Virtuális szabadegyetemek, otthontanítás és frontális oktatás

Úgy az online tanulás, mint a gyerek iskolarendszeren kívüli tanítása nagyon nehezen elképzelhető számomra. Azért veszem őket egy kalap alá, mert mind a kettőben a tanár, a csoport(osztály)társak és a velük folytatott rendszeres interakció hiánya a közös – és ez nekem nagyon fontos! A szolfézsot már rég feladtam volna, ha nem kényszeríteném magam hétfőnként arra, hogy elmenjek. Baromi lelkesen szoktam hazajönni, egyrészt mert látom, hogy mások is szenvednek, tesznek fel kérdéseket, tévednek. Előfordult már, hogy egy csoporttársam kérdése nyomán világosodtam meg én magam (én még a kérdést sem tudtam megfogalmazni), és kerültek helyükre bizonyos fogalmak. Aztán pedig a tanár tevékenysége is nagyon fontos, rávilágít dolgokra, összefüggésekre, fontossági sorrendre – el nem tudom képzelni, hogyan nyújtaná ugyanezt az élményt egy online felület. (Bár biztos attól is függ, hogy mit, miért és mennyi ideig tanul az ember.)

És hiába vonzó gondolat, hogy a gyerek tanulását is kézben tudjam tartani, irányítani tudjam, kontrolláljam, fel nem tudnám vállalni ezt a felelősségteljes és időigényes melót. Már most sem bírom követni az iramot, pedig még csak 3,5 éves. Képtelen vagyok megkülönböztetni a tölgyfát a bükkfától, nem tudom, hogy a sárga pittypang miért (és mikor) válik bóbitássá, nem vágom kapásból, hogy mit eszik a rózsaszín flamingó. Nem tudom normálisan elmagyarázni, hogy amikor lemegy a nap, akkor tulajdonképpen a Föld fordul el, a Holdat soha nem értettem igazán. Fogalmam sincs, hogy miért villog a neonlámpa, most jöttem csak rá, hogy a vonaton nincs kormány és hogy a helikopternek nincs kereke. Boni egyre gyakrabban ismételgetett mondata: Majd megnézzük az interneten! És akkor még hol vagyunk az aranybullától, a palagáztól (vagy hogyan mondják ezt magyarul?!) és a periódusos táblázattól!

Amúgy én a frontális oktatás terméke vagyok. Én vagyok az a nagyon kis hányad, akinek ez bejön. Soha semmi bajom nem volt vele: megértettem, amit elmondtak, bemagoltam, amit be kellett, levizsgáztam belőle, majd alkalmaztam a tanultakat. Nem tudok viszont mit kezdeni azzal, ha leültetnek egy asztalhoz a csoporttársaimmal, akikkel egy hétig egy ún. projekten kell dolgoznom. Kevésszer, de ilyenben is volt részem, majd megőrültem. Két nap repülőtér-tervezés (gimis technikaóra) után soha többé nem akartam kifutópályákról, becsekkolásról, transzferről stb. hallani. A munkahelyemen is vannak ilyen szeánszok, általában csapatépítés, nyelvóra stb. keretében. Székeket tologatunk (valaki mindig háttal ül!), feszengünk, a másik csapat bezzeg már flipcharton rajzolja a nyilakat, áááá. A leggázabb dolog számomra, amikor nyelvórán a mellettem ülővel (aki adott esetben magyar) kell idegen nyelven beszélgetnem egy olyan témáról, ami amúgy tök izgi lenne, de ami huszadrangú ügy, mert nem azért vagyunk ott. És a tanár odasétál az egyes párokhoz, majd belehallgat a beszélgetésbe, lecsekkolván a kötőmódot vagy a prepozíciókat.

Show

Egyszer úgy láttam Marine Le Pent-t a TV-ben, hogy le volt halkítva a készülék, tehát nem hallhattam, mit mond: akkor jöttem rá, hogy valójában egyáltalán nem ronda nő, sőt, bizonyos szemszögböl helyes és vonzó lehetne az arca. Azért nem látja ezt az ember, mert amint kinyitja a száját (eleve: a hangja is borzalmas – erről mondjuk nem tehet), dől belőle a gyűlölet, a rosszmájúság, a hazugság, a gyanúsítgatás.

Tegnap este vitázott a TV-ben élőben a két elnökjelölt (Le Pen vs. Macron). Én végignéztem, Z. viszont nem bírta idegekkel, kiment. A tét nem volt túl nagy, Macron-nak sokkal jobbak az esélyei, ugyanakkor benne volt a pakliban, hogy ha valamit nagyon elront, akkor a szélsőjobb malmára hajtja a vizet.

Nekem, tök laikusnak (nem vagyok közgazdász) és félig kívülállónak (nem érint a franciaországi munkanélküliség vagy vásárlóerő kérdése) röviden összefoglalva az a véleményem, hogy 1) Le Pen hozta a formáját, sőt, még a szokottnál is cinikusabb, gusztustalanabb volt, és 2) Macron viszont megvett kilóra! Összeszedetten, részletesen és közérthetően magyarázott.

