2019. szeptember 18., szerda

Ingázás

A nyári szünet óta újult erővel járok be a munkahelyemre – noha az ideköltözésünkkor saját magamra kiszabott lélektani határ (másfél óra) alatt soha nem sikerül megfutnom egy utat, de ebbe jobb nem is belegondolni. Ha néha mégis belegondolok, akkor próbálom relativizálni: az utazásra fordított időt máshogy is elcseszhetném.

Odaút: a korán kelés (5:50) csak annak fényében durva, hogy előző este szinte biztos nem tudok elaludni (tudván, hogy el kell aludnom). A kiszemelt vonatot (7:33) még soha nem késtem le, sikerül mindig elkészülni, időben elindulni és jegyet is venni. A reggeli vonatút 50 perce tiszta haszon és nyereség: általában olvasok vagy csetelek, ennél jobban ki sem tudnám használni ezt a korai időintervaluumot.

Régebben, ahogy megállt a vonat, már dugtam is a fülembe a fülhallgatót, hogy minden percet értékesen töltsek el; ma már nem vagyok ilyen maximalista. A buszon, 80:30 és 8:55 között általában rádiót hallgatok. Ilyenkor, reggelente a három adó valamelyikén borítékolhatóan van valami érdekes és színvonalas adás, ami a következő ingázós napomig elegendő elgondolkodtató anyaggal lát el (mert mostanában szinte csak ilyenkor szoktam rádiót hallgatni). Van, hogy a buszról fölhívom Z-t, hogy minden rendben volt-e Bonival,  majd a számítógépemet 9 körül kapcsolom be frissen, lelkesen, motiváltan.

Visszaút: érdekes, hogy amilyen problémamentes az egyik irány, annyira nehézkes a másik. Visszafelé általában meg akarok hallni. Nyomott, fáradt, kedvetlen vagyok. Már a buszról is úgy nézegetek kifelé, hogy azon gondolkodom: hová költözzünk, hogy ne kelljen ingáznom. A rádióban olyankor semmi normális adás nincs. Ilyenkor szoktam bekapcsolni valamilyen podcastot, illetve átszállásnál (hazafelé beiktatok egy másik vonatutat, arra kevesebben vannak) telefonálok: általában ilyenkor hívom föl a szüleimet, amitől csak még levertebb leszek (a mamám nem érti a telefonálás lényegét – mire való az a sok duma? – a papám, ellenkezőleg, rengeteget tud beszélni). A kisvonatra egy fedett, de szeles helyen kell várakozni, télen olyan hideg van ott, hogy még olvasni sem tudok (fázna a kezem).

A hazafelé tartó vonaton büdösnek és koszosnak érzem magam (többen körülöttem valóban azok). Néha összefutok egy barátnőmmel, fölvesszük a beszélgetés fonalát ott, ahol a legutóbbi hazaúton elejtettük. Különben pedig olvasok, csetelek, alkalmanként telefonálok, télen filmet nézek. A pályaudvartól hazáig tartó út fárasztó, hosszadalmas, ezért, ha van időm*, megállok körülnézni pár percre a könyvesboltban és egy japán élelmiszereket árusító kisboltban.

Fáradtan, elnyűtten esem be az ajtón, amikor is általában a következő látvány fogad: Boni vizes hajjal, pizsamában rohangál a lakásban, ezer dolgot akar nekem mondani, mutatni, Z. mögötte morog, hogy vegye már föl a papucsát. A konyha kész katasztrófa: morzsák, kajadarabok itt-ott. A vágyam, hogy megterített asztal, és rajta kész kaja fogadjon, kielégítetlen marad. Itt azt kell,hogy mondjam, a közvélemény két táborra szakad: az egyik (ahova én is tartozom) azt mondja, hogy jogosan várja el az ember, hogy egy egész napos munka után este meleg és kész étel várja – amit nyilván annak az illetőnek kellene elkészítenie, aki nem utazott aznap 3+ órát. A másik tábor (Z-vel az élén) azzal érvel, hogy a vonaton telefonálgatni, meg rádiót hallgatni, illetve a kettő között csendes irodában üldögélni, majd a menzán ebédelni és kollégákkal kávézgatni még mindig könnyebb, mint gyerekért időre az intézmény elé menni, azt a gyereket utána a játszóra kísérni, ott szemmel tartani, hazafelé bevásárolni, majd koszos, de élénk és ugribugri gyereket lefürdetni. A férjemnek, állítólag, sem ideje se ereje nincs asztalt teríteni, meg főzni!

