2016. március 22., kedd

Brüsszel

Az a fura, hogy szinte hozzá kell szoknunk a megszokhatatlanhoz, azaz hogy évek óta Európa bizonyos pontjain emberek halnak meg terrortámadásban. Várható volt, hogy Brüsszelben is történik valami, de amikor valósággá válik a rémálom, kiderül, hogy ehhez hozzászokni nem lehet. Még ha szinte ismeri is az ember a forgatókönyvet: először jön a megdöbbenés, a rettenet és a hírportálok ötpercenkénti frissítése – mindez számomra egyenes arányban áll azzal, hogy mennyire ismeri jól az ember a helyszínt –, majd a közeli/távoli ismerősök felkutatása FB-on (elképesztő, hogy az ilyen tragédiák idején a kollégák iránti aggodalom és az irántuk érzett szolidaritás mennyire természetes képződménynek tetszik), aztán a miértek és a hogyantok részletes taglalása rokonokkal, barátokkal (és mivel Párizs után úgy érzem, mindent kibeszéltünk, most már csak magunkat ismételgetjük), majd jönnek a hétköznapok, az ember meghallgat egy-egy vitafórumot a rádióban, meg elolvas egy hosszabb cikket, akár nyomtatásban is. Aztán már csak egy dátumra emlékezünk... március 22. November 13. Szeptember 11. Stb.

Annyi minden kavarog a fejemben. Ma belegondoltam, hogy amikor időnként számba vettem, hogy mi hiányzik nekem Brüsszelből, szinte az első helyen állt a repülőtér! (innen, ahol most lakunk, nehéz utazni) LB barátnőm 10 perccel a támadás előtt utazott át a Malbeek megállón – és ő az, akinek az augusztusi, a Brüsszel-Párizs útvonalon tervezett terrorcselekmény idején is a vonaton kellett volna lennie. A támadást meghiúsították, LB pedig éppen nyaralt, szóval szerencsére nem volt semmi, de azóta is bennem van a félsz: akár lehett volna tragédia is.

A piszkozatok között van egy félig megírt posztom a mormon hittérítőkről. Röviden: amikor ideköltöztünk, Z. összehaverkodott velük, egy ideig rendszeresen jártak, szimpik voltak, készségesek, fiatalok, amerikaiak. Aztán mivel én biztosra tudtam, hogy nem akarok megtérítődni, na meg a franciát is rosszul beszélték, ráadásul állandóan cserélődtek is, tehát a végén már teljesen másokkal kvaterkáztunk, mint akikkel az elején szimpatizáltunk, én azt kértem Z-től, hogy hagyjuk abba, ne hívjuk őket többé. Ma megtudtuk, hogy a legelső srác (a legszimbibb) is súlyosan megsérült a reptéri robbantásban, Z. úgy értette, hogy a lábát le kellett vágni – most alig bírom lebeszélni, hogy ne menjen Brüsszelbe meglátogatni...!

Végére még két kérdés, amit fölteszek magamnak ma: miért csak narancssárga készültségi szintet vezettek be az uniós épületekre? És: vajon hogyan van embereknek idejük/energiájuk/bátorságuk/képük terrortámadás idején elővenni a mobiljukat és filmezni?

27 megjegyzés:

  1. Amikor néztem a helyszínről készült képeket, és magányosan földön fekvő sebesülteket látok, én is felteszem a kérdést, hogy van pofája valakinek lefotózni olyasvalakit aki épp szenved. Én nem tudnám megállni, hogy oda ne menjek segíteni.

    VálaszTörlés
  2. Ugyanakkor lehet h ezeknek a felvételeknek van gyakorlati hasznuk is, pl. a rendőrség vagy terrorelhárítás számára, nem tudom. Vagy az utókornak - pl. amikor a metróból a síneken keresztük evakuálták az embereket, az nagyon ütős fotó. De én tuti nem venném elő a gépet, meg sem találnám a fotóappot, az tuti...! :(

    VálaszTörlés
  3. A fotóriporterség az moràlisan nekem mindig nagyon megkérdőjelezhető foglalkozàs volt.

    VálaszTörlés
  4. amit én láttam felvételt, az rögzített helyen ide-oda mozgó robotkamera volt - egyszerűen működött tovább.

