2021. február 9., kedd

Felemás

Köszönöm, fantasztikusan! Ilyen jó évem, mint ez a 2020 már nem is tudom, milyen rég nem volt! – válaszoltam tegnap a reumatológusomnak arra a kérdésre, hogy vagyok. És tényleg. De miért felejtem el mindig, hogy a pont egy éve elkezdtett gyógyterápiának köszönhetően tavaly egyáltalán nem voltak fájdalmaim, szinte mintha nem is lenne ez a betegségem?! Erre tényleg csak egy magyarázat van: a jót könnyű megszokni.

De sajna a tegnapi napom már nem volt ilyen fantasztikus. A dokim kórháza elköltözött; eddig a belvárosban rendelt, tőlünk kb. huszonöt percre gyalog. Most viszont a várostól jó messzire, a semmi közepén épült kórházba kellett mennem. Vasárnap bosszankodtam egy kicsit, de aztán kikerestem egy jó kis közvetlen buszjáratot, ami húsz perc alatt odavisz. A férjem viszont felhördült: csak nem akarsz buszra szállni?! Tömegközlekedni ebben a vírusos világban? Menjek inkább kocsival, javasolta – de én nem szeretek időre menni kocsival egy olyan helyre, amit nem ismerek, és ahol azt sem tudom, hogyan lehet parkolni. Meg ugye minek, ha van busz?

Ezen jól összevesztünk – írhatnám, de nem írom, mert nem vesztünk össze. Tavasszal már belementem pár ilyen felesleges vitába, az majdnem válással végződött, úgyhogy tudtam, most is két teljesen különböző álláspont ütközne össze, és a vélemények kibékítése: lehetetlen vállalkozás. Az „győz” aki hangosabban érvel. Úgyhogy veszekedés helyett szótlanságba burkolóztunk. Felesleges is volt minden szó, végig voltam sértve és nagyon sajnáltam magam. Két választásom volt: elmegyek busszal, magamra vonva ezzel egy napokig tartó, szótlan konfliktust (de ki bírja ezt cérnával), vagy elmegyek autóval, amit viszont az önbecsülésem bán.

Tegnap reggel új ötlettel állt elő: elvisz ő kocsival, leparkol, hazajön gyalog (mert nincs ideje megvárni), én pedig a konzultáció után már könnyebben hazatalálok. Így is történt, de én az egész út alatt nem szóltam hozzá, hanem magamban puffogtam, hogy hogy kerülhetek ilyen helyzetbe, miért vagyok mindig annyira gyáva és gyenge, hogy nem állok ki magamért. A kórház rettenetes ipartelepek és logisztikai zónák között feküdt, borzalmas havaseső esett, nagy nehezen találtunk parkolóhelyet. Mikor kiszálltunk az autóból, láttuk, hogy innen nincs gyalogos út vissza a városba, csak autópálya (én ezt mondjuk már a térképről sejtettem), a buszmegálló viszont csábítóan terült el a bejárat előtt... Z. ekkor megkérdezte, nem bánnám-e, hogy ha esetleg ő most busszal menne haza.

Nem tudom, jól érzékeltetem-e az ellentmondásos helyzet parodisztikus voltát. Pokoli kacajjal ezeket a szavakat öklendeztem neki oda: Felőlem azt csinálsz, amit akarsz! Én NEM parancsolok neked! – majd beviharzottam a rendelésre (egyszóval, hülyepicsa lettem, noha minden okom megvolt rá – még akkor is, ha erre soha semmi oka nincs az embernek). Az üvegépület falán át még láttam, ahogy az esernyővel szerencsétlenkedik és elindul a havasesőben az autópálya felé. Másfél óra alatt ért haza.

Aztán lehiggadtam. Várakozás közben (egy író anyjának az öngyilkosságáról olvasva) azon gondolkodtam, hogy basszus, ennél bármi jobb. Ennél a Covid is jobb*. Még ha olyan durván kapjuk is el, mint néhány ismerősünk, még akkor is jobb túlesni rajta, mint hogy egymás agyára menjünk, és hogy mindketten – ki-ki saját szempontrendszere alapján – úgy érezzük: a másiknak elment a józan esze és tébolyát a másik félre erőlteti.

Behívott a doki, aki föltette a fenti kérdést, amire én lelkendezve válaszoltam (lásd első bekezdést). Aztán megkérdeztem, ő hogy van, mert tudtam, hogy márciusban nagyon beteg volt. Már oké, de amin meglepődtem: épp most oltatta be magát. Szóval szerinte sincs semmi garancia arra, hogy egy alapos betegség hosszú védettséget adna. Lesújtó... ennek így belátható időn belül nem lesz vége...talán még éveket fogunk azon vitatkozni, ülhetek-e buszra, ehetek-e epret. Itthon átgondolva a dolgot arra jutottam, hogy nem is ez a buszügy zavart a legjobban, hanem én titokban és naivul már tavaszti vakációról álmodozom, de hát nem tudom, ezek után mi lesz belőle.


