amint a gonosz Nyugati Boszorkány lerepíti a cserepeket (!!) a tetőről, és a székeket (!!!) átfújja a szomszéd kertjébe. Elképesztő vihar volt!