2015. november 11., szerda

Nyitott (amerikai) vs. zárt (hagyományos) konyha

Míg a férjem el nem adja a házát, addig abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy tulajdonképpen nekünk van egy Párizs környéki víkendházunk.

Nem szeretek panaszkodni jó dolgomban, ezért sem írtam róla eddig. Pontosabban izé.. panaszkodni sajnos gyakran szeretnék, még jó dolgomban is, de ez aztán már tényleg túlzás, érzem én.. De most már nem bírom magamba tartani, és el kell hogy meséljem, mennyire utálok oda járni, milyen veszekedésekbe fulladó hosszú hétvégéket szoktunk ott tölteni! Hiába,valamit rosszul csinálunk, mert ezek a hétvégék nem úgy néznek ki nálunk, mint a Pinteresten: nincs kanapén kuckózós teaivás és meseköny-nézegetés, meg hármasban vacsorázás az Eiffel-toronnyal a háttérben.

Van viszont a pakolás. Három napra három bőrönd, mindenkinek egy, mert nem megyünk (hál istennek!) olyan gyakran, hogy megérné ruhákat ott tárolni. Plusz az ágyrácsvédő, a maradék kaja a hűtőből (mert csak nem fogjuk kidobni?!), játékok Boninak a kocsiútra, a kefehajszárító (most pont ezen akartam helyet spórolni és nem vittem... ilyet többet soha!), az összes ketyere (telefon, ipad, Kindle) és töltőik, orvosságok stb. stb. Nem is részletezem a bőröndök összeállítását, csak annyit teszek hozzá illusztrálásképpen, hogy Boni iszonyú jó bulinak tartja.

Aztán az út. A három óra már túl hosszú ahhoz, hogy ne álljunk meg, de Z. az a típusú vezető, aki kronométerrel a kezében méri ki a pisiszüneteket (ő az, aki Európát kétszer 10 perc megállással szeli át). Bonival ez nem megvalósítható, egy megállás és vacsora minimum egy teljes óra, de el lehet képzelni Z-t, ahogy sürget és átlagidőt számol. A gyerek persze jól összekeni magát és a ruháját kajával, kézmosáskor pedig tiszta víz lesz, cserébe viszont mi futtában nyeljük le a vacsorát.

Boni még mindig nem bírja az autóutat, ezért én három órán keresztül szórakoztatom, a nyakam is belefájdul. Aztán 21 óra felé, amikor már csak fél óra/húsz/tíz/pár perc van hátra, elhallgat, a semmibe mered, majd kezd lecsukódni a szeme. Ekkor elkezdődik a gyerek ébren tartása. Komolyan én inkább még egyszer megharapom, minthogy megint meg kell, hogy akadályozzam, hogy elaludjon - ez a legkegyetlenebb dolog, amit valaha csináltam szegénykémmel, még ha az ő érdeke is (de most hétvégén ultimátumot intéztem Z-hez:én többé nem kínzom, inkább nem megyünk sehová).

Megérkezünk egy koszos házba (a múltkor nem volt időnk kitakarítani a végén...ööö... soha nincs kedvünk időnk kitakarítani), ahol az üres hűtőt feltöltjük az otthonról hozott három almával, két padlizsánnal és egy megkezdett sajttal. Pluszban még annyit mondok, hogy Boni a mostani hétvége óta magabiztosan és hibátlanul használja a pók szót. És minden, ami innentől kezdve történik, nehézkes, bonyolult, szervezést igényel, idegbajossá tesz.... szóval semmi köze ahhoz, amit én másoknál víkendház néven ismertem és irigyeltem. Például: három napra nem érdemes kipakolni a bőröndökből, amelyek így a hálószobában sorakoznak, kibelezve. Egy kocsival megyünk, ezért hacsak nem együtt indulunk útnak, valamelyikünk mindig a házban dekkol a gyerekkel. Ez általában én vagyok, mert Z. ügyintéz.

