Anélkül, hogy belemennék itt Bonikám szerelmi életébe (amit semmiképpen sem szeretnék a blogon kiteregetni, hiszen ő maga is diszkéten kezeli az egészet, és az apjának is csak nemrég árulta el a kiválasztott kislány nevét) (amit amúgy már hónapok óta lehetett sejteni, sőt, tudni), szóval anélkül, hogy bármi személyeset írnék, mégis megpróbálom elmesélni ezt a történetet – ami, majd látni fogjátok, úgysem a gyerekekről szól, hanem... rólam.
Szóval van ez a szőke, hosszú hajú, gyönyörű szemű, édes, vagány, csinos, világszép kislány, már látszik rajta a jövendőbeli menő csaj, illetve jó nő. Legyen a neve mondjuk Emma.
És van Bonikámnak a legjobb barátja: egy vicces, kedves, aranyos kisfiú, iszonyú jó dumával, tökéletes és rendezett családi háttérrel, szuper szülőkkel. Nevezzük például Antoine-nak.
Már biztos kitaláltátok a történetet. Még leírni is alig tudom anélkül, hogy ne szorulna össze a gyomrom. Egyik reggel történt, amikor én vittem Bonit iskolába: elbúcsúztam tőle, ő bement az udvarra, lecövekelt a kerítésnél és integetni kezdett. Emma már bent volt az udvaron, barátnői gyűrűjében, hódolóktól és udvarlóktól körülvéve (szerintem az egész első évfolyam belé szerelmes).
Megérkezett Antoine, a mamája még oda is köszönt nekem, mielőtt beengedte volna a kisfiút. Amit láttam, és amit Boni is látott (és amiről Boni látta, hogy láttam) a következő volt: Antoine bemegy az udvarra, köré gyűlnek a kislányok, és a kivirult Emma boldogan ölelgeti Antoine-t. A sorakozásig együtt bohóckodtak, játszottak, ugrándoztak, pedig ők nem is egy osztályba járnak. Emma többször is átölelte a kisfiút, akiről a mamája egyszer már elmondta, hogy a lányok kedvence, egy másik, Louise nevű kislánytól rendszeresen kapott tavaly ajándékokat, pl. odaajándákozta neki az anyukája karkötőjét (!!).
Mert hát milyen is a szerelem – kiszámíthatatlan, logikátlan és megmagyarázhatatlan. Ez az Antoine már most vonza a csajokat, ez az Emma meg már most irányítja a fél fiúcsapatot. Amit én akkor ott láttam, az gyerekkorom, sőt, iskolás éveim tapasztalatait sűríti össze egyetlen jelenetbe: ott állok egy sarokban, és a nekem tetsző, éppen aktuális fiú (pasi) azt sem tudja, hogy a világon vagyok, ellenben a legjobb (vagy legrosszabb) barátnőm nagy sikereket arat nála. És azért viseltem olyan rosszul ezt a reggeli jelenetet, mert magamat láttam, amint az évekig tartó, csendes, sőt titkos plátói imádatom egy adott osztálytársam (általában az iskola nagymenője) iránt soha nem vezetett sehova, és nem értettem, hogy más lányok hogyan tudják ezt a véresen komoly ügyet, mint a szerelem, olyan lazán venni, és ebből kifolyólag lazán viselkedni.
És a férjem is valószínűleg ebbe a második, laza típusba tartozik, mert ő meg nem érti, hogy miért vagyok most annyira oda – ezek gyerekek, most mit agyalok a dolgon! Ez csak gyerekszerelem, esetleg gyerekcsalódás, na és. Holnapra elfelejti. De én még jól emlékszem, hogy iszonyú nagyot és felejthetetlent lehet gyerekként is csalódni, sőt, így lehet csak – lassanként, kiskortól kezdve, csalódástól csalódásig haladva, esetleg, ahogy nálunk is, béna családi konstellációval és ügyetlen szülői kommentárokkal megspékelve – igazán megtanulni és magunkévá tenni azt a gondolatot, hogy mások szemében nem érünk semmit.
Az a baj, hogy ettől tényleg nem tudjuk megóvni őket.
VálaszTörlésFigyelem a gyerekeimet, akik belőlem (is) vannak mégis annyira mások, van olyan gyerekem akinek soha nem volt rá szüksége, hogy pátyolgassam a kis lelkét mert rendben volt az önértékelése ezen a téren és nem is érezte soha kevesebbnek magát másoknál és van olyan, aki annyi mindenben több mint az átlag és mégis kevesebbnek érzi magát és hiába mondom én naponta, hogy mennyire szép és okos és ügyes, ha ezekre a visszacsatolásokra már nem tőlem lenne szüksége és amúgy is tőlünk megszokta már, de ha bárki más mondja akkor az már számít, az már valami!És én nem akarom ezt úgy meghatározni, hogy csalódástól-csalódásig haladnak, mert nem, ezek inkább megoldandó feladatok, leküzdendő akadályok amik leginkább bennük vannak, belőlük fakadnak mint a megoldás is. Még annyit, hogy én szerettem kisiskolás koromban szerelmes lenni és nem fájt ha a mindenki által imádott fiú nem engem választott, mert nem is igazán választott senkit hisz ő is csak gyerek volt, annál inkább boldog voltam amikor mellette ülhettem föci órán és szóba állt velem:)
Első mondatod: ez az!!
