2016. július 8., péntek

Közvélemény-kutatás

Segítsetek eldönteni egy családi vitát! Ha van kedvetek, szavazzatok!

Kontextus: Az öttagú család – anya, apa, és a 6, 14 és 16 éves gyerekek – nyaralni indulnak egy nem uniós országba. Az utazás előtti estén kiderül, hogy a legkisebb fiúnak lejárt az útlevele és a személyije. Az apa betelefonál a releváns hatóságokhoz, ahol kiderül: semmi esély, hogy a gyereket beengedjék az országba. A szülők ezután úgy döntenek, hogy baby-sittert keresnek a kisfiú mellé (és találnak is), majd másnap a két szülő és a két nagyobb gyerek elutazik – a legkisebbet egy hétre a baby-sitterrel otthon hagyják.

Mit gondoltok a szülők eljárásáról?

A) Réééémes! Hogy tehettek ilyet? Felfoghatatlan. Úgy általában távol áll tőlem minden ítélkezés, de most kénytelen vagyok azt mondani: ezek egoista, szívtelen barmok.

B) Jó, hát én biztosan nem utaztam volna el a kicsi nélkül, de azért ne essünk túlzásokba sem. Nem olyan nagy ügy ez.

C) Hát ha semmilyen más megoldás nem jön szóba (útlevél express megújítása, egy szülő otthonmarad stb.) és az út már ki lett volna fizetve, akkor én is ezt választottam volna.

D) A fenti három kijelentés egyikével sem értek egyet.

31 megjegyzés:

  1. Ha mindenképpen menni kell, a gyereket nem baby-sitternél, hanem egy megbízható nagymamánál hagytam volna inkább!
    (előfordult, hogy vigyáztam Lucie-re vagy Alice-ra, esetleg mindkettőre, amíg a szülők utaztak!)

    VálaszTörlés
  2. ÓÓó, nem is tudod, milyen nagy hiány van megbízható nagymamákból a világon :) a fiadnak szerencséje van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ö nagymamài viszont min. 1000 km-re laktak szintén annak idején...

      Törlés
  3. Ha van olyan ember akivel a gyerek szívesen marad, otthagyom mert mivel kicsi nem biztos hogy annyira élvezte volna a nyaralást.
    De idegen bébiszitterrel semmiképp.
    Én az utazási irodával egyeztetnék hogy nem lehetne-e valami más nyaralást intézni későbbre, vagy valamennyit visszatéríttetni a pénzből és abból elküldeném a gyerekeket táborba később (ha pl. a szülők a szabadságukat már nem módosíthatják).

    VálaszTörlés
  4. csak belegondolok, hogy egy hatéves mit érezhet akkor, ha készül a szüleivel meg a tesóival nyaralni - aztán azok elmennek és egy tökidegennel találja magát, akivel kötelezően eltöltheti a két hetet... nekem rémes :(

    VálaszTörlés
  5. Utazás előtti estén derül ki? Én ezen akadtam fenn, de én még kezdő vagyok. Lehet ez a 3 gyerek "mellékhatása". D-re szavaznék, csak nem engedi a rendszer.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ezt sajnos (saját példából) elhiszem. Jártma én már lejárt jogosítvánnyal úgy hogy megkérdezte a rendőr hogy mikor jár le? Mondom a dátumot. Kiderült az egy másik dátum a jogosítványon! Én "tudtam" hogy mikor jár le csak a rosz dátumot.
      Másik: lekéstem úgy repülőt Kanadából Budapestre, hogy rosz napra adták ki mikor megvettem, de én "tudtam" hogy 24-én utazom, ja csak a 23-i járatra szólt a jegyem. Na az nem két fillér volt. SOHA nem felejtem el ezt a pofáraesést.
      Így simán előfordulhat az útlevél dolog.

      Törlés
  6. Lili, ennél meredekebb dolgok is vannak, pl. egészségügyi biztosítás nélkül élni egy országban öt kiskorú gyerekkel, lejárt jogosítvánnyal vezetni évek óta stb. stb - ezek hirtelen előkapott példák a közvetlen környezetemből. Fura emberek vannak a világon, na. :)

    Martine, Ella: egy következő posztban reagálok minderre, elmesélem a történet hátterét és a felmérés okát is. Mindenesetre az eddigi eredményeken meg vagyok lepődve.

