Mindenkiben szunnyad valahol egy gyerek (vagy egy építész)

Tőlünk nem messze lebontanak egy kórházat. Először azbeszt-mentesítették, aztán kibelezték (ekkor költöztünk ide), most különféle munkagépekkel szó szerint szétverik, lecsupaszítják, földbe döngölik, elhordják. Arra szoktunk menni oviba (anno bölcsibe), és olyankor látjuk, hogy hatalmas ablakok hat emeltnyi magasságból úgy hullanak alá, mintha pihék lennének.

Mindig álldogál az utca túloldalán pár bámész ember, aki megbabonázva nézi az eseményeket. Nem csak nyugdíjasok, hanem öltönyös, munkába igyekvő pasik is eltöltenek ott két-három (több?) percet, hogy szájtátva nézzék, hogyan semmisül meg a hatalmas épület. A múlkor együtt mentünk arra Z-vel, aki elmondta, hogy képzeljem el, ő még olyat is látott, hogy valaki fotózta a bontást! Hozzátette: ilyen hülyeséget, egy bontást fotózni, hát most mondjam meg...

Ezen a ponton elmeséltem neki, hogy basszus, mennyire bánom, hogy én nem fotóztam. Most lehetne előtte-utána képeket készíteni. Mert már alig emlékszem, milyen volt, amíg még állt. És hogy igenis tökre érdekes a kórház megsemmisülésének folyamata: hogy míg régebben ott volt valami, most már nincs semmi. Azt is szívesen megörökítettem volna, amikor egy daruval fölhúztak az épület fölé egy ponyvaszerűséget, ami letakarta az egyik homlokzatot, és amögött bontottak (gondolom a ponyva azért kellett, hogy ne szálljon annyira a por). Meg úgy egyáltalán: hónapokat tölteni egy épület bontásával, ki gondolná, hogy ilyen macera (erről meg azt feltételezem, hogy robbantani egyszerűbb lett volna, csak körülötte van egy csomó lakóház). Hogy az elmúlás, a megszűnés és a nemlét metafizikai oldaláról ne is beszéljünk!

Nos, a férjem nem értette, hogy miért lelkesedem ennyire.

Mígnem a múltkor hazajőve elújságolta:

– Láttad az új markológép-szerűségeket, amivel most a hátsó épületeket bontják? Tudod, ott a kórháznál. Igen? Szerinted nem teljesen olyanok, mint az állatok? Tök fura, nem? Mintha zsiráfok ennének a fáról. És milyen könnyedén kiszakítják a falakat, döbbenetes. Tényleg mintha falevelek lennének. Na várj, fölvettem neked videóra, megmutatom...

(és amikor ezután a jegyzökönyv kedvéért, kicsit epésen, megjegyezni vagyok kénytelen, hogy eddig nemcsak, hogy nem érdekelte az egész, de hülyének is nézte a bámészkodókat, valahogy mindig kimagyarázza magát. Igen, de eddig nem voltak ott ezek a zsiráfok gépek. Meg hogy csak az én kedvemért videózott. Haha.)