Pont egy éve, hogy nemet mondtam húgom azon kérdésére, hogy tölthetik-e nálunk a karácsonyt. Ennek előzménye az volt, hogy a rendszeres jövetelüket és itt-tartózkodásukat egyre nehezebben viseltem, amiért 80%-ban a húgom nehéz természetét, és 20%-ban a saját rugalmatlanságomat okolom – nagyon rugalmatlan vagyok ugyanis az udvariatlansággal, a pofátlansággal és a kupival szemben, hogy a húgom végső fegyverét, a sértett duzzogást ne is említsem (legutolsó látogatásukról itt írtam).
Elég könnyen mondok nemet a legkülönfélébb helyzetekben, egyrészt mert ismerem a saját határaimat, másrészt pedig mert fordított esetben elvárom, hogy az én esetleges kéréseimre is őszintén reagáljon a célszemély. Szóval tavaly azt feleltem a húgomnak, hogy jöhetnek hozzánk reggelizni, ebédelni, uzsonnázni és vacsorázni, jöhet Jonatán játszani Bonival, de a szállást nem tudjuk megoldani, lakjanak szállodában. Ilyen feltételekkel viszont nem jöttek. Én az elmúlt évben többször is gondolkodtam azon, hogy jól döntöttem-e, de a múlt héten (négy napot töltöttem Budapesten ügyintézés miatt), ismét beigazolódott döntésem helyessége.
Megbeszéltük, hogy valamelyik nap átjönnek hozzám, és véletlenül úgy esett, hogy az a nap volt jó mindenkinek, amikor érkeztem. Amikor az időpontot egyeztettük, megírtam, hogy jöjjenek a lehető legkorábban (amikor csak tudnak) és maradjanak vacsira. Nekem egyértelmű volt, hogy mivel délben szállt le a gépem, és mert a reptérről egyenesen a bankba mentem ügyintézni, valamint figyelembe véve, hogy otthon se liszt, se cukor (stb.) nem volt, majd rendelek valami kaját – a kajarendelő honlapot egyébként pont a húgomtól kaptam meg régen, amikor még fennhangon hirdette, hogy ő nem tud főzni, viszont nagyon ügyesen kattint a kívánt ételre az online kajarendelő honlapon.
Amikor megérjeztek, megkérdeztem, hogy milyen vacsorát szeretnének, honnan rendeljek (kinéztem pár éttermet). A húgom sértett válasza a következő volt:
– Ja, nem főztél?! Akkor nem eszünk. Semmi kedvem éttermi kaját enni.
Ekkor világossá vált, hogy nem!, nem!, nem tudok a húgommal egy fedél alatt létezni, és főleg, ha ez a fedél a saját lakásom, ahol a vendégektől a jó viszony és a kellemes társaság miatt az ember (szerintem) jogosan várja el az illendőség és az együttműködés egy minimális szintjét, és nem szeretne az első öt percben kritikában és bírálatban részesülni. Nem azt kértem, hogy átlássa: azon a napon se időm, se energiám nem lett volna vacsit prezentálni. Jól tudom, hogy a magukkal elfoglalt emberek nem képesek belehelyezkedni mások életébe, problémáiba. De ha csalódott volt is a házi koszt hiánya miatt, csalódottságát illendő lett volna jólnevelten nem kimutatnia, esetleg a többiekre (Jonatánra, a pasijára, rám) gondolván megkérdezni, hogy mi nem vagyunk-e éhesek (hiszen úgy készültünk, enni fogunk) ahelyett, hogy rosszkedvűen, kapásból elutasítja a rendelt kaja lehetőségét.
Kommunikáció, mondhatnátok erre. Minden konflikutsnak a megoldása a helyes kommunikáció és a történtek közös elemzése, miért nem beszéltük meg őszintén a helyzetet? Egyrészt, nem akartam vitákba, magyarázkodásba belemenni; általában is csak az arra érdemes, nyitott emberekkel szeretek vitatkozni, a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy a húgom nem ilyen. Másrészt; miért kellene megmagyaráznom evidens dolgokat? Hogy nem tudok főzni az érkezésem napján. Hogy nem illik elvárásokat támasztani a vendéglátóval szemben, és visszautasítani kajaügyi javaslatát. Azt, hogy a húgom teljesen máshogy fogja föl a világot (és értelmezi ezt az incidenst), mint én, jó bizonyíték a másnap küldött üzenete: „Ha tudtam volna, hogy nincs kaja, vittünk volna házi májkrémet!”. Most magyarázzam el egy vaknak, hogy milyen színű az ég, vagy egy süketnek, hogy hogyan zúg a tenger? Védjem magam (nonszensz) egy ügyvéd előtt (aki viszont a jelleméhez tökéletesen illő szakmát választott)?!