* Ez túlzás, természetesen

24 megjegyzés:

  1. Gyomorszorító volt ezt olvasni. Ilyenkor ti valahogy fel tudjátok oldani, ki tudtok békülni?

    VálaszTörlés
  2. Hát Z. álláspontja szerint ő ügyesen megoldott egy problémát, szóval ő nem mérges rám. Én fel tudnák robbanni, mert a probléma nélküle nem létezett volna, ugye... megpróbálom elfelejteni az egészet, mást nem tehetek (és legközelebb nem szólok neki, ha busszal készülök menni valahová...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sztem ez tok durva. Ugy kezel, mintha egy kisgyerek lennel, aki nem tudja, hogy mit csinal. Hogy nem tudod felmerni, hogy veszelyes-e, hogy nem tudsz megfeleloen vedekezni (maszk, kesztyu, kezmosas- es fertotlenites, ruhacsere hazaerkezeskor; azert ez csak egy virus, ami a meleg szappanos viztol elpusztul) illetve hogy el tudod-e donteni, hogy autozni+parkolni praktikusabb neked, vagy felulni egy darab buszra. Teljesen jogos, hogy felrobbansz, pont olyan volt olvasni is. :(

      Törlés
    2. En is neheznek latom, de rengeteg ember tud mindenfele kompromisszummal egyuttelni, es en magam azt erzem, ha valaki azt mondja nekem, hogy szerinte az en hazassagomban valami durva, amikor hazamegyek, aznap nehezebben tudok megbekelni a helyzettel, pedig egyebkent tudtam valahogy kezelni (meg ha durvanak is lattam). Tehat Tamko, ez szerintem is nehez lehet, de azert a mi eletunkben is rengeteg olyan kompromisszum van, amit valoszinuleg te is nagyon durvanak es kibirhatatlannak latnal, es megis egyuttelunk vele...

      Törlés
    3. Igen, én is ezen gondolkodtam tegnap, hogy ha például a pénzen veszekednénk, vagy ha a férjem olyan pasi lenne, aki meg akarná "úszni" a gyereknevelést (rengeteg ilyet látok magam köül), ezeket mind nehezebben viselném.

      De visszatérve M. Gray gondolatára: igen, nem bízik bennem - de hát végülis JOGOSAN, hiszen tudja, hogy nem ügyelek annyira, mint ő (teljesen máshol vonjuk meg a határokat a feleőtlen viselkedés és az óvintézkedések betartása között).

      Törlés
  3. Szegeny Z (a busszal kapcsolatban) :)..en marcius ota csomot jartam Londonban tomegkozlekedessel, es azt kell mondjam, teljesen uresek voltak mindig a jaratok, volt olyan, hogy az egesz metroszerelvenyben en ultem egyedul.
    Mi szerencsere mar tavaly marciusban eldontottuk, hogy az elkovetkezo egy evben sehova nem utazunk, es ez azota 2-3 evre nott, ezert nincsenek almaim ezzel kapcsolatban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat, off: de most úgy megirigyeltem a Londonban közlekedést és muszáj beszélnem róla: de jó neked!😊 (tudom, ha ott laksz, már nem olyan vidám...)

      Törlés
    2. Molly: London nem az én érdemem, de azért nagyon köszönöm! :) Néha az ember elfelejti, hogy van egy csomó dolog, aminek örülni lehet.

      Törlés
  4. Én is úgy képzeltem, hogy teljesen üres lesz a busz (délután kettőkor!), Z. szerintem vlami párizsi csúcsidőt vizionált, egymáshoz nyomódó utasokkal...

    Úristen, Zenjebil, és hogy bírjátok :(((((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még szerencse, hogy fulladok a munkában (kerdezhetned, h akkor mit keresek itt, de mar hetek ota osszefolynak a nappalok - almatlan ejszakak, es hianyoznak a beszelgetesek.)
      Az en igenyeim teljesen lenullazodtak, mar annak is nagyon orulnek, ha valakivel egyutt tudnek kavezni :(.

      Törlés
    2. Jaj istenem :(((

      Nyugodtan gyere ide "beszélgetni" :) De akkor a családodat már nem láttad egy éve - még 2-3 évig nem fogod?

      Törlés
    3. A szüleim így is utaztak (vállalva a karanténokat), és én ebben nem tudtam volna őket megakadályozni sajnos. De a 2-3 evet az elmult egy evvel együtt értettem! :)

      Törlés
    4. Ja!! Na így már mindjárt JOBB! :)
      (ja, nem, így is rémes.. 2-3 év utazás nélkül..)