Kicsit bővebben: Le Pen stratégiája az volt, hogy a saját programjának a bemutatása helyett az elejétől a végéig Macron-t támadta. Volt itt:

– személyeskedés („Maga és a szocialista barátai...!),

– szalmabábérvelés (Macron álláspontjának torzítása),

– és a tények elferdítése (mikor volt Macron gazdasági miniszter, mennyibe kerül az EU).

Valódi, érdemi vitába nem ment bele a nő. Én nem vagyok objektív, nem lehet a szélsőjobbot objektívan megítélni, de nem értem, miért nem lehet ezt (tehát a munkanélküliséget, az iszlám radikalizmust és a bevándorlást) színvonalasabban meglovagolni (ha már a szélsőjobb úgyis a félelemre épít).

Macron tök jól állta a sarat, nem vesztette el a hidegvérét, bár az én ízlésemhez képest egy hajszálnyival többször ment bele feleslegesen vitába, és egy icipit túl sokszor használta azt a fordulatot, hogy Madame, Franciaország Önnél jobbat érdemel (=ami szintén nem érv).

Mindent összevetve: míg egy hete nagyon örültem, hogy a 11 jelöltből nem kell kiválasztanom azt, akit az elnöki székben szeretnék látni, ma már egyértelmű, hogy a kettő közül kire szavaznék:

Francia választások (összefoglaló öt pontban)

1) Az első forduló meglepetése tulajdonképpen az volt, hogy a közvéleménykutatások eltalálták, melyik két jelölt fog nyerni (Le Pen és Macron). Az utolsó hetekben mindenféle vélemények is napvilágot láttak, én leginkább egy Le Pen-Mélenchon vagy egy Le Pen-Fillon győzelemről tartottam (ez utóbbi mellett nagyon kampányolt a jobboldani média, egy ismeretlen kanadai honlapra hivatkoztak, akik állítólag Trumpot egyedüliként megjósolták. Haha.).

2) Szóval kicsit megnyugodtunk és fellélegeztünk, ugyanakkor mindenki érzi a helyzet szomorú valóját: a szavazók 22%-a (már nem emlékszem pontosan) egy populista, jobboldali, iszlám- Unió- és globalizációellenes jelöltre szavazott. Emlékszem még 2002-re, amikor a Nemzeti Front szintén bejutott a második fordulóba: óriási volt a felháborodás – most pedig szinte megnyugodtunk. (Igaz, akkor még Jean-Marie Le Pen, az apa volt a párt elnöke, sokkal szalonképtelenebb fazon, noha a lánya se kutya).

3) Mindenki arról beszél, hogy egyrészt A) vége van a nagy pártoknak, a jobb- és a baloldal is megbukott (a Szocialista Párt és a Republikánusok), másrészt hogy B) az új törésvonal ezután már nem a jobb-bal mentén fog elhelyezkedni, hanem a globalizáció híveit vs. ellenségeit fogja egymással szembeállítani. A baloldal tényleg baromira megosztott volt, de a jobboldal sikertelenségéért abszolút Fillon felelős. (Őrület, őrület. Simán megnyerte volna a választásokat a jobboldal, ha ez a szerencsétlen nem ragaszkodott volna elnökjelölti pozíciójához. Valamelyik barátnőm mondta: tisztára olyan, mint egy Dosztojevszkij-hős.)

4) A radikális baloldal jelöltje, Mélenchon, iszonyú jól szerepelt saját eddigi eredményeihez képest (asszem 19,5%). Miközben a másik két párt már a választás estéjén arra szólította fel a szavazóit, hogy szavazzanak Le Pen ellen a második fordulóban (tehát Macron-ra), Mélenchon nem nyilatkozott. Egyrészt ez is iszonyú gusztustalan politikai húzás, másrészt bizonyos elemzők emiatt azt mondják, hogy emiatt még az sincs kizárva, hogy Macron veszít.

5) Macron: nagyon megosztja az embereket. A választás napján tartott beszéde eléggé közepes volt, mi is csalódtunk. Sokan kritizálják amiatt, hogy túl magabiztos, előre iszik a medve bőrére, hiányzik belőle az alázatosság. A játszótéren egy apuka azt mondta: Macron túl liberális (ez most itt is szitokszó) (nem éltek ezek Népköztársaságban!). Én azt gondolom, hogy egy fiatal, esetlegesen pökkhendi liberális politikus és egy rasszista, demagóg nő között a választás nem kérdés, nem lehet az. Mégis, 40-60%-os eredményt mondanak a közvélemény-kutatások Macron javára, ami azt jelentené, hogy a szavazók 40%-a a szélsőjobbra szavazna!

6) És ha Macron nyer, nehéz 5 éve lesz, hiszen meg kell győznie a csak-kényszerből-rá-szavazókat. Ha nem tud eredményeket felmutatni (vagy azért mert gyenge, vagy azért, mert nem lesz meg a parlamenti többsége), akkor 2022-ben Marine Le Pen simán bejuthat.

