Karanténmetafora

A suli bezárásakor vettünk egy könyvet Boninak, tele házilag is megvalósítható kísérletekkel (köszi Bori az ajánlást!!). Az egyik kísérlet során répát kellett vízbe helyezni, majd megfigyelni, hogy pár nap múlva kis hajszálgyökerek jelennek meg a vízben, illetve a répa felül zöld hajtásokat ereszt. Ilyen volt az első napon:

A hajszálgyökerek pár nap múlva megjelentek, Boni legnagyobb örömére. A zöld leveleknek viszont hetekig semmi nyoma nem volt, már le is mondtunk róluk, gondolván, hogy ezek a műanyagba csomagolt, szabványméretű biorépák ilyet nem tudnak (a szüleim kerti répái teljesen máshogy néznek ki). Félre is tettük az üveget, csak lustaságból és kíváncsiságból nem dobtam ki... és egy hónap (!) múlva, mikor már egyáltalán nem számítottunk rá, megjelent valami zöld rügy a tetején, amiből napokon belül kifejlődőtt ez:

A fotón talán nem látszik, de a répának az a része, ami nincs vízben, teljesen elhalt. Gusztustalan, összeasszott valami lett belőle, itt-ott penészfoltokkal. És ez a nekrotikus csonk most úgy döntött, hogy bénán, üszkösen, ráadásul táplálék nélkül szép, friss hajtásokat ereszt!

(idáig jutottam délután az írásban, amikor Boni egy nyisszantással levágta az összes zöldet, jaj!!)

Járvány – terminológia

felüti a fejét, kialakul, kitör, kirobban, fellobban, elharapódzik, elszabadul, átterjed, át- és lecsap, elér, elragad, lekaszál, dúl, dühöng, tombol, őrjöng, pusztít, lesújt, tetőzik, tetőfokára hág, eléri a csúcspontját, áldozatot szed, megkímél, elhúzódik, alábbhagy, enyhül, veszít az erejéből, lassul, csillapodik, csitul, lecseng, megszűnik, eltűnik, véget ér, visszatér

Jó dolgok

Ilonka felhívására most csak is arról fogok írni, hogy milyen dolgoknak örülök ezekben a napokban, és ennek megfelelően nem fogok arról panaszkodni, hogy milyen nehéz egy hipochonderrel világjárvány idején együttélni. Pontokba szedve:

