Fogyókúrázós tapasztalataim (sikerélményeim)

Az elmúlt éveben kétszer is kellett pár kilót fogynom, és hiába tűnt az elején semmiségnek, basszus nem volt könnyű. Először is vettem két mérleget: egy konyhait, a kaja méricskélésére és egy igazit, a saját magam mázsálására. Az utóbbi mérlegről kiderült, hogy esténként összevissza, 1–2 kilós eltérésekkel mér, ellenben reggel mindig ugyanazt mutatja. Ez nagyon motiváló volt, mert így mindig grammra pontosan tudtam, hogy mennyi ment le.

Aztán elkezdtem számolgatni a kalóriákat. Utánanéztem, hogy hogyan is kellene ezt jól csinálni, próbálkoztam, és végülis az jött be, hogy naponta 1500 kalóriát vihetek be. Az elején még bohóckodtam holmi számolós applikációkkal, de azt hamar meguntam, ill. már csípőből tudtam, hogy miben mennyi van. Az ezerötszáz kalóriás fogyókúra ©, amit ezzennel ünnepélyesen levédek, mint a spanyol viaszt, a következőből áll: 500 kcal reggelire, 500 kcal ebédre, 500 kcal vacsira. A reggelit meg tudtam úszni 400-ból is, a fennmaradó százzal vagy 1) fel lehet gyorsítani a fogyást (amennyiben lemondunk a kalóriákról), vagy 2) hozzá lehet csapni az ebédhez. Ha az ember napközben holmi tejeskávékkal meg plusz kenyérszeletekkel elrontja az egészet, akkor nincs vacsi!

Tök egyszerűnek tűnik, mégis vasfegyelem kell hozzá. Nem is sikerült teljesen lefogynom, a végső lökést mindig egy bélhurut adta meg. Napokig nem ettem semmit, elérve végre az álomsúlyt. A pár napos koplalás hetekig tartó kalóriaszámolgatásnak tett pontot a végére és a súlyomat azóta is tartom. Azaz sokkal, de sokkal könnyebb a szinten tartás, mint a fogyókúra! Most újra ehetek (és eszem is) mindent, figyelve ugyan, meg túlzásokba nem esve – illetve ilyen esetekben kihagyom az egyik étkezést (=csak gyümölcsöt eszem) és kész.

(A sport sajna nálam nem játszik, egyre kevesebbet mozoghatok a reuma miatt*, pedig biztos tök más lenne az egész testmozgással megtámogatva.)

* Belegondolni sem szeretek, hogy ez milyen szörnyű