    Molly - ezzel a logikával (bár sejtem, hogy nem egy logikus gondolatsor vezetett ehhez, inkább érzések) bármelyik foglalkozás megkérdőjelezhető morálisan - a tanár védtelen kisgyerekeket befolyásol, a pszichológus a lelkünkben, a sebész meg egyenesen bennünk turkál - szóval, gondolom, hogy aki maga morálisan fejlett (?), az fotóriporterként is az - és tisztességesen tájékoztat meg informál meg láttat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy csomó szakma megkérdőjelezhető moràlisan, de azért szerintem ne hasonlítsuk a rajtunk segítő orvost valakihez, aki egy robbanàskor a sérültek arcàba fotóz. Azért van különbség, nem?

      Törlés
    2. (Érted: a fotóriporter dokumentàlja a haldoklàsodat - àltalàban akaratod ellenére - a sebész pedig megment, amikor épp meghalnàl és te ezt àltalàban kifejezetten kéred. Szerintem elég nagy minőségi különbség van a kettő között.)

      Törlés
    3. Én értem Molly aggályait (noha Martine kommentjével is egyetértek). A fotóriporterek meg a politikusok a piszkos munkát végzik, biztos lehet jól és etikusan csinálni, de akkor gondolom kevesebb az esélyük az érvényesülésre, nem tudom.

      Ugyanakkor vannak nagyon fontos fotók a történelemben. Pl a tavaly nyári halott szír kisfiú fotója - egy egész kontinens mozdult meg miatta (illegális bevándorlás azelőtt is létezett).

      Van ez a híres fotó: http://www.franceinter.fr/blog-autopsie-dune-photo-la-colombienne-omayra-sanchez-par-frank-fournier

      a riporter egy haldokló kislányt fényképezett le, aki később a szeme láttára meg is halt - nem tudták kimenteni egy vulkánkitörés okozta árvízből, a lába be volt szorulva.

      Vagy ez: http://tempsreel.nouvelobs.com/photo/20150716.OBS2681/la-fillette-et-le-vautour-le-photographe-sur-le-banc-des-accuses.html szintén haldokló kislány, az éhező Szudánból (Turchi biztos találkozott már a képpel)

      Nagyon megosztó dolgok ezek... éhínség meg rossz infraskruktúrák léteznek fotók nélkül is, most akkor csukjuk be a szemünket? Nem tudom. Egy időben jártam a Word Press Photo kiállításokra, de most már úgy vagyok vele, hogy nem bírom nézni.

      Törlés
    4. (meg az újságírókról is úgy gondolom, h egy részük klikk- és hatászvadász banda, csak olvassuk el a tegnapi főcímeket: kegyetlen sérülések, megrázó felvételek stb.)

      Törlés
    5. Igen, láttam már a képet, azt hiszem a készítője öngyilkos lett. Azért nem mindegy hogy hol, kiről készülnek képek. A szudáni képen sajnos nincs aki bármilyen jogát érvényesítse. Képet sokféleképpen lehet készíteni. Az indiai sokkos állapotban lévő nő nem hinném hogy beszámítható volt abban a pillanatban. Senkinek nincs joga más képét a tudta nélkül közreadni. Pláne ilyen körülmények között. Megkérdezheti a fotós a nevét és később megkeresheti, engedélyt kérhet a fotó közlésére. De így?? Félig leszakadt ruhában, magán kívül? És ha kiskorút fényképeznek vagy olyan vallásost akinél a kendő vagy a hiányos öltözet is már tragédia?

      Törlés
    6. Egyetértek (és igen, én is úgy tudom, öngyilkos lett, nem csoda). De ha annak a szegény kislánynak meg kellett hallnia, akkor inkább jó, hogy a fotó elkészült, szerinted nem?

      Olyan borzasztó, EGYETLEN gyereknek sem szabadna áldozatául esnie háborúknak, viszályoknak, éhínségnek!

