2021. május 19., szerda

Ennek már itt volt az ideje!



Tegnap Bonikámnak végre! kiesett az egyik fölső metszőfoga. Hét és fél éves elmúlt, a tejfogai mégsem akarnak kipotyogni: ez is hetekig mozgott; egy hónapja minden nap azt gondoltuk, hogy aznap fog kiesni. Neki még csak két alsó foga esett ki, de úgy, hogy akkor már mögötte látszódtak az újak, tehát Boni soha nem volt még cuki foghíjas. Annyira vártam már! Persze a maszktól sajna nem látszik.. olyan érdekes, hogy míg én ezt sajnálom, a zongoratanárnő szerint pont ellenkezőleg: micsoda szerencse, hogy eltakarja a maszk, így legalább „esztétikus”!

Lassan tehát megtudjuk, milyenek lesznek a maradandó fogai. Az ismerős gyerekek körében úgy látom, hogy a fogváltás mindig hatalmas választóvonal. Van, akinek az egész arca megváltozik, miután kiestek ezek a kis gyöngyfogak és helyébe a nagy fogak kerültek. Kicsit arra emlékeztet a helyzet, amikor Boninak nyolc hónapos kora körül kinőtt (végre!) a haja, és akkor jöttünk rá: göndör hajú gyerekünk van.

10 megjegyzés:

  1. Boni hogy viselte? Nálunk a nagynak elég nehéz időszak ez, nagyon fél a vértől. A két felső metszőfoga egyszerre esett ki, szegény ott volt foghíjasan, kisírt szemekkel. Úgy sajnáltam.
    Ő örült a maszknak, nem tetszett úgy magának. Azóta az egyik kinőtt, a másik viszont elég lassan bújik.


    VálaszTörlés
  2. Őt nem rázta meg a dolog, érdekes. Én magam sem emlékszem a fogváltásra gyerekkoromból (=ez meg olyan fura).

    De érthető, a lányodat is megkínozták már francia fogorvosok.. és tetszik neki az új foga? Én pont ettől tartok picit, hogy ha csálén fog nőni (ami azért baromi gyakori), esetleg az nem fog tetszeni Boninak. Addigra meg már (REMÉLJÜK!!) nem kell maszk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Képzeld én sem emlékszem. Ami nagyon fura. De asszem nekem még ovis koromban kinőtt mert arra viszont emlékszem hogy a legelső fogorvosi vizit alkalmával (első osztályban) már egy hatalmas lyukat fúrtak a jobb felső 1-esbe és egy nagy tömés díszelgett ott (nekem lyukasan nőttek ki a maradó fogaim).
      Nálunk is még csak alul nőtt ki az első kettő és hónapokig dupla fogsora volt nagyon vicces volt.

      Törlés
    2. Érdekes, hogy másokat nem ráz meg annyira. Az osztályban is csak ő kínlódik ezzel állítólag.
      Én se emlékszem. Vagyis csak egy fogra, amit a kilincshez kötözött zsineggel húzott ki az amúgy fogorvos nagyapám. De szerintem ezt szórakozásból csináltuk, különben sokkal profibban is meg tudta volna oldani. Jó emlékként maradt meg.

      A lányomnak tetszenek az új fogai. Én is féltem, hogy csálén fognak nőni, mert az enyémek előre álltak, kellett fogszabályzó.
      Nála csak eggyel van gond. Olyan 3 éves kora körül beverte az állát valamibe a játszótéren és pár napra rá kiesett az egyik alsó metszőfoga. Ami most annak a helyén nőtt, azon van egy narancssárga folt, a fogorvos szerint az ütés miatt.

      Törlés
    3. Ó basszus :((( és nagyon látszik??

      Hát nagyon vicces nagypapád van :-DD Én viszont erre az ajtós trükkre konkrétan emlékszem, mert SOHA nem mertem megcsinálni, de nagyon is előttem van az ajtó, meg a madzag, ahogy gyáván bámulom őket. Bonival is borzongva emlegetjük, hogy vannak, akik így csinálják!!

      Törlés
    4. Ella, veled CSUPA ilyen fura dolgok történnek! :)) (lyukasan kinőtt fog!)

      Boninak is ilyen dupla volt a lenti két alsó foga! Érdekes volt végigasszisztálni, ahogy a végén mindegyik a helyére kerül (sajna a maradandóakkal ez már nem lesz olyan magától értetődő).

      Törlés
    5. Igen ez - gondolom - valami vitaminhiány lehetett, sajnos nem foglalkoztak ezzel (sem) akkoriban, 32-ből olyan 24 fogam egyből kilyukadt ahogy kinőtt, napok/hetek alatt. Azóta toldoztatom-foldoztatom őket. Annyira drukkolok, hogy Zselykének nehogy ez legyen...

      Törlés
    6. Szerencsére így, hogy lent van, nem annyira látszik. De azért sajnálom, hogy ez már így marad.

      Az ajtós dolgot egyedül én se mertem volna megpróbálni. Úgy emlékszem, az öcsémmel egyszerre szántuk rá magunkat (csak egy év van köztünk)

      Törlés
    7. Annyira sajnos nem fura. A szuvasodas fertozes, bakterium okozza, ha a tejfogak szuvasak, elofordul, hogy megfertozik az alattuk levo csontfogat, majd igy tovabb. Ezert nem ertem azokat a szuloket, akik jo anyagi korulmenyek kozott megtehetnek, hogy kezeltetik a szuvas tejfogakat, de nem teszik, mondvan minek, ugyis csak tejfog, majd kihullik, es a csontfog majd jo lesz. Agyhalal.

      Törlés
  3. En is azt varom a legjobban a fogvaltasban, milyen lesz majd az "uj" arcuk.

    VálaszTörlés