VálaszTörlésDe ahogy írod, lehet h nem is kell Bonit semmitől sem megóvni, mert majd kialakítja a megküzdési stratégiáit egyedül, vagy félvállról veszi az egészet, ahogy az apja is tette, vagy épp ellenkezőleg, művészember lesz, és ezekből az élményekből táplálkozik majd, ki tudja. Nem tudom, mi a feladatom itt nekem, azon kívül, hogy próbálok szerető és elfogadó hátteret teremteni neki, és ha kérdez, válaszolni.
De az tuti, hogy én anno az ilyen helyzeteket mindig rosszul oldottam meg, sokat stresszeltem, emésztettem magam, és sokára jött el a felnőttkor, amikor helyreállt az önbecsülésem...
Igen én is azt gondolom, hogy annyit tudunk tenni, hogy okosan szeretjük, figyelünk rá, kérdezzük és meghallgatjuk, megmagyarázzuk amit kell és ha lehet jó példát mutatunk mert megoldani neki kell ezeket a helyzeteket. Persze van amikor kötelességünk óvni és segíteni, de ez most nem az a szitu valóban :)
TörlésJaj, de emlékszem ugyanerre az érzésre. Szerintem legtöbben keresztülmegyünk ezen, hacsak nem tartozunk valamilyen csoda folytán véletlenül a "mindenki kedvence" kategóriába. Én sosem tartoztam, mindig a legszebb kislány udvarhölgye voltam kvázi, mindenki őérte rajongott, én meg csak ott álltam abban a bizonyos sarokban.
VálaszTörlésÉs nálunk is hasonlóan van, Róka mindig a mindenki-kedvelte kategóriába tartozott, pedig nem csinált semmi különöset. Szóval ő sose érti az én fekete-bárány sztorijaimat, én meg az övéit.
Nekem ezért a fiúkkal való kommunikáció nagyon nagy stresszel járt tök sokáig, csak azóta oldódott, hogy lett egy öcsém, aki már egészen nagyfiúvá cseperedett (most 15 éves), és közben rájöttem, hogy nahát, milyen kis müszütyök tudnak lenni ők is. :)
Sokszor még amúgy most is nehezemre esik elhinni, ha bókolnak nekem, főleg egy férfi, mert kislányként megszoktam, hogy nem tetszem, és most nem egyszerű beengedni a fejembe, hogy ez megváltozott.
Ezen a témakörön belül, amitől én a kislányomat megvédeni szeretném (és persze nem fogom tudni) az az azonos nemű (jaj szabad még ilyesmit mondani egyáltalán) barátnők/barátok áskálódása.
VálaszTörlésNekem általános másodikban volt komoly szerelmem (még gombfocizni is megtanultam miatta) majd a "barátnőim" közölték hogy ciki fiúkkal barátkozni, és mire szegény fiút leráztam (nem hívtam meg szülinapra és hasonlóak) kiderült hogy egy másik lánynak tetszett. Bizony már a 80 as évek elején a 8 évesek ilyesmikre voltak képesek. Persze az ilyesmiből pont azt lehet megtanulni, hogy ne bízz senkiben, soha nem is let ún. testi lelki jóbarátnőm, pedig milyen jó dolog az.
