Tavaly tanúja voltam én is annak, hogy egy közegészségügyi problémából (2020) hogyan válik társadalmi-politikai krízis (2021). Lassan két évvel a járvány kirobbanása után ma már hihetetlennek tűnik, mennyire egységes és szabálykövető volt az emberiség az első hónapokban; még tapsoltunk is az egészségügyi dolgozóknak minden nap 20 órakor! És milyen reménykedve vártuk a vakcinát!
És ugyanez a vakcina, amint meglett, mennyire megosztotta az embereket, a családokat. És mennyire nagy lett a szája mindenkinek: az átlagember mindent jobban tudott a politikusoknál és az orvosoknál. A hatvanmillió virológus országa – hallottam egyszer a rádióban, arra fel, hogy csak úgy dobálózunk, a reggeli kávénk mellett mintegy, az orvosi, epidemiológiai, vakcinológiai fogalmakkal.
A tavalyi év egyik napjára pontosan emlékszem: március végén megkaptam az első oltást. Gyönyörű tavaszi nap volt, együtt mentünk mindhárman, mert ki tudja „fogok-e tudni utána vezetni” (így utólag ez milyen vicces), késő délután jöttünk meg. Aznap este Macron bejelentette, hogy előrehozzák a tavaszi szünetet, ami így három hétre dagadt – az oltóközpontban pedig azt hallottam, hogy az első adag védőoltás három hét alatt fejti ki a hatását. Attól a pillanattól kezdve átkerültem az oltatlan-félős kategóriából az oltott-nem félős kategóriába.
(Ez Lappa zseniális fölosztása az emberiségről: vannak az oltottak és az oltatlanok, illetve azok, akik félnek vagy nem félnek a vírustól, azaz a földgolyó valamennyi lakosa beletartozik ennek a négy kategóriának a valamelyikébe. Szuper megfigyelés! Sajnos a férjem az oltott-félős típus.)
A múlt héten, a két ünnep között, amikor volt időnk figyelni és jól kibeszélni a híreket, az egyik napon megdőlt Franciaországban a pozitív tesztek abszolút száma, majd asszem három napra rá ez a szám megduplázódott. Akkor, abban a pillanatban azt gondoltam (és reméltem), hogy ebben a hullámban talán mi is elkapjuk ezt az omikront, ami talán tényleg veszéltelenebb. Úgy gondoltam, és egy kicsit talán még mindig azt hiszem, noha leírva tényleg rettentőnek tűnik, hogy: a férjemnek jót tenne egy kis Covid. Valami enyhe lefolyású, ártalmatlan fajta. Persze tudom, hogy nem lehet válogatni. De lassan már ott tartok, hogy így, ekkora rettegésben, vigyázásban és morgolódásban, nem érdemes élni.
Tavaly mindenkitől ezt hallottam, hogy „elegük van” a járványból meg ebből az életből. Ugyanezek az emberek utaztak, éttermekbe, moziba jártak, találkozgattak egymással. Egyszóval olyan életet éltek, amelyet mi nem. Én beérném az ő életükkel!
Én is teljesen elvesztettem a készenléti állapotomat. A múltkor bementem a Lidl-be maszk nélkül, úgy szóltak rám, fel sem tűnt, hogy nincs rajtam.
VálaszTörlésHihetetlen hogy Z meg tudta őrizni (ha fogalmazhatok így) a félelmét.
Ugye?? :)) Bár lenne a gyereknevelésben is ilyen következetes!
TörlésMi elkaptuk a covidot rogton a jarvany kirobbanasakor. Aztan megkaptuk az oltasokat es most novemberben a 3ik ismetlo oltast, az 5+ eves gyerekunk megkapta mindket oltasat es 20 napra ra elkaptuk az omikront. A 4eves volt a legbetegebb. Ami valtozott bennem: csalodott vagyok, az ovatossag, maszkviseles, oltasok ellenere betegek lettunk, ujra. Tovabbra is van rajtunk maszk, ovatosak vagyunk tovabbra is, de! En kevesbe felek... Virustol es oltas mellekhatasaitol egyarant.
VálaszTörlésSzerintem van egy olyan el nem ismert kategória is, hogy oltott, nem félős, de továbbra is óvatos. Mi a férjemmel szerintem inkább ebbe a kategóriába tartozunk, a kívülállók viszont az oltott félősbe tesznek minket. Pedig pl nem azért nem megyünk étterembe vagy moziba a járvány csúcsán, és nem azért nem találkozunk a szűk családon kívül nagyjából senkivel, mert félünk, hanem mert hiszünk abban, hogy egy járvány csúcsán ilyesmit nem szabad csinálni. Vannak pl olyan emberek, akikkel kivételt teszünk, hogy ne legyen konfliktus és akkor velük sem úgy találkozunk, hogy közben félnénk. Éljük az életünket, megyünk boltba, játszótérre, ügyet intézni, a gyerekek járnak iskolába, mi bejárunk az irodába, amikor kell, stb. Étterembe meg majd megyünk nyáron, amikor van terasz, moziba pedig majd amikor véget ér a járvány. És közben nem azon agyalunk, hogy jaj, csak el ne kapjuk, sőt, biztosak vagyunk abban, hogy előbb-utóbb úgyis elkapjuk. Mondjuk szerintem ehhez kell egyfajta introvertáltság, mert én pl teljesen elégedett vagyok továbbra is. Jól érzem magam akkor is, ha sokat találkozom emberekkel és akkor is, ha keveset
VálaszTörlésBori, ez a leìràs teljesen illik ràm is. Szerintem ez a normàlis oltott-nem félös típus :))) És azt hiszem, h az aktuàlis (akàr ellentmondàsos) szabàlyok betartàsàval lehet élni viszonylag normális életet. Legalábbis nekem viszonylag normálisnak tünik! Én sem vagyok felelötlen (azt hittem ez egyértelmü :))))
TörlésJaj dehogy, eszembe se jutott, hogy felelőtlen lennél. Csak nekem elsőre az oltott nem félős kategóriáról inkább azok az ismerőseim jutottak eszembe, akik beoltatták magukat és úgy vannak vele, hogy ez elég, mostantól járnak mindenhová. Szerintem ők se felelőtlenek, csak talán nálam jobban bíznak az oltásban/jobban vágynak már a régi életük után. De igen,így belegondolva ezek a kategóriák ennél tágabbak és simán feleférünk mi is. (Bár nemrég volt egy vitám a férjem egyik barátjával, aki azt mondta, hogy mi vagyunk a legfélősebb ismerősei, szóval attól is függ, honnan nézzük :) Gyakran az okoz nekem gondot ezzel kapcsolatban, hogy sokan nem tesznek különbséget a félelem és az óvatosság között).
TörlésJa, volt múltkor szó a gyerekek oltásáról. Akartam írni, hogy nálunk a lányok a héten már a másodikat kapják. Kicsit későbbre terveztük, de így alakult. Ha érdekel, majd elmesélem, hogy ment. Legalábbis nekem jó érzés volt előtte hallani egy kanadai kislányról, aki már megkapta.
Igen, érdekelne, köszi, ha leìrod. A lànyaid is szerették volna az oltàst? (Boni eléggé visszautasìtò)
TörlésKözben egyébként eszembe jutott h a « felelötlen » szò eléggé megbélyegzö azokkal szemben, akik bàtrabbak. Nincs persze éles hatàrvonal és hülyeség is lenne a részemrol felelötlennek minosìteni embereket ( FÖLEG annak fényében, h itt most nagyon azt mondjàk: ebben a körben mindenki el fogja kapni. Jogos akkor, h mire föl vigyàzzanak?)
Nekem is megkapta a fiam az oltást (8 éves, mint Boni), és nulla baja nem lett tőle, még a karját se fájlalta, tök boldog volt, hogy egész nap velem lehetett kettesben (a doktornő kérte, hogy ne menjen aznap suliba). Most pénteken kapja majd a másodikat. Az én fiam teljesen elfogadta. (Bezzeg a 15 évest nem tudom rábeszélni sehogy sem...)
TörlésHú, őszintén szólva nem nagyon merült fel, mint kérdés, hogy szeretnék vagy nem szeretnék. Nagyon gyorsan is történt, és szerintem ahhoz még kicsik, főleg egy 5 éves. Ugyanakkor viszont pont ezért volt nehéz döntés, mert nem magunkról döntöttünk, hanem róluk. Persze azért beszéltünk róla amennyire lehetett és magát a covid elleni védettséget, amivel ez remélhetőleg valamilyen szinten jár, azt mindketten szerették volna, magát a szúrást viszont nem. De végig tudták, hogy el van döntve, nem is próbáltak minket meggyőzni.
TörlésAz első után a kicsi fáradt volt csak. A nagynak volt másnap reggel hőemelkedése, de hamar elmúlt. Kíváncsi vagyok a másodikra.
Köszi!! És a gyerekorvosuk oltotta be oket?
TörlésVégsö soron nàlunk is mi fogunk dönteni, persze, csak Boni annyit hallott minket errol beszélni, h szerintem ezért alakìtott ki sajat véleményt (nem tydom mire alapozva amugy :))
Igen, a gyerekorvosuk. Bár az nem nyugtatta meg őket, mert akkor látták életükben másodszor :)
TörlésViszont ezért is volt hirtelen. Összeírták, ki kéri és mondták, hogy ha egyáltalán fognak oltani, akkor szólnak. Közben én a biztonság kedvéért kértem a két ünnep közöttre időpontot oltópontra, erről el is feledkeztem. Aztán hívtak rögtön az első héten, hogy 2 napra rá kellene menni. Nem akartam ennyire az elsők között, de annyi oltóanyagot rendeltek, ahányan jelentkeztek. Szerencsénk volt amúgy, mert az oltópontos napon aztán mind betegek voltunk, azt buktuk volna.
Igen, 8 évesen már inkább alakítanak ki saját véleményt. Nálunk is inkább a nagyobbal volt erről szó. A kicsi nem is annyira foglalkozott a dologgal se előtte se azóta.
Köszi!!😍
TörlésEn kb ket ev alatt haromszor voltam egy-egy esemenyen (etterem), es mar ket (3?) eve sehol nem nyaraltunk, de most egy gyerekkori baratnom eskuvojere vagyunk hivatalosak, es azon gondolkozom, vajon indokolt-e a felelmem. Nem magam miatt izgulok, de a parom láza mar a vakcinatol is az egekbe szökött, szerintem rosszul viselne a vírust. Viszont mindketten 3x oltottak vagyunk. Szerintetek hukye vagyok, hogy aggódom?
VálaszTörlésÉn erre nem tudok vàlaszolni :)))
TörlésSzia! Szerintem három oltással nem kell aggódnod. 2 éve dolgozom Magyarország egyik legnagyobb covid intenzív osztályán orvosként. A negyedik hullámban gyakorlatilag 100%-ban oltatlan betegeket láttunk el a fiatal , egészséges vagy egyébként rendben levő krónikus betegség élők közül. Olyan betegeink voltak az oltott csoportból akiknél orvosilag teljesen magyarázható oka volt a súlyos lefolyásnak vagy egyébként is már idősek voltak akiknek sajnos az oltás már nem adott olyan erős védelmet. Nyilván az omikron még most ér ide, így korai erről nyilatkozni, de nagyon bízom benne , hogy enyhe lefolyású lesz. Ha megnyugtat én a három oltásommal félelem nélkül megyek be minden nap egy covid intenzívre és láttom el ezeket a betegeket, még az oltás előtt a saját és családunk élete és egézsége miatt is komoly aggodalom volt bennem.
TörlésAz oltott/oltatlan lehet két kategória de a félelem inkább spektrum.
VálaszTörlésZenjebil, szerintem se az aggódók, se a nem aggódok nem hülyék.
VálaszTörlésViszont ez a ket tábor soha nem fogja megérteni a másikat.
Én nem tudnék így élni,hogy ennyire sehova ne menjek, ennyire kevés emberrel találkozzak.
Pedig tipikus otthonülő vagyok.
Szerintem mindig azoknak az embereknek jobb, akik nem félnek, nem aggódnak. Már csak a pszichés oldalát nézve is.
Hát igen, mentálisan tenyleg gyilkos volt az elmúlt pár év. Viszont nalunk sokkal tovább is tartottak a karantén időszakok, mint Magyarországon, és rokonokkal azért találkoztam, csak barátokkal nem eleget. :(
TörlésAzon gondolkodom, hogy az, hogy az ember mennyire tud úgy élni, hogy kevés emberrel találkozik, az talán nem is csak attól függ, hogy alapvetően otthonülő-e. Nekem pl a covid kezdete előtti 8 évben kétszer is volt olyan elég hosszú időszak, amikor külföldre költöztünk, hogy a férjem járt dolgozni, én meg eléggé elszigetelten voltam, mert nem ismertünk senkit. Aztán persze megismertük embereket, de ezek a kapcsolatok sosem voltak olyan mélyek, mint az itthoniak. Szóval amikor jött a covid, volt már gyakorlatom az elszigeteltségben, ráadásul akiket igazán szerettem volna látni, azokat covid nélkül se lehetett. Most meg, hogy itthon vagyunk, teljesen mindegy, hogy hol nem találkozunk :)
Törlés