2020. január 8., szerda

A kutya

Szüleim kutyáját a napokban meg kellett műteni. Már amikor ott voltunk náluk, láttam, micsoda kivételes elbánásban részesül a sánta lába miatt: a házban aludhatott, a szüleim extrán simogatták, kényeztették, folyton róla beszéltek – mi történhetett a lábával, hogyan vették észre, mit mondott az állatorvos. A műtét után a papám részletes helyzetjelentéseket és fotókat küldött naponta kétszer a családi WhatsAppon, olyan szófordulatokkal, hogy kínáltuk vízzel, de nem fogadta el stb. Azóta a mamám rendszeresen tornáztatja, aggódnak, hogy a fájós lábán fekszik (próbálták átfordítani), megnyugodva konstatálják azonban, hogy nem nyafog, nem panaszkodik.

Egyszóval, az életük a kutya körül forog.

Ilyen lehetett valószínűleg az, amikor kisgyerekük volt. Minden bizonnyal így viselkedtek velünk is azokban az években, amikor a gyerek (csecsemő) még totálisan a szülőkre van utalva és nem dumál vissza. Fura nézni, hogy valszeg minket is ekkora aggodalommal és szeretettel vettek körül, valószínűleg az ő életük is teljes mértékben a gyerekek körül forgott. Emlékszem, egyszer mesélte a mamám, hogyan szállt szembe a védőnővel, aki azt javasolta, hogy az újszülöttet a fájós nyakán kell altatni (hogy rendbejöjjön) vagy hogy mennyire fel volt háborodva azon, hogy a Spock vizezett tejet javasolt a gyerekeknek. De én ezekre persze már nem emlékszem, noha az eszemmel tudom, hogy pont olyan lehetett nekik is a gyerek születése, mint nekem Bonié (tehát: fantasztikus, mindent felülmúló beteljesülés). Én már csak a vitákra, a konfliktusokra, a duzzogásokra, az erőviszonyok változására emlékszem, vagy jobb esetben is a közös nevetésekre, tanulásra – arra már nem, hogy milyen maximális, feltétel nélküli szeretetet tápláltak irántunk egykor. Ezt láttam a mamám szemében most decemberben, amikor egyszercsak odajött hozzá a kutya, rárakta a fejét a mamám lábára, ő pedig jól megdögönyözte, szeretettel meghuzigálta a fülét, megvakarta a nyakát, még kedvesen beszélt is hozzá.

Milyen kár (és fura) hogy ez az odaadás ennyire elmúlik! Még az unokáik felé is elvárásokkal viseltetnek. De persze az unokák soha nem voltak rájuk utalva, szóval nem is jó a hasonlat. A hasonlat, ami megállja a helyét, az a kutya = csecsemő. Nem hiába hívja a férjem a szüleim kutyáját a másik húgomnak.

9 megjegyzés:

  1. Szerintem a feltétel nélküli szeretet nem múlik el attól még, hogy elvárásaik is vannak, csak másképp mutatódik ki, mint egy kiszolgáltatott állat/kisgyerek/beteg ember stb. esetében. Nekem pl. meggyőződésem, hogy anyukámnak az a szeretetnyelve, hogy kritizál. (Vagy nagyon naiv vagyok.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szeretetnyelv nem ugy mukodik, hogy azt hivjuk annak, amibol az egyen maga is erzi, hogy szeretik? Anyukad akkor erzi szeretve magat, ha ot is kritizaljak? Mert ha nem, akkor szerintem megiscsak valami masnak kene a szeretetnyelvenek lennie. :)

      Törlés
  2. Igazad van, nem múlik el a szeretet (még jó :))), csak az akarattal és vágyakkal rendelkező emberek viszonya valahogy olyan bonyolulttá válik. Egyszerűbb (fizikaibb?) az a primér szeretet, amit az ember egy, ahogy írod, egy kiszolgáltatott élőlény iránt érez.

    VálaszTörlés
  3. Most is megmutatkozik, meselted h feldiszitett fa es ajandekok, meleg es tiszta lakas vart benneteket. Ok ezek szerint igy tudjak kimutatni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. En is igy ereztem, szerintem ez annyira kedves. De persze kívülről ez valószínűleg más.

      Törlés
  4. Hát szerintem ez egy nagyon más viszony. Nekünk mindig volt kutyánk, Anyukámnak most is van (vagyis hát rá maradt az Apukám kutyája). Szóval azt akarom mondani, kb tudom hogy hogy viselkedik egy átlagos kutya:
    Nagyon hamar szobatiszta lesz. Rettenetesen örül ha hazaérkezel és nem vág pofákat ha nem vettél neki új ajándékot aznap. Azt eszi amit kap és még hálás is érte. Ha ideges vagy és elfoglalt és rászólsz, hogy "helyedre", szépen elkullog a helyére amíg elvonul a vihar, majd ha szólsz neki örömmel előjön és nyalogatja a kezedet. Ha valamit el akar venni a kezedből (kaja vagy akár tárgy) és azt mondod nem, ezt megérti, elfogadja. Az utcán tisztességesen jön melletted pórázzal, sőt ha megtanítják engedelmeskedik ülj le és társai vezényszavakra.

    Melyik gyerek viselkedik így?

    VálaszTörlés
  5. Szerintem is teljesen más viszony. Van a környezetemben több olyan ember is, akiknek kifejezetten konfliktusos a viszonya az emberekkel, de (biztosan ezért is) rajonganak a kutyákért. A kutyának mindig a gazdája lesz az isten, mindig ő áll az első helyen, egy kutyának nincs (ellen)véleménye, nincs önérzete, nincsenek kritikai észrevételei. Hát hogyne szeretnénk valakit, aki istennek lát?

    VálaszTörlés
  6. Jó, de azért vannak harapós kutyák is. :)

    VálaszTörlés
  7. Szeretni mindenkinek jó. Csecsemőt, kutyát, macskát, tengerimalacot azaz ártatlan kis lelkeket szeretni nagyon könnyű. Hisztis gyerekereket, utálatos kamaszt, duzzogó társat már egy kicsit nehezebb, olyan rokont akiből kiábrándultunk mert nem olyan lett mint amilyenné szerettük volna, vagy mert bántott, csalódást okozott, esetleg bántalmaz nehéz,de nem lehetetlen, olyat aki fizikailag taszít lehetetlen. Szerintem nincs ezzel semmi baj.

    VálaszTörlés