Az elmúlt évben többször is gondolkodtam azon, hogy szeretem-e a húgomat. Azt hiszem, inkább nem, mint igen. Hiszen, ha szeretném, akkor elviselném, a nehéz természetével és a rumlijaival együtt, meghívnám hozzánk karácsonyra, örülnék annak, ha ő jól érezné magát, és felülírná az ő boldogsága az én gondjaimat (főzés, takarítás, pakolás). De nem így van. Az tuti, hogy nem szeretek vele időt tölteni; szívesebben vagyok mással, mint vele*. Valamiféle családi kötelék összeköt azonban minket: a tudat, hogy mindketten ugyanazt a gyerekkort voltunk kénytelen elviselni, az emlék, hogy nem volt mindig ilyen paraszt, sőt, régebben kifejezetten kedves is volt olykor. És aztán ott van Jonatán, a világ összes szeszélyes véletlene közül a legtökéletesebb; az, hogy akkor az a bizonyos hímivarsejt azzal a bizonyos petesejttel találkozott a legjobb dolog volt, ami csak történhetett (velük, velem, a családdal). Ma már csak a gyerekek miatt találkozunk szerintem: talán nagyobb szerencséjük lesz egymással, mint nekünk.
* Csak hogy egy másik példát említsek: előszedtem Jonatánnak a gyerekkori játékaimat, a kis műanyag állatokat. Nekiálltunk felállítani őket. A húgom epésen kijelentése: Hát nem tudom... ez a teve tuti hogy az enyém volt régebben, nem tudom, hogy került ide... és ez a malac is, erre is emlékszem. De most őszintén, kinek van kedve ahhoz, hogy egy vendég lopással gyanúsítgassa?! Miért hívjam meg őket még egyszer? (Bánom, hogy nem nyomtam le a torkán a tevét és a malacot!)
Az en ket hugommal is hasonlo a helyzet. En mar oda jutottam, h csak muszajbol talalkozom veluk nehanyszor egy evben.
VálaszTörlés:-(((( Egyébként én a húgom javára írom, hogy az elhidegült viszony ellenére ő is próbálja tartani a kapcsolatot - ami a fenti esetek miatt gyakran nagyon nehéz.
VálaszTörlésA gyerekeink miatt mi is tartjuk a kapcsolatot, meg hat a csalad a vedohalo ugye...
TörlésÉn a húgom már tíz éve nem láttam, nem is beszéltünk. Ennek főleg ő az oka, de én sem keresem a társaságát. Ez már mindig így marad, hivatalosan is lemondott az elcseszett 16 éves gyerekéről és ráakasztotta anyánkra ( már sokkal hamarabb ), akinek azóta az unoka teljesen tönkretette az életét... Persze anyukám is tehet arról, hogy az egykori kisgyerek olyan lett amilyen, de én a húgomra többé nem vagyok kíváncsi. Szerencsétlenségére azóta az élet sújtotta mindenféle betegséggel is, szóval nem úszta meg... mindeközben arra vágyom, hogy az én gyerekeim szeressék egymást felnőttként is.
VálaszTörlésEzek valahol annyira végtelen szomorúak (mind a hármótoknál, ahogy írjátok).
VálaszTörlés@a mesélő: szerinted sikerül a rossz testvérviszony után a saját gyerekeidnek azt „megtanítani”, hogy felnőttként ne sodródjanak el egymástól? A másik, hogy szerinted mi az oka, hogy 2 ennyire más értékrendű ember lett belőletek? Szerintem ez iszonyú érdekes (nature vs nurture).
NATURE!!