Szerintem Boni esetében pozitívum hogy nincs tesója mert otthon biztos nem kell a ti szeretetetekért versengenie (vagy a tesójának ha épp ő lenne a szebb, cukibb, népszerűbb) én ezzel nyugtatgatom magma. Persze lehet hogy ez hülyeség mert így meg még nagyobb a pofáraesés ha bármelyik emberi kapcsolat nem úgy sül el ahogy az ember szeretné.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Törléslet = lett
VálaszTörlésmagma = magam
Annyira gáz ez az önjavító szövegírás, komolyan lassan odajutunk, hogy megkérdez valamit a telefonunkon egy app, pl. "Akar ön pénzt utalni ide és ide?" Én beírom hogy nem, majd a telefon átjavítja hogy igen és megy a pénz
de miért nem kapcsolod ki? :)
TörlésNem feltétlenül jelent ez semmit. Nekem két pasim is volt tíz éves koromban, aztán meg évekig semmi, amikor már a többi lány valóban pasizott...�������� De értem, mire gondolsz amúgy. ��
VálaszTörlésErikka
A környezetemben tapasztaltak alapján a lányos anyukák ilyen szempontból sokkal több ideig "védettek", mert ilyen kis korban még a lányok válogatnak/választanak. Kissmajmot teljesen hidegen hagyja a téma, neki barátnői vannak, szerelme nincs, tavaly mégis sikerült belesodródnunk egy ilyenbe, amikor egyik rámenős kislány kiszúrta őt, kinevezte a férjének, és hónapokon át mindenkinek ezt újságolta, tervezte az esküvőjüket, stb. Aztán mikor nagysokára elkezdte ő is beleélni magát, mert megszokta, hogy D. az ő feleségének kiáltotta ki magát, a kislány átnyergelt egy másik kisfiúra, ő meg nagyon megbántódott ettől. Én próbáltam emlékeztetni rá, hogy eleve őt nem is érdekelte ez a kislány különösebben (rajta kívül még minimum eggyel ugyanannyira jóban volt, ugyanolyan sokat játszott együtt), meg azzal nyugtatni, hogy ilyen kisgyerekeknek butaság ilyesmiket kijelenteni, hiszen annyi minden változik ahogy az ember növekszik, nagyon sok új lányt fog majd megismerni még élete során, stb. Ezt el is fogadta, és nagyon hamar túltette magát rajta, és mikor a kislány "visszajött" volna, maga mondta neki, hogy ő ezt most már nem akarja, majd csak felnőttkorában házasodik úgyis... :D De szerintem később ez nem fog működni, emlékszem engem nagyon dühített, amikor Anyu anno ilyesmivel (elmúlik, lesz ezer másik, stb.) érvelt, úgy éreztem nem veszi komolyan az én világra szóló szerelmemet és fájdalmamat.
VálaszTörlésAmúgy Kissmajmot imádják a lányok, fürtökben lógnak rajta, hívják mindenhova, ölelgetik - azért, mert a többi kisfiúval ellentétben ő őszintén érdeklődik irántuk, szívesen játszik velük, nem tartja cikinek a babázást, főzöcskézést, balettozást sem, ha épp olyan napja van. Reméljük később nem lesz ebből kemény friendzone... :Đ
Pont a gyerekkori élményeim miatt én is mindig jobban megszenvedtem az ilyen történeteket, mint a fiaim. Ők simán túllendültek a kislány csalfaságán, megvonták a vállukat és továbbléptek, én meg szenvedtem helyettük, vagy inkább újraszenvedtem magamért. Mondjuk elég bolond egy dolog.
VálaszTörlésMondjuk a fiuk általában könnyebben túlteszik magukat rajta, mert ök nem úgy szocializálódnak, hogy a párkapcsolatukon keresztül definiálják magukat.
TörlésEs amikor felnottkent latod, h a kamasz lanyod
VálaszTörlésolyan fickot dob el, aki imadja őt + okos + szorgalmas + eletvidam + meghallgatja + mar kamaszkent is vannak ambicioi + csomo kozos erdeklodesuk van + baromi jol is nez ki,
mert szerelmes lett egy 2 evvel fiatalabb fiuba, akivel erzed, vmi nem stimmt.
Es bar az elejen elmondod, h szerinted baromsagot csinal, de elfogadod, hiszen megvaltoztatni nem is tudod, az ő dontese,
utana kussolsz, mert pontosan tudod, ebbe nem lehet, nem szabad beleszolni. Sot, visszaemlekszel, mennyire utaltad, h kamasz korodban beleugattak.
Az uj fiuval kedves vagy es elfogado, hiszen a szeretett lanyod ot valasztotta.
De kozben erzed, h az elhagyott fiu az a fajta, akivel siman lehet egy kozos eletet felepiteni, a masik pedig hangzatos, de igazabol csak magara figyel.
Mire a lanyod magatol rajon az elhagyott fiu meg nem becsult ertekeire, addigra eltelt 2 ev, es ő mar massal jar...
Es meg ekkor is kussolsz, mert nyilvan nem tetezed a fajdalmat azzal, h ugye en megmondtam...
Nyilvan siman elofordulhat, h egy még sokkal-sokkal hozzaillobb fiuval fog talalkozni, aki szinten komolyan veszi ot is, meg az eletet is - drukkolok is, h igy legyen!! :)
Nekem a lányom barátságai már most olyanok, mint egy terápia. Minden régi sérelmeket újraélem. Annyi a feloldozás benne, hogy próbálok segíteni neki, a kudarcoknál is építeni. Mennyire szükségem lett volna erre gyerekként, amikor engem a szüleim simán hagytak szenvedni, sőt még kaptam is, hogy miért voltam ilyen hülye, hogy hagytam magam. Mert a szeretetlenség kiszolgáltatottá tesz, b+ (elnézést).