• Május tizenegy. A hét elején a köztársasági elnök egy mindenki által nagyon várt beszédében bejelentette a kijárási korlátozások végét. Kétféle hipotézis létezett előtte, azaz hogy ebben a tanévben már nem lesz iskola, illetve hogy felzárkózunk a környező országokhoz, ahol már április végén enyhítenek. Macron a kettő közé céloz, és nagyon sok kérdőjellel, valamint több feltételhez kötve, illetve semmi konkrétumot meg nem adva május 11-ét nyitná meg fokozatosan az iskolákat. Érdekes módon amennyire féltem eddig a karantén végétől – hiszen itthon teljes biztonságban vagyunk – annyira megkönnyebbültem a konkrét dátumtól. Pedig továbbra is fenntartom az állításomat, hogy én nem fogok egy ideig (az oltóanyagig? a hatékony gygógymódig?) tömött vonatokon utazgatni, és a helyzet függvényében még az is lehet, hogy nem adjuk Bonit iskolába, mégis, ez a május 11-e reménysugár.
• Munka. Nekünk a járvánnyal nem hogy kevesebb, de több munkánk lett. És eddig is nagyon szerettem a fordítást, de ezekben a napokban különösen jól esik, hogy konkrét (mérhető, számszerűsíthető) feladatokat kell időre teljesítenem, ahelyett, hogy elúszna a nap. Ráadásul a véletlenek különféle együttállásának folytán pár hete az egyik legjobb barátnőm lett a három közvetlen kollégám közül az egyik. Kicsit tartottam tőle, hogy milyen lesz, ha összefolyik a munka és a magánélet, de eddig semmi gond nincs, sőt, zökkenőmentesen dolgozunk együtt és ízléssel vegyítjük a munkahelyi és a privát dolgainkat. És te jó ég, már el is felejtettem, hogy a barátnőm ilyen jó fordító, és hogy ennyire okos!
• Irodalom. Mit is mondjak? Az, hogy olvasni jó, nem igaz, mert kevés: olvasni SZÜKSÉGSZERŰ. Az a napi egy óra este az aktuális könyvemmel az olyan, mintha megszűnt volna a világ körülöttem. Pedig A londoni pestist olvasom Daniel Defoe-tól, Z. hülyének is néz, ő még a híreket sem hajlandó meghallgatni. Olyan érdekes, hogy a több mint 300 évvel ezelőtti pestisjárvány idején a maiakoz mennyire hasonló intézkedéseket hoztak: karantén, csoportosulások betiltása stb. Ma már viszont teljesen hiányzik a vallásos magyarázat (a járvány Isten büntetése, imával lehet védekezni), ugyanakkor az emberek ma is az ok-okozati összefüggéseket, sőt a sorsszerűség magyarázatát keresik – és találják is meg gyakran a globalizáció és a neoliberalizmus eszméiben.
• Ezért mi már egyre kevesebb filmet vagy sorozatot nézünk – nem visz rá a lélek, hogy az értékes olvasásidőmben közepes filmeket nézzek. Tegnap viszont végre láttuk ezt, olyan régóta és annyian dicsérik, és hát nem csalódtunk! Ilyen filmekre szívesen feláldozom azt a két órát! Agatha Christie-féle krimi, a közepén ÉS a végén óriási csavarral. Van benne egy szürreális elem is, nekem nagyon tetszett, jó ötlet volt, hogy miért nem tud az ápolónő soha hazudni.
• Azért sokat röhögünk is itthon. Bonival együtt lenni a világ legjobb dolga (amikor épp nem pukkancs). Az ember azt hinné, hogy egy hatéves nagyfiú, aki már írni-olvasni tud, és akivel a szorzótáblát (!!!) tanulják a (digitális) iskolában, az már majdnem férfi, komoly úriember. De ugyanez a komoly úriember, amikor Activity-t játszunk, és a tigrist mutogatom el, megijed, és nevetve elszalad, amikor úgy teszek, mintha meg akarnám harapni. Majd kéri, hogy játsszam el megint a tigrist, és próbáljam elkapni. És már nem ijed ugyan meg, de röhögve menekül. Vagy: a keksz csomagolásán egy maci horgászik. Érdeklődve kérdezi (ugyanúgy, mint amikor olyan tudományos kérdésekre várja a választ, hogy hány méter mély az óceán stb.) hogy szerintem a maci el fogja kapni a halat?!
• A férjemmel (néha: a férjemen) is lehet nevetni. Mostanában mindig azzal tér haza, hogy ő bizony nem érti, miért hordanak az emberek az utcán maszkot, erre csak két magyarázat van: vagy 1) a vírust tényleg el lehet kapni a levegőből (ergo akkor neki van igaza, hogy ilyen komolyan veszi az intézkedéseket) vagy pedig 2) ezek az emberek még nála is jobban félnek (ergo akkor is neki van igaza, az ő fertőtlenítési procedúrája biztos semmiség a többiekéhez képest). Annyiszor jött haza ezeken a maszkokon bosszankodva és olyan sokszor felvetette a témát, hogy egyszer VICCBŐl azt találtam mondani neki, hogy most mit van úgy oda, a múltkor még egy kutyán is láttam maszkot... hát képzeljétek, totálisan elhitte, és ezt csak akkor tudtam meg, amikor egyszer hallottam, amint telefonon újságolta valakinek, hogy most mit szól, itt már a kutyák is maszkot hordanak...

Sétáim

– Az a rossz ezekben a napokban, hogy mindegyik annyira egyforma! – panaszkodtam Z-nek nemrég.

Boni erre csodálkozva, kicsit talán felháborodva is, de mindenképp egy cseppnyi csalódással a hangjában odafordult hozzám:

– Mama, szerinted NEM JÓK EZEK A NAPOK?!

Ez a megjegyzés jól jelzi azt a különbséget, ahogy a gyerekek és a felnőttek látják/élik ezt a bezárkózást. Tény, hogy 98%-os valószínűséggel meg tudom jósolni, hogy mit fogunk holnap 9:52-kor, 14:37-kor vagy 20:15-kor csinálni. A fennmaradó 2%-k az olyan pici eltéréseket jelzik, hogy mondjuk UNO helyett memóriázunk, vagy esetleg tonhalas tészta helyett kenyeret sütök, vagy nem az X-szel beszélek telefonon, hanem Y-nal. Illetve vannak olyan szenzációs események is, hogy kajarendelés érkezik...

Próbáltam változatossá tenni a napokat azzal, hogy délután helyett délelőtt megyek sétálni. Teljesen mások a fények, a hőmérséklet, az illatok, az elején elvarázsolt ez a sok másmilyen inger (most már erre is ráuntam). Az engedélyezett körzetet keresztül-kasul bejártam, és érdekes felfedezéseket tettem. Április elején volt öt éve, hogy itt lakunk, és csak most figyeltem meg jobban a tőlünk 900 méterre (!) található épületet:

Ezt a palotát II. Vilmos német császár építtette, amikor a város még a Német Birodalomhoz tartozott. Ma a francia hadsereg tulajdonában áll. 31 terem és egy kitömött medve található benne! A másik oldalán gyönyörű park és veranda látható, sajna előtte húzódik a városba vezető autópálya, valszeg ezért sem láttam az épületet még soha, egyszerűen nem esett útba; arról nem is beszélve, hogy soha nem sétálgattam még itt ilyen céltalanul. Még a közéri szobrokat is körüljárom, feliratait elolvasom, őrület!

A város legrégebbi katolikus temploma. Ez is, mint a többi épület, a régióban bányászott ún. lotaringiai mészkőből készült, ezért az egész belvárosnak ilyen sárgás színezete van.

