2023. április 20., csütörtök

Tavaszi szünet

Franciaország területén nem mindenkinek ugyanakkor van az őszi, téli, illetve a tavaszi szünet; ezzel azt akarják elkerülni, hogy mindenki egyszerre induljon útnak a tenger vagy a hegyek felé. A kéthetes szünetek egy-egy héttel el vannak tolva, és három turnusban követik egymást. (Így történt, hogy nekünk nem húsvétkor volt a szünet, hanem most van.) Arra a hétvégi jelenségre, amikor a turnusok összeérnek, és egyszerre indulnak útnak, illetve mennek haza egy-egy terület lakói, ezáltal dugók alakulnak ki az utakon, franciául egyetlen kifejezéssel utalnak: chassé-croisé. Ezzel mindent el is mondtak, amit magyarul egy egész bekezdésben kell részletezni, annyira bírom az ilyen frappáns és rövid kifejezéseket! Amúgy egy konkrét tánclépést jelent, magyarul talán úgy lehetne visszaadni, hogy helycsere, de most nem tudok utánanézni.

Szóval emiatt mi hétfőn indultunk, és most itt vagyunk Z. rokonainál a hegyekben, ahol jókat eszünk, beszélgetünk, játszunk, még két filmet is láttunk, ami duplaannyi, mint az elmúlt két hónapban látott filmjeim száma összesen. Mégis, most haboztam egy kicsit, mert őszintén megmondom, hogy nagyon szeretnék már pihenni a szabim alatt. És ezt egy folyton dumáló kilencévessel nehéz kivitelezni, még ha szuperul le is foglalják mások. Meg eleve: az ötórás út, a pakolás, a megérkezés, a rengeteg új inger…. Fárasztó.

De szerintem soha nem fogom tudni meglépni, amit előttem már többen is megtettek (egy barátnőm konkrétan HÁROM HÉTIG), és amire tulképp nagyon is vágyom: egyedül otthon maradni. Ez lenne a valódi kikapcsolódás: ismert helyszínen (praktikus konyha, kényelmes ágy, komplett ruhatár) napokig azt csinálni, amihez kedvem van, miközben senkit nem szolgálok ki, senkihez nem szólok egy árva szót sem.

Nem az egyedüllét hiányzik, azt egyáltalán nem szeretem. Hanem egy hosszabb lélegzetű pihenés - és ez utóbbihoz kell az előbbi.

10 megjegyzés:

  1. Úgy örülök, hogy ezt leírtad, nekem is ez a vágyaim netovábbja.

    VálaszTörlés
  2. Kedvenc napjaim a héten azok, amikor egyedül home office-olok. Üres a lakás, csend van, SENKI nem akar tőlem semmit, de minden kényelem rendelkezésemre áll. Álom.

    VálaszTörlés
  3. Szokott olyan lenni hogy férjem és a fiam is táborban van 1 hétig.
    Én dolgozok azokon a napokon de amikor 4-kor hazamegyek azt nem lehet elmondani milyen jó érzés. 😆
    Tényleg ez a teljes kikapcsolódás, hogy nem kell azon gondolkodni hogy van-e otthon vacsira paprika a gyereknek, nem szólnak hozzám olvasás közbe....stb.
    És szetröhögöm magam mikor megkérdik, hogy dehát nem rossz egyedül otthon? 😀

    VálaszTörlés
  4. 7 éve vagyok anya, 5 éve kétgyerekes. Vágyaim netovábbja, hogy csak 24 órát hadd legyek otthon. Egyedül. Csendben. Na, jó, 48 óra. Még fizetnék is érte lassan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs semmi segítséged? :(

      Törlés
    2. Dehogynem. Van apja is a gyerekeknek, meg nagyi. De itt arról van szó, hogy egyedül lenni napokig. Olyan, aki elviszi őket napokra, olyan nyilván nincs. Ahogy én sem viszem el őket napokra, hogy a férj egyedül legyen. Nyaralni együtt szoktunk. A. Mi munkánkban pedig nem létezik homeoffice.

      Törlés
  5. nálunk van ilyen. anyaszabinak hívjuk - külföldön élünk, a férj a rövidebb szünetekben hazaviszi a gyerekeket Mo-ra, plusz akár 3-4 hetet is kapok nyaranta (egy-egy hét a mamákkal, és egy vagy két tábor).
    vagy most, a tavaszi szünetben Bp-en béreltünk nekem egy szállodai szobát, és turistáskodtam, meg régi ismerősökkel találkoztam 4 csodás napon át. de nekem is az a kedvencem, amikor itthon, a saját környezetemben vagyok egyedül, és senkinek nem kell enni adni, stb. (és igen, a férj is elmegy apaszabira, caminót jár, vagy vízitúrázik a barátaival minden évben. neki az a kikapcsolódás, ha mehet, meg ha a szüleivel/otthoni barátaival lehet, nekem az, ha maradhatok :) egyelőre működik, és nagyon hálás vagyok érte.)

    VálaszTörlés