Úgyhogy a kérdés nálunk lezáratlan. De ne panaszkodjak. Az alattunk lévő pasi (és még rengeteg más ember is) például minden egyes nap megteszi ezt az utat, amire én szerencsére hetente max. kétszer kényszerülök.

* Ha újra elkezdődnek a férjem gitárórái, akkor az egyik nap úgy néz ki, hogy: én beesem a lakásba, ahol ő már a gitárral a hátán és szendviccsel a kezében indulásra készen vár. Történt már olyan, hogy a vonat késése miatt magával vitte Bonit, én a pályaudvarról rohantam a zenesuli felé, és félúton átvettem tőle a gyereket!

16 megjegyzés:

  1. Mivel mindket oldalon szoktam lenni (bar az ido 95%-aban otthon levo anyakent az egesz napomat a folyamatos haptakban allas jellemzi, a ferjem pedig kenyelmesen utazik EGYEDUL! kedve szerint csendben vagy zenet/eloadast hallgatva, hazaerve meg azon panaszkodik, hogy had' uljon mar le nyugodtan egy kicsit - megis mi a jo fenet csinalt masfel oran at, ha nem ult?!), igy ertem, mi a problema, es maximalisan Z-vel tudok egyeterteni ebben a helyzetben. :) Nekem abszolut "me time", ha gyerekek nelkul lehet barmilyen szituacioban, arrol nem is beszelve, hogy radiot, zenet lehet hallgatni, olvasni, ismerosokkel felnott beszelgetest folytatni. Es szerintem ezt a lelke melyen a ferjem is tudja, csak ciki lenne bevallania.

    VálaszTörlés
  2. Mindket oldalt megertem. Hiaba olvasol, hallgatsz zenet, ez nem onkentes valasztas, hanem kenyszercselekves, mert muszaj ott lenni es nem akarod haszontalanul tolteni. Es attol h erdekes dolgot olvas vagy hallgat az ember, a vonat meg hangos, szuk, kenyelmetlen marad. Stressz is van kozben, h elerje az ember stb. Idojarasi korulmenyekhez alkalmazkodni, fel- es leoltozni... ugyanez az otthoni oldalrol is nehez. Valahogy kompromisszumot kellene kotni, abban latom a megoldast.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetertek a kompromisszummal, amit a ferjem es a sajat esetemben egyebkent abban latok, hogy aki utazik es olvas (ha kenyszerbol is), az ne tamasszon plusz elvarasokat az otthon levo fel fele, mint amit annak amugy is el kell latnia, az otthon levo tars pedig meltanyolja azt, hogy a masiknak is lehet kenyelmetlen es faraszto az utazas, ha epp ugy adodik. Szoval kicsit elni es elni hagyni, koncentraljon mindeki a maga dolgara, es ne azt nezze, a masiknak jobb/rosszabb-e. :) Egyebkent a pszichologusom szerint teljesen tipikus jelenseg hazastarsak kozott, hogy ha mindketten faradtak, kimerultek, akkor elindul az egymasra valo licitalas. :)

      Törlés
  3. Nekem is hasonlóan reggel még "semmi bajom" a vonattal, olvasok, bambulok, hazafelé viszont már nagyon nehéz: fáradt vagyok, nyűgös, olvasni se jó, aludni se tudok. Nyáron ugyanez hatványozottan! Érdekes, hogy ha kocsival megyek, sokkal kevésbé nyűgös a hazaút, pedig akkor ugye vezetnem is kell...

    VálaszTörlés
  4. Szerintem BORZALMAS lehet ennyit utazni akár hetente kétszer is. Nekem nem kikapcsolódás, nekem nagyon fárasztó és persze otthon lenni is az néha, de mégis mennyivel jobb érzés mint egy koszos buszon, vonaton izzadni vagy épp fagyoskodni. Én buszozok is ált. 25 perceket heti 3-4 alkalommal meg autózok, de a buszozás sokkal jobban fáraszt mert más emberekkel vagyok együtt. Már azt sem bírom ha leülnek mellém és összeér a lábunk meg a szagokat, szóval elég antiszociális lettem főleg amióta ügyfelezek így teljesen megértelek és persze a megterített asztal és a fino vacsi iránti vágyadat is:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen! Ez igaz! Amikor beülök a kocsiba és magamra csukom az ajtót, szinte felsóhajtok, hogy "végre egyedül!" ☺ Ha néha beül egy kollegám, hogy egy darabon elvigyem, szinte fizikailag fáj!