Viszont választ találtam a címben említett örökbecsű dilemmára. A házban ugyanis egyben (míg ahol most lakunk külön) van a konyha-étkező-nappali-előszoba. Ha előveszek három tányért, már az is ront a vizuális összhatáson, da ha csak a kenyér, egy lábos, poharak, pár könyv és játék, cipők, kabátok vannak elől, már az is olyan, mintha házkutatást tartottak volna. A lakás pillanatokon belül vállalhatatlan lesz, amint Boni is beveti magát: fiókokat pakol ki, székeket tologat, cipőket próbál föl. Rendrakással már nem is nagyon próbálkozok, csak ülök a kupi tetején és várom, hogy elmúljon a hétvége.

13 megjegyzés:

  1. miért nem indultok este, amikor Boni alszik? végigalussza a három órát, Z. végigvezeti, te végig előre nézhetsz - éjfélkor kiteszitek a kocsiból, sötétben, utazós hálózsákban aludna tovább... vagy nem? mi így intéztük! egy párizsi házért egy-két hétre bármit megadnék :) ... mármint ha lenne annyi bármim :D

    VálaszTörlés
  2. Milyen jó posztok születnek a bloggerek szenvedéseiből:). Most, hogy egész jól ismerem a családod, és kicsit bele is láttam egy hétvégébe, vizualizálni is egész jól tudom, amit írsz. Így kibicként nagyon vicces!:)

    VálaszTörlés
  3. engem is kiráz a hideg a hosszú autóutaktól, brrr!

    a víkendházatok akkor sem piskóta, ha te utálod. nem semmi! :)

    VálaszTörlés
  4. tudom, hogy neked ez szenvedés, de annyira irónikusan osztod meg velünk, hogy nekem ez mókás, és jókedvre derít, ahogy elképzelem, pedig tudom, milyen a hosszú autóút gyerekkel, és őszintén együttérzek:)

    VálaszTörlés
  5. Martine, már próbáltuk, egyszer éjfélkor indultunk egy két órás útra, ebből egyet aludt, da a másik órát végigszenvedte, sírt, ordított, nem bírta :(

    Víkendház: asszem ez a műfaj nem jön be nekem :) látnátok, amikor felcipekedünk, háromszor fordulva, egy-egy ilyen út után...mint a málhás szamarak...

    Ilonka, ja, én is csak pislogok az amerikai sztoridon, hogy mik (milyen emberek!) vannak!

    VálaszTörlés
  6. Meg is rajzolhatnád:) Az is olyan, de olyan vicces lenne biztosan:)

    VálaszTörlés
  7. annyira szórakoztató! mármint, tudod, nekünk, olvasóknak biztosan ;-) (egyébként ez a nyitott konyha dolog nekem még tetszene is, ha nem amerika konyhásnak hívnák, amerikai, jajj, mert egyedül az, az elnevezés, amitől nem és nem:)

    VálaszTörlés
  8. és ha alvásidőben indulnátok, Boni hamar elaludna, aztán átcsempésznétek az ágyába? Nekünk rövidebb az út a balatoni házba, de én imádok ott lenni, a gyerekeket csecsemő koruktól visszük. Ez a fiamnál oké is volt, de a lányom utált utazni és vörös fejjel végigordította az utat, ha nem énekeltem neki vagy nem szórakoztattam másképp (iciri-piciri, ez elment vadászni stb).

    VálaszTörlés
  9. Pinkman, fogalmam sincs, hogyan fogjak hozzá ... de köszönöm az előlegzett bizalmat :) nemsokára teszek fel (egy másik) rajzot, csak még be kell fejeznem :)

    Éva, jééééé :))) hát nem kell FELTÉTLENÜL amerikainak hívni :-D

    Bv, na ez az! Unokatesómék is balatoni víkendház-hívők (három gyerek). Imádják, érthetetlen. Mondjuk az igaz, hogy ők a nyarakat töltik ott, nem egy-egy hétvégére mennek le... alvásidő: már mindent próbáltunk és a tapasztalat azt mutatja, hogy az a legjobb, ha alvás UTÁN és teli hassal indulunk útnak, akkor a legkevésbé nyűgös. Aludni nem tud autóban szegényke.