      Törlés
  5. Nekem egy picit úgy tűnik, mintha ismétlődne a tavalyi év, kb 2 hónap különbséggel. Mostanra értünk vissza arra az érzelmi szintre, mint a késő tavaszi lazítások előtt: ugyanazok a feszültségek a családban a bezártság miatt, vágyni egyetlen kávézásra barátokkal (leülve, fagyoskodás nélkül), stb.
    Épp ezért gondolom (pontosabban reménykedem benne :) ), hogy a nyitás is ugyanolyan gyors lesz, mint tavaly és lehet újra utazni hamarosan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk belföldön egyébként lehet utazni, még ha az éttermek stb. zárva vannak is - simán kibérelhetnénk egy házat a hegyekben...

      (itt minden TELJESEN más mint tavaly ilynkor plusz két hónap!)

      Törlés
    2. Nem tudom most nálatok mi a helyzet (igazából már azt sem, hogy nálunk, olyan gyorsan változnak a szabályok, a betartásuk pedig még csak bonyolít a dolgon). Arra értettem a hasonlóságot, hogy ugyanúgy a bezárátság megy az idegeinkre, az alapvetően nem otthoni oktatásra/munkára berendezett lakások miatt, a szabadidős tevékenységek lenullázása miatt, stb. Például most elméletileg lehet a hegyekben házat bérelni, de ténylegesen nem hiszem, hogy sokan megteszik ha nem lehet étterembe menni, vagy múzeumba, bicajt bérelni, uszodában élvezkedni, stb.
      Magamon észreveszem az ugyanolyan visszatérő érzéseket, ugyanazokat a vitákat (férjjel, gyerekekkel), ugyanazokat a reményteli vagy épp reménytelen napokat, mint tavaly. Valahogy bennem pont ez tartja a lelket: a tapasztalat alapján gyorsan kinyitnak majd és lesz lehetőség beülni az autóba és fröccsözni (külön napokon!) régen nem látott ismerősökkel.

      Törlés
  6. Másfél óra alatt legyalogolt egy 20 perces autóutat? Havasesőben? Nem semmi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, kocsival sokkal rövidebb volt. A busz gondolom nem ugyanazon az útvonalon megy, és sokszor megáll.

      Törlés
  7. Sztem nagyon aggódik érted. Végül is elvitt és kompromisszumos megoldást talált. Szegény, most ő járt kényelmetlenebbul az óvatossága miatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is rendes tőled, hogy kitalált valamit és aztán - bár a morgásod hatására is gondolom :)) - kitartott az elvei mellett.

      Törlés
  8. Mi a helyzet nálatok az oltással? Mikor várható hogy megkapjátok?

    VálaszTörlés
  9. Tamko, Z. viselkedése nálunk teljesen normális:) Kb. a férjem is hasonlóan gondolkodik sok dologban, de megszoktam és nem érdemes ilyesmin veszekedni, bár amikor helyettem dönt én is puffogok magamban, de többnyire csak jót akar. Egyébként annyi más dologban teljesít erő felett a kapcsolatunkban, hogy ez a kis "macsóskodás" belefér...

    VálaszTörlés
  10. Ahogy a mesélő mondta,....többnyire csak jót akar...., ahogy szerintem a Te férjed is.
    Féltett a férjed, azért mondta szerintem, hogy kocsival menj. Ebben a vírus válságos helyzetben csak félteni lehet a másikat, hamár féltés sincs....((( Enikő

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nalunk ez ugy szokott menni, hogy elmondjuk a masiknak, hogy "feltelek, EN nem szeretnem, ha busszal mennel, kerlek, gondold at, jobban orulnek, ha autoznal az egeszseged miatt is, meg aztan, ha te lebetegszel, akkor nekem kell apolni, vagy EN is elkaphatom, de felnott ember vagy, nem donthetek helyetted."
      A feltes nem egyenlo azzal, hogy raeroszakolom a masikra az akaratom. Persze Tamko ilyet nem is irt. Es a kompromisszumos megoldas valoban jo otlet, csak hat mint a fenti tortenet is mutatja, nem mindig az vezet az udvosseghez. :D A feltes kedves dolog, de a "Csak nem akarsz buszra szallni?!" nem epp az asszertiv kommunikaciot segiti elo a felek kozott.

      Tamko, amugy tokre atjott az irasod, remelem nem baj, hogy olyan jol szorakoztam, amikor vizualizaltam Z-t, ahogy faarccal benyogi, hogy o most busszal menne haza. 😁

      Törlés