Törlés(Tudom, hogy nem engem kérdeztél, de én már csak ebben hiszek :))) ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy lett volna olyan csaladi konfiguráció, amelyben én személy szerint kiegyensúlyozottabb emberré váltam volna)
Nem tudom, hogy mit sikerül megtanítani a gyerekeimnek a jó testvérségről, de próbálkozunk. Azt látom, hogy ki kihez áll a legközelebb négyük közül. A két kicsi a legjobb testvér, a fiam lévén ő a legnagyobb egy kicsit kívülálló, ő a bátyjához áll a legközelebb, aki a férjem első házasságából született, de a lányokkal is jóban van. A lányok hárman egyre inkább összenőnek sok közös dolguk van de, azt gondolom szeretik egymást mind a négyen, hogy barátok is lesznek-e majd felnőtt korukra ez leginkább rajtuk múlik, a két kicsi szerintem az marad:) A saját húgommal már kiskorukban nagyon más volt az értékrendünk és az engem nagyon zavart. Ő rendetlen volt, lusta, hazudozott, cukorkát lopott a boltból, nem voltak jó jegyei a suliban stb... én akkor gyerekként úgy éltem ezt meg, hogy szégyent hoz rám. Persze próbáltam vele jóban lenni is, de ő mindig nemet mondott ha moziba hívtam vagy bármi "jót" akartam, aztán egy idő után már nem érdekelt és ő is ment a saját választott útján és én is a sajátomon és lett ahogy lett.
TörlésAnnak idején meg voltam győződve, hogy mi azért lettünk jó testvérek a hugommal, mert a szüleink elváltak és tulajdonképpen mind a ketten magunkra hagytak bennünket. Így teljesen egymásra voltunk utalva (én 16-17 voltam, a tesóm 10) és kizárólag egymásra számíthattunk. Talán ez a nurture (vagyis un-nurture :) ) rész, viszont ezt nem lehetett volna fenntartani valamilyen elemi egymáshoz tartozáson kívül az elmúlt 25 évben.
TörlésNyilvánvalóan nem fogom kitenni a gyerekeimet annak, hogy magukra hagyjam őket csak azért, hogy egymásba kapaszkodva túléljenek és közel kerüljenek egymáshoz. Soha nem is mondanék nekik olyat, hogy szeretniük kell egymást, hiszen a szeretetet nem lehet kikényszeríteni. Azt viszont már sokszor elmondtam nekik, hogy vigyázzanak egymásra, figyeljenek a másikra. El se tudnám képzelni az életemet a hugom nélkül, sőt azt sem, hogy az én gyerekeimnek ne legyen egy ilyen biztos pont az életükben, de erőltetni nem akarom, nem is tudnám. Talán annyi, hogy ebben is a példával tudom őket tanítani, azzal ahogy mi viszonyulunk egymáshoz az én testvéremmel (sokat vagyunk együtt, családilag együtt nyaralunk, rengeteget beszélünk telefonon). Közben reménykedek, hogy az anyámmal való kapcsolatot viszont nem másolják majd :D
Egyébként ez a „kit szeretek” kérdéskör nálunk is felmerül időnként, szóval értem, mire gondolsz. Boni, ha mérges, odavágja nekünk, hogy „Nem vagy aranyos, nem szeretlek!” vagy „A papát nem szeretem, költözzön el!”. Első, csípőből adott reakcióm totális vakvágány volt, ugyanis valami olyasmit mondtam, hogy "Úristen, ilyet nem szabad mondani”. (tudván, hogy nyilván imád minket amúgy)
TörlésAzóta is sokat gondolkodom azon, hogy meddig mehetünk el a politikai korrektség jegyében a gyerekeknél. Mi van, ha valami olyat érez, amit nem „illik” kimondani? Attól még szegény érezheti azt.
Úgyhogy ma már azt válaszolom neki, hogy 1) mérges ránk, ne keverje ezt az érzést a szeretettel, 2) ha valaki tényleg nem szereti az egyik szülőjét, az borzalmas érzés lehet, én nem szeretnék úgy élni, én szeretem a saját szüleimet, és örülök ennek stb. stb.
Tök természetes ha ilyet mondanak, én úgy olvastam.
TörlésEzzel együtt emlékszem hogy én egyszer mondtam ilyet az aNyukámnak, kb 5 évesen és vérig sértődött, pont ilyesmiket mondott mint te, hogy csak mérges vagy, stb. Annyira megijedtem, sosem felejtem el.
Érdekes módon az én gyerekem nekem még nem modta ezt, de az apját naponta 5x simán elküldi a fenébe, pontosan így, nem szeretlek, költözz el, utállak, menj innen, stb.
De én úgy olvastam hogy kb az az egészséges ha a gyerek ilyet mond, mérgében, tehát szinte bajnak érzem hogy nekem nem mondja, mert fel vagyok rá készülve. Persze lehet hogy majd ezután jön, mivel velem még valamennyire szimbiózisban él.
Szerintem addig lehet egy gyerek politikailag korrekt, amíg nem érti a környezete, hogy mit mond ;) Milyen jó is nem anyanyelvi környezetben élni.
