2023. június 26., hétfő

Az eltömegesedett gyerekszórakoztatásról

Nem először töltünk három órát a hétvégéből egy autópálya melletti ipari zóna valamelyik hangos hodályában: Boni megint szülinapra volt hivatalos. Teljesen értetlenül állok az ilyenfajta futószalagos szülinapoztatás előtt, és akinek nincs ennyi idős gyereke, talán nem is tudja miről van szó (én sem tudtam). Az ünnepelt gyerek szülei befizethetnek egy két- vagy háromórás időtartamra, amíg a meghívott gyerekek vagy a) ugrálóvárban őrjöngenek vagy b) lézerkardoznak vagy c) bowlingoznak vagy d) falat másznak. Mindezt fülsiketítő hangzavarban és diszkófényben. A szülőknek béna büfében túlárazott italokat és csokikat árulnak (olvasni lehetetlen a zajban), a gyerekek a fenti tevékenységeken kívül mindenféle flipereket és csocsókat rángathatnak plusz eurókért.

Amikor először hívták meg Bonit egy ilyen helyre, azt hittem, elment a szülők esze. Hogy juthat eszébe valakinek egy ilyen sírnivalóan lehangoló helyen ünnepelni egy szülinapot?!

Mondanom sem kell, a gyerekek imádják. Izzadtan, vörös fejjel rohangálnak egyik helyről a másikra, Még szerencse, hogy gagyi egyenpólót kell húzniuk, így legalább kábéra lehet tudni, hol jár a csapat. A „buli” rész után a szervezők szülinapi tortának csúfolt, csokibevonattal összekent piskótalapot adnak a felpörgött és teljesen berekedt gyerekeknek, miközben a szülők videóznak és felharsan a Happy Birthday. A legbénább az egészben az, hogy egy-egy szombat délután legalább 10–12 ilyen gyereksereg ünnepel egyszerre (ami 10x12 gyereket, plusz szülőket jelent), tehát félóránként lehet hallani innen-onnen a Happy Birthdayt és a hozzávaló tapsot. Katasztrófa az egész, miközben kint hétágra süt a nap és a botanikus kertben az illatozó hársfák alatt szuperul meg lehetne oldani ugyanezt a szülinapot.

Összehasonlításképp: tavaly októberben mi múzeumba szerveztük Boni szülinapját, és azoktól a szülőktől, akik megkérdezték, hogy mit vegyenek, könyvet kértünk a gyereknek.

Aki már most szólt, hogy idén ne is álmodjunk múzeumról vagy moziról, ő is, ahogy minden normális gyerek, lézerkardozni és ugrálóvárazni akar, és könyvek helyett pedig mondjuk legót vagy valami rendes ajándékot...

17 megjegyzés:

  1. Nálunk még nem indult be szerencsére ez a fajta nagyüzem, de már akad egy-kettő. Én azon gondolkoztam, hogy pofatlanság-e azt mondani, hogy az ajándékot én viszem (hogy egy normális legyen ne 12 hülyeség) és kitenni egy dobozt, hogy anyagilag hozzájárulhat aki szeretne. Mit gondoltok erről?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy érted, h te veszed a saját gyerekednek a (nagy) ajándékot, a szülők meg belefizethetnek? Hát szerintem ennek minden szülő örülne :))) Kérdés, h a gyereknek tetszene-e az ötlet.

      Törlés
    2. Igen úgy gondoltam h veszek mondjuk egy nagyobb doboz legót, a szülők meg dobhatnak egy perselybe amennyit gondolnak. Az ajándékot a gyerekek adják át az ünnepeltnek. Így nem lesz 12 kis ajándék hanem 1 nagy lesz.

      Törlés
    3. Nekem ez teljesen korrektnek tűnik!

      Törlés
    4. nálunk az a szokás, hogy a gyerek legjobb barátjának/barátnőjének az anyukája (vagy az az anyatárs, akivel jóban vagyok, és a gyereke is hivatalos) ír egy közös emailt a meghívottaknak "titokban". A szülinapos szülő mindig ad pár ajándékötletet (ha jó fej, konkrét linkkel), és ők megveszik, szétdobják az árát, és mindenki örül. a gyerek is, mert nagy ajándékot kapott, ők is, mert nem kellett törniük az agyukat egy olyan ajándékon, aminek aztán vagy örül a gyerek, vagy nem. (látom, hogy más nyelvi szekciókban más szokás, a fiam pl most dánokat is hívott a szülinapjára, tőlük pénzt kapott, mondjuk annak is örült :) )

      Törlés
    5. Ez ugyanolyan, mint az esküvőn közösen adott ajándék az ajnadéklistáról. Szerintem teljesen rendben van. Volt, hogy felnőtt szülinapjára is így adtunk valami drágább holmit.

      Törlés
  2. És a múzeumban mi volt a program? Mit szóltak hozzá?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kincskeresés. Imádták :)))

      Törlés
    2. Ú, de jó! A múzeum csinál ilyen programot, vagy hogy kell ezt elképzelni?

      Törlés
    3. Igen, kétóràs programok, de egyszerre csak egy csoport ünnepel. El vannak rejtve a termekben a különbòzo jelek, meg kell talàlnuik, és a végén eljutnak az ajàndékhoz. Utàna egy kulon teremben tortàznak és àtadjàk a gyerekek az ajàndékokat. Kòzben a szülôk a mùzeumi büfében teàznak :))) A két moderátor csaj viszont eléggé leizzadt a 10 folyamatosan nyargaló kisfiútól!

      Törlés
    4. Tamko, nem tudom, voltatok-e mostanában a Szépművészetiben, de ott is vannak ilyen kincskeresős programok (szülinap nélkül). A mieink élvezték :)

      Törlés
    5. Képzeld, nem találok ilyet a Szépművészeti honlapján!!

      Törlés
    6. https://www.szepmuveszeti.hu/muzeumpedagogia-misszio/pedagogusoknak-2/?per_page=12&offset=0&current_page=1&course_category=tarsasjatek-csaladoknak&course_recommended_to=csaladok

      Törlés
    7. ???

      Ezek társasjátékok, nem múzeumi kincskeresés.

      Törlés
    8. Ha rákattintasz valamelyik programra, megmutatja, hogy a pénztárnál kikölcsönözhető bőröndben vannak a "nyomok", amik kincskereséssel végigvezetnek a kiállításon. De ha nem ilyenre gondoltál, akkor persze nem ez az...

      Törlés
    9. Áá, látom, köszi. Nem ilyenre gondoltam, de ez is érdekesnek tűnik!

      Törlés
  3. Nálunk ez pár éve még elég konszolidáltan zajlott (szerencsére), még nem volt divat ez a fajta ünneplés. A nagynak hozzánk jpttek a barátai (5-8 gyerek), a kisebbik pedig elég gyorsan eljutott oda, hogy ő nem akarja megtartani . Egy-két helyre jár mér csak, a legközelebbi barátokhoz.
    Ajándék: eleinte megkérdeztem mit vegyek a szülinapos gyereknek, aztán mikor nagyobbak lettek és a lego árak is elszabadultak , áttértem a könyv, játék vsgy Cyber Jump ajándékutalványra. Mindenki boldog volt :)

    VálaszTörlés