    VálaszTörlés
  10. mi mindig megyünk, hétvégén is, meg nyaralni is. Amíg nem volt meg a húga, én hátraültem a fiam mellé (nagyon szeretek elöl ülni, de nyugodtabb volt így), és nézegettünk képeskönyvet, olyan böngészőfélét, meg ő nagyon szerette a mondókákat, sokat szövegeltem neki (ennek következtében mindkét gyerek rengeteget beszélt kiskorában és elképesztő szókinccsel, nagyon választékosan). De szerintem ott van a kutya elásva, hogy ha nem szeretsz ott lenni, akkor nyűg az egész, nem rendezkedsz be, nincsenek ott ruhák... nálunk balcsin mindig van száraztészta, üveges szósz, szardíniakonzerv, tökmag. És tényleg nyűg a cuccolás meg a lemenetel (pedig nem is én vezetek), még most, nagyobb gyerekekkel is, de én borzasztóan szeretek ott lenni, a gyerekek is eléggé, és ha talál fotótémát, a férjem is :)
    Egyébként itthon amerikai konyhám van, és nem szeretem, pont a rumli meg az állandó kajaszag miatt.

    VálaszTörlés
  11. Lehet csak a hosszú autóút a gond? 2x3 órát eltölteni autóban csak azért, hogy a hétvégét máshol tölthessük egy kicsit erős (és ez még csak a nettó utazás, a rákészülés, a felcipekedés, stb rátesz erre jópár órát). Bár hajlok arra, amit bv is írt: ha te nem szereted a víkendházazást, akkor megette a fene az összes tippet, amit kaphatsz. A cipekedést gyűlölöm én is, meg azt hogyha hazajösz valahonnan, akkor mindent ki kell mosni ami a bőröndben volt (azokat is amiket fel se vett senki), ezért már kifejlesztettem a minimal csomagolás családi verzióját is.

    VálaszTörlés
  12. Bv, pont azon gondolkodtam a minap, hogy ahol kisgyerek van (pláne kettő!), ott fotótéma is akad mindig. Ugye?! :)

    Family Maker: na pont ez az, hogy a víkendezés számomra egy csomó macera azért, hogy egy másik helyen csináluk ugyanazt, mint otthon. Na jó, mondjuk 10%-ban vannak jó dolgok, egyik nap bementünk Párizsba, másik nap kirándultunk, harmadik nap shoppingoltam (ez utóbbi kettőt mondjuk itt is lehet..).

    Bőrönd: pontosan! Eleve nem tesz be az ember csak tiszta ruhákat, amiket pedig három nap múlva moshat ki megint. A minimál csomagolás családi verziója érdekelne... :))

    Lakás: amúgy itt a konyha külön volt, de hosszas gondolkodás után összenyittattuk. Ezen a képen pont látszik is: http://altatnietetni.blogspot.be/2013/08/ketyeg-az-ora.html

    Végülis ebben a házban ez így tényleg jobb, mert több a fény, és a fiam 1 éves koráig (amíg nem tudott rendezkedni) még szerettem is (mármint az amerikai konyhát, na :)) de azért így visszagondolva tényleg küzdöttünk a kupival nap mint nap. És igen, mivel eladja a házat, mi ebbe energiát már nem fektetünk, inkább ELhordjuk onnan a dolgokat, sőt, szinte már a villanykörtéket sem cseréljük ki...

    VálaszTörlés
  13. Nagyon macerás, mi szezonban kéthetente járunk le, de abban az időben itthon állandósodik a ruhástáska, a lecuccolandó és a már visszahozott holmikkal. De mivel ez érzelmi kérdés, és én nagyon örülök neki, hogy a gyerekeim megismerik az igazi falut, játszanak az árokparton, bicikliznek felügyelet nélkül, mert szabadon elengedhetem őket úgy, ahogy a városban sosem engedném, szóval nekem nem kérdés, hogy bevállaljuk.
    A férjem egyébként szokta a gyerekeket is fényképezni, de jobban szereti a kettőnél többlábú fotótémákat (vagy esetleg a teljesen lábatlanokat) :)

    VálaszTörlés