TörlésAz iskolában az egyik legnagyobb sértés ha azt mondják egymásra: nem vagy a barátom. Vagy ha nagyon meg akarnak sérteni valakit, akkor a nem hívlak meg a szülinapomra. Szerintem ebből is látszik, hogy a gyerekek (meg a felnőttek is, csak mi megtanultunk kicsit uralkodni az érzelmeinken és tudatosabbak lenni) mennyire elemien vágynak a szeretre. Számukra a lehető legnagyobb büntetés mások felé, ha a szeretetüket megvonják. Szerintem simán úgy is gondolják, hogy nem szeretik a másikat mikor kimondják. Aztán persze mi meg tudjuk, hogy ez nem is így van. :)
Nekem öcsém van (akit szeretek, szívesen is vagyok vele időnként, de amúgy meglehetősen különbözőek vagyunk) - és mindig annyira vágytam rá hogy legyen egy két három négy öt lány testvérem, mert úgy gondoltam hogy az csodálatos lehet, akkor ez ember sosincs egyedül
VálaszTörlésAztán az embernek lesznek gyerekei és rengeteg dolgot megadna, hogy kicsit egyedül legyen ;)
TörlésÉn szeretem a nővéremet, ő volt az esküvői tanúm (a bátyámnak is) és nem illendőségből, hanem mert ő a legjobb barátom. Most adventi naptárat csinálok neki apróságokkal, mert rossz formában van. Amikor én voltam, ő is csinált nekem. A bátyám nem az az érzelgős fajta, ő meg akkor segít, ha tényleg nagy baj van, akkor viszont ott terem fizikailag vagy jó szóval. Ezt nem bezzegként írom, hanem mert esetleg örültök jót olvasni és hátha a ti gyerekeitekből is jó tesók lesznek.
VálaszTörlésszia, szerencsés/ek vagytok, tényleg jó olvasni, bár én azt látom a környezetemben, hogy kevés a jó testvéri kapcsolat.
TörlésA férjemnek is Tamkóéhoz hasonló testvére van viszont és ugyanaz fogalmazódott meg a bejegyzéssel kapcsolatban, ami a sógorommal kapcsolatban szokott, hogy "ezt miért csinálják (így)?!". Komolyan nem értem. ...mert az világos, hogy valaki imádja a marhapörköltet, másnak felfordul a gyomra tőle, hogy valaki kivégezné a hidegvérű gyilkosokat, más őket sem stbstbstb. de megjegyzést tenni arra, hogy nincs főtt kaja vendégségben, melyik világban számít elfogadhatónak? Persze a kérdés tetszőlegesen behelyettesíthető egyéb példával, én is látok sajnos egyébként ilyeneket.
TörlésMindenkivel ilyen pokróc (talán mintha a mostani pasiját kímélné egy kicsit...), és mindenről sarkos és bántó kritikát fogalmaz meg... én tényleg nem értem, hogyan lehet ilyen emberrel együtt létezni.
TörlésTetszett a kommented, amit kitöröltél: én is úgy látom, hogy büszke a bunkó megjegyzézeire, amit ő őszinteségnek hív. És igen, szerintem is van kulturális vetülete a dolognak, talán ezek azok a bizonyos kulturális sokkok :)))) és tényleg viccesen kellene elütni a dolgot, csak sajna nekem a frappáns válaszok mindig a másnapi kávé mellett jutnak eszembe!
Szia, sajnos nálunk is hasonló a helyzet.
VálaszTörlésAz, hogy egy családban élünk, egy helyre születtünk, az nem magyarázat a KELL, és a MUSZÁJ-ra!
Kell, hogy szeressétek egymást, és muszáj, hogy jóbanrosszban jópofizzatok.
Nem! Nem kell, de sajnos elvárás!
Nálunk is, azt mondjuk nem tudom, Nálatok mennyire megy a "lelki nyomás" a szülők részéről, nálunk van presszió sajnos.
Anyukámnak fáj, de mit csináljak, ha nem tudom feledni Apukánk halála után hogy szeretett volna a tesóm picikét megpumpolni, már az ügyvéd szólt rá, hogy nono!
Nem lehet erőltetni a szeretést. Ennyi.
Két lánytesóm van, és gyerekkorunkban kb. ezerszer meghallgattuk, hogy a testvéreknek szeretni kell egymást... nyilván sose volt ennyire egyszerű, és most, hogy mindhárman felnőttünk, még kevésbé az (szerintem ez nem végtelenül szomorú, csak egy tény: a közös gyerekkor nem garancia rá, hogy később passzol az értékrendünk, van energiánk fenntartani egy nagyon közeli kapcsolatot, hogy nem jön közbe még rengeteg nagyon bonyolult és nehéz téma... elméletben könnyű azt mondani, hogy a testvéreknek közel *kell* állnia egymáshoz, de a gyakorlatban kevés olyan példát látok, ahol ez tényleg így működne.)