    Köszönöm az eddigi részvételt mindenkinek, és csak szavazzatok, szavazzatok bátran! :) (akinek nem engedi a "rendszer" az ide is írhatja)

    VálaszTörlés
  7. Otthon hagynám mindhárom gyereket, én meg elmennék a férjjel. :D

    De most komolyan. Ha mondjuk drága út volt, és már nem átpakolható a dátum, mert hát utolsó előtti pillanat van, akkor nem szúrok ki a gyerekkel (mindegy, hogy legkisebb, középső, vagy legnagyobb), maradjon otthon mindhárom. Így a káposzta is megmarad, a kecske is jól lakik. Vagy ez a mondás nem pont ide való? :D Szóval, hogy jut is, marad is. Félmegoldás. De legalább valami.

    Ha olcsó út, akkor marad mindenki otthon és vezekel a hülyeségért.

    Vagy túl egyszerű vagyok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De hát akkor a szülői hülyeség miatt kiszúrsz mindhárom gyerekkel, ha csak ők maradnak, és a szülők, akik nem nézték meg az útlevelet, elmennek nyaralni.

      Törlés
    2. Vagy kiszúrok magammal, mert elköltöttem 40 millió forintot, ami megy a levesbe? :)

      De ha mindhárom gyerek marad otthon, akkor nem érzi úgy az az egy, hogy mi az isten történik itt a világban, mi az, hogy kettő tesó mehet, én meg nem?!?!? Tehát mindhárom gyerek maradna otthon. Én meg mennék a befizetett nyaralásra. Gondolom nem három hónap nyaralásról lenne szó.

      Egyébként a gyerekeknek nem biztos, hogy számottevő, hogy hova mennek nyaralni. Nekik az is szuper, ha a szomszéd város uszodájába mennek.

      Egyébként igazad van, mert már a hat éves is felfogja, hogy nyaralni készültek.

      Én már csomó olyan szülőt láttam, akik későn vették észre, hogy a gyerek okmánya lejárt. Mindnél megoldódott valahogy, mert például nem előző nap vették észre, tehát még sürgősségivel lehetett csinálni valamit, vagy el lehetett tolni az időpontot, vagy nem is mentek, csak a szomszédba, ahol nem volt kontroll.

      Törlés
  8. szerintem a ferjem vagy en elutaztunk volna a ket nagy gyerekkel es a picivel egyikonk maradt volna itthon

    VálaszTörlés
  9. szerintem a ferjem vagy en elutaztunk volna a ket nagy gyerekkel es a picivel egyikonk maradt volna itthon

    VálaszTörlés
  10. Sitterrel semmiképp nem hagyom otthon, egyik szülő maradt volna vele. Egy ekkora gyerek szerintem ezt úgy éli meg, hogy valami rosszat csinálhatott, azért nem mehetett a családdal, rémes lehet neki. :-(

    VálaszTörlés
  11. Nagyon gyorsan csináltatni a gyereknek útlevelet és utánarepül a családnak? Reptereken az egyedül utazó gyereknek jár egy sitter. Unokatesóm is egész kicsi korától repült egyedül. (nem volt hajlandó a családdal hazaautózni Svédországból, így otthon felrakták, mi meg leszedtük őt és hazahoztuk nálunk megvárni az autós társaságot.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez igaz ez eszembe sem jutott pedig én is láttam többször is gyerekeket így utazni.

      Törlés
  12. De azt sem értem, hogy miért idegen szitterrel. Ha nincs nagyszülő, akkor attól még kedves ismerős, egyéb rokon létezhet. Például én simán tudnék olyan ismerősöket szerezni, akiket imádnak a gyerekeim.

    VálaszTörlés
  13. Egyikünk elmegy a 2 nagyobbal, a másik elintézi az útlevelet/ személyit egy ökör áráért és jön utánunk az utolsó pillanatban vett repjeggyel szintén egy ökör áráért:)

    VálaszTörlés
  14. Én maradnék a kicsivel, másik három családtag had menjen....a fenmaradt két helyet meg (ha van) felajánlanám tesónak, mamának, jó barátnak és gyerekének.

    VálaszTörlés
  15. Egyikőnk maradt volna a kicsivel(anya vagy apa), és esetleg intézni egy gyors okmánycserét, ha lehetséges. De gondolom ha repülős út, meg expressz ügyintézés majdnem annyiba került volna mint maga a nyaralás.

