2020. január 13., hétfő

Január eleje

Több ingatlanostól is hallottam, hogy januárban van a legnagyobb kereslet kiadó kislakásokra, mert, mint mondják, a karácsonyi összezártságban gyakran megromlik a viszony a párok között, ezért valamelyikük elköltözik. Noha novemberben még csak legyintettem erre, most azt mondom, ebben lehet valami igazság! Viszony megromlásáról ugyan szó sincs Z. és köztem, de azt kell, hogy mondjam, lassan öt éve lakunk itt, és mégis csak most január elején jutott eszembe szemet vetni a földszinten található stúdiók egyikére.

Na nem mintha lenne rá pénzünk, vagy mintha kiadó lenne bármelyik is. De eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, hogy kibérelnénk valamelyiket, és azt dolgozószobának (nekem) vagy a vendégeknek tartanánk fent. Még csak odáig mentem el az álmodozásban, hogy mindent pontosan kiterveltem, és talán meg is kérdezzük, mennyibe kerül.

Mert mivel sokszor dolgozom itthonról, egyszerűen belefáradtam abba, hogy próbálom sulykolni Boniba és Z-be: ne zavarjanak munka közben, még egy fél mondat erejéig sem. Továbbá már olyan rigolyás lettem, hogy a dolgozószobámba beszűrődő veszekedés vagy rajzfilm zaja is baromira zavar, sőt, a TUDAT, hogy bárki bármikor benyitHAT is idegesít.

Ráadásul január első munkahetére (amikor Boninak már volt suli) vendégül láttunk két kilencéves gyereket (szülők nélkül). Aranyosak voltak, de ez a lakás egyszerűen nincs ennyi emberre kalibrálva. A kislány aludt a dolgozószobámban (reggelente ki kellett dobnom), a kisfiú pedig a nappaliban (azaz a lakás központ helyén). Bőröndök itt-ott, cipők az előszobában eldobálva. A kislánynak naponta többször kellett Ventolinnal inhalálnia, és a bokáját egy sérülés miatt napi 3x borogatnia. A három gyerek még véletlenül sem ette ugyanazt, cserébe viszont Boni baromira féltékeny volt rájuk. Egyszóval: nagyon is kellemesnek tetszett az a gondolat, hogy én ilyenkor levonulnék a fölszinti stúdiómba (akár kabátot sem kellene vennem!), magamra zárnám az ajtót, és felőlem a világ felfordulhat.

A hét közepén Boni elkapta a hányós vírust, és ebben a nagy összezártságban talán egy hajszálon múlott, hogy nem lettünk mindannyian betegek – ezt a mai napig nem értem! Volt egy olyan délután, hogy egyszerre két gyereket vittünk orvoshoz: a teljesen legyengült Bonit és a Ventolinos inhalálását elhanyagoló asztmás kislányt. Egyszóval, sokat gondoltam a stúdióra úgy is, mint biztonságos karanténra, ahová a felgyülemlett vírusok és feszültségek elől el lehetne bújni.

3 megjegyzés:

  1. Üdv a nagycsaládban:) - na ezért kezdtem úgy tornázni kb hat éve, hogy bezártam magamra az ajtót. Azóta persze már nem zárom be de nem is jön be senki, mindenkinek jobb úgy:))

    VálaszTörlés
  2. Szerintem nem a karacsonyi osszezartsag miatt romlik meg a viszony, megromlik az mar korabban valamivel, csak ugye ugy vannak vele, hogy karacsony elott megse szakitanak, az milyen bunkosag, aztan ujev elott se szakitanak, az milyen bunkosag, ujev utan par nappal egy-ket hettel, amikor ujra jonnek az uncsi hetkoznapok, akkor konnyebben meglepik. :) Masoknal pedig osszefugghet az uj ev-uj elet erzessel is, hogy elkoltoznek, akar kapcsolatbol, akar otthonrol, akar a regi szar alberletbol.

    VálaszTörlés
  3. Egy CSODA hogy nem kaptátok el a hányós vírust. Szerintem ez akkora Isten áldása, hogy minden más eltörpül mellette.
    Több kommentre nincs időm mert én is itthonról próbálok dolgozni. :-(

    VálaszTörlés