VálaszTörlésA két tesóm közül egyikükkel kevésbé volt szoros a kapcsolatunk kisebb korunkban, és emiatt rosszul is érzem magam, most próbálok extrán odafigyelni, hogy ott legyek neki és számíthasson rám- de ez csak azért tud működni, mert kölcsönös, az ő oldaláról is megvan a szándék. Van olyan, mint Tamkónál is, hogy csak a távolságtartás működik, mert másképp csak irreális elvárások, konfliktus és frusztráció jön mindkét oldalról, és egy ponton már jobb elengedni, mert látszik, hogy rendbehozni nem tudjuk.
Igen, nekem/nekünk is mondták, hogy KELL!
TörlésDe nem megy! Ez még így "öregként" is rossz.
Van, aki bátor, és kimondja, hogy totál más vagy, távol állsz tőlem, hagyjuk egymást, én nem tudok borítani, csak megy a "szenvedés".
Szar így
"Az tuti, hogy nem szeretek vele időt tölteni; szívesebben vagyok mással, mint vele"
VálaszTörlésHát igen! Pontosan!
Volt régen egy kolléganőm, ő mesélte, hogy a fia, és a lánya megbeszélték, hogy együtt tartják meg az esküvőjüket, aztán így is lett.
VálaszTörlésPersze nem ők házasodtak össze :-))
Milyen klassz érzés lehetett neki
Ez is egy olyan össznépi képmutatás, hogy a testvérek biztosan szeretik egymást (vagy: igenis szeressék egymást). Ugyanakkor tabu is, ha ki meri mondani az a sok ember (ahogy elnézem itt meg magam körül is, az emberek bőven több, mint fele), hogy ez nem megy, mert más habitusú, értékrendű, hozzáállású emberekről van szó, akiket még az egy fedél alatti pár évtized sem tud igazán közelíteni egymáshoz (és akkor még nem esett szó a kimondott rosszindulatról, írigységről és hasonló negatív dolgokról, pedig abból is van ugye bőven...) Ezért döbbenek meg mindig (megint a képmutatás), amikor azért kell, hogy szüljél még egyet (kettőt, akármennyit), hogy legyen testvére a gyereknek. Na ja.
VálaszTörlésNehez kimondani, leirni meg nehezebb (gondolatban mar jol megy): en anyukamat nem szeretem. Kizarolag satras unnepeken hagyom, h osszejojjon a talalkozas, a tobbit mmaszatolom.
VálaszTörlésEnergiavampir, es sut belole a rosszindulat. + narcisztikus:en-en-en!!! Mindent o tud a legjobban + MINDENROL!!!! van egy sztorija, amiben onmagat fenyezi. 30 korul konkretan azt is realizaltam, h notorius hazudozo; az a fajta, akinek azt sem hiszed el, ha kerdez.
Baratok is sokan elhagytak, amikor raebredtek, milyen.
Manapsag mar erzi, h nagyon gaz, amit muvel, latom, h probal valamicsket valtoztatni. De kitornek belole a rosdzindulatu megjegyzesek, valami fortelmes, rikacsolo hanghordozassal.
Lehet, h beteg, sot, majdnem biztosan az.
Egyszer sikerult elrangatnom pszichiaterhez vmi uruggyel. Utana honapikig mibdenfele rossz kurva voltam neki, mert h o nem orult.... (akkor en mar tobb eve jartam pszichiaterhez agorafobiaval... nyilvan kulon jolesett...)
A pszichiater megertette velem, h ez abszolut nem az en gondom es felelossegem. Felnott ember. Valszeg az osszes dilije szemelyisegjeggye csontosult annyiidos korara, igy is fog maradni, foleg, ha o nem akar valtoztatni.
Nekem o mindenben a negativ pelda - es tkp ez is pelda. Semmiben nem akarok hasonlitani ra.
Ha! A penzt is ket kezzel szorta mindig, folyamatosan bajba keveredve, amibol nagyon sokszor kihuztuk a sajat csaladjaink rovasara. Jo regen azt mondtam, h en tobbet nem. Tesom nem ertette, h elneznem, h akar a hazat is elveszitse??? Mondtam, h ezt csak akkor fogod megerteni, ha lesz gyereked, es tole veszed el, amit anyank baromsagaira forditasz (mikozben pl cigizik is, mert o nem tud leazokni...)