A mágikus realizmus, az avantgárd és a szürrealizmus

Szoktunk olyat játszani, hogy meghuzigálom Boni fülét vagy orrát, és „elővarázsolok” onnan egy dominót/kulcsot/legót. Nagyion élvezi, jókat röhög. Persze látja, ahogy bénázom a tárgyakkal: a pulcsim ujjába rejtem őket, néha kiesnek, néha beszorulnak, néha csak a szeme előtt sikerül betuszkolnom a dominót a pulcsiujjba, hogy aztán úgy tegyek, mintha a füle mögött találtam volna meg. Boni mégis mindig úgy csinál, mintha baromira meglepődne. Azt hittem, hogy ez a közös játék számára egy hallgatólagos egyezségen alapul, azaz hogy udvariasan és illendőségből úgy tesz, mintha nem venné észre a kis ügyködéseimet. Annak a szisztémájára, mint pl. amikor ebédet „főz” nekem (a múltkor kávészószos főtt tésztát! mmmmm) és jól látja, hogy valójában nem kanalazom be a számba a gyurmával kevert papírfecniket, mégis megkérdezi, hogy ízlett.

De nem! Mert előfordul, hogy odajön hozzám, és teljesen őszintén megkérdezi – és kihallom a hangsúlyból és látom a szemén, hogy igazán kiváncsi és sürgősen szeretné tudni –, hogy vajon van-e most új dominó a füle mögött? Máskor meg benézek a szobájába, és azt látom, hogy megpróbálja a legókat óvatosan a füle mögé ügyeskedni.

Egy időben képes tehát szintetizálni két ellentétes gondoltatot, hiszen: 1) tudja (hiszen látja), hogy én teszem a tárgyat a kezembe, majd varázsolom elő a füle mögül, illetve 2) komolyan azt hiszi, hogy a füle mögül mindenféle dolgokat lehet elővenni.

Ami a képi világot illeti, szerintem még mindig nem érti, hogy amikor oldalról van lerajzolva valaki, miért van az illetőnek csak egy lába és egy szeme. Hol a másik, miért nincs neki? – szokta kérdezni. A portréképeknél nagyot bólintva regisztrálja, hogy az illetőnek nincs lába (na nem mintha zavarná). Tipikus fejlábembereket rajzol, az tíz ujjhoz egyben, szépen akkurátusan, a fej mellé húz 10 párhuzamos vonalat.

A múltkor állatkerben voltunk, és láttunk egy keselyűt. Mivel minden állatnál azt kérdezte, hogy mit eszik (és főleg, hogy eszik-e embert??), kénytelen voltam elmesélni neki, hogy a keselyű döglött állatokkal táplálkozik. Mi az, hogy döglött? Nem mozog? Soha többé? – záporoztak szegény felkészületlen fejemre a kérdések. Valahogy kimagyaráztam magam, hú, nehéz ez, nem voltam a helyzet magaslatán. Nem felejtette el ám a témát, és ma vacsoránál nekem szegezte a kérdést:

– Mama, engem ki fog megenni, ha meghalok?

Az ördög a részletekben

A férjem:

- kiszellőztet és visszazárja az ablakokat ugyan, de következetesen elfelejti visszahúzni a függönyöket,
- noha rendszeresen bepakol a mosogatógépbe, de mindig van minimum egy olyan pohár/bögre/bármi, amelyet fordítva tesz be, és amelyben összegyűlik a víz,
- adott esetben kiteregeti a vizes ruhákat, de nem rázza ki őket előtte, a ruhák ezért gyűröttre száradnak meg,
- elviszi ugyan a gyereket a játszótérre, de mindig elfelejti kint kirázni a homokot Boni cipőjéből/nadrágjából, így az előszoba tiszta homok, mikor hazajönnek,
- bevásárol, de a zacskóban hagyja a cuccokat fél napra (kivéve, amikor a tusfürdőt a hűtőbe, a vajat pedig a fiókba teszi),
- megfürdeti Bonit, csak éppen a levetett, koszos ruháit gombolyagba gyúrva találom meg a mosógép hátulja mögött (két nap múlva),
- stb., stb.

Komolyan mondom, néha nagyon kell koncentrálnom az amúgy rengeteg jó tulajdonságára és arra, hogy ne sárkányosodjak el.

Túl vagyok rajta, de nem ez a kedvenc orvosi vizsgálatom:

gyomor- és vastagbéltükrözés!

Kakihurka! Pipitér!

Nagyon fura humorérzékük van ezeknek a piciknek. Boni múltkor gurgulázva röhögött a boltban a saját viccén, ugyanis azt skandálta hangosan a zöldséges soron, hogy: Hinta-palinta, hintázik a... KRUMPLI! Lila volt már a kis feje, annyira nevetett a "poénon".

Kedvenc szavajárása a cacaboudin (kakihurka) és a pipitér (=ebben benne van a pisi francia megfelelője). Mindkettőt iszonyú nagy kuncogások közepette, diadalmasan jelenti ki, lehetőleg váratlanul, evés közben.