VálaszTörlésVeszelyesek is ezek a szerelmek es a valtozo erzelmek. Itt az en trtenetem ellenpeldanak. A fiamat mar 4 evesen a nurseryben (Anglia kinezte maganak egy cserfes kislany. Utana nemhogy egy iskolaba de egy osztalyba is kerultek. A kislany folyamatosan langolt,s el nem halo szerelmerol biztositotta nagyon nyilvanosan idonkent az egesz iskolat. Megtervezte a jovojuket, hol hazasodnak, hova mennek naszutra (Japan, Deli sark stb, ahogy ez egy 5 evestol varhato) A fiamat pedig tulontul nem erdekelte, rezignaltan rabolintott a dolgokra. Sokkal jobban erdekeltek fiu baratai meg Thomas the Tank Engine majd Star Wars majd Pokemons. Ahogy nottek ugy lett ez egyre kinosabb a fiamnak. Nem tudom tett-e, mondott-e valamit, de a kislany szerelme gyulolette valt. Mi csak azt vettuk eszre baj van. A fiam megvaltozott, levert lett, s nem akart menni rettento szuper iskolajaba. Mar kb 8 evesek. Egyre tobbet sirt, beszlet arrol, hogy bar meghalna,de nem mondott semmi konkretat miert. Akkoriban diagnosztizaltak egy neuro-diverse kondicioval, arra gondoltuk ennek elfogadasa hozta meg a valtozasokat. (nyilvan ez nekunk sem volt egy konnyu idoszak) Illetve talalgattunk. Egeszen addig amig egyszer az iskola udvaron probalta megfojtani magat. Ezzel vegre mindenkit felrazott. Kiderult mar tobb mint egy eve ez a kislany napi tobb oraban vegzalta. Folyamatosan mondta neki, hogy semmit sem er, hogy mindenki utalja, hogy a tarsadalom szemete es minek szuletett meg, ugysem lesz belole soha semmi. Kedvenc fordulata volt arrol beszamolni, hogy ejszaka almaban milyen kinzasokat talalt ki amiket a fiamon gyakorolt. Persze ezen mindenki jokat rohogott,a tobbiek bujtogattak, a fiam meg kezdte elhinni, hogy o valoban egy kalap szar, s a legjobb lenne meghalni. Kb harom ev kellett, idokozben uj kozepiskola, hogy a fiam kiheverje ezt. Nem tudom ennek az utohatasa-e, de olyan kozepiskolat valaszott ahova senki nem ment a jelenlegi sulijabol. Ezzel feladozva a legkozelebbi baratjat akivel szinten 4 eves kora ota volt elvalaszthatatlan. Ma mar jol van, vegre ujra osszeraktuk az onbecsuleset. En meg most is a konnyeim nyelem, es nem alltam meg, hogy ne irjam ide nektek, hogy hova fordulhat egy gyerek szerelem is.
VálaszTörlésÚristen! Rettegve olvastam, és nagyon reméltem, hogy jó vége lesz... örülök, hogy túl vagytok rajta.
TörlésNálunk is volt egy ilyesmi egy ex-rajongó kislánnyal, csak sokkal enyhébb szerencsére, teljesen hihetetlen, hogy mik történhetnek... :/
Örülök, hogy jobban van a gyereked. Rettenetes ez a történet.... És miért mondja azt egy 5 vagy akárhány éves, hogy nem vagy jó semmire? Masszívan elővenném azt a szülőt, akinél ez folyik a gyerekből, mert ott valami biztosan van otthon.
TörlésUjra atolvastam amit irtam. Radobenntem milyen szornyu magyarsaggal irtam. (mentsegemre szoljon kozben epp masik nyelven irtam valamit, s ugy latszik a masik nyelv szerkezete ugralt a fejemben) Nuh, akkor felreerteseket tisztazando: kb 8 evesek lettek mire a fiamat mar nagyon zavartak a szerelmi megnyilatkozasok. 8-9 evesek voltak a vegzalas alatt. Meg 2 evet voltak utana egyutt ugyanabban az altalanosban. Kislany kapott nemi megrovast, arra innentol nagyon vigyaztak, hogy meg veletlenul se keruljenek egy osztalyba. (Iskola minden evben ujrakeverte az osztalyokat) 11 evesen fejeztek be az altalanos iskolat. Ma 12 evesek.
TörlésÉn meg nem nagyon hiszek a gyerekszerelemben, nem hiszek abban, hogy egy ovis valódi szerelmet érez bárki iránt is, inkább csak a felnőtteket utánozza ebben.
VálaszTörlésAmúgy meg a gyerekek sokat változnak, éppen a napokban láttam egy kislányt, aki az oviban valami csodaszép szőke hercegnő volt, nagyon szép arccal, most 13 évesen barna hajú, és 12 egy tucat, fel sem tűnik.