      Törlés
  5. Nekem kocsival RÉMÁLOM, párszor próbáltam, de asszem soha többet nem fogom... három helyen is bedugul a forgalom, úgy érzem, totális időveszteség. Ahhoz képest a vonat tök király :))) A busz, a tömegnyomorral, az tényleg rossz :((

    És érdekes, nekem is sokkal nehezebb a bejárás nyáron!

    VálaszTörlés
  6. Szerintem mindegy, hogy hosszabb ingázással együtt vagy csak a munkaidő letöltése után, hogy képes az ember a napi háztartási munkát elvégezni, a gyerekét nevelni és még sportolni is, neadjisten továbbtanulni.
    Márpedig, ha jól vettem ki a posztból, itt miután Tamko hazaér (habár azt nem tudjuk hogy 7 kor vagy 9 kor ami nem mindegy) nekiáll vacsit főzni, mosogatni, felmosni, mosást berakni, gyereket altatni, stb.
    Számomra rejtély, hogy emberek (nők) mitől maradnak életben.
    Én most kipróbáltam egy heti 50 órás (javarészt itthoni) munkát és rájöttem nem megy. Le kellett mondanom a továbbiakat (igaz sokkal többet kellett volna vállalni és kevesebb óradíjért mint amennyit pl egy bébiszitter kap ha beteg a gyerek).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon nehez. Vmi mindig hatterbe szorul. Allandoan zsonglorkodni kell az idovel. Minden nap ejfel-egy kozott fekszem, fel hatkor kelek, hetvegen fel nyolckor. Ugy birom ki, h varom az aktualis szabadsagot vagy lazito programot (koncert, szinhaz).

      Törlés
    2. Erre mondom, hogy nem értem hogy lehet így életben maradni. Napi 5 órás alvással? Képtelenség hosszú távon. Vagy csak különleges fizikai erővel rendelkező emberek bírják ki.

      Törlés
    3. Én egész sokat alszom és szoktam olvasni, na meg a gyerekekkel játszani is, cserébe rendetlenség van.

      Törlés
  7. (Fél)megoldas lehetne, ha azon estekre rendelnetek valami vacsorat. Nekem heti egy ennyire orulten hosszu napom van (7:15-17:30 munka. Indulas: 6:30, hazaerkezes 18:30). Nalunk ez a pizzanap 😊 szeretjuk is, es ilyenkor abszolut van ertelme is, zero lelkiismeretfurdalassal iktatom be.

    VálaszTörlés
  8. Nekünk is vannak ilyen félmegoldásaink, hogy pl. előre főzök, vagy hazafelé veszek valami mélyhűtött kaját, vagy néha fogyókúrázom :))) De mindez szervezés, ami az én nyakamba borul (ilyenek, hogy fölhívni a pályauvdarról a férjemet, h kapcsolja be a sütőt, plusz ELMAGYARÁZNI HOGYAN KELL BEKAPCSOLNI A SÜTŐT :)))

    Abból a szempontból megértem Z-t, hogy neki teljesen máshogy áll a főzéshez mint én, szóval valahol értem, hogy neki ez már nem fér bele az életébe, a gondolataiba stb. Ami nekem a kajakészítés (=gondoskodás) az neki a bevásárlás, amolyan vadászó-halászó létfenntartó ösztönnel indul el mindig bevásárolni, nehogy éhen haljunk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azokon a napokon nem en sutom a pizzat (meg melyhutottet sem...), hanem rendelunk a kedvenc pizzazonkbol 😊

      Törlés
  9. Mitől vagy ennyire fáradt? Én az épülettől voltam, már neve is van: sick building syndrome. Kevés oxigén, túlzsúfoltság, szellőzés hiánya, száraz levegő. 2 óránként lementem sétálni és friss levegőt szívni a 2x3 sávos főútra :)
    A vacsora, mint probléma forrás nálunk előre főzéssel oldódott meg, hetente 2x főzök előre. Tudom, erről már írtunk itt, én sokkal kisebb faksznit csinálok a főzésből. Egy dologgal tudlak biztatni, nálunk a lány iszonyúan cuki lett az utóbbi időben, együttműködő, elpakol, segít :) sokkal könyebb az egész esti menetünk.

    VálaszTörlés