    VálaszTörlés
  16. Hú, hát nekem ez egyértelműen rémes! Mi a 2,5 évesnek sem merünk beharangozni semmilyen tervezett programot, ami extrább, és tudjuk, hogy imádni fogja, mert annyira beleéli magát előre, hogy megszakadna a szívünk, ha be kellene jelenteni, hogy pl. időjárási okokból mégsem lehet megoldani - mindig van egy kisebb back-up kalandunk, és csak annyit mondunk, hogy el fogunk menni adott napon meglepetésre, aztán ha nem alakul megfelelően, akkor váltunk arra. Így is majd' kiugrik a bőréből, minden reggel azzal ébred, hogy már péntek van-e, elképzelni sem akarom, hogy hogyan éli ezt meg egy hatéves, aki minimum részletesen el tudja képzelni előre, hogy milyen egy jó kis nyaralás, de az a valószínűbb, hogy már tapasztalta is, és úgy vágyik rá.

    Én azt csinálnám, hogy otthon maradnék, és a férj egyik jó barátját elküldeném magam helyébe - két tinivel tök jól szórakoznának. Aztán ha semmiképpen sem lenne megoldható a csatlakozásunk pár nappal később, a másikkal kettesben meg elmennék én egy megoldható alternatívára, ami semmiképpen nem a szomszéd város állatkertje, hanem szintén igazi többnapos nyaralás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A gyerekek nagyon okosak és megértőek azért: szerintem ha otthon egy kedves személlyel csinàl màst, az nem tragédia, minden szomorúsàgtól úgysem tudsz megóvni egy gyereket, szervezési bakik meg mindig vannak. Az ismeretlen bébiszitter az valóban rémes.

      Törlés
    2. Jó, de azért hatévesen, beígért csudaújdonság miatt simán otthon maradni, és velem legózni, mint egy átlagos hétvégén... biztos nem rokkanna bele, de nem érezném fairnek, főleg hogy igazából az én figyelmetlenségem okozta a szomorúságot.
      Meg hát őszintén szólva nem csak a gyerek, hanem magam miatt is elmennék... :)

      Törlés
    3. Persze, nem azt mondom, h szuper helyzet, de azért kellő rugalmassàggal tűrhetően orvosolható.Meg aztàn egy két tesóval rendelkező gyerek lehet, h örül is egy kis egyéni figyelemnek; persze valószìnűleg nem àrt kitalàlni neki vmi helyettesítő szuperprogramot.

      Törlés
  17. Egyébként én a lakást sem merném egy idegenre hagyni.

    VálaszTörlés
  18. En mindent tulbiztositok-aggodok-szervezek, nalunk ilyesmi nem fordulhatott volna elo.
    De az igen, hogy a kicsi megbetegszik az utazas elott, es akkor ugyanez a dilemma.
    En maradnek vele otthon, a tobbiek pedig mennenek, mondjuk, a hugommal kiegeszulve.

    VálaszTörlés
  19. Az első gondolatom az volt, hogy mind otthon maradnánk egészen biztosan, aztán az, hogy akkor én maradnék vele... nem tudom, az kizárt lenne nálunk, hogy pont a kicsit otthon hagyjuk és mind elmenjünk mulatni nélküle, az meg hogy egy vadidegennel hagyjam, az meg még kizártabb.... Elmennénk egy másik időpontban együtt.

    VálaszTörlés
  20. Nekem is van hatévesem, belegondoltam, hogy itthon hagynám egy ilyen baki miatt, hát nem tudnám élvezni a nyaralást egyáltalán. Nem tudom hány napos ez a nyaralás, de én azt választanám, hogy Apa megy előre a két naggyal, én a kicsivel sos okmányt intézek és megyek utánuk ha van repülőgépen hely. A plusz felárat pedig be kell vállalni az elkövetett hülyeségért, mert egy ilyen nyaralás befizetése előtt alap az okmányok ellenörzése. Orsi

    VálaszTörlés
  21. Ezt a verziót tuti nem csináltam volna. Gáz a sitter, az meg még nagyobb gáz, hogy a hat éves ugyanúgy bele élte már magát a nyaralásba, mint a többi családtag. Szörnyű éjszakája lehetett a hat évesnek miután megtudta, hogy a család együtt nyaral, ő meg otthon marad. A helyében biztos végig bőgtem volna az éjszakát.
    Engem egyszer apámék lepasszoltak a telekre hétvégére, ők meg elmentek bátyámmal koncertre. Kb. 10 éves lehettem. Hónapok múlva derült csak ki számomra. A mai napig neheztelek érte.

    VálaszTörlés