Ugyanaz a templom, messzebbről. A város a római korban is lakott volt, nem tudom, ezek a romok abból a korból, vagy későbből származnak (utána kellene néznem), mindenesetre sok van belőlük mindenfelé.

Ez egy utcakép, jellegzetes belvárosi épületekkel, amelyek sokkal szebbek kívülről, mint amennyire kényelmesek lehetnek belülről. Egy egész kis körsétát teszek a városban, betartva az 1 km-es határt, bár pont ma írta az egyik kollégám, hogy vlaszeg nem büntetnének meg akkor sem, ha messzebbre merészkednék, úgyhogy ezen felbuzdulva holnap elsétálok talán a város túloldalára is. Minden második nap fordítva teszem meg ugyanazt az utat (a változatosság miatt). Gyönyörű szecessziós ajtókat és ablakokat is szoktam látni, de nem merem a lakóházakat csak úgy lefotózni, tudván, hogy úgyis van valaki benne.

Nézzünk bizakodva a jövőbe!

Ez a kijárási korlátozás mi mindenre lesz jó!

Más: nem szeretem ezt a karantén kifejezést, mert a legtöbbünk számára nem erről van szó, szerencsére, hiszen nem potenciális fertőzöttek vagyunk, hanem a külvilágban cirkuláló vírusokkal szemben védjük magunkat az otthonüléssel. A franciában erre külön szó van: confinement.

Ugyanakkor a quarantaine-t is használják (amikor ténylegesen fennál az eset). Ez szó szerint negyven napot jelent, őket meg valszeg ez zavarja, hiszen jelenleg 14 napról van szó. Úgyhogy elkezdték használni a quinzaine és a quatorzaine szavakat is (15, ill. 14). De pont ma hallottam: une quarantaine de 14 jours.

A franciaországi helyzet (2.)

A jelenlegi 22-es csapdája: az embereket akkor lehet majd kiengedni, ha a görbe laposodik, azaz egyre kevesebb lesz a megbetegedés; ha viszont a görbe ellaposodik és lecsökken a megbetegedések száma (nagyon közel vagyunk hozzá) és ennek örömére kiengedik a népet, a görbe azonnal megemelkedik és tele lesznek a kórházak.

Ennek a paradoxonnak a feloldására több tényezőt is vizsgálnak. Nagyon sokat beszélnek a szerológiai vizsgálatokról, állítólag pár héten belül lesz használható teszt, és akkor a lakosság egy részét (mekkorát?) szűrni lehetne, hogy lépett-e már kapcsolatba az új koronavírussal. Ha igen, nagy eséllyel immunis, vagy legalábbis nem lesz még egyszer olyan nagyon beteg tőle. Becslések szerint most a franciák 3%-a lehet pozitív – borzasztóan kevés!

A teszt alapján lehetne több lépcsőben kiengedni az embereket, a veszélyeztetetteket a leghosszabb ideig otthon tartva. Ekkor nálunk fönnálhat egy olyan helyzet, hogy Bonit nem tudná ki iskolába kísérni, hiszen a rizikócsoportnak otthon kell csücsülnie... Már a magántanulást vizionáljuk (bár soha nem voltam híve).

Szó van arról is, hogy maszkot kellene viselni házon kívül, de mivel nincs elég maszk, ez csak munkahipotézis. Vizsgálnak továbbá egy mobiltelefonos alkalmazást, amely, ha elég sokan telepítenék (nem lenne kötelező), és feltéve, hogy mindenhová mobillal megy az ember, értesítést küldene, ha az illető koronavírusos személlyel érintkezett. Azaz, a franciákat most nem csupán mozgásukban korlátozzák, de szó van arról is, hogy az emberek fél arcát el kell takarni (ennek elkerülése volt az egyik fő érv amellett, hogy tilos legyen az egész arcot eltakaró női muszlim viselet) és mobilon nyomon követhető legyen bárki.

Új időszámítás

Tegnap óta új ritmusa van a napjainknak: szabin vagyok. Boninak pénteken kezdődik a kéthetes iskolai szünet. Ha nem jött volna ez a járvány, már javában pakolnánk, vásárolnánk, és készülnénk a magyarországi utazásra, ami két napig tart, és ami baromi fárasztó. Már lenne pár jegyünk a bábszínház előadásaira, le lenne foglalva egy időpont a fogorvoshoz Boninak, meg lenne beszélve pár barátnős találkozó, le lenne fixálva a találkozás a bérlőinkkel, és el lenne tervezve, hogy mikor alszunk a szüleimnél, mikor látjuk Jonatánt.

Kint elképesztően meleg van és ragyogó napsütés – látom, amikor kinézek a (megtisztított) ablakon, a nappaliból, ahol a nap nagy részét töltjük, hol tanulással, hol játszással, hol olvasással. Napi egy órát lehet kint tölteni, a lakástól egy kilométeres körzetben.

Te jó ég, valóra vált a tavaly áprilisban megfogalmazott kívánságom...!

Edward Hopper