Mindent értek!
De szerencsénk is volt. Született egy viszonylag nyugodt kisbabánk, akivel - az altatás kivételével - nem voltak nagyobb gondok. Jól evett, sokat aludt, nem volt beteg, elég jól meg lehetett nyugtatni, ha sírt. Volt segítségem, a fizikai erőnlétem sem hagyott cserben - 9 hónapig végülis nyaraltam: sokat olvastam, németül tanultam, gitározni kezdtem, esténként filmeket néztünk, főztem, rengeteget telefonáltam, vendégeket fogadtunk stb. Hallottam persze én is rémtörténeteket kialvatlan szülőkről, napokig a fürdőszobáig el nem jutó anyákról, órákig bömbölő babákról, cumizavarról, hasfájásról stb. de mindent összevéve úgy gondoltam, ez a babázás körüli felhajtás picit túlzás. Kicsit már vártam is a dackorszakot, hogy legyenek már végre problémák: a készséges és türelmes kisbabám végre akarjon már valami olyat is, amit megtenni nekem nehézséget okoz. Igaz, hogy október óta egyetlen éjszakát, ha átaludtam, de ez nem számít: egyáltalán nem fárasztó, simán visszaalszok.
Na de szóval mindent értek már! Nem is kellett kivárni a dackorszakot. Elég volt, hogy megtanuljon helyet változtatni és komolyan mondom, az életem (életünk) megváltozott. Eddig nyugodtan interneteztem reggeli közben, amíg Boni a szőnyegen molyolt? Most már örülök, ha meg tudom inni a gabonakávémat, amíg még meleg. Vége a nyugodt gitárkoncertnek délutánonként, Boni a pedáltartót harapdálja és a kottatartót szeretné magára dönteni, ha pedig leülök a földre, a húrokba csimpaszkodik.
Amit most írok, az valószínűleg minden gyakorló anyának egyértelmű, csak nekem újdonság még: egy szabad percem sincs! A járókába naponta 5 percet hajlandó eltölteni, az pont elég egy délelőtti és délutáni pisilésre (nekem), meg gyorsan berakni a mosást. Különben pedig ott állok fölötte, mellette, mögötte, és kapom el, amikor esik, húzom vissza, amikor a konnektorokat (cipőket, ajtókat) közelíti meg, veszem el tőle a kis szöszöket (mikor mossak fel?), amiket a szájába akar gyömöszölni. Budapesten kicsit jobb volt a helyzet, többen voltunk rá, a lakás is szellősebb, becsuktunk pár ajtót, és védve volt sok minden ellen. De itt egy nagy légtér van lent, tele veszélyforrással (vagy én parázom túl): üvegajtók, éles szélű kisasztal, labilis radiátorok, kőkemény járólap stb. stb.
De már kezdek hozzászokni. A kezdeti sokk volt durva, amikor rájöttem, hogy mostantól ez már nem lesz sétagalopp. Cserébe viszont iszonyú cuki (de hogyan lehetett ezt fokozni?), ránk néz, ha valami újat csinál, örül nekünk, puszit ad, cérnahangon gagyarászik, jaj, el kell olvadni.
ne aggódj, én is így voltam vele, aztán ahogy ügyesedik a mozgása, már egyre kevésbé fogod félteni, és ott állni mellette (na meg szép lassan elpakolsz/megoldasz minden olyan "helyet", amit parásnak érzel). De majd ne aggódj, lesz helyette más gond:) (pl. azért nem fogsz tudni semmit csinálni, mert ott fog alulról rángatni, és reklamálni, hogy vele foglalkozz:)))))
VálaszTörlésmár most rángat, a lábam segítségével akar felállni :))
VálaszTörlésIgazából egy hosszú kerítésről álmodozom, ami átszelné a nappalit...
Nálunk volt szép nagy karám, átszelte a nappalit. Aztán később a szobájukat választottuk le ráccsal és bent tuti biztonságban voltak. Nekem az volt óriási nehézség aztán, mikor ketten egyszerre kezdtek járni. Én ismertem egyébként olyat, aki berácsozta a lakás "jó" részeit és ide-oda pakolta a gyereket.
Törlés... vagy aztán majd bármit fogsz tudni csinálni, és könyörögsz, hogy csinálja veled - és ha jó kedvében lesz, talán megteszi :)
VálaszTörlésannyira édes lehet, én imádtam ezt a babakort (is... a mostanit is, csak tényleg nagyon nehéz őket rávenni bármire, ami nem gép :( )
Nem fogod tudni elkapni ahányszor csak meginog… és elég munkás lesz, ha mindig vissza akarod húzni amikor felfedezni indul az elkövetkező egy-két évben… A konnektorokba lehet biztonsági dugót tenni, az éles szélű kisasztalra sarokvédőket, a járólapot meg kell szoknia, és az üvegajtókat is, ha csak nem akarjátok lecserélni - minél előbb engeded oda szemrevételezni ezeket (nyilván a szoros felügyeleted alatt), annál hamarabb unja meg. Kissmajmot például már egyáltalán nem érdekli az Xbox, pedig attól tartottunk, hogy napestig kapcsolgatni fogja (hangot ad ki és világít), mert annak nem tudtunk magaslati helyet találni; egy napig érdekes is volt, aztán átköltözött a következő látványossághoz.
