2013. július 30., kedd

A terhes nőkkel mindenki kedves és előzékeny

Már nagyon vártam ezt az időszakot, mert a barátnőim előre megjósolták, hogy a világ a tenyerén fog hordozni. És tényleg!

Az egyik reggel majdnem rosszul lettem a vonaton: hirtelen leizzadtam, szédültem és éreztem, hogy el fogok ájulni. Szerencsére nem történt semmi, de amikor beértem a munkahelyemre, arra gondoltam, mégiscsak meg kellene mérni a vérnyomásomat. (Világéletemben alacsony volt, de most különösen. A reggelek meg nagyon nehezen indulnak emiatt). Körbekérdeztem, de kiderült, hogy a munkahelyemen nincs orvosi szoba. Addig telefonálgattak ide-oda az illetékesek, amíg valahogy hirtelenjében ott nem találtam magam két komoly ábrázatú tűzoltóval körülvéve, akik egy profi újraélesztő pakkból elővarázsoltak egy vérnyomásmérőt. Végül a sok hűhő csak arra volt jó, hogy egy tökéletes, 120-as vérnyomást produkáljak. El is gondolkodtam azon, vajon jól jár-e a masinájuk.

Azóta voltam szabadságon, és ma, amikor reggel megérkeztem és felmutattam a belépőkártyámat, az egyik biztonsági őr megszólított. Elmondta, hogy tudja (?), hogy a múltkor rosszul voltam és az is világos, hogy terhes vagyok, ezért ha van kedvem, akkor felírhatom magam egy Nagy Könyvbe náluk, és ha bármilyen katasztrófa, tűzvész, tőzsdekrach, világvége tör ki, engem az elsők között menekítenek ki az épületből. Hát nem cuki??

Ki tudja, még az is lehet, hogy bizonyos időközönként mentőcsapatok érkeznek majd az irodámba sürgősségi vérnyomásmérés céljából!

11 megjegyzés:

  1. Nagyon jófejek ott nálatok! Maradjon is így! A képet te rajzoltad?

    VálaszTörlés
  2. ugye? de az is igaz, h valószínűleg nagyon unatkoznak! :))

    (igen!)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon aranyosak. De micsoda EU intézmény már, ahol nincs vérnyomásmérő? :)

    VálaszTörlés
  4. A rajz már megint marhajó, te meg ooolyan csinos vaaagy, tiszta frusztráló... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Ugye milyen csinosra rajzoltam magam? :))

      Törlés
    2. Igen, egy kis tehetség és egy piros ruha goes a long way... :)

      Törlés
  5. Na,ilyen itt nincs,de hát persze hogy 120 lett a csini tűzoltóktól :P

    VálaszTörlés