      Törlés
    7. Lehet. Annak a képnek az éhezőkhöz más üzenete van. Jogi akadály abban az esetben nem merülhetett fel. Sajnos. Én a múltkor egy olyan képet találtam a szudáni éhezésről hogy még a linkjét sem mertem megadni, annyira borzasztó volt. Azért írtam hogy az egy más helyzet. Egy fejlett országban ahol a képek megjelenését szabályok kötik, ott viszont egyértelműen figyelembe kell venni a fényképen szereplők jogait. Az a nő a mostani képen valószínű hogy még nem telefonált senkinek hogy mi van vele. Rémes lenne ha előbb látja meg egy családtagja ilyen állapotban mint hogy beszéltek volna. Azért ott nem sötét Afrika volt, nem is folyamatos háborús helyzet. Volt a képek között rengeteg amin nem voltak ilyen közeli, felismerhető arcok, mégis közvetítette amit kell. Pl. a metrókocsiból kiszállókat sem lehetett felismerni. Igaz hogy füst volt meg sötét de nem az volt a lényeg hogy ki száll ki. Igen, egyetértek hogy van ahol a kép jobban felhívja a helyzetet a valóságra. A szudáni képen, alig merem leírni, már nem volt szó felismerhetőségről. Az utolsó mondatodhoz: Kairó közelében egy eltévedésünk alkalmával kerültünk egy rettenetes szegény környékre, kb. menekülésre fogtuk a dolgot.

      Törlés
    8. Javítva saját magam: "annak a köze az éhezőkhöz" helyett "éhezőkről"

      Törlés
    9. Igen, értelek! Érdekes lenne tudni ennek a mostani képnek (az indiai nőről) a valódi történetét: személyi jogok, engedélyezés, ilyenek. Tényleg hatásos, de etikailag megkérdőjelezhető fotó.

      A szudáni kép meg... Az ember szabályosan roszul van, szegény kisgyerek, meg az a madár (keselyű?) aki várja a prédáját... Nekem ettől a képtől bűntudatom lesz. Hatás elérve. De az indiai nő, az tényleg más kategória.

      Törlés
  5. A fotók/videók egy része biztos, hogy a katasztrófaturizmus kategória, de később ettől még hasznosnak bizonyulhat, plusz az internet átlagos népe ettől kicsit emberközelibbnek érzi a történéseket, mint ha csak a betűket látja. Lehet, hogy sokan egy-egy ilyen amatőr felvételtől értik meg, hogy velük is megtörténhet.
    Az uniós épületekről: én tegnap azt se értettem, hogy miért az a "megoldás", hogy BRX-ben aki az irodájában van már (a Bizottságnál), az maradjon is ott... de nekem nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy bent akarjon robbantani valaki, ha csak persze nincs valami nagy meeting, de ha jól tudom, azokat lemondták most mind. Én úgy értelmezem a terroristákat, már amennyire lehet őket értelmezni, hogy nem az EU (mint intézmény) a cél, hanem az EU közelében minél több ember megölése, és ezt az utcán/metróban/reptéren/stadionban stb. könnyebben el lehet érni, mint a Berlaymont-ban/Schumanban stb.

    Ui1: Örülök, hogy nem vagy(tok) Brüsszelben!
    Ui2: Nem tudom, elgépelés-e vagy direkt, de a "miértek és hogyantok" annyira aranyos!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amit az uniós épületekről írsz, az biztos úgy van, igen. Bár én úgy értelmeztem a Malbeek-i támadást, mint ami az EU ellen irányult - ki más lenne ott reggel 9-kor, mint uniós alkalmazottak?

      Köszi, én is nagyon örültem tegnap, hogy 300 km-re arrébb nyugisan legózhattam egész délelőtt... Bárcsak mindenki megtehette volna :((

      (hogyantok: upssz, így szoktam mondani! Csak siettem :))

      Törlés
  6. Lehet hogy ez az utolsó videofelvétel amit készítesz mert utána te is robbansz. Lehet hogy én is videoznék, nem tudom.

    VálaszTörlés
  7. http://index.hu/kulfold/2016/03/22/brusszel_robbantasok_percrol_percre/a_fotos_mesel_a_tegnapi_robbantas_ikonikus_keperol/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ja, pont erre a fotóra gondoltam, amikor írtam... ÉN baromira nem örülnék, ha egy rólam sokkos állapotban készült fotó bejárná a világot. Nem tudom, mi lehet ennek a háttere, kérte-e a beleegyezését (számít-e a sokkos állapotban adott beleegyezés).

      Ella, erre nem is gondoltam, igazad van!

      Törlés
    2. Én se örülnék, sőt... azért linkeltem, mert ott van alatta, hogy a fotós miért fotózott egy ilyen pillanatban.