VálaszTörlésNálunk nincs járóka, és csak a fürdőszobák (WC-kefe) meg a terasz (macskaalom) off limits, mindenhol máshol hagyom mászkálni. Ami törékeny és veszélyes és jó-volna-ha-nem-kaparintaná-meg, azt felső polcokra pakoltuk, és ennyi. Nekem őszintén szólva megkönnyült az életem, amióta mászni tud, akár fél órára is elfoglalja magát az ágyterítő rojtjaival meg a távirányítók csócsálásával (tévét nem nézünk, így nem tragédia, ha használhatatlanná nyálazza). Csak annyira vagyok a nyomában, hogy egy helyiségben legyünk mindig, és felpillantva lássam, mit csinál, mert amire minden anya figyelmeztetett, az igaz: semmi sem gyanúsabb a csendnél! :)
Én azon szoktam nevetni, hogy amikor ott ültem velük és most ott ülök vele és éppen szépen játszik magában és gondolom, hogy akkor most elolvasok egy oldalt, akkor mindig jöttek/jön és azonnal kitúrták/kitúrja a kezemből. Hogy miért baj ez nekik?:-)
VálaszTörlésAmúgy a helyzet sokat javul tényleg, nagyon ügyesen megtanulnak esni. Vannak babarácsok, nálunk a férjem csinált maga, mert nem kaptunk sehol olyat, ami jó lett volna, azzal van lezárva a lécső pl.
ezen jót nevettem :)) az embernek micsoda igényei lesznek kisgyerekkel, ugye? elolvasni fél oldalt!
TörlésTamko, néhány hét alatt olyan ügyesen megtanult Bazsu is leülni, hogy már nincs esés, szépen leereszkedik a popsijára. Viszont még mindig tart a lábba kapaszkodás, na meg az egész napos felfedezés. Én is ábrándozom néha egy lezárt kis biztonságos zónáról neki, de szerintem már nem fogadná el, hiszen övé az egész lakás egy ideje. Hajrá! :)
VálaszTörlésÉn is egy ilyen ketrecre gondoltam :)) csak sajna ez a ház sehogy sem alkalmas rá és amúgy meg van egy olyan érzésem, hogy úgyis csak állna a rács mögött és dühösen rázná, hogy ki akar jönni, mint ahogy ezt a járókában teszi.
VálaszTörlésAz elsőnek volt járókája, de sokáig nem lehetett használni, pont azért, amit te is írsz: rázta, mint csimpánz a rácsot, nem volt elég neki az a kis terület.
VálaszTörlésA másodiknak már nem jutott járóka.
Egyébként 2 évesen a kismotorról is pofára tudnak esni és kitörni a fogukat, szóval óvhatjuk őket az eséstől és ütésektől, amikor járni tanulnak, attól még később is tele lesz az élet veszélyforrással. Bölcs vagyok, mi? :D
Nekem most az a bajom, hogy teljesen kimegy a fejemből az, hogy milyenek voltak, miket csináltak egy éves koruk körül.
Bölcs :)) ez arra emlékeztet, amikor a Prenatestet csináltattam és valaki azt kommentelte, hogy minek akarom én kiszűrni a Down-kórt, hiszen más kromoszóma- sőt genetikai betegségek is léteznek, a szülés körüli problémákról nem is beszélve, amiket úgysem tudok kivédeni. Szóval ATTÓL MÉG, h kétévesen leeshet a motorról (négyévesen a hintáról, tízévesen a bicajról stb. stb.) még szeretném elkerülni h 10 hónaposan a nyakát a kisasztal szélének üsse. De gondolom érted, amit mondok :)) abban egyetértünk, h a világ egy veszélyforrás :) és inkább állok mögötte, hogy ügyesedjen, mintsem hogy ne is tapasztaljon meg veszélyes helyzeteket. Aztán meglátjuk, mi sül ki belőle...
VálaszTörlésMacó egyelőre még csak kúszásban nyomja, de fel tud már nyúlni tök magasra, meg térden áll, meg nagyon gyors.. szóval sarok és élvédők, sokmindent elpakoltunk, járólap hideg, de bélelt nadrág és extra mellény.. szerencsére esés még nincs, de tuti lesz hamar :-)
VálaszTörlés