Kerékpárszállítás

Mielőtt eljöttünk volna Mo-ra, volt egy olyan halvány elképzelésem, hogy itt majd veszünk egy váltós biciklit Boninak, amit majd hazaviszünk Fro-ba. Egyáltalán nem volt időm utánanézni annak, hogyan lehet kerékpárt szállítani autóval, de úgy okoskodtam, hogy valamilyen megoldást majd csak találunk, vagy különben itthagyjuk a bicajt. Zárójeles megjegyzés arról, hogy mennyire utálom a bicajt úgy sport-, mint közlekedési eszközként. Eleget ülök számítógép előtt ahhoz, hogy ne ülve sportoljak, akkor már inkább úszom vagy futok, és rémesen veszélyesnek tartom a biciklit a forgalomban. Ha meg nincs forgalom, akkor gyalog szívesebben megyek bárhova.

De mindegy, mert Boni szereti, szóval azt gondoltam ki, hogy megoldjuk majd valahogy ezt a bicajszállítási dolgot, és akkor talán Fro-ban is el tudjuk majd vinni a bicikliket (addigra már nekünk is lesz egy-egy Z-vel) egy olyan helyre, ahol biztonságosan lehet kerékpározni. Mert a lakóhelyünk környéke nem ilyen.

Miután megérkeztünk, elmeséltem ezt az egészet a papámnak, aki egészen belelkesedett. Nekiállt lehetőségeket keresgélni. Mi közben megvettük a biciklit, és a csomagtartóban (ülések előre, Boni összehúzódva, kereket levéve) kiszállítottuk a Dunakanyarba. Megnéztünk pár You Tube-videót a váltókról, és egész nyáron azzal biciklizett a faluban, nagyon bevált itteni használatra.

Közben történt viszont egy tipikus dolog: a papám úgy beleásta magát a tetőcsomagtartók és a kerékpárszállítók világába, anélkül, hogy erre megkértem volna, hogy már kezdtem hülyének érezni magam, hogy miért nem veszem meg/szereltetem föl. Persze csupa jóindulatból, de beszélt egy bolttal, egy szabadságon lévő autószerelővel (aki szívességből a szabija alatt felszerelné), úgyhogy azon kaptam magam, hogy a poszt elején említett halvány elképzelésből, amit tulképp át sem gondoltam rendesen (lehet, hogy lassan új autót kell vennünk) feladat és kötelezettség lett: a papámmal szemben éreztem elkötelezve magam. Ha már ennyit telefonált!

Egyik nap bementünk Budapestre megvenni a cuccot: egy tetőcsomagtartót és három kerékpárszállítót (hogy majd, úgymond, mindegyikünk bicaját el lehessen vinni biciklizős hosszúhétvégékre). Harmincnyolc fok volt aznap, az autótól a boltig vezető párszáz métert is szenvedés volt megtenni. Péntek délután értünk a boltba, ahol azonnal láttuk: nem fog beférni a cucc a csomagtartóba. Mehettünk haza, majd én vissza egyedül. A nyolcadik kerületben lezárták az utcánkat, nem bírtunk parkolni. Délután négykor még mindig harmincnyolc fok volt, csorgott rólunk a víz. Visszamentem a boltba egyedül, de nem tudtam hol kell balra fordulni a Soroksári úton, úgy estem be zárás előtt a boltba. Z. még aznap elvitte az egészet a szüleimhez, és másnap mentünk csak haza, mivel mindannyian nem fértünk bele egyszerre az autóba.

Másnap az autószerelő felszerelte, de mi még szenvedtünk egy csomót azzal, hogy a zárakat is berakjuk a helyükre. Mindig is utáltam kerékpárt szállító autó mögött menni az autópályán, de most már egyenesen rettegni fogok a dologtól, látván, hogy milyen gagyi, műanyag bigyók tartják a szerkezetet. Amúgy azóta még nem tudtuk feltenni a biciklit, ketten sem. Nem próbáluk mondjuk sokáig, hamar elment a kedvünk: Z. a gitáros kezét félti, nekem meg nincs akkora erőm, hogy felemeljem a bringát, ami persze elméletben meg a You Tubon olyan könnyűnek tűnik. Nem tudom, lesz-e ebből valaha bicajos hétvége, három bringával!...

Összefoglalva a történteket: a papám az akarata ellenére, és tiszta jóindulatból belehajszolt engem egy olyan valamibe, ami tulajdonképpen csak egy futó ötlet volt a részemről. Miután sínen volt a dolog (miután sínre rakta a dolgot) nekem sem erőm, sem bátorságom nem volt ahhoz, hogy lefújjam a projektet. Érthetetlen, mert más helyzetekben simán mondok nemet bárkinek, bármikor. Z. egyrészt nem nyilatkozott az elején, ez mondjuk klasszikus reakció, soha nem dönt rögtön (néha később sem). Azután persze engem hibáztatott, ez is teljesen tipikus. Hiszen, basszus, ez az egész tényleg az én, saját rossz döntéseim, habozásom és konfliktuskerülő természetem eredménye!