      Törlés
  8. Amikor láttam a képeket, nekem is az jutott az eszembe hogy vajon a rajta lévők akartak ezen a képen lenni? Mert azt értem hogy a felvételek segítenek felderíteni a tetteseket de akkor azt a hatóság vizsgálja és csak azt teszi nyilvánossá ahol feltételezhetően egy gyanúsított látszik. Mint ahogy a 3 ember képét is nyilvánosságra hozta a hatóság amit biztonsági kamera készített, mint lehetséges gyanúsítottakat. Hogy a megsérült embereket újságíró felrakja ennyire látható arccal, nekem nagyon nem tetszik. És mi a helyzet ilyenkor a személyiségjogokkal? Amúgy megfigyelhető ilyen eseményeknél hogy az első képsorok azonnal nyilvánosságra kerülnek ellenőrizetlenül, majd pár nap múlva már ki vannak kockázva az arcok akiket nem keresnek és nem gyanúsítottak. Gondolom ennek is oka van.

    VálaszTörlés
  9. Ez most csak egy konkrét eset, én nem gondolom azt, hogy abban a pillanatban a segítő szándék vezette a felvétel készítőjét.
    Viszont millió eset van ezen kívül, amikor tátott szájjal bámulom, hogy a segítségnyújtás helyett inkább a készülékét nyomkodja, felvételre állítja, rögzíti a történéseket. Véres balesetek, verekedések, stb.
    Van, amikor segíthet egy felvétel, aláírom, én viszont tuti nem tudnék elmenni úgy egy baleset mellett, hogy videózom a szenvedőket.

    VálaszTörlés
  10. ezt most olvasom a hittérítőről:
    http://index.hu/kulfold/2016/03/23/brusszel_gyasz/

    Ui: Nincsenek szavak arra, mit gondolok erről, hogy hogy lehet ezt megcsinálni...
    :-(

    VálaszTörlés
  11. Az anyukám tegnap közölte, hogy mikor kivisszük a reptérre ne menjünk be vele, mert ki tudja mi történhet. Az török robbantások után, az ankarai rokonok kérték, hogy idén senki se menjen hozzájuk vagy Törökországba nyaralni (E. családja félig török), mert bármi megtörténhet.

    Én nem akarok így élni, hogy mostantól folyton rettegnem kelljen. Hogy ne tudjak menni sehova anélkül, hogy ne futna végig bennem a lehetősége annak, hogy talán most... Milyen világ az ilyen?

    VálaszTörlés
  12. Ideni, lehet, hogy ő a mormonotok?
    http://www.theguardian.com/world/2016/mar/23/brussels-explosions-mormon-missionary-injured-after-surviving-boston-and-paris-attacks

    VálaszTörlés
  13. A barátaink lemondtak az idei közös nyaralásról, mert nem akarnak repülőre ülni. Mindig is éreztem, hogy a mi életünk sem lesz félszmentes fenékig tejfel, de álmomban sem gondoltam volna, hogy terroristáktól kell majd rettegésben élni. És annyira kilátástalannak tűnik. Hogy lesz ennek vége? Mitől lenne vége?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De azért ha belegondolsz, még mindig baromi kevés az esélye, hogy terrorcselekmény áldozata leszünk. Autóba ülni veszélyesebb, ha a statisztikákat nézzük. Ezen a húsvéton pl. tuti lesz 5-6 halálos áldozat az utakon Euróbában - mégsem mondjuk le az utat.

      A félelemben élni részt megértem, igen. Én sem szívesen szállnék most egy ideig metróra.

      Törlés
  14. Éva, Ági: igen, ő a „hittérítőnk”, a bal oldali, Mason Wells. Ma is felhívta a férjem a gyülekezetet, és most azt az infót kapta, hogy nem kellett levágni a lábát, hanem vágás van a lábán. Nem ugyanaz! :) Remélem, minden rendben lesz... A bostoni dologról nem is tudtam, te jó ég... Olyan kis szimpi, érett, de mégis vicces és laza pasi, nagyon drukkolok neki.

    Rézangyal: én már egyedül megyek ki a reptérre mindig, pont emiatt. Bonival nem metrózunk, ha Párizsban vagyunk (bár november óta már nem is visszük). Semmi kedvem Egyiptomba, Marokkóba, Tunéziáb stb. utazni, sőt, azon csodálkozom, h van még, aki bevállalja. Sajnos, ez van :((

    VálaszTörlés