Azota tesom is szulo lett, es megertette...
Az utolsó bekezdést leszámítva, akár én is írhattam volna. Én közel 3 éve nem tartom anyámmal a kapcsolatot. És megkönnyebbültem. Persze nem jó ez a helyzet, de elég volt, 40 évig tűrtem a nárcisztikus, kiszámíthatatlan zsarnokoskodását.
TörlésSzerintem a testverek viszonyanak alakulasa nem orokseg, hanem kornyezeti tenyezok es a szulok felelossege. Az en szuleim mindig azt mondtak h szeretnunk kell egymast, de kozben meg ha anyagilag figyeltek arra, h ugyanannyit kapjunk, erzelmileg megkulonboztettek minket. Az en ket fiam is kulonbozo termeszetu, de tudatosan torekszem arra, h jo legyen a viszonyuk. Mindig egyforman reszesulnek mindenbol, de kulon programot is csinalok veluk, es ha veszekednek, akkor azt mondom h nem kell szeretniuk egymast minden helyzetben, de tisztelni igen! En nagykn tudatos vagyok ebben a kerdesben, pont az en tesommal valo viszony miatt. Az ido engem igazol, ugy latom, h jo a viszony a gyerekeim kozott a szokasos balhek ellenere is.
VálaszTörlésA kommenthalmazt olvasva teljesen más meglátásba került a tesómmal való viszonyom. Szinte úgy látom ez a normális hogy a testvérek nem jó testvérek. Nahát!
VálaszTörlésEhhez képest sokszor olvastam olyat, hogy a gyerekének adható legnagyobb ajándék a testvér.
Egyébként 3 kérdés jutott eszembe:
1. Vajon aki rossz viszonyban van a testvérével (és úgy érzi hogy a testvérén múlik jobban a viszony) annak a kisebb vagy a nagyobb testvére? Vagy teljesen random és nincs benne olyan szabályszerűség amit én képzelek.
2. Ugyanez a kérdés úgy fogalmazva: vajon a testvér volt-e a szebb/menőbb/okosabb?
3. Akinek rossz a viszonya a testvérével mert 2 (vagy több) gyereket szülni? Mert én mindig azt mondtam, az én gyerekemnek ne legyen húga! Mindig is egy gyereket akartam.
Az én húgom 7 évvel fiatalabb, gyakorlatilag egykeként nőttem fel, totál különbözőek vagyunk. Ő volt a csodaszép, de lusta lány, én a rút kiskacsa, de engem felvettek az elit gimibe, őt meg nem. Korán férjhez mentem, vidékre költöztünk, ő férjével a szülőknél maradt. Felnőttként kezdtünk barátkozni, a szülését végigizgultam, a nagy fiaim szerették a kicsi lány unokahúgukat, de ritkán találkoztak persze. Nekik nem volt kocsijuk, sokszor vittük őket nyaralni,(másokat is) mert az természetes volt, mindig segítettünk nekik anyagilag, de közben egyre újabb vágyaik lettek, amik a lehetőségeiket messze meghaladták (ingatlanok, amire semmi szükségük nem volt) és megsértődtek, ha a pénzt visszakértük. De mindig sajnáltuk őt az idióta, majd beteg volt férje miatt, meg a rengeteg és nem megfizetett munkája, a kevés szabadideje miatt. De néha rácsodálkoztam, hogy milyen márkás kozmetikumokat rendelnek, és miket esznek otthon (avokádó, lazac, ilyesmi) és persze mindenkinek ájfon mert a Samsung az fos. Most meghalt anyám, akinek 5 évig finanszíroztam az ápolását, intéztem az ügyeket. Szerencsére megvan a pénzem a polgári végtisztességre a legdrágább budai temetőben. És nincs több, egy lakás árát ráköltöttem a vegetációra. De: akkor legyen pap, legyen tor, legyen sírkő. Miből? Nekem csak egy húszezresem van, azt is kölcsön kaptam.- mondja ő és sír. És én azon töröm a fejem, kinek nyúlhatnám le a pénzét. Amit én kezelek, de nem az enyém... és mikor tudom megadni. Szerintetek jól teszem?
TörlésKéknyuul
Részvétem az anyukád miatt!
TörlésKöszönöm.
TörlésTamko az állatos résznél miért nem modtad neki, hogy tessék nyugodtan vigye haza őket?
VálaszTörlésMERT HÜLYE VAGYOK :)))) Annyira le voltam döbbenve ezen a burkolt szemrehányáson (pedig megszokhattam volna őket...), hogy ez a frappáns kis válasz csal másnap jutott eszembe :)
TörlésÉs egy pontosítás: én nem mondtam, hogy a húgomon múlt volna a rossz viszony. Én azt állítom, hogy a húgom karakterével (de erre is konkrét tetteket, sőt mondadokat hoztam föl példának, nem akarok a vaktában pszichologizálni jellemtől meg értékrendekről) szóval hogy ezzel a viselkedésével én nem tudok együttműködni, nincs kedvem vele lenni, neki mesélni, számára szállást biztosítani, és ezek után persze egy ideig szerintem vacsorára sem hívom őket.
Nem, nem írtad ezt, csak az idézett megnyilvánulásokból eléggé a te oldaladra áll az ember. Persze ki tudja mit mondana a tesód.
TörlésTényleg vannak olyan emberek akik annyira nyersek és észre sem veszik magukat. Nekem volt ilyen kollégám több is, és még tőlük is baromi rosszul estek az ehhez hasonló megjegyzések.
De látod, ez a különbség köztünk (mármint köztem és a húgom között :)))) az én világlátásomba nem fér bele, hogy a fenti mondat (és az azt követő nemvacsorázás) BÁRHOGYAN is legitimizálható, jogosnak feltüntethető lehetne. És gonolom ő, főleg a másnapi üzijéből gondolom, teljesen megalapozottnak véli a reakcióját, amely pedig számomra a megengedhetetlen viselkedés prototípusa.
Törlésén egy pitiáner részleten vagyok fennakadva, hogyaszongya, MÁJKRÉM. mármint tudta, hogy te jössz külföldről, és akkor még ezek után is májkrémet ajánl fel, ahelyett, hogy főzne vmi egyszerűt/előre megcsinálhatót? (ki visz májkrémet vendéségbe, még akkor is ha rokonság? )
TörlésHehe, a májkrém szerintem sem oldotta volna meg a problémát, még kenyér sem volt otthon :))))
Törlés(amúgy nekem semmi bajom azzal, ha valaki májkrémet hoz, a főzést sem vártam volna el tőlük)
25 éve vágyok házi Majkrem re. Nagybátyám fozte de meghalt már régen.
TörlésMindig elkeseredem ha ilyesmiket olvasok, van egyáltalán olyan ember akinek bensőséges a viszonya felnőttként a nem közvetlen családjával? Vagy törvényszerű ez az eltávolodás, elidegenedés, és a teljes leválást szolgálja.
VálaszTörlésApukammal es mostohaanyukammal (nem miatta valtak, ok akkor meg nem is ismertek egymast, nem volt 3.) kifejezetten jo a viszonyom - anyam atmeneti kavarasai es kapcsolatmergezese utan helyreallt.
TörlésTesommal nem logunk feszt egyutt - de jo a viszonyom.
Volt ferjemmel (gyermekem apja) teljesen jo, barati a viszonyunk - meg a nagy szerelem idejen megfogadtuk, ha kihul, es elvalunk, akkor a gyerekunkkel nem tesszuk azt, amit a szuleink velunk. Kulonosen nekem kellett eszen lenni, h ne ismetlodjon a minta, mert mindket agon anyaink gyulolkodtek az uj asszonyra (pedig egyik sem a valook volt). Mindket mostohanagymamara sokat szamithattunk.
Mostohaanyukamat, igy lassan 30 ev utan mar kijelenthetem, (sokkal) jobban szeretem mint anyamat. Pedig ő soha nem versengett vele, rosszat soha nem mondott ra, meg csak egy szajrandulas sem volt soha, vagy negativ metakommunikacio.
Anyam lassan 30 ev utan sem tud lejonni a mikordoglikmegazarohadtkurva filingrol (sajnos parszor mar hallottam is a szajabol...)
Nagyszuleimet felnottkent is IMADTAM.
Lanyommal szimbiozis van - remelem, zokkenomentesen, szeretettel teli tudom majd roppalyara allitani, elengedni - hiszen, ha megtanult repulni, szabadon kell szarnyalnia 😊
Hiszem (illetve tudom), ha tudom / tudjuk igy csinalni, akkor idorol-idore boldogan fog hazareppeni vendegsegbe - mint en a nagyszuleimhez / apukamekhoz / tesomekhoz / de meg talan aposomekhoz is a mai napig is.
Ez olyan szomorú, remlélem nem ilyeneket fog írni rólam a lányom 30 év múlva.
TörlésMióta gyerekem van biztos vagyok benne, hogy nature kb 90%-ot visz. Pont ezért nem erőltetem a kapcsolatot a családommal. Nem illettem oda, ennyi. Onnan nézve lenézem őket, innen nézve még nem értem miért kellene a nagyon drága szabadidőmet anyám alkesz nővérével tölteni. Az öcsémben és bennem semmi közös nincs. És nálunk az is gond volt hogy ő volt a kis aranyos, a fiú, akit annyira várt apám, én meg csak egy lány. Ennek ellenére én nagyon szerettem volna még egy gyereket, nem lett és nagyon sajnálom.
VálaszTörlésMost végigolvasva a kommenteket és ezen a rengeteg negatív testvérviszonyon gondolkozva, arra jutottam, hogy ezek a kapcsolatok egyenlőtlenek. Anyagilag, figyelemben egyaránt. Többször írjátok, hogy próbálkoztatok elhívni, vendégül látni, anyagilag támogatni és mégis csak az elutasítás van a testvéretek részéről (mint ahogy Tamkó is ebédet rendel, előveszi a játékfigurákat, energiát fektet a találkozásba, a testvére meg csak beszólogat), és innen nézve ez a hatalmas egyenlőtlenség is lehet a rossz kapcsolat oka.
VálaszTörlésÉn pl az egyetem alatt szinte végig támogattam a hugomat (nekem volt végig munkám az uni mellett, abból fizettük az albérletet meg a kaját, ő egyátalán nem dolgozott), így volt természetes. Most pedig az a természetes, hogyha elviszi magához nyaralni valamelyik gyerekemet, akkor eszébe nem jutna ezért pénzt elkérni bárhova mennek is.
Egy testvérem van. Fiú. Fiatalabb nálam majdnem kereken 10 évvel. Jóban vagyunk.
VálaszTörlésHú, de szar volt olvasni ezeket a kommenteket, kb. gyerekvállalástól teljesen elrettentő az egész.
VálaszTörlésNekem jó a kapcsolatom a testvéreimmel, és egyelőre a gyerekeimnek is egymással.
Szerintem a legtöbb szülő panaszkodik és kimerült, elég meghallgatni egy random beszélgetést az iskola előtt (vagy a mh-i kávézóban) és az ember kedve elmegy az élettől is :)))
TörlésAzt nagyon másnak érzékelem, hogy mondjuk keveset alszom a kisbaba mellett, vagy túl sok a házimunka, vagy sok a stressz a munkahelyen. Ez nagyon durva volt számomra, kb. annyira, mint rájönni, hogy hányan élnek nagyon szar házasságban és hányan csalják a házastársukat.
TörlésMintha egynél több gyereket vállalni tul. mindenkivel óriási kiszúrás lenne.
Erre rájönni, hogy a kamasz és fiatal felnőttkorom összes szépirodalma és filmjei mind-mind "hazugak". Mondjuk a mesék is, szóval a gyerekkorom is oda, na szóval mikor ez így hidegzuhanyként ért a sokadik csalódásom és az ismerősök válási és becsapási történetei után, akkor fogtam és egy antikvárumnak eladtam az összes könyvemet, csak a szakirodalom maradt, és soha többé jóízűen nem tudtam olvasni ilyesmiket.
TörlésHogyhogy, milyen könyveket és filmeket néztél?
TörlésGondolom, nem az Anna Kareninát :)))))
TörlésTényleg fontos, hogy ne hagyjuk félrevezetni magunkat hazug, giccses dalok ès filmek által, nagyon sok kárt okozhatnak. Azaz hogy felismerjük, hogy ártalmas, hazug giccsröl van szó.
TörlésNekem egy 6 évvel fiatalabb öcsém van, aki a világ másik végén él, de így is szoros a kapcsolatunk, ha meg baj van, akkor pláne. Nyáron nálunk lakott másfél hónapot, és persze jó volt visszakapni a teljes életterünket, de nagyon szomorú voltam, és baromira hiányzott, amikor elment.
VálaszTörlésNem tudom, milyen lehet nem szeretni a testvéredet, de persze én is ismerek olyat, akit nem kívánnék a rokonságomba, és hát muszájból tényleg nem lehet szeretni. De vajon hol csúszik ez ennyire félre? Minket nagyon egyenlően neveltek, szerettek, talán ez lehet az egyik kulcs a sok közül.