Mindannyian túlélők vagyunk

Tegnap voltunk Bonival bőrgyógyásznál és fogorvosnál is, a kettő között pedig beszaladtam a közeli SPAR-ba, hogy megvegyem elvitelre a szilvalekvárokat; normális bőrgyógyászt, fogorvost vagy szilvalekvárt ugyanis nem sikerült találnunk Fro-ban. Miután kijöttem a közértből (maszkban) és vártam Z-re és Bonira, akik nem jöttek be velem, megpróbáltam normálisan elrendezni a tíz üveg szilvalekvárt a zacskóban. Fölraktam őket egy padra, és ezután történt az a hülye baleset, na nem a lekvárokkal, azok nem törtek el, mint ahogy azt esetleg a történet elmeséléséből gyanítani lehetne, hanem a szememmel.

A maszkon ugyanis lecsúszott a szemüvegem (aznap már századszorra) és én megpróbáltam utánakapni, hogy ne essen le a földre (mint ahogy történt aznap már százszor), de olyan gyorsan, idegesen és kapkodósan csináltam, hogy a szemüvegem szárát nagy erővel beletoltam a szemembe. 

Annyira fájt, hogy le kellett ülnöm. Rászorítottam a kezemet, vártam egy kicsit, megjöttek Boniék. Z. megszakértette, azt mondta, rémes. A fogorvosnál néztem meg a tükörben magamat; majdnem elájultam, olyan ronda volt. Nem is részletezem, mert tegnap többször nem is mertem tükörbe nézni. Sajnos épp nem rendelt szemész ott, a patikában kértem tanácsot, azzal biztattak, hogy ez majd el fog múlni, amit azóta is nagyon remélek, de sajnos még mindig rémesen ronda (ma reggel meg mertem nézni). Kihagytam tegnap a futást, fájó szemmel nem esett volna jól, ki fogom hagyni az úszást, mert kontaktlencsét nem merek betenni... és bosszankodom, és rémülten gondolok arra, hogy egy nyári délelőtt, egy másodperc töredéke alatt majdnem kiszúrtam a saját szememet. 

A Covid kapcsán olvasgattam olyan véleményeket, hogy az emberek most rádöbbentek arra, hogy egy csapásra megváltozhat az életük. Hát, nagyon szerencsésnek kell lenniük azoknak